vissza a főoldalra

 2010.09.24. 

Csurka István: Telekcsere és megszállás

Joav Blum izraeli–magyar, kettős állampolgár telekvásárlása és telekcseréje és a mögötte felvonuló erők összecsapása, majd lelepleződése alighanem a rendszerváltás évtizedeinek a magyarság sorsát, nemzetközi helyzetét legpontosabban jellemző történet. Az ügy most, az új kormány felállása után és a sukorói kaszinóépítés meghiúsítása után és a felelősségre vonás első lépései után vált különösen drámaivá. 2010. szeptember 12-én a nagy panama összes körülményeinek a felderítésével megbízott kormánybiztos azt nyilatkozta a Kossuth Rádió Vasárnapi Újságjának műsorában, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Tátrai Miklós, az ÁPV R. volt vezérigazgatója tulajdonképpen nem az egyedüli bűnös, mert ő csak utasítást hajtott végre és az utasítást számára Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, valamint Bajnai Gordon adta. Tehát a másfélmilliárdos állami vagyonvesztésért ők is büntetőjogi felelősséggel tartoznak. Ugyanezen a napon, talán néhány órával később érkezett meg a hír Londonból, hogy a Standard and Poors, a világ legnagyobbnak mondott hitelminősítő intézete, különös tekintettel a törvénnyel bevezetett magyarországi bankadóra, a hitelképesség legalsó, de még elfogadható fokáról a bóvli, azaz a nagy kockázatú adósok pária tartományába szándékszik leminősíteni az Orbán Viktor kormányfő által vezetett Magyarországot. Legyünk mármost meggyőződve arról, hogy a két hír között nincs összefüggés?

A kettős állampolgár 2006-ban vagy 2007-ben vette meg, valószínűen belső információkhoz jutva a kb. háromszáz hektáros gyümölcsöst, de azon, tudomásunk szerint, semmilyen termelőtevékenységet nem folytatott. Egy-két év múlva azonban, amikor Lauder úr, a Zsidó Világszövetség egyik tekintélyes vezetője, nagytőkés, dollármilliárdok birtokosa előállt a sukorói kaszinóépítés tervével, Joav Blum, a Lauder céggel valamilyen viszonyban álló kettős állampolgár, elcserélhette a Pestmegyei ingatlanát a Velencei-tó partján álló, sokkal értékesebb telekre és a magyar kormány bejelentette, hogy a rajta épülő kaszinó, mint kiemelt nagyberuházás, több milliárd forintos állami hozzájárulást kap. A telekcsere értékaránytalanság szóba sem jött. Viszont a lapok és a tévék-rádiók tele voltak azzal, hogy a „Közép Európa legnagyobb kaszinóvárosa”, vigalmi negyede 3500 munkahelyet teremt és világszenzáció lesz. A reklám azonban nem elégítette ki a helyi lakosokat, a tó valódi használóit, a vízi sportok kedvelőit és űzőit, köztük Fa Nándort, aki korábban kis vitorlásával megkerülte a Földet. Neki ez a tette, amely minden vigalmi jelleget nélkülözött, ellenben egyedülálló bátorságot, kitartást és szívósságot mutatott fel a világnak, roppant tekintélyt adott. Ezért már a bukott kormány is gondolkodóba esett a kaszinóépítés dolgában és halogató lépéseket jelentett be – vészesen közeledvén a választás. Az előkészületek legalábbis leálltak. Aztán kétharmados győzelmet aratott a Fidesz-KDNP, felállt az új kormány, a kormánybiztos elkezdett vizsgálódni, az építési engedélyt visszavonták és az egyik felelős vezető, az aláíró már előzetes letartóztatásban van.

A történetnek azonban ez csak a másodlagos jelentése és jelentősége. A magyar jövőre ugyanis nem az van komoly hatással, hogy leültetik-e Gyurcsányt és esetleg Bajnait Tátrai mellé, hanem az, hogy vége szakad-e annak a magyar alárendeltségnek, amely a rendszerváltás óta minden izraeli mozdulattal szemben hangsúlyozottan fennáll. Ennek a mindig kiszolgáló és bűntudattal terhelt magatartásnak ez a kormány éppen ennek az ügyletnek a felderítésével, anélkül, hogy ezt egy szóval is említette volna, véget szándékozott és szándékszik vetni. Sem a kormánybiztos, sem maga a kormány nem Joav Blum ellen, mint zsidó ellen lép fel, hanem csak nem tesz kivételt, miként azt az előző kormányok megtették. Csak a mindenkire nézve kötelező törvénybetartást követeli meg. Izraelnek és a Zsidó Világszövetségnek ez, elfogadhatatlan. Mert őket megilleti a holokauszt elszenvedéséből eredő megkülönböztetés. Különösen Magyarországon.

