|
 2011.12.02.
Az okoskodás joga
Ha a ruhát mosás
után benne hagyjuk a mosógépben néhány órára és csak ezután
teregetjük ki, akkor jó eséllyel valami különlegesen
visszataszító áporodott rohadásszagot kapunk. Az alternatív művész
színházak előadásain eleddig minden alkalommal éreztem ezt a
semmivel sem összetéveszthető szagot. Korpás hajú álértelmiségiek
mikrokord nadrágjaiból és kinyúlt pulóvereiből áradt a
szag, ami a tudatalattimban összeforrt a mérhetetlen tehetségtelenséggel.
A lázas erőlködés,
hogy a színházi formákat megújítsák, hogy a színjátszás
évszázados kereteit kifeszítsék annyi idejébe kerül a belvárosi
értelmiségnek, hogy nincs idő idejekorán kiteregetni. Így kötődik
a büdös a rosszhoz.
Ennek ellenére,
valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag az ún. művészszínházak
környékén összegyűlt slepp meg van győződve, hogy csak és
kizárólagosan az általuk kierőlködött produktumok aktuálisak,
frissek, igényesek, művésziek. A belső kiskörúti bolygón ők
csinálják a művészetet. Minden más avítt, régies, retrográd.
Gulyás Mártonban
találjuk meg a művészszínházi ember esszenciáját. Hogy ki
az a Gulyás Márton? Lényegében mindegy. Azóta ismerhető, mióta
nekiment Ókovács Szilveszternek, az Operaház kormánybiztosának.
Annak sincs különösebb jelentősége, hogy mivel támadta Ókovácsot.
Maga a jelenség viszont meghatározó:
Adott egy furcsa
kinézetű fiatalember, aki nem tehetséges, ellenben rendkívül
ambiciózus. Természetesen felvételt nyer Ascher színházművészeti
egyetemére és annak ellenére, hogy mindösszesen egyetlen
produkció fűződik a nevéhez a Krétakör színházat működtető
kft. ügyvezetője lesz. Ja, hogy mi az a Krétakör színház?
Nos, az egy olyan hely, ahol egy ideig sokan nagyon sok trágárságot
hordtak össze a színpadon. Legújabban pedig mindenféle érdektelen
helyszínen csinálnak – most egy picit tessék koncentrálni
– Kreatív Közösségi Játékokat. Nagyon modern név, ami
semmit sem takar. Lényegében a közönséget bevonják az előadásba,
sőt a közönség maga az előadás. Meg vannak róla győződve,
hogy ezzel megújították a színházat, hogy ők maguk a XXI. század.
Valójában semmi
új nincs az ötletben, valójában ezt a poént már milliószor
elsütötték, sőt kis hazánkban is van, aki évek óta csinál
színielőadásokat a közönség bevonásával. Egyedül. Boka Gábor
nem fér bele a művészszínházi keretbe, ugyanis tehetséges.
Gulyás Márton
viszont nem az és a tehetségtelenséget valamiféle közéleti
szerepvállalással, valami képviseletfélével ellensúlyozza.
Nekirontott Ókovácsnak, számon kért, ítélt. Milyen jogon?
A fiatal furcsa
kinézetű, tehetségtelen ember jogán, aki részese a budapesti
művészkedésnek. Ez idáig elég volt a beleokoskodáshoz. Ma már
nem az. Szerencsére.
Csorja Gergely
|
