vissza a főoldalra

 2011.04.27. 

Megjelent a Magyar Fórum XXIII. évfolyamának 17. száma!

A tartalomból:

Csurka István: Történelemhamisítás

Kettészakadt ország? (2.oldal)

Az alkotmányt ellenzők most a megszokásra építenek. Egykori privilégiumaikat helyezik a megszokás serpenyőibe. Adjátok meg nekünk, amit tegnap kényszerből megadtatok, mert az nekünk jár. Már nem akarják az egész hatalmat, mert látják, tudják, hogy azt egyhamar nem képesek visszaszerezni. Már csak a privilégiumaik megtűrését kérik. Maradjanak ők a filozófusi pénzosztás helyzetében, az ország dolgával meg kínlódjon más. Ne legyen elszámoltatás, ne legyen felelősségre vonás. Ezzel ők most beérik, igaz, közben felfordulás-szervezésben is gondolkodnak, de egy kicsit félnek is tőle. Mert, ha kitör valami, az velük szemben csak elsöprő és kegyetlen lehet. Jobb tehát, ha a többség kormánya adja és szavatolja nekik privilégiumaikat. A kormány tartsa fenn a megszokást, amely őket privilégiumaikban tartja meg. Erre mondták azt régen, hogy ügyes. (kabaréban: ögyes.) Az ország, a társadalom egyáltalán nincs kettészakadva. De nekik ez az egyik ősi privilégiumuk, hogy ezt állíthatják – Jerikó falait ordításukkal körbezárva. Már nincs másik fél a kettészakadtsághoz. Már csak egy emigrációs lelkületű, alapvetően bolsevista hajlandóságú kör állítja ezt – magát nyugtatva. És természetesen, idegen megbízásra, idegen szolgálatban, idegen érdekek képviseletében cselekszik. Mert ez a külső erő nem adta fel. Magyarország új alkotmányostul is kell neki. Az idegen hatalom nem mondott le Magyarországról. Mert aki Közép-Kelet Európát, s benne a szívet, a Kárpát-medencét birtokolja, az a világhatalmat birtokolja. Ezt már az első világháború előtt megírták Amerikában és erre a globalizáció egyik mai teoretikusa Brzezinski, Carter elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója is hivatkozik. A globalizáció azonban már nincs a régi erejében. Ma már nemzeti összefogással ez a bekebelezési szándék kivédhető. Összefogással igen, de megszokással nem.

Visszafordulni Szmolenszk fölött

Feliks Netz lengyel író a tragédia első évfordulójáról (3.oldal)

Zsille Gábor interjúja

– Legfrissebb műve egy hangjáték, amelyben a szmolenszki szerencsétlenségnek

állít emléket…

– Hangjátékom írásakor arra törekedtem, hogy lehetőleg aktuálpolitikától mentesen, inkább elméleti, filozófiai, kissé szürrealista módon ragadjam meg ezt a Lengyelországot ért hatalmas veszteséget. Véletlenül sem akartam újabb elméletet gyártani egy összeesküvésről. Arra a nyitott kérdésre sem keresem a választ, hogy kinek a hibájából, másképpen fogalmazva: kinek a bűnéből történt a baleset. Inkább a tragédia antik gyökeréig próbáltam leásni: a Jó és a Rossz kérdéséig. Művemhez a monodrámaformát választottam, ami azt jelenti, hogy az egész mű egyetlen hangra íródott. Egy olyan férfi szavaira, akinek szintén el kellett volna utaznia a katyni emlékéünnepségre, ám ő kérésre átengedte a repülőjegyét egy munkatársának. Jót akart tenni egy társával – ennek köszönhetően nem veszett oda. Ám meglátta a nevét az áldozatok listáján, amelyet a lengyel televízió a szerencsétlenség estéjén közzétett. Tehát hivatalosan meghalt, pedig valójában él. Vagy talán ő is meghalt? Két különböző térben él? Nem az Életben, de nem is a Halálban? Akkor hol? A Tragédia birodalmában, amely benne, a lelkében található. S ez már így marad mindörökre. Hangjátékomnak azt a címet adtam, hogy Visszafordulunk. Ez az egész ügy egyik kulcsszava. Ugyanis közzétették a hangfelvételt a pilóták és az irányítótorony között lezajlott párbeszédről, amelyet a gép előkerült fekete doboza rögzített. A letisztázott szövegből egyértelműen kiderül, hogy a lezuhanás előtt a pilóta azt mondta: „visszafordulunk”. Vagyis a végzetesnek bizonyult leszállási kísérletet valójában nem is akarta megkezdeni. A repülőgép mégis lezuhant. A több helyen is elhangzott feltételezés pedig, miszerint a pilóta ittas lett volna, véleményem szerint teljesen valószerűtlen, sőt nevetséges… A mű ősbemutatója az évfordulón, azaz április 10-én este volt a Lengyel Rádió I. csatornáján; egy kiváló színész, Janusz Gajos előadásában. Az elmúlt napokban a rádió elnökétől megtudtam, hogy e hangjátékot több nemzetközi rádiós fesztiválon is versenyműként indítják.

