vissza a főoldalra

 2011.12.23. 

Csurka István: Történelemhamisítás

Szembenézés

A kormányfő hazatért Brüsszelből a nappalokat az éjszakákkal egybeölelő, de hosszadalmasságuk ellenére csekély eredményre vezető tárgyalásokról és bejelentette, hogy kormánya átdolgozza a költségvetést, mert az európai helyzet erre kényszeríti. Ez súlyos dolog, de nem végzetes. A kormány rákényszerül erre a lépésre, mert az Euro-zóna tagországai központilag vezérelt megszorításokkal és ennek következtében gazdasági visszaeséssel néznek szembe, tőlük nemhogy segítség, támogatás nem várható, de még a spekulációs tőke forintellenes fellépéseinek kivédéséhez szükséges hatalmi védelem sem.

Egész Európa egy hosszú ideje folyó eladósodás következményeit nyögi. Ezt az eladósodást azonban nemcsak felelőtlen kormányok okozták, hanem ez is ugyanazon bankok által lett rájuk erőszakolva, amelyek most a szigorú megszorításokat követelik. Ezek a bankok vagy más néven befektetők évek óta mit sem törődtek az adósságterhek tömegével, visszafizethetetlenségükkel, mert bőséges profitot zsebeltek be abból, hogy az egyes államok az előző adósságaik kamatainak és tőketörlesztéseinek fedezetére is újabb hiteleket vettek fel, vagy magas hozamú államkötvényeket kényszerültek kibocsátani.

Ez a helyzet először Magyarországon vált államcsőd kockázatúvá, s akkor az IMF huszonöt milliárd dolláros kölcsönnel mentette meg a kormányt, majd Görögországban vált megoldhatatlanná az eladósodottság, ahol aztán a bankoknak is vállalniok kellett a felelősséget, el kellett engedniük követeléseik egy részét. Cserébe elsöpörhették a választott kormányt, és egy szakmainak mondott „bankárkormányt” ültethettek a görögök nyakába. Ennek most az a feladata, hogy őrködjék azon, hogy a bankokat ne érje még egyszer ilyen veszteség, fizesse meg a kormánnyal közösen elkövetett bűneik árát mindenestül a görög ember. Olaszországban is ehhez hasonló a helyzet, ott sincs már választott kormány.

Egész Európával, illetve az Eurozóna 17 tagállamával ezt nem lehet megtenni. Még a kis Portugália nyakába sem lehet ilyesfajta bankárkormányt ültetni, nem beszélve a büszke spanyolokról és a franciákról. Ezért aztán azt kellett elérni, hogy az Európai Unió kormányai önként vezessenek be olyan korlátozó intézkedéseket és olyan központi irányítást és függelmi rendszert, amely szavatolja a bankok biztonságát és hasznát. Tudni kell, hogy a bankrendszer nemzetközi, de az amerikai zsidó bankok és bankárok túlsúlya kétségtelen. Ezek ezer szálon össze vannak épülve az európai bankokkal, és ezekre is rá tudják kényszeríteni akaratukat. Ilyenformán a kitört európai válság amerikai eredetű, és a dollár korlátlan egyeduralmának és az amerikai nagybankok profitjának, világhatalmának a céljait szolgálja. Ma csak az USA magánjegybankjának, a FED-nek van joga fedezetlen pénzt nyomatni, dollárt kibocsátani, az európai központi bank ezt nem teheti meg az Euróval, vagy csak nagyon korlátozott mértékben – amerikai ellenőrzés alatt. Ez az európai válság oka: a számolatlanul kibocsátott fedezetlen papírpénz, az üres dollár.

