Függetlenség

2010.09.03.

Csurka István: Mintha mi sem történt volna?

Sokan nem tudják, s valóban nehéz is megfejteni, miért szűnt meg puccsszerűen az SZDSZ és miért gründoltak össze sebtében egy utód-pártocskát, eleve sikertelenségre ítélve. Szegény botcsinálta Retkes Attila kapott egy, a híres szürkeállomány által faképnél hagyott pártot. A nagy öregek vitték a kasszát, a kapcsolatrendszert és eltűnésükkel a szelekbe, a tenger árjába szórták az elmúlt évek gyalázatos rablásaiért rájuk eső felelősséget is. Mert azt természetesen senki nem gondolhatta komolyan, hogy az igazi SZDSZ azért szűnt meg, mert az eddig mindent jobban tudók belátták tévedésüket és levonták belőle a következtetést. Szó sincs róla: a szétoszlás az újfajta átmentés újabb módja, ha kell: trükkje volt. Az SZDSZ azért szűnt meg, hogy megmaradjon. Ha megmaradnak pártnak és vételeznek a Sorostól még számos milliárdokat és ezzel vagy elérik az öt százalékot, vagy nem, vagy találnak Kuncze helyett új díszgojt vagy nem, akkor a felelősség az elmúlt nyolc év rablásaiért rájuk is ráterhelődik, sőt nekik a kezdeti időkért, a paktumért és a privatizációért is, így vagy úgy, felelniük kell.

Akkor nem korlátozódik szinte szükségszerűen az előzetes letartóztatás köre a Hagyó-BKV-Mesterházy Ernő, s a még kisebb halak másodvonalára, hanem elindul a Kis János -Tölgyesy - Pető - Magyar Bálint- Kuncze indóházból és befut Tel-Avivba. Így viszont az egész felelősséget az általuk az orránál fogva vezetett MSZP-nek kell vállalnia. Felteszik egy Aeroflotra és megérkezik Seremetyevóba.

Most az SZDSZ felelőssége megfoghatatlan, az idézéseket nincs hová címezni. Az aztán később kiderítendő kérdés, hogy mennyiben az MSZP régi vezetőinek beleegyezésével, a Lendvai Ildikó és az új kemény fiúk megértő hozzájárulásával történt az összes felelősség átterhelése az MSZP-re. Tel-Aviv is utasította őket erre, vagy ez tiszta humanizmus? Ehhez még néhány letartóztatottnak énekelnie kell.

Van ebben az MSZP-re átterhelésben logika. Az MSZP még mindig elég nagy ahhoz, hogy ámbátor izraeli és amerikai zsidó körök által ellenőrzött személyek vezetik, ne lehessen zsidó pártnak minősíteni. Maradt benne elég kocsmai-antiszemita elem, még akkor is, ha ezek egy részét átirányították a Jobbikba. Az MSZP tehát elbírja ezt, és a bekövetkező törvényes felelősségre vonást is. S különben mindegy: veszhet is, csak a megszállás lehetősége ne vesszen el és az SZDSZ-es internacionalista káderei közül minél több maradjon a helyén, vagy lépjen feljebb.

De van ezen felül egy sokkal lényegesebb oka is a szétszaladásnak. A szellemi holdudvar, s általában liberalizmus megmentése. Az SZDSZ fénykorában sem csak párt és kormányhatalom volt, hanem mindig a kormányhatalom mögött felálló, a kormányhatalmat magából kitermelő, de ugyanakkor abból táplálkozó és abból élő kulturális, szellemi osztály, Gyilasz szerint új osztály is. Irodalom, művészet, színház, iskolaigazgató, a kiválasztást ellenőrző szervezet. Gojokat munkáltató és ellenőrző kft. A nemzetellenesség gépezete nem tudott csak kormányzati erőként dolgozni, kellett hozzá a privilégizált írók kara, a rendezők serege, a szerephez juttatottak és a szerephez nem jutók keserves harca, szabályozó ereje, terrorja. Egy nemzetre rátelepedés csak minisztereken és pártvezetőkön keresztül nem tud megvalósulni. A hatalom végső soron annak a kezében van, aki a szerepet osztja. És elengedhetetlen az istenített írók, az itthon vagy külföldön zseninek kikiáltottak állandó szerepeltetése és ezeknek a telihold zseniknek az állandó visszamosolygása a liberális demokráciára, mint a rendszerek legjobbikára.

