Függetlenség

2010.09.03.

Pék László elnöki köszöntője a pozsonyi tanévnyitón

A szlovákiai magyar iskolák országos tanévnyitójára augusztus 28-án került sor Pozsonyban. Az alábbiakban Pék Lászlónak, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnökének ünnepi köszöntőjét olvashatják.

Tisztelt ünnepi gyülekezet, pedagógus kollégák, pályakezdő fiatalok, szülők, kis- és nagydiákok, kedves vendégeink!

Deákitól kezdődően Dél-Szlovákia több városa és faluja után ma a főváros ad otthont a Szlovákiai Magyar Iskolák XI. Országos Tanévnyitó Ünnepségének. A Dévényi-kapu tövében, Kelet és Nyugat határán, a népeket összekötő dunai víziúton fekvő város az utóbbi években felújított épületeivel, hangulatos macskaköves utcáival, történelmi nevezetességeivel nemcsak sok turistát, de bennünket is idecsábított. Ide Pozsonyba, mely Posonium, Pressburg, Prešpork, Bratislava néven is megidézhető. Ahol a lakosok jelentős része az anyanyelvén kívül még ma is legalább egy további nyelvet beszél. Ide, a mai szlovák fővárosba, melynek területén egykor kelták, dákok, rómaiak, szlávok éltek, a mohácsi csatavesztés után magyar főváros és hercegprímási székhely volt, ahol királyokat és királynékat koronáztak, s a reformkori országgyűléseket tartották. Itt lékelte meg a bajorok hajóját Búvár Kund, itt született Szent Erzsébet, Battyány Lajos, az első magyar miniszterelnök, Kempelen Farkas és Segner János feltaláló, Lóczy Lajos földrajztudós vagy Lénárt Fülöp, az első magyar Nobel-díjas kutató. A kanonoki levéltárban talált rá Pray György a legrégibb összefüggő nyelvemlékünkre, a város rangos evangélikus líceumában tanult a szlovák nyelv kodifikátora Ľudovít Štúr, s az éppen felújítás alatt álló Szent Márton dómban nyugszik Pázmány Péter, az egyetemalapító katolikus érsek. Vár, színház, templomok, hidak, gyárak, paloták sora épült a városban. De nemcsak a régmúlt tartogat értékeket. Sokunknak váltak közös élményévé a bársonyos forradalom alig több mint húsz éve zajló eseményei, kulcscsörgetései, s a közélet akkori terein a szlovák-magyar közeledés reménye is mintha szárba szökkent volna. Ha csak az oktatást tekintjük, a 15. századi Academia Istropolitanától a múlt századi Szent Erzsébet Egyetemen át a mai felsőoktatási intézményekig, a közép- és alapiskolák sokaságáig nagy utat tett meg a város.

Vajon a szlovákiai magyar iskolák 2010/2011-es tanévnyitója milyen üzenetet hordoz a nemzetiségi oktatás számára? Mit tartunk folytatásra érdemesnek, és milyen megújulási folyamat indulhat el a felvidéki magyar iskolákban a műveltség gyarapodása, közösségünk, megelégedettsége, derűsebb világlátása érdekében? Megleljük-e a mai világ oly nehezen kibogozható és értelmezhető változásaiban a helyes utakat, önmagunkban az erőt és elszántságot? Vállaljuk-e a cselekvést, s erőfeszítéseinkhez társul-e az égiek áldása és kegyelme?

Az állami oktatásirányítás és a szakmai intézmények az elmúlt négy esztendőben csak periférikusan figyeltek oda a magyar nyelvű oktatás fejlesztésére. Bennünket hátrányosan érintő törvények születtek, és határozzák meg iskoláink mindennapos munkáját. Tovább csökkent képviseletünk az állami oktatásirányításban. Az életünket túlzottan átszövő politikai hatalom más prioritásokra épített, és ma is rendkívül óvatos a kisebbségi oktatást érintően. Mindeközben közösségünk igyekezett következetesen erőfeszítéseket tenni a változás érdekében, ahol erre esély mutatkozott. Mert nem mindig másokon, de rajtunk is múlnak a dolgok. Nem lehetünk pusztán alkalmazói a mások által ránk kényszerített megoldásoknak. Iskoláink vezetői, politikai képviseletünk, szakmai-civil szervezeteink, felsőfokú intézményeink érzik a kihívást és a felelősséget. Az eddigi eredményekre építve, és az állami szervekkel egyeztetve folytatjuk szakmai programjainkat, elsősorban a magyar nyelvű pedagógus-továbbképzések szervezése, valamint a tehetséggondozás terén. Iskoláink vezetői és pedagógusai jól kidolgozott iskolaprogramokkal, arculatteremtéssel, a helyi és a gyakorlati ismeretek kidomborításával, élményszerű ismeretszerzésre épülő tanulási formákkal és vonzó szabadidős tevékenységekkel teszik tudatosabbá tevékenységüket. A magyar kultúrához való kötődés, az identitáskialakítás és megőrzés, a hatékony szlovák és idegennyelv-oktatás, egyaránt fontos területe munkánknak.