Ezért maradt ki a stabilitási paktumból Amerika legfontosabb szövetségese, a fontsterlingjét megőrző Nagy-Britannia és ezért kényszerül a francia–német erőközpont – egyéként merőben ellentétes érdekű, felemás erőközpont ez – vezetésével csikorgó megszorításokra és valamilyen, egyelőre még bizonytalan körvonalú és tartalmú központosításokra elsőrendűen az euro-zóna, de vele párhuzamosan Európa összes állama. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a mag meg akarja úszni a görögökéhez és az olaszokéhoz hasonló, a bankárok által kinevezett hivatalnokkormány összeurópai bevezetését. Inkább maga vezet be függetlenséget megvonó, költségvetéseket központi irányítás alá vonó fiskális diktatúrát, mintsem, hogy szétessen vagy kénytelen legyen elfogadni idegen érdeket szolgáló – IMF – népbiztosokat.

Magyarországot ez a veszély közvetlenebbül fenyegeti, mint bármely más európai országot. Itt ugyanis a legmegátalkodottabb az az Ascher Caféban leírt, a kétharmados többségen alapuló államvezetés ellen minden eszközzel fellépő belső erő, amely éppen egy IMF által kinevezett kormányban és az idegen érdekek előtti behódoltatásban látja életcélját, és nem akar magyar függetlenséget. Ettől egyenesen irtózik. Ezek már el is terveztek egy előrehozott választást, egyikőjük meg is nevezte a kinevezendő új hivatalnok kormányfőt Andor László, jelenleg Brüsszelben dolgozó hivatalnok személyében, és ezt a törekvésüket most természetesen a függetlenséget megnyirbáló, de ismeretlen német–francia paktumhoz csatlakozásban, a feltétlen alávetésben látják. Reményeiket továbbá a velük egyívású spekulánsok forintellenes és a nemzeti nehézségeket növelő bajkeveréseibe vetik. Nekik minden jó, ami a többségi keresztény magyarságnak rossz. Tekintettel arra, hogy a spekulánsok forintellenes aknamunkájának befejezésére nem lehet számítani, a kormánynak szembe kell néznie az állandósuló nagyon magas, háromszáz fölötti Euro árfolyammal, sőt további bombázásokkal, és ezért rákényszerül a költségvetés átírására, takarékosságra, elvonásokra és megszorításokra. A kormány és Orbán Viktor számára a megőrzött függetlenség többet ér, mint a behódolással kapható vállveregetés, mert tudja, hogy az odadobott önállóságot soha nem lehet visszaszerezni. Ha most Magyarország belelép az egyébként még kidolgozatlan, de bizonyosan függetlenség elvonással és a saját nemzeti célok feladásával járó ellenőrzöttségbe, kontraszelekcióba és alávetettségbe, akkor abból nincs kiút többé soha. A nehézségeket, a nélkülözést el lehet viselni. El kell viselni. Nem áll most olyan magasan az amerikai bankárkaszt, a Rothschil-dok és a Sorosok csillaga, hogy ne lehetne kivárni, nélkülözve és éhesen is a végüket. Ez kockázatos és nehéz út, de dereng fény az alagút végén, mígnem az Ascher Café felülkerekedése a nemzethalált jelentené.

Orbán helyesen tette, hogy hazahozta és az országgyűlés elé bocsátotta a kérdést. Az ellenzéki pártok és pártocskák meg vannak győződve arról, hogy ez csak színjáték, mert a kétharmados többség azt teszi, amit Orbán sugall neki. Az ellenzék bizonyosra veszi, hogy a kétharmados többség nem fog lemondani a függetlenségről. Ebben mi is bizonyosak vagyunk. Már az is elviselhetetlen volna, ha erre rá kellene beszélni ezt a választással felhatalmazott és most is bővülő társaságot. Ez most lefutott meccs és nagyon jó, hogy az. Az ellenzék azonban kapálódzik. Legravaszabb módon a miniatűr, de szín Ascher Cafés LMP érvel: ötpárti megvitatást és ötpárti döntést igényel, amelyben minden párt egyenlő módon egy-egy vokssal venne részt. A veréb szavazata is annyit érne, mint a turul madáré. Erre mondják, hogy „ögyes”.

