vissza a főoldalra

 2011.02.18. 

A szórvány a nemzet határa

Átfogó Kárpát-medencei szórványstratégia készül, a tervek szerint az év végéig – hangzott el a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) szaktestületének február 1-jei budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón. Dr. Bodó Barna, a Máért Kárpát-medencei szórványalbizottságának elnöke kiemelte: mindenképpen lépni kell, mert az elmúlt húsz évben mintegy 200 ezerrel csökkent a határon túli magyarok száma. A szórványstratégiával kapcsolatban dr. Bodó Barnát a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem professzorát kérdeztük.

 –Elnök úr! Kik vettek részt a február 1-jei tárgyaláson és milyen döntés született? Gondolom az elvi alapokon túl gyakorlati kérdésekben is megállapodtak.

 –Ennek a tanácskozásnak nem az volt a célja, hogy elvi alapokat fogalmazzunk meg, az nem egy szaktestület feladata. A felek a megbeszélésen azt vállalták, hogy év végéig olyan szórványstratégiát állítanak össze, amely a következő költségvetés kidolgozásakor elméleti és gyakorlati szempontokat tartalmaz a szórványkérdés kezeléséhez. Eldöntöttük, hogy azt az asszimilációs folyamatot kell megfelelő tudományos alapossággal leírni, amely meghatározza a szórványhelyzet folyamatait és miután ebben már közöttünk konszenzus alakul ki, akkor kell továbblépni. Ezt azért fontos megemlíteni, mert a szórvánnyal kapcsolatos szakmai vizsgálódások az elméleti háttér vonatkozásában nem mutatnak egységet. A legtöbben a Milton Gordon-féle 1964-ben megalkotott asszimilációs elméletet veszik alapul. Ez viszont a diaszpóra, tehát a szétrajzott közösségek asszimilációs folyamatainak jelenti az értelmezését, és ezt semmifélekeppen sem ildomos a Kárpát-medencére nézve használni, hiszen az itteni közösségek történelmi szálláshelyeiken maradtak, s nem váltak ki a helyi közösségből. Ezért ebben az elméleti kérdésben szükséges kialakítani a bizottság tagjai között az egyetértést. A másik elméleti kérdés arra vonatkozik, hogy milyen feladatként, társadalmi kihívásként értelmezzük a szórványok létét. Az utóbbi években a szórványt halmozottan hátrányos helyzetnek értelmezték, s így a szórvány-kérdés bekerült azon szociális kérdések csomagjába, amelyek esetében szinte lehetetlen kikerülni a maradványelv alkalmazását. Tehát ez azt jelenti: ha erre a kérdéscsomagra nem jut forrás, akkor a szórvány programjai támogatást nem kapnak. Az én értelmezésemben – amit el is fogadtak a tanácskozás résztvevői – a szórvány a nemzet határa. Szórvány mindaddig lesz, amíg a kulturális és a politikai határok nem esnek egybe. Mi, akik a határon túl élünk, abban vagyunk érdekeltek, hogy ezek a határok ne essenek egybe, mert akkor ez az eltűnésünket, beolvadásunkat jelenti, illetve azt, hogy az anyaországba költöztünk át. Az utóbbira példa, amikor a német állam különböző programok révén visszatelepítette a határon túl élő németeket. Addig, ameddig Kelet-Európában a sokszínűség él, addig számunkra a kulturális nemzethatár nem esik egybe politikaival. Míg az utóbbi stabilnak látszik, addig az előbbi nem az. Az utóbbi 40 évben a kulturális nemzethatár a Duna-mentéről 60-70 km-t tolódott északra, Temesvár vonaláig. Délebbre a magyar nemzetközösségnek nincsenek olyan telephelyei, amelyek képesek volnának önmagukban megmaradni, s intézményeikkel fenntartani a magyar identitást. A kérdés az: mennyire figyelünk oda erre a folyamatra, s az tudatosul-e bennünk, hogy a nemzethatár változása a szórványok megszűnése és újrakeletkezése nem kezelhető csupán a maradványelv alapján. Mindezt politikai szinten lehet így tekinteni, de akkor senki se csodálkozzon, ha 20-30 év múlva Kolozsvár is a szórvány része lesz, ahogyan ma már Temesvár és Kassa, a hajdani magyar kultúra két erős bástyája, teljesen elszórványosodott.

 –A szórvánnyal kapcsolatban mennyire lehet csak lélekszámról beszélni? A támogatásra szorulást demográfiai mutatókhoz lehet-e kötni? Pl. Zilahon és Kolozsváron is ugyanakkora a magyarság aránya. Viszont vannak olyan települések, ahol a helyi magyarság 30-40% körül mozog, de nincs magyar pap, és iskola.