 Nem mi bombáztuk Belgrádot! (4.oldal)

Április 28-án ér véget Horvátországban a népszámlálás. Milyen kampányt folytatott a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) annak érdekében, hogy a magyarok vállalják nemzetiségüket és anyanyelvüket? Ezen témán kívül az új magyarországi alkotmány határon túli magyarokra vonatkozó passzusáról és a Gotovina-perről Jankovics Róberttel, a HMDK ügyvezető elnökével beszélgettem.

Nem Horvátország támadta meg Újvidéket, vagy Belgrádot, hanem a szerbek szálltak meg horvát területeket. Talán nem szabad megvédenünk szülőföldünket? Igenis horvátok és magyarok együtt felszabadították ezt a területet! Minden év novemberében a Vukovár ostrománál elesett 42 magyar katonára emlékezünk. S azt se felejtsük el, hogy azt az akciót, ami miatt részben Gotovinát elítélték, Nyugaton tervezték el. 1998 és 2005 között a tábornok úr többször az USA-ba látogatott. Ha ő háborús bűnös, akkor miért adtak neki akkor vízumot? Ezért mi a bíróság ítéletét egy politikai játszma részeként tartjuk. Egy érdekesség: holland bíró mondta ki Gotovina ítéletét. Emlékezzünk Srebrenicára. A könnyű fegyverzettel ellátott holland katonák átadták az enklávét a boszniai szerb erőknek, akik végrehajtották a második világháborút követő időszak legszörnyűbb európai tömeggyilkosságát. A hivatalos vizsgálatok felmentették a holland katonákat az ügyben. Ez tán igazságos döntés? Sőt ezeket a katonákat, akik magukra hagyták a szerencsétlen bosnyákokat, még ki is tüntették…

 Makovecz-interjú

Megalakulása óta támadják a Magyar Művészeti Akadémiát (5.oldal)

Az MMA elnöksége a rosszhiszemű híresztelésüket visszautasította. Hogy mivégre ez a nagy őrjöngés, elmesélem. A lényeg az, hogy létrehoztuk a Magyar Művészeti Akadémiát a rendszerváltás idején, mert úgy gondoltuk, hogy ez egy olyan új szervezet lesz, melyet a magyar kormány használni fog, hiszen színe-virága itt van a művészeknek. Ebből nem lett természetesen semmi. Eltelt húsz év, tehát több idő, mint ami Horthy Miklós rendelkezésére állt arra, hogy a szétcibált, tönkretett maradék Magyarországot talpra állítsa, és most végre Orbán Viktornak köszönhetően –, aki állja a sarat a zsarolásokkal és a sötét játszmákkal szemben, energikusan viszi az országot egy normális, épeszű irányba – a Magyar Művészeti Akadémia köztestületté válhat végre, nem kell egyesületi jogcímen működnie. Átalakíthatja magát, hogy alkalmas legyen arra, hogy a kulturális életet következetes testületként képes legyen befolyásolni. Ehhez vagy a Budai Vigadót, vagy pedig a Pesti Vigadó mögötti Kristálypalotát fogja megkapni a Magyar Művészeti Akadémia.

 A csángómagyarság megmaradása az egész nemzet közös ügye (7.oldal)

Április 8. és 10. közt tanácskoztak Moldvában a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének kezdeményezésére megtartott konferencián a moldvai civil szervezetek képviselői, a csángó téma szakértői, politikusok, tanárok, újságírók, segítők. A Külsőrekecsinben és Pusztinán tartott konferencia elsődleges célja az volt, hogy a tíz évvel ezelőtt elfogadott csángó cselekvési tervet továbbgondolják, újrafogalmazzák. Elérte-e a konferencia a célját? Erről és a tanácskozás állásfoglalásáról kérdeztem Solomon Adriánt, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége elnökét.

 Helyi piacokat, a közvetítők kizárásával (9.oldal)

Bodó Sándort, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnökét indítja a Fidesz-KDNP-szövetség a június 5-ei püspökladányi időközi országgyűlési képviselő-választáson, a polgármesterválasztáson pedig Dombi Imréné alpolgármester a jelöltjük – jelentette be április 11-én Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke. A választókerület gondjairól, a lehetséges megoldásokról Bodó Sándor elnök urat kérdeztem.

Polgármesterként elértem azt – amit később sokan átvettek ebben a térségben –, hogy a helyi termelők bejutottak a helyi piacra. Hiszen előfordulhat az is, hogy a helyben megtermelt árút megveszi a felvásárló, ami így bekerül egy multicéghez, s pont a helyi iskolai konyha ugyanazt a terméket kapja vissza. Természetesen jóval drágábban, mintha a termelőtől venné. Nem vagyunk olyan gazdagok, hogy ezt az abszurd rendszert elfogadjuk. Amit helyben elő tudunk állítani, azt helyben is kell értékesíteni. Fontos hogy a településeken üzemelő konyhák élni tudjanak ezzel a lehetőséggel. Külföldi szakemberek sem értik, hogy eddig miért nem sikerült ezt megvalósítanunk.