  Ma már valójában nem a parlamenti ellenzéki pártok állnak szemben a kétharmados többséggel, hanem az a kevesekből álló, de nagy pénzek felett rendelkező és mindig rejtőzködő háttérhatalom, amely az izraeli és az amerikai hatalom, az Obamának is parancsoló bankárkaszt támogatását élvezi. A parlamenti ellenzéki pártok ma már ennek a háttérhatalomnak csak a bábfigurái, noha bizonyára vannak bennük, különösen az MSZP-ben és az LMP-ben közvetlenül bekötött figurák, de ez mellékes. A front a hatalmas gazdasági és kulturális hitbizományokkal rendelkező liberális kaszt és a keresztény kétharmadosság között húzódik. A kormány egyelőre meglehetősen kesztyűs kézzel bánik ennek a kasztnak a hatalmával, befolyásával, médiájával és eltűri kiszorításait és betartásait. Nehéz mást tennie, mert az utcáról, a nép és a polgárság köréből nem kap jól megfogalmazott követeléseket szigorúbb fellépésre. Vigyáznia kell, hogy ne bőszítse magára a kegyetlen spekulánsokat. Ne gondolja azonban senki, hogy betartja a demokratikus játékszabályokat, amikor nem irányítja kellő eréllyel ezekre a liberális hitbizományokra az elszámoltatási kormánybiztos vizsgálatait. A liberális hitbizományok Joav Blumjai csak az erő nyelvén értenek, nem is ismerik a demokratikus játékszabályokat. Ha kell, megveszik a döntnököket, ha kell, fenyegetés alatt tartják őket. Ideje volna megvizsgálni egy-két nagy holding minden törvényességet nélkülöző, sokszor még bírósági támogatást is élvező, erőszakos szerzéseit, egész működésüket, és véget vetni a médiumokban a korlátlan hazudozásnak. Mert ha valami kockázatossá teszi a kormány függetlenségi harcának kimenetelét, akkor éppen ezeknek, az izraeli erőszakkal létrejött és ma is korlátlanul bővülő nagy holdingoknak a működése tesz kétesélyessé itt mindent. Ezek kies vidékeket és városrészeket vesznek birtokukba, államot képeznek az államban, de államuk nem magyar állam. Legnagyobb részük Budapesten jött létre, Demszky húszéves hatalomban tartása alatt. Senki nem lát bele, hogyan tartotta fenn ez a háttérhatalom húsz évig Demszkyt, és hogyan szavatolja számára még ma is a büntetlenséget, amikor bűnei minden képzeletet felülmúlóan nemzetellenesek és kizárólag idegen érdeket szolgálók voltak. Eszünkben sincs további konfliktusokat gerjesztő lépésekre sarkallni a rendkívül nehéz körülmények között dolgozó kormányt, de rá kell mutatnunk a Demszky-kérdés megoldatlanságára, A Demszky-bűntett összefügg ennek a rejtőzködő háttérhatalomnak egész rendszerével s terjeszkedésével, kulturális szemtelenségével.

A rendszer lényeges kérdéseinek megoldása és az ellenséges hatalom visszaszorítása, törvényes keretek közé kényszerítése nélkül ugyanis nem teremthető meg a függetlenség, csak a függetlenség látszata.

Mindez azonban egy hátralévő kemény küzdelem lehet csupán, amely nem képzelhető el a keresztény többség erős kiállása, bátor követelései és akár utcai megmozdulásai nélkül.

Ránk kényszerített nélkülözések jönnek, a nélkülözőknek síkra kell szállniuk a nélkülözésből kimaradó, sőt gazdagodó háttérhatalom ellen. Fel kell építeni az új magyar háttérhatalmat a kormány mögé, amely végül egy teljesen új nemzeti erővé magasodik, talán bizony éppen úgy, mint a XX. század fényes reformkorában. Vesszenek a hazaárulók, hajrá kormány, harsogja végre millió ember.