A helyzet, a Standard and Poors fenyegető nyilatkozatának fényében a kormánybiztos minden Gyurcsányt illető vádja, bizonyítéka ellenére, nem rózsás. Azt mutatja, hogy összeállni látszik az a nemzetközi front, bankokból, bankárokból, hitelminősítőkből és kormányokból, vagy kormányok egyes tagjaiból, amely meghátrálásra akarja kényszeríteni a magyar kormányt, és a mögötte álló óriási nemzeti, keresztény többséget. Lehet ugyan, hogy a front egyelőre nem annyira erős és agresszív, mint ahogy azt a magyarországi liberális sajtó el akarja hitetni, de kétségtelenül létezik.

A gyorseredménye a konfliktusnak, hogy végre félreérthetetlenül tisztázódnak a frontok. Ma már világos, hogy ki hol áll és ki mit akar. A társadalom és a pártok, a volt kormányok és az új kormány két táborra oszlik: Lauder-Joav Blum táborra, amely számbelileg törpe kisebbség, de roppant sajtó- és pénzhatalommal és sűrű hálóba szervezett nemzetközi összeköttetésekkel rendelkezik, és a Fa Nándor-kormány- civilek, egyházak, pártok népes táborára, amely sehol nem akar kaszinót Magyarországon és eszébe sem jut antiszemitáskodni, csak és kizárólag egyenlő elbírálást követel magyarnak, kereszténynek, zsidónak.

Mindez természetesen bővebb megvilágításra szorul. Mi volt a politikai és a gazdasági helyzet az országban, amikor Lauder úr bejelentette kaszinóépítési tervét és utasította Joav Blumot a telekcserére? A komprádor kormány utána volt két népszavazásnak. A 2004 december ötödikeinek, amellyel meghiúsította az elszakított néprészek magyarságának kettős állampolgárságát és a röviden vizitdíjas népszavazásnak, amely 83 százalékos ellenzéki győzelmet vágott a fejéhez. Rá kellett jönnie, hogy nemzetközi és különösen a mindent eldöntő amerikai és az amerikait kiváltani képes és egyenrangúan fontos izraeli támogatás nélkül megsemmisítő vereséget szenved 2010-ben. Az akkori kormány minden tagja és a teljes háttere éppen úgy tudta, mint az evezőlapátjukkal tiltakozók és az egész megrökönyödött keresztény közvélemény, hogy a Velencei-tó partjára nem kell kaszinóváros, hogy árt és egyszerűen képtelenség, de a kormány több másféle gesztus mellett mindenképpen meg akarta szerezni Lauder rokonszenvét, támogatását és meghirdette a kaszinóvárost. Kiemelt állami nagyberuházássá nyilvánította és milliárdokat készült Lauder zsebébe csúsztatni. Sejtette ugyan, hogy a feszült és a liberalizmus végét is megtestesítő világhelyzetben szalmaszálba kapaszkodik, de valószínűen bízott a zsidó találékonyságban, remélte egy olyan erő fellépését, amely például évekkel korábban egy Európában ismeretlen technikával és rengeteg pénzzel Borisz Jelcint elnökké tudta választatni a fölényesen vezető orosz kommunistákkal szemben. (A műveletet ma már elfelejtették…)

Lauder megszokta már a szolgai fogadtatást és a csodavárást is. Csak várta, hogy mikor kapja már meg a kitüntetést a gyémántokkal és a kardokkal. (Ha már megkapta: bocsánat!) Senki nem kérdezte meg tőle, hogy mi a csuda lesz ez, ha a kaszinó, mint olyan, véletlenül nem üzemelhet haszonnal, tekintettel a válság miatti pénzszűkékre és az antiterrorista világháborúra, amikor minden rulettezőt számon kell tartani, nincs-e nála robbanó zseton. Azt sem kérdezték tőle, hogy nem pénzmosásról van-e szó, amihez szinte káros a kiemelt állami támogatás. Mert ha kábítószer- vagy fegyverüzlet-pénzek átmosása a cél, nincs szükség a magyar adófizetők pénzére, amely már többször is át van mosva. Újabb szóval: offshorozva.

