vissza a főoldalra

 2011.02.18. 

Davos 2011.

Közös normák az új realitásokhoz és egyéb blablák

A davosi világgazdasági fórum még mindig a hatalmasok és gazdagok legnagyobb dzsemborija. A találkozón több mint 1400 magas beosztású vállalati vezető és 35 állam- vagy kormányfő vett részt. A G20-csoport országaiból 19 képviseltette magát legalább miniszteri szinten.

Davos a hatalom és a befolyás szimbóluma lett. A „Davosi ember” – Samuel P Huntigton után – fogalommá vált. Huntigton megfogalmazásában a „Davosi ember” nem kötődik nemzetéhez, a nemzeti kötődést csak akadálynak látja, mely szerencsére eltűnőben van, a nemzeti kormányokat pedig a múlt maradványainak tartja, melyeknek egyetlen értelmezhető funkciója, hogy elősegítse a globális üzleti tevékenységet”.

1971 óta, amióta Klaus Schwab, a Fribourgi egyetem professzora kitalálta a találkozót, a davosi ember alapvetése a neoliberalizmus, szabad áru- és tőkeáramlás, globális szabályozás hármasegységben határozható meg. A chicagói egyetem közgazdász professzora, Friedmann és tanítványai által kanonizált új globális hit hatalmas befolyásra tett szert, és a hívők igazságát 10 milliárdos üzletek, kormánybuktatások, világméretű franchise rendszerek támasztották alá.

Csakhogy, 2008-ban történt valami, ami az egész vallást alapjaiban kérdőjelezte meg. Az évtizedeken keresztül tartó tobzódás, reális teljesítmény nélküli dőzsölés elérte a kritikus tömeget. A számtalan pénzügyi luftballon közül először a jelzálog alapú ingatlankölcsönökkel felfújt óriásléggömb durrant szét. Hetek alatt világossá vált, hogy a mesterségesen feltornázott ingatlanárak alapján hatalmas kamatbevételt realizáló jelzáloghitelezők és a rájuk épülő befektetési alapok a semmivel játszottak. Az első dominó elindította a sort. A sor végén a legnagyobb bankok, sőt államok álltak. Az akció eredményeként mégiscsak az oly sokat szidott, elavult, rosszul működő államokat kellett segítségül hívni. Egészen pontosan az adófizető pénzét kellett elvenni, az átlagpolgár adódolláraiból, euróiból és forintjaiból kellett finanszírozni a tobzódást. A davosi ember megijedt, de kára természetesen csak kevesüknek keletkezett. Megállapították, hogy az államnak be kell avatkoznia, újra pénzt kell tölteni a rendszerbe, majd amikor megérkeztek a konszolidációra szánt állami dollármilliárdok, megnyugodva dőltek hátra 10 ezer dolláros foteljaikban, megigazították ezerdolláros öltönyüket és a 300 dolláros mandzsettagomb morzsolgatása közben végiggondolták, hogy mit is kéne mondani jövőre Davosban.

Alan Greenspan, az amerikai nemzeti bank, a FED elnöke 2005-ben még azt fejtegette, hogy a piaci szabályozás sokkal jobban korlátozza a túlzott kockázatvállalást, mint az állami szabályozás. Ugye hányszor hallottuk ezt Bokros Lajos és a többi gazdasági zseni szájából, vagy halljuk most a magánnyugdíjpénztárak védelmében. Csakhogy, Greenspan a gazdasági válság okait kutató kongresszusi meghallgatáson kénytelen volt bevallani:

„hiba van a rendszerben”.

A davosi találkozón nincs szükség ilyen túlzott őszinteségre. Ott elég kihívásokról, üzenetekről, új kihívásokról és új üzenetekről beszélni. Az idei fórumon, az amerikai forgatókönyv szerint, leginkább Európára kellett terelni a gyanút. Ma a világgazdaság legnagyobb kockázata Európa és az eurózóna – mondta Nouriel Roubini, az új közgazdászguru. Az euró túl erős, nagy a kockázata a perifériális országoknak, így Magyarországnak és Bulgáriának. Roubini, az iráni zsidó családból származó, de Isztambulban született, Izraelben nevelkedett és Amerikában élő közgazdász, azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy többé-kevésbé előre jelezte a válságot. Azóta közgazdászzseninek tartják. Akárcsak Paul, a polip totó-tippjeit, Roubini előrejelzéseit is nagy sajtófigyelem kíséri. Ha valamivel, az ő előrejelzéseivel lehet meggyengíteni Európát. A mostani előrejelzés méregfogát azonban kihúzta előbb Nicolas Sarkozy, Franciaország elnöke, majd a francia és német pénzügyminiszterek is határozottan kiálltak az euró mellett. ,,Sohasem fordítunk hátat az eurónak. A közös valuta elvesztése olyan özönvízszerű hatásokkal járna, hogy nem is gondolhatunk ilyen eshetőségre” – mondta Sarkozy. Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter szerint már nem éri újabb nagy sokk az euróövezetet, az euró a továbbiakban stabil marad. A térség levonta a következtetéseket az elmúlt 18 hónap válságából, és olyan intézkedéseket hozott, amelyek megvédik az eurózóna egészét. Christine Lagarde francia pénzügyminiszter is úgy vélte, hogy az euróövezet már túljutott a mélyponton, a 17 tagállam pedig már azon dolgozik, hogy csökkenjen államháztartási hiánya. Egyben felszólította a pénzpiacokat, hogy ne játsszanak Európa és az euróövezet gyengülésére. A fórumon felszólaló Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke a hosszabb távú inflációs kilátások miatt aggódóknak üzenve leszögezte: az euró az elmúlt évtizedben teljesítette azt, amit elvártak tőle, nevezetesen az árstabilitást.

Az euró megmentésére ennél radikálisabb és némiképpen kapkodónak tűnő lépést is tett Merkel német kancellár és Sarkozy kezdeményezésére a 17 tagállam. A német–francia paktum alapján az eurózóna tagjai lényegében egységes gazdaságpolitikát követnek.

A paktum meglehetősen radikális váltás az egységes Európa ideájához képest, és nem is szerencsés, hogy a zónán kívüli tagállamokat kirekeszti a közös fellépés lehetőségéből, így nincs teljes összhangban a magyar elnökség hatpontos tervével. „A magyar elnökség visszafogott, szerény és óvatos duhaj módjára azt az álláspontot képviseli, hogy persze, versenyképességi paktumon és az eurózónához tartozó tagállamok tárgyalásán érdemes gondolkodni. De a jó ötletet, ami mellett egyszer már elköteleztük magunkat, hogy a huszonhét állam hangolja össze a gazdaságpolitikáját. Ezt a munkát végezzük el.” – mondta Orbán Viktor a paktum bejelentése utáni sajtótájékoztatóján.

Akárhogy is, váltásra van szükség, és nem csak Európában, hanem elsősorban a globális pénzügyi rendszer szabályozásában, vagy inkább szabályozatlanságában. A szabályozás alapját pedig csak az államok elhatározása, a nagyságos szabadpiac korlátozása adhatja.

A davosi találkozón erre a felismerésre senki sem jutott, bár Roubini megállapította, hogy ki kell találni egy új modellt, de ennyiben maradtak. A legnagyobb cégek vezetői, a bankok, a befektetési alapok, a biztosítók, könyvvizsgálócégek, és spekulatív befektetők képviselői visszavonultak a festői üdülőhely éttermeibe és 200 frankos vörösborok kortyolgatása közben megbeszélték a következő üzlet részleteit. Esetleg egy-egy miniszter, vagy kormánytisztviselő társaságában. A pénzügyi rendszer, mely gúzsba köti és a szakadék szélére rángatja a világgazdaságot, érinthetetlen. A politikusok már érzik a változtatás szükségességét, de egy-két kemény nyilatkozaton kívül egyelőre nem mernek jelentős intézkedéseket tenni.

Davosban most sem történt semmi, ami bizakodásra adhat okot.

A konferencia mottójául választott „Közös normák az új realitásokhoz”-ból a közös normák kimaradtak. A mostani uralkodó gazdasági rendszer haszonélvezőinek nem érdeke a változtatás. Sőt, elemi érdekük a változatlanság fenntartása. A harácsoló pénzügyi rendszer megfékezésére csak egy-egy állam intézkedésében bízhatunk. A magánnyugdíjpénztárak magyarországi megregulázása most mintaként szolgálhat.

Csorja Gergely