 Ne eszközként használják a színészeket (11.oldal)

Beszélgetés Boros Zoltánnal, a Soproni Petőfi Színház színművészével

gondok, de igen komoly barátságok születtek.

– Beszéljünk a rendezői munkáról. Mi a véleménye a rendezői önmegvalósításról?

– Irtózom tőle. Nem vagyok rendező. Az Óz címlapján azt írják: a művészeket terelgette: Borisz. Nem rendezőként, inkább kívülálló, külsőszemként” terelgetem az előadást, művészbarátaimmal együtt. Egyébként színészként én azokkal a rendezőkkel szeretek dolgozni, akik belőlem építik föl az adott figurát. Azt nem szeretem, ha egy rendező számára egy előadás olyan, mint egy számítógépes animáció, és a színészeket szinte joystickkal mozgatja.

– Nem bábok a színészek.

– A bábszínház azért nem jó példa, mert ott másképpen kötik le a gyerekek figyelmét, mint az élő színjátszásnál. Az utóbbinál kész képet kap a gyerek egy alakról, míg a báb jobban meg tudja mozgatni a fantáziáját.

– Az Óz az első rendezése. Miként esett önre a választás?

– Sokszor, ha lehetett, színészként elmondtam a véleményemet, gondolataimat a próbák folyamán. Ilyenkor nem sértődtek meg rendezők, hanem elfogadták az észrevételeimet. Szeretem a műhelymunkát, és még a színpadtechnika fortélyaiba is jó lenne beletanulnom.

– Miként fogadja a kritikákat?

– Ritkán írnak rólam, de a kritika egy szubjektív ítélet. Ezt minden színésznek figyelembe kell venni. Az a nagy baj, hogy a kritikusok sokszor eszköznek használják föl a színészeket ahhoz, hogy egymásnak, a szakmának, vagy az igazgatóknak üzengessenek. Ezért nem foglalkozom ezzel.

– Melyik most a legkedvesebb előadása?

– Willy Russel Vértestvérek c. musicale. A Turay Ida Színház mutatta be, s jövőre Sopronban látható ez a Bőhm György által rendezett és feleségem által koreografált remek darab. Ebben egy parányi szerepet játszom. Ez egy olyan előadás, hogy ünnep, ha játszhatjuk. Ezek azok az alkalmak, melyek erőt adnak a pályán maradáshoz.

 Szőcs Zoltán:

Felemás magyar évforduló

– 150 éve született gróf Tisza István – (15.oldal)

A liberális Tisza Kálmán mindig társadalomban gondolkozott, fia hozzá képest elmozdult a nemzetben gondolkodás felé, ami iránynak jó, de gyakorta kevés, mert vannak kiélezett helyzetek, amikor nem a nemzet, hanem a faj érdeke elsődleges. Halálának mélységes szimbolikája – a Monarchia és a vesztes háború után szükségszerűen kitörő forradalom első napjának egyetlen áldozata ő lett! – már-már adys líraisággal fejezi ki sorsát. Tisza István óriási alakja a magyar történelemnek, a róla szóló irodalom jelentős terjedelmű, bár nem kielégítő. (Ez érthető is:egyik kivénhedt gyilkosa a Kádár-érában a Tisza elleni merényletre hivatkozva kért és kapott nyugdíjpótlékot!) Hogy az elmúlt években fokozódó gyakorisággal kezd megjelenni neve a szakmédiában, gyaníthatóan nem spontán, sokkal inkább egy Csurka István indikálta folyamat következménye. Csurka – mint a magyar sorskérdések legértőbb kutatója – szinte szükségszerűen jutott el Tisza István alakjához. Nem tudta megkerülni, de nem is akarta: rádöbbent, hogy mint cseppben a tenger, ennek a grófnak a sorsában ott a mindenkori magyar sors. Ezért aztán 2006 nyarán nagy vállalkozásba kezdett: átfogó, történelmi panoráma keretében, dokumentumokra, tényekre, kortársi feljegyzésekre alapozva, de mégis regényes formában Tiszát és környezetét tette meg új könyve témájának. A mű nyitó része a Havi Magyar Fórum 2006 júniusi számában jelent meg, azóta – ritka szünetek mellett – hónapról hónapra folytatódik. Nemcsak Tiszát, az embert, gondjait, gyötrődéseit, hezitálásait idézi fel benne, de meggyilkolásának és a gyilkosok későbbi perének hiteles történetét is. A jelek szerint ez az immár öt éve rendületlenül folytatódó, nagyon magyar és nagyon nemzeti történet kezd átszivárogni mások – történészek, elemzők, szerkesztők – tudatába is: a 150. évforduló, ha nem is volt állami szinten képviselve, de azért nem múlt el nyomtalanul.

 Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál!

Vagy fizessen rá elő!