Hiába feküdt tehát alá a Gyurcsány-kormány a Zsidó Világszövetségnek, nem kapta meg a remélt támogatást, valószínűleg azért, mert egykori megbízói kiábrándultak belőle, ejtették és más taktikához folyamodást rendeltek el. Érzékelték azt az elemi undort, ami ezt a kormányt és pártjait körülöleli, látták mihasznaságát és különben is, csak ennyi időre tervezték a fenntartását. Az eladósítást elvégezte, a magyarságot tarra vágta, mindent ellopott és mindent Izrael közeli off shorokba helyezett ki – megtette a kötelességét. Nem dilettantizmusa miatt kormányzott rosszul, amint szeretik mondani, hanem szándékosan és megbízásból. Már nem kell. Az SZDSZ ezt sokkal hamarabb belátta és felszámolta magát, mint pártot.

Most tehát új helyzet alakult ki. Azok a nemzetközi és többnyire zsidók által vezetett nemzetközi körök, társaságok, kormányok és maga Izrael Állam, amelyek eddig egy gyarmati kormányon keresztül könnyen és bőségesen érvényesítették akaratukat a magyar élettérben, szembekerültek egy különlegesen nagy támogatottságú kormánnyal és tulajdonképpen az egész magyarsággal, amely minden kivételezést meg akar szüntetni, köztük az izraelit is. A baj az, hogy ezt nem antiszemitaként teszi. Sok kísérlet történik antiszemitának nyilvánítására, de ezek eredménytelenek. A kormánynak vannak nyilvánvalóan zsidó tagjai is, a Fideszben is találunk ilyen vezető személyeket. Kialakulóban van egy új viszony, amelyben nem az számít, hogy ki milyen származású, hanem hogy azonosul-e a nemzeti programmal, dolgozik-e érte és valódi tehetség-e. Ez az új helyzet veszélyesebb, kínosabb a nemzetközi zsidóságra, a régi kivételezettségből élő komprádor elitre nézve, mint egy heveny antiszemitiz-  mus és gyors tisztogatás, mert nincs rajta ütőfelület. Ezért acsarkodnak ellene a belföldi volt kivételezettségi csoportok. A változás azzal fenyegeti a benyomult és a kivételezettség sok előnyét még élvező vékony réteget és az izraeli terveket, hogy megáll a megszállás. Elértéktelenednek az eddig megépített plázák, nem épül kaszinó, a bankokat megadóztatják, s az egész holokausztmítoszra épülő rendszer szétesik. Jellegzetes, hogy a régi kormány utolsó törvénye a holokauszt tagadását tiltó törvény volt, az új Országgyűlés pedig ezt nem törölte el, hanem kiegészítette a kommunizmus áldozatainak tagadását tiltó törvénnyel. Ezzel megszűnt a holokauszt egyedisége, besorolódott a bűnös népirtások sorába, amelyek közül több kegyetlenségben és az áldozatok számában felül is múlta.

Izrael és magyarországi helytartósága előrelátó politikát folytat. Látta, hogy mivel a MIÉP-et, amely négy évet közmegelégedésre eltöltött az Országgyűlésben, mint a Fidesz konstruktív ellenzéke, kiejtette és a hosszú elhallgatással és megszervezett belső bomlasztásokkal szétverte, nincs antiszemitának nevezhető párt az országban. Márpedig kell, hogy legyen, mert ez a holokausztkorszak alapszabálya. Akármekkora is az ilyen párt Európában, a miatta való bűntudatot az egészre ki lehet terjeszteni. Ezért a MIÉP-ből éppen az antiszemita vádoltság miatt kiváló és azt maguktól eltoló fiatalokból létrehoztak egy először csak cigányellenes, majd antiszemitának is nyilvánítható pártot, s azt az MSZP-ből kihulló, rendőrségi és titkosszolgálati körökből feltöltött pártként meglehetősen komoly erőként begyúrták az Országgyűlésbe. Most van szélsőséges pártja a magyar Országgyűlésnek, de fogatlan proletár párt. A zsidó veszélyeztetettség fenntartására azonban jó. A zsidó veszélyeztetettséget a kivételezettség elfedésére kell fenntartani. Most tehát az a helyzet, hogy van a kivételezettség elfedésére szolgáló szélsőséges párt, de nincs igazi kivételezettség, mint azt Joav Blum és Lauder esete mutatja. Kivételezettség nélkül pedig akadozik a megszállás.

Ezért most a magyar kormányt nemzetközi színtéren, elsősorban pénzügyileg kell megfegyelmezni. Ez eleve is számításba lehetett véve. Engedni kell kormányra jutni és nemzeti jelszavakkal népszerűvé lenni az új kormányt, vezérét, szabad zászlókat lengetni, de egy idő után be kell láttatni vele, velünk és az egész magyarsággal, hogy a korábbi holokauszt korszakbeli szabályokat be kell tartani, és a kivételezettséget fenn kell tartani.Ez a nemzetközi politika kezdődött most el. Jobb belátásra akarják kényszeríteni a kormányt. Értse meg, hogy semmire sincs pénze és nem is lesz, ha meg akarja szüntetni a kivételezettséget.

