|
 2010.09.03.
A diktatúrától a szabadság dzsungeléig
A
Szolidaritás három évtizede
Elképesztő, hogy
már harminc év eltelt! A huszadik századi lengyel történelem,
sőt bátran kijelenthetjük, a háború utáni világpolitika
egyik legnagyobb hatású szervezetét, a Szolidaritás mozgalmat
hivatalosan 1980. augusztus 31-én alapították, és mindmáig
tevékenyen működik. A nyolcvanas években a fennálló
szocialista tábor legjelentősebb tömegmozgalmi csoportosulásának
számító mozgalom, teljes nevén „Szolidaritás” Független
Önkormányzó Szakszervezet az 1980 nyarán kibontakozó országos
sztrájkhullám nyomán jött létre.
A tágabb értelemben
vett előzmények természetesen messzebbre nyúlnak vissza a krónikákban.
Akár egészen addig, hogy Sztalin 1953-ban bekövetkezett halálát
követően Lengyelországban is megkezdődött az „olvadás”
időszaka. Sorra feltárultak a politikai foglyokat rejtő
cellaajtók, a szovjet lágerekből hazaengedték a világháborús
megszállók ellen titkosan szervezett és fegyverrel harcoló
Honi Hadsereg egykori katonáit. Ugyanakkor tovább folyt az erőszakos
téeszesítés (a lengyel parasztok keményen ellenálltak, és az
ország számos területén sikerült magántulajdonban tartaniuk
a termőföldet), nem szűntek meg a kötelező beszolgáltatások,
és a katolikus egyház elleni elnyomás sem lankadt. A lengyel
iparnak az erőszakos iparosítás dacára tapasztalható
folyamatos leépülése, a rendszeres áremelkedés és a rossz
munkakörülmények csak fokozták a társadalom elégedetlenségét.
Az 1956-os poznani munkástiltakozást a katonaság fegyverrel
verte szét: hetvennégy halott és ezer sebesült hevert az utcákon.
A prágai tavasz idején a Varsói Egyetem diákjainak tiltakozó
gyűlését verték szét a karhatalmista pribékek, amelynek következtében
két hétig az egész országra kiterjedő összecsapások dúltak
a nép és a katonaság között. Két évvel később, 1970
adventjén a munkások három nagyvárosban sztrájkkal
tiltakoztak a bevezetett áremelések ellen. A felvonuló
karhatalom harminckilenc embert agyonlőtt és ezernél is többet
megsebesített.
Az első Szabad
Szakszervezetet 1978 februárjában hozta létre egy derék
katowicei tévészerelő, Kazimierz Switon. Esztendővel korábban
ellenzéki értelmiségiek megalapították az Emberi és Polgári
Jogok Védelmének Mozgalmát, amely Lengyelország függetlenségének
kivívását tűzte a zászlajára. A nagyobb ipari székhelyeken,
jelesül Gdanskban, Gdyniában és Szczecinben másfél éven belül
létrejöttek az első szabad szakszervezeti csoportok. Szintén
forradalmi lépésnek számított, hogy 1979 decemberének elején
közzétették a Munkásjogok Chartáját, amelyben követelték a
minimálbér bevezetését, a szabad szombat biztosítását és a
negyvenórás munkahét bevezetését, főként pedig a sztrájkhoz
való jog elismerését. Ám a Szolidaritás mozgalom születéséhez
vezető legnagyobb lépés a lengyel nép számára kétségtelenül
az volt, hogy 1978 októberében a Vatikánban II. János Pál néven
pápává választották Karol Wojtyla krakkói érseket – s
amikor a rá következő év júniusában az egyház fejeként először
látogatott szülőhazájába, több millióan vettek részt a
szabadtéri szentmiséken, hallgatták bátorító és lelkesítő
prédikációit.
A Szolidaritás létrejöttének
közvetlen kiváltó okát az 1980 júliusában életbe lépett áremelések
jelentették. Augusztus közepén a gdanski Lenin Hajógyár munkásai
csatlakoztak a dél-lengyel városokban kitört sztrájkhullámhoz,
és létrehozták az üzemi sztrájkbizottságot, amelynek vezetője
egy villanyszerelő, Lech Walesa lett… Másnap egy gdanski plébános,
az idén júliusban elhunyt Henryk Jankowski a hajógyári kapu előtt
mutatott be szabadtéri misét a munkások számára. Az ország
legkiválóbb értelmiségi ellenállói pedig tárgyalásokat
kezdtek a kommunista hatalommal – a sztrájkolók küldöttségének
szószólója a későbbi rendszerváltó miniszterelnök, Tadeusz
Mazowiecki volt. Augusztus utolsó napjára a hatalom belátta,
nem érdemes szembeszállnia az eltökélt munkásokkal: aláírták
a megállapodást, amelyben elismerték az új, független
szakszervezetet, és vállalták a sztrájkolók követeléseinek
teljesítését. November 10-én végül hivatalosan is nyilvántartásba
vették a Szolidaritás mozgalmat. A kádári magyar tömegtájékoztatás
igyekezett a kevésbé rokonszenves kicsengésű szakszervezet szót
tudatosítani a közvéleményben (a mai napig tartó teljes
sikerrel), pedig a Szolidaritás valójában mozgalom volt, valódi
társadalmi bázisú, lelki tartalommal megtöltött szervezet.
Megalakulását követően a harminckilencmillió lakosú
Lengyelországban tízmillió tagja volt – miközben a
kommunista pártnak mindössze hárommillió.
Az 1981 decemberében
bevezetett hadiállapot, a Szolidaritás hőskorának, illetve a békés
rendszerváltásban betöltött szerepének részletezésére ezúttal
nincs lehetőségünk. A jelenről elmondható: a Szolidaritás
mozgalom ma is létezik, s bár tagsága hétszázezer főre
apadt, még mindig a lengyel közélet egyik meghatározó alakítója,
fóruma. A 2001-es választásokig kormányzó erőként irányította
az országot, de a két jelenleg legfontosabb parlamenti párt, a
Jog és Igazságosság, valamint a Polgári Platform is egyaránt
belőle nőtt ki.
Zsille Gábor
|