A nép szemében persze mindig Gyurcsány vagy Horn Gyula van hatalmon és X-Y író, rendező, főrendező, főszerkesztő, alapítványi elnök csak az ő katonája, pontosabban vazallusa, csakhogy ez nem így van. Főrendező és miniszter vazallusai egymásnak. Író nélkül pedig, aki liberális eget mázolja, nincs liberális demokrácia, különösen olyan nincs, amelyet kommunisták irányítanak. Csak kevesen érzékelik, hogy valójában Soros, Konrád György és Kádár János, Aczél györgy, Horn Gyula és Gyurcsány Ferenc feltételezik egymást és mindannyian visszanyúlnak Nóti Károly és a „hej cica, eszem azt a csöpp kis szád” mindent elöntő silányság-áradatáig. Szellemi emberei, egyetemi tanárnak kinevezett Krauszai, irói – a soha nem olvasottakat is beleértve – nélkül az SZDSZ liberális rendszere nem létezett volna. Kellett a kormányerő, amely színigazgatónak kinevezett valakit, de ugyanennyire kellett a színigazgató, aki az idegenség és kormány szolgálatába állította az intézményt. Ha már most az SZDSZ pártként fennmarad, akkor ezek az írók, színigazgatók, iskolaigazgatók, egyetemi tanárok, rektorok pártkatonák maradnak, egész lényük Tel Aviv felé mutat. Így viszont – függetlenek. Miért bántják őket? Már jogállam sincs?

Ez egy évezredes technika, amelyet a szétszóratás óta gyakorolnak. Helyükön maradniuk csak úgy lehet, ha a kinevező pártot kirúgták maguk alól és most már függetlenek. Az új magyar nemzetállam kialakulását pártként már nem tudják megakadályozni. Ellenben ha megőrzik kulturális pozícióikat, ha megmaradnak az orgánumaik, ha fenn tudják tartani Atlaszokként a liberális égboltot a nemzet felett, vagyis, ha megmaradnak hangadónak, tematizálónak, s a régi trükk szerint a szabadsággal elégedetlen „haladó” embernek, akkor még van esélyük.

Az SZDSZ szétesését nem szabad addig komolyan venni, amíg főideológusaik be nem ismerik tévedésüket és legalább valami bocsánatkérés- félét nem rebegnek el. Bocsánat, rossz ügyet szolgáltunk, nemzetellenes írászatért kaptuk a hírnevet, a dohányt, tapostuk el a többi kollégát – hazudtunk. Nemcsak Gyurcsány hazudott. Gyurcsányt meg kellett tanítani a hazudásra. Az őszödi hazudozást nem csupán a KISZ-múltjából hozta, hanem az SZDSZ privatizációs eszméiből. „Az állam rossz tulajdonos”, jó tulajdonos én vagyok, én leszek, beköltözvén a volt zsidó villába, amelyet Apró/Klein Antal kapott szolgálataiért a régmúlt időkben. A falak tanították meg Gyurcsányt az őszödi beszédre. Az SZDSZ. Csak az egészet együtt szabad megítélni. A régi körúti silány kabaré – Nóti Károly – feltámasztása nélkül, amely az SZDSZ-es kultúrpolitika, a kereskedelmi és állami tévék mai fő műsorszáma nélkül, valamint a privilegizált írók kara és Nobel-díjas magánénekese, vagyis népbolondító silányság, félműveltség és a filozófiának felfújt utómarxizmus, Lukácsgyörgyözés nélkül nincs őszödi beszéd. És nincs nyolc év MSZP-SZDSZ-uralom. Butítva röhögtetni, emelkedetten ködösíteni, ez kellett. Mindez természetesen nem Gyurcsány felmentését kívánja szolgálni!

Mint látjuk, nincs bocsánatkérés. Vagy mély hallgatás van, vagy ellentámadás, sértett felháborodás és a csatolt újságírókörben durva, övön aluli uszítás a kormány ellen. Pedig szellemi emberek részéről és korábban közepesnél nagyobb teljesítményekre is képes alkotó emberek részéről a tévedés és a rossz ügy szolgálatának beismerése kétségtelenül elvárható volna. De ha nem, hát nem. Éljenek maguknak, viruljanak tovább a Soros pénzeken, elvannak ők az állami mecenatúra nélkül. Szállják meg Berlint, egye fene. Igaz, minden előző rezsim szellemi felfalazóit keményen büntették, kiszorították, sőt némelyeket bebörtönöztek és halálba kergettek, ennek a rendszernek, az új magyar államnak azonban ilyesmire nem szabad vetemednie. Először is azért, mert nehéz volna ennyi fordulat, ennyi nagyhatalmi erőszak után a felelősség mértékét és eloszlását pontosan megállapítani. Valljuk be, kicsit az is bűnös, aki ezt a pöffeszkedést eltűrte. Aki a rendezői önkényeket lenyelte. Aki nemzeti érzelmű magyarként elkezdett liberáliskodni, vagy kétértelműen beszélni. Aki szerepet kért tőlük. És aki elnézte, hogyan vonják szégyenpadra, aki az arcukba vágta, hogy hazudnak. Nem a büntetés a jó magyar eszköz, hanem a nevelés és a saját emberek helyzetbehozása. Az egész kulturális mezőnyt újjá kell szervezni. Az iskolától a színházig, a segédszínésztől a direktorig. Az óvodától az egyetemig. (Valami az óvodában már elindult, a picinyeknek már szabad papást-mamást játszani…)Ez nagyon nagy munka, nemzedékek munkája, de azonnal meg kell kezdeni. Iskola, nevelés, népi tehetségkutatás – nem Megasztár! –, minden részlet aprólékos, gondos átalakítása. A liberális szellemet kell száműzni, s nem az ősmagyart, hanem a magyart, a mindennapi magyarságot kell megszervezni, előadni és uralkodóvá tenni.

Nem lehet tovább egy percig sem hamis történelmet és hamis irodalmi értékrendet tanítani. Tudtára kell adni a kereskedelmi tévéknek, hogy mit tehetnek a magyar kultúrával és mit nem tehetnek. A közszolgálatot pedig kötelezni kell arra, hogy minden liberálist, minden kozmopolitát, minden idegenséget vessen ki magából és követelje meg a tiszta magyar beszédet.

Nagyon fontos, hogy az új magyar nemzetállam – ha lesz – óvakodjék a középszer és a csak pillanatnyi érdekből szolgálatba álló dilettantizmus támogatásától. A középszer mindent megöl. A liberalizmus nagy „alkotói” a középszer mindent elborító virágzásából fejlődtek ki, az igazi magyar tehetségek félreállítása révén. Zseniket nem lehet politikai akarattal létrehozni, de meg lehet teremteni a tisztességes életfeltételeket, a közeget, amelyben a tehetség lassan kivirágzik és a versenyből még a zseni is kifejlődhet. Az államnak az a kötelessége, hogy a nemzeti gondolat érvényesülési közegét megteremtse.

Mindenekelőtt kell egy önérze-tes közönség, amely elveti a talmit, és amelyik előbb-utóbb fizetőképessé válik. A magyar irodalmat úgy kell támogatni, hogy a magyar keresztény középosztályt vásárlóképessé tesszük. Egy vásárlóképes magyar közönség, amelyik nem csupán sóvárogva ácsorog a könyvkirakatok előtt, hanem van is pénze a könyvre, van pénze a színházra, és jól érzi magát benne, otthonosan, mert nem zavarják ki perverziókkal – az maga a kultúra. A választékosság és a talmiak és a csak holokausztipariak bukása.

Ami pedig a bocsánatkérést illeti, figyelmeztetnünk kell az urakat, a ficsúrokat és az emancipált öregaszszonyokat, hogy a bűnbánat elmaradása végérvényesen kivetheti őket a magyar történelemből, a kultúrából. Mert volt rá példa, hogy a bocsánatkérés és a figyelmeztetés legalább részben megtartott egy megtévedt közösséget, míg a makacs tagadás pusztulással járt. 1923-ban emigráns zsidók köre, írók, történészek, szerkesztők, szegényen, elhagyatva kiadtak egy antológiát Nyugaton „Oroszország és a zsidók” címen és vele együtt egy kiáltványt: „Minden ország zsidóihoz!” Ebben azt írják, hogy nem szabad elhárítani a felelősséget, a rájuk eső rész felelősségét a zsidóknak a bolsevizmusban való részvételért, hazájuk, Oroszország tönkretételéért. Ellenkezőleg: elvállalva és beismerve a felelősségét, minden erővel küzdeniük kell szent Oroszország, a hazájuk bolsevikoktól való visszaszerzéséért. Mindez tíz évvel Hitler hatalomra jutása előtt és szinte megszámlálhatatlan évvel Oroszország bolsevizmustól való megszabadulása – legalább részbeni – előtt történt. A bolsevizmus pusztulásával a jócskán közreműködő zsidó bolsevizmus is megszégyenült, írói, szerzői eltűntek, de az ellenállók neve, Paszmanyiké, Landaué, Bickermanné fennmaradt.

Van tehát jó példa és lehetséges megbocsátás, de a makacs tagadóknak tudniuk kell, hogy miután az IMF elvonult egy kis csörtetéssel, eljött az ideje, hogy irodalmának – mert ez az volt, IMF-irodalom – és főrendezőségének is búcsút intsen a magyarság.