|
 2011.12.16.
Félix atya a vértanúkról
Kiss Szaléz börtönbe
juttatta rendtársait – viccelődtek december 11-én a sopronkőhidai
büntetés végrehajtási intézetbe való bejutás izgalmai közepette
a csapatostól érkező szerzetesek, a KDNP képviselői, a KÉSZ
soproni tagjai, valamint az ország különböző részeiről érkező
ferences öregdiákok és a sajtó képviselői.
Emlékezni jöttek, ugyanis hatvanöt éve e falak között
végezték ki a gyónási titkos vértanúját, Kiss Szaléz pátert.
A börtönkápolnában és az intézmény homlokzatán elhelyezett
tábla leleplezésekkor Frajka Félix emlékezett vértanú rendtársaira.
Idézzük:
Ki is volt Szaléz
atya? Egy szegedi cipészmester igen tehetséges fia, akit
ferences hivatással ajándékozott meg az Úr. Ferences
szerzetessé lett és nem is akármilyenné. 1928-ban szentelték
pappá. Temperamentumos, forradalmár lelkületű, vehemens, tüzes
szónok volt. Megjelenésével, hanghordozásával és
mozdulataival egyaránt lekötötte hallgatóságát.
Távlatokban
gondolkodó, széles látókörű pap volt. Igen erősen
foglalkoztatták a szociális kérdések. Beszédeiben ilyen
mondatok szerepelnek: Vak az egész világ, a lélek pedig koldus!
Élelem tengerbe süllyesztése és éhség világszerte. Pincelakások,
földkunyhók, nyomortanyák és luxuspaloták világszerte.
Ez a nagy műveltségű
ferences szívesen misézett a tanyai iskolakápolnákban is. Így
a jászberényi tanyavilág templomaiban is. Beszédvázlataiból
idézek: „Jászberényi nyomortanyák! Ó, testvéreim,
harmincezren éltek e városban. Adjatok csak évente 1-1 pengőt
és olyan szeretet csodát teszek szegényeinkkel, hogy ránk bámul
az egész világ!”
Tudjuk, hogy ezek
miatt hamarosan éles ellentétbe került a helyi apát-plébánossal,
aki kérte a rendfőnöktől Szaléz atya Jászberényből való
eltávolítását. Sőt nem sokkal ezután az országból is. A
rendi vezető 1937-ben Amerikába küldte missziós lelkésznek.
Öt évet töltött
Amerikában, azonban itt sem tétlenkedett: társ-szerkesztője
volt az Amerikai Magyarok Vasárnapja hetilapnak. De hazai
lapoknak is írt. Nem szerette Amerikát: „Idegennek,
otthontalannak érzem magam. Kevés itt a lélek, kevés itt a
szellem."
Mindig visszavágyott
szülőföldjére, s a háború kitörése után, mikor mások
menekültek az országból, ő az utolsó pillanatban hazaindult.
1942 januárjában az utolsó Európába induló személyszállító
hajóval hazatért.
Visszatérve
1944-ig Debrecenben volt házfőnök, és részt vett a zsidók
mentésében, náciellenes beszédei miatt pedig többször
feljelentették, és kis híján a Gestapo áldozata lett.
A háború után
Gyöngyösre került. S az ifjúsággal való foglalkozást
tartotta a legfontosabb feladatának. Megalakította a katolikus
valláserkölcsi alapon működő Keresztény Demokratikus Ifjúsági
Munkaközösséget.
Ez a szervezet
nagy sikerrel működött. Erről maga Szaléz atya letartóztatása
előtt tíz nappal ezt írta Amerikában élő rendtársának:
„Nekem is van itt hatalmas ifjúsági szervezetem. Főképp középiskolás
fiúk–lányok a tagjai. (…) Minden vasárnap van közös kultúrnapunk,
melyen 300–400, néha 500–600 fiú és leány vesz részt.
Olyan vitaestjeink vannak, hogy csak úgy porzanak bele a falak. Kérek
részünkre sok imát.”
Az ifjúsággal
való foglalkozásai miatt beidézték a gyöngyösi rendőrkapitányságra.
