vissza a főoldalra

 2011.04.15. 

Lezsák Sándor: Örökifjú

Örökifjú. Örökre tavasz marad. Állandó szellemi feszültségben, bőséges termést ígérő és igéző virágzásban élt. Körülöttünk történelmi idő, a maszkos alakoskodók forgataga, a rendszerváltó álarcosbál táncosai. Az egyik beöltözött pártvezetőnek, a másik templomi ministránsnak. Dénes rákérdezett: – Hol vannak a muzsikások? Tudta a választ: a gépzene kottaírói korábban Sztalin-orgonán és davaj-gitáron gyakoroltak.

Ültünk a lakiteleki Holt-Tisza parton, a fából ácsolt Makovecz-kilátó tövében és beleolvadtunk a tavirózsák látványába. – Menjünk föl, onnan messzebbre látni – állt fel Dénes. – Egykor ez volt az élő Tisza – mondtam, de nem figyelt rám, egy távoli madárfelhőre ügyelt. – Miféle madárcsapat? – hunyorgott Dénes –, mostanában nem ok nélkül káprázik a szemem. Mindenütt karvalyt és dögkeselyűt látok.

Ez a mondat immár több mint két évtizedes. Velünk marad. Mint Csengey Dénes, aki örökifjú, aki örökre történelmi tavasz marad.

(Lakitelek, 2011. április 5.)