A parlamenti választások eredményeképpen újra véget ért egy korszak, melyben a SZNP szellemisége nyomta rá bélyegét a szlovákiai oktatási történésekre. Az új jobbközép kormány tevékenységére várakozással és elvárásokkal tekintünk, és bizakodással abban a tekintetben, hogy több empátiával lesz képes viseltetni kezdeményezéseink iránt. Örömmel fogadtuk az oktatási miniszter bejelentését a tankönyvliberalizáció ügyében. A tankönyvkiadás és forgalmazás, valamint a tankönyvhasználat szabadságát európai normának tekintjük, és reménykedünk, hogy a tankönyvek hiánya rövidesen megszűnik a magyar iskolákban is. Elvárjuk az új kormánytól a tanári bérfejlesztést, miniszter úrtól a valós hatáskörökkel bíró nemzetiségi főosztály létrehozását. A kisebbségi kultúra és oktatás tekintetében csak reménykedni tudunk abban, hogy a kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettes úr kompetenciái a megosztott hatáskörrel, a vétójoggal, és a megegyezésre irányuló politikai tárgyalások esélyével elégségesek lesznek nemcsak az elmúlt időszakban született törvények alapvető módosítására, de új folyamatok elindítására is. Továbbra sem értünk egyet a kétnyelvű dokumentációnak tanárokat érintő többletterheivel, az anyanyelvünkön használatos földrajzi és történelmi megnevezéseknek tankönyveinkből való kirekesztésével, sem az állami szimbólumok használatának hatalmilag túlszabályozott rendelkezéseivel.

Nem kívánunk a jövőben is a félmegoldások útvesztőin át bukdácsolni, beletörődni a kényszer szülte, méltányosságot nélkülöző kompromisszumokba. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a felsőoktatás és a közoktatás együttműködésében létrehozzuk a kormányprogramban is rögzített önálló pedagógiai központot, mely szolgáltatásaival fogja segíteni a magyar nyelvű oktatást, lehetővé téve a magyar nyelvű pedagógiai továbbképzési rendszer működtetését, a szakmai anyagok létrejöttét és kutatások elindítását.

Mindezen lépések elengedhetetlenek ahhoz, hogy a kisebbségi oktatásügyben megállítsuk fogyatkozásaink mértékét. Valódi előrelépést azonban csak fokozottabb önösszeszedésünkkel, kisebbségi közösségünk politikai megosztottságának az értékek mentén történő ésszerű feloldásával, s egy európai kisebbségvédelmi rendszer létrehozásával lehet elérni, mely az Európa más helyén is igényként jelentkező kettős állampolgárság kiterjesztésének is általános, érvényesíthető megoldást talál. Szeretnénk bízni abban is, hogy az anyaország új kormányának a határon túli magyarság irányában fokozottabban megnyilvánuló rokonszenve a józan, körültekintő mérlegelésre, a hatékony kisebbségvédelemre és a regionális együttműködésre épülve képes lesz erősíteni saját igyekezetünket, és megoldást találni a térség problémáira.

Mindnyájan érzékeljük a világ változásainak kihatását életünkre. Ha gyermekeinknek a miénktől eltérő életfelfogásán gondolkodunk el, belátjuk, nagyot változott körülöttünk a világ. Mi még bukósisak nélkül földutakon bicikliztünk, és igazi füvön fociztunk, kútból ittuk a vizet, ha úgy adódott, egy pohárból többen is. Minket még nem nyilvánítottak depressziósnak, diszlexiásnak vagy hiperaktívnak, nekünk számítógép helyett még barátaink voltak. A nemrég lezajlott futball világbajnokságon, mely az emberiség legjelentősebb szórakozási formájának egyike, nem a játék, de a mindenáron nyerés, a játékosok és a befektetők gazdasági érdekei domináltak. Eképpen látjuk elanyagiasodni mindennapjainkat is. Márai Sándor szerint a civilizáció száműzte az embert a világ nagy, titkos, bensőséges közösségéből. Kár lenne, ha ezt az utat követnénk.

Merre tartunk hát? Mit ér ma a tudás és az iskola a világméretű gazdasági válságok, az időjárás bizonytalanságából származó természeti katasztrófák és egyéb gondok közepette? Valószínűleg nem azt, hogy a pénz hatalmára épülő arctalan érdekeket és a befolyásolás fegyverét használó médiabirodalmakat szolgálja, míg az anyagi gyarapodás sikeremberei környezetében emberi értékek, és az ezekre épülő közösségek zilálódnak szét. Eddig az embereknek a jövőt illetően nagyobbára reményeik voltak, ma inkább félelmeik vannak. Érzékelhetővé vált, hogy a világ nem az értékek mentén, de az embertömegek igényei és elvárásai szerint alakul. A világ igazi kihívásaira iskoláinkban is jó válaszokat kell adni.

Kívánom minden pedagógusnak, serkentse a diákok tudásszomját, adjon hitet, váljon követendő példává, tartozzon azon személyek közé, akik örökre nyomot hagynak diákjaikban. Galilei szerint ugyan az embert nem tudjuk megtanítani semmire, de segíthetjük abban, hogy önmaga találja meg saját kérdéseire a választ, problémáira a megoldásokat. Az idén végzett pedagógusoknak kívánjuk, hogy hosszú távú kilátások várják őket a felvidéki magyar tannyelvű iskolák katedráin.

Kívánom, hogy az állam és az iskolák viszonyában legyen korrekt viszony. Az önkormányzatok, az egyházak, a szakmai-civil szervezetek, a közélet és a gazdaság szereplői legyenek jótékony támogatói az oktatási intézményeknek. Az iskolák a szülőkkel való együttműködésben találjanak rá legjobb önmagukra. Ebben az esetben bízhatunk abban, hogy az idei tanévnyitó kezdete lesz egy eredményekben gazdag tanévnek.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Pék László, az SZMPSZ elnöke

Felvidék Ma