Ez nem új politika. Ilyen már többször is előfordult Európában és másutt is. Maga a rendszerváltás is egy ilyen észretérítési folyamat volt, amelyhez azonban készségesebb és szolgálatkészebb észretérőket találtak Antall József személyében és körében. Most azonban a helyzet más. Akkor a liberalizmus, Izrael és Amerika ereje teljében volt, ma pedig dülöngél és Kínával szemben minden esetre vesztésre áll. Felhozhatjuk példának még akár De Gaulle tábornokot is, akit a franciák nemzeti megmentőként tiszteltek, de aki Algéria feladása után, majd a 68-as diákzavargások után végül is rákényszerült a liberális politikára és a végére nem maradt belőle más, csak egy nemzeti mítosz.

Most ez a cél a magyarsággal kapcsolatosan is. Vegyük tudomásul, hogy nincs pénz. Nincs pénz semmire, mert minden el van költve, és adósságszolgálatra kell. A vermet az eladósítással a komprádor kormány ásta meg, izraeli utasítások szerint. Ha a kormány a pénzhiány következtében megszorító intézkedésekre kényszerül és ígéreteit nem tudja teljesíteni, és kénytelen visszafanyalodni az IMF vályúhoz, akkor maradhat. Akkor lehet akármennyi nemzeti jelszót hangoztatni, új alkotmányt írni – persze mértékkel… – akkor a kormány maradhat, és azok, akik kivételezettségükből ideiglenesen kiestek, szépen visszaszivárognak, új nemzedékeik majd falat bontanak, maguknak, és alagutakat ásnak, maguknak, a kivételezettségi státuszba való visszajutás érdekében – akkor a kormány maradhat, akár több cikluson át is.

A magyarság azonban elhamvad. Kivérzik. S ennélfogva, megszállható. Majd ifjú Lauder megépíti a kaszinót.

Ez még csak terv és nem megvalósulás. Még van ellenszere. Mindenekelőtt komolyan kell gondolni és meg is kell valósítani a nemzeti összefogást, a nemzeti együttműködést. El kell viselni a nehézségeket és végre bízni kell egymásban. Nagy a nyomás, de most jobban állunk, mint 1989-90-ben, mert az ellenfél gyengébb. A kormánynak ki kell tartani a bankadó és a hasonlók mellett. Meg kell próbálnia pénzt teremteni szuverén módon és a hitel-kötvénykibocsátás útját megkerülve. Sok helyen van már helyi cserén, szolgáltatáson alapuló pénz. Az önkormányzati választás után ezt újabb városokban, járásokban is meg kell talán gyökereztetni. Nem szabad feladni. Ha egy nemzet ellenáll a hatalmas túlerőnek, akármennyire kicsi is, miként ezt a finn Téli Háború éppen hetven évvel ezelőtti példája is mutatja, megmaradhat. Most roppant nyomás nehezedik ránk, de ez megkeményíthet valamennyiünket, és ellenállóbbá is tehet, ha nem adjuk fel. Nem várhatunk mindent csak a kormánytól.

Kemény és a kereskedelmi tévék lelki rombolását is tiltani képes, ezeket is jobb belátásra bíró médiatörvényre és majdan annak betartatására van szükség. A belső ellenerők, a kivételezettségüket elvesztett csoportok most a lelki bomlasztásra, a bizalmatlanság széthintésére törekednek. Nekik most minden rossz, szerintük senkiben nem lehet bízni. Ne a magyarság természetes, józan kritikai érzékét veszítsük el, hanem lássuk meg az áskálódók gonosz szándékait, és ha kell, büntessük is meg. A kormánytól bírálattal is annyit kell elvárni, amennyit magunktól. Amennyit magunk megteszünk. De sohasem a jogállamot böfögők, a demokráciát zsebileg féltők érveit, sírását, jerikózását kell átvenni, hanem a magunk józan eszére kell hagyatkoznunk. Tudnunk kell, hogy ki akar újra becsapni bennünket. Ehhez megtisztított média- felületek szükségesek.

A magyarság két esetben veszíthet most: ha a kormány magára hagyja a nemzeti keresztény többséget, amely megválasztotta, és ha ez a nemzeti keresztény többség elfáradva és megmérgeződve magára hagyja a kormányt. Egyiknek sem szabad bekövetkeznie és akkor minden nyomás ellenére, minden nehézség közepette magyar marad Magyarország.