 –Azokban a dokumentumokban, amelyeket mi a magyar állam számára, a szórvánnyal kapcsolatos támogatáspolitika kialakítására a jövőben elkészítünk, biztosan lesznek demográfiai adatok. De, ha valaki kizárólag a demográfiai mutatókhoz köti a szórvány minősítését, akkor téved. Hatalmas különbség létezik pl. Temesvár és Nagybánya szórvány-mivolta közt. Mindkét településen hasonló, 7-10%-os a magyarság aránya, de amíg Temesváron állami magyar rádió, hivatásos magyar színtársulat szolgálja a magyar kultúrát, addig Nagybányán ilyenek nem léteznek. Hatalmas a különbség Zilah és Kolozsvár között. A 20% -os arány az utóbbi városban kb. 65 ezer, míg Zilahon 15 ezer magyart jelent. A 15 ezer magyarnak csupán iskolája és egy hetilapja van, ami szinte semmi ahhoz képest, hogy Kolozsváron összpontosul az erdélyi magyarság legfontosabb intézményeinek a fele. A szórvány meghatározásban három tényezőt tartunk lényeges elemnek, az egyik a demográfiai arány, a másik, hogy az a százalék konkrétan hány főt jelent, a harmadik pedig az intézményültség. Itt az a kérdés, hogy azok a kulturális tartalmak, amelyek okán valaki magyarságát vállalni képes, helyi intézmények révén miként tarthatók fenn. Ez utóbbi szempontból szerintem Kolozsvár sosem lesz oly mértékben szórvány, mint Nagybánya.  

–Annak idején Vetési László, erdélyi református lelkész mondta: eleget beszéltünk a szórvány okán, illene cselekedni végre. Akkor most eljött a cselekvés ideje?

 –Vetési László volt az, aki már a ’90-es évek elején felhívta a figyelmet a szórványkérdésre a bukaresti A Hét c. lapban megjelent dolgozatában. Később egy olyan szórványstratégiát is elkészített, amelyet vitára bocsátott. Mind a két kísérlet dicséretes, de főleg a második esetében derült ki az, hogy figyelembe kell venni a szórványstratégiák elkészítésénél a szakmai szempontokat. S az is, hogy minden stratégia esetében három tényező határozza meg a gyakorlati hasznosíthatóságot. Először meg kell fogalmazni az alapvető célokat és feladatokat. Azt is figyelembe kell venni: létezik-e olyan helyi elit, ami ezt a programot képes valamilyen módon képviselni és a gyakorlatba ültetni. A harmadik tényező pedig a támogatáspolitika. Vetési László dolgozatai után viszont nem alakult ki egységes kárpát-medencei konszenzus a szórvánnyal kapcsolatos alapvető kérdésekről, s arról sem, hogy milyen típusú intézményekről van szó. Mi, most amikor a szórványstratégiáról beszéltünk, megfogalmaztuk, szükséges képzéseket is elindítani, hiszen, ahol létezik helyi elit, ott fel kell azt készíteni, hogy vállalja a szórványfeladatokat, amennyiben civil szervezeti keretben létre lehet hozni a szükséges intézményeket, pl. magyar házakat, vagy vasárnapi iskolákat, stb.. Mindezekhez kell hozzácsatolni a támogatáspolitikai eszközöket. Sajnos Vetési László esetében soha nem jutott el odáig a folyamat, hogy az egész kérdést támogatáspolitikai szempontból megalapozzák. A mi esetünkben viszont az a pozitív feltétel létezik, hogy a szórványalbizottságot a magyar kormány a jövőbeni Bethlen Gábor Alapítvány ún. tanácsadó testületeként hozta létre, s ennek értelmében a szórvánnyal kapcsolatos támogatáspolitikában számunkra szerepet biztosít.

 –Professzor úr említette a helyi elitet. Fontos az anyaország támogatása, de nem mellékes, hogy a helyi magyar elit kivel is létesít kapcsolatokat. A magyarokkal, vagy a többségi nemzet képviselőivel?

 –Köszönöm a kérdést, mert ez a dolog is bővíthető, és bővítendő. Ma már szerencsére az anyaországgal való kapcsolat túljutott azokon a zökkenőkön, amelyeket a státusztörvénnyel, illetve a kettős állampolgársággal kapcsolatban egy-egy szomszédos államban megfogalmaznak. Egyértelmű, hogy