S ott bátran kijelentette az őt megfenyegetőknek, hogy az egyház
elsődleges joga és kötelessége a fiatalok erkölcsi életre
való nevelése: „Kereszténységünk és magyarságunk egyaránt
szent nekünk, s ezeknek az értékeknek a védelmében mindenre készek
vagyunk.”
A kommunista vezetők
féltek tőle, ezért el akarták némítani.
1946 húsvét vasárnapján
Szaléz atyát több tucat fiatallal együtt letartóztatták. Ürügyül
az szolgált, hogy néhány fiú garázdálkodó (édesanyjukat, nővérüket
megerőszakoló) szovjet katonák ellen merényleteket követett
el, és Szaléz atya feloldozta őket vétkük alól.
Sok koholt vádat
hoztak fel ellene. A vallatás során kegyetlenül, válogatott módszerekkel
kínozták. Az egyik vallatásakor úgy meggyötörték, hogy nem
tudott talpra állni, és kínzói ölben vitték a cellájába és
dobták a priccsre. De a gyónási titkot nem árulta el. Ezért
mint a gyónási titok vértanúját tiszteljük őt.
A túlzásba vitt
kínzásokkal elszállt a látványos, világraszóló kirakatper
lehetősége, amely a Mindszenty-per főpróbája lett volna. A
magyar hatóságok átadták Szaléz atyát és társait a szovjet
katonai bíróságnak. Ott hamar kimondták az ítéleteket. Az ítélet
kimondása után valamennyien a Szovjet Hadbíróság börtönében,
Sopronkőhidán várták további sorsukat. Egy nagy, tágas cellában
helyezték el a kényszermunkára ítélteket. Külön, a szomszéd
cellában voltak a halálra ítéltek. A kályhacső nyílásán
tudtak egymással beszélgetni. Szaléz atya mindegyiküktől elbúcsúzott,
megbocsátva valamennyinek és így várta kivégzését, Isten
akaratában megnyugodva. Kérte, hogy reá se gondoljon senki
haraggal. Szavait papi áldással fejezte be.
Az ítéletet, a
golyó általi kivégzést 1946. december 10-én hajtották végre.
Mindszenty József bíboros Szaléz atya letartóztatásakor
mondott szavai – „A magyar vértanúpapok sorát Szaléz atya
nyitja meg” – beteljesültek. Ő nyitotta meg!
Ígérjük, hogy
rendünk és népünk Szaléz atya emlékét továbbra is hűen őrzi,
és azért könyörgünk, hogy mielőbb a szentek kórusában
tisztelhessük őt.
*
Szeretnék szólni
Szaléz atya börtöntársáról, a fiatal, ízig-vérig ferences
szerzetesről, Lukács Pelbárt atyáról is. Rajongott érte a
fiatalság és ő is a fiatalságért. Szent Ferencnek a bélpoklossal
való találkozásáról mondott lelkes beszéde volt elindítója
hivatásomnak. A fiatalokkal való lelkes foglakozásáért őt is
letartóztatták. Perét összekapcsolták Szaléz atya perével.
Vele is ugyanolyan kegyetlenül bántak, mint Szaléz atyával. De
őt nem halálra, hanem kényszermunkára ítélték. Az Északi
Sarkkörhöz közeli medvezhegorlagi gulágon halt meg kegyetlen körülmények
közt 1948. április 18-án. Legyen áldott az emléke. S legyen
mielőbb a szentek sorában.
*
1948 egy nagyon küzdelmes
év volt. Én ekkor léptem be a ferences rendbe. Keresztapám,
aki mélyen vallásos volt, azt kérte tőlem: Fiam ne menj el barátnak,
hiszen rátok a vértanúság vár. – Keresztapám! Én vállalom
a vér-tanúságot is! Elmegyek barátnak! – válaszoltam.
Nem lettem vértanú.
Börtönviselt hitvalló sem.
De végtelen hálás
vagyok a gondviselésnek, hogy itt, ezen a helyen e percekben, ha
gyarló szavakkal is, de emlékezhetem vértanú rendi testvéreimre.
(forrás: ofm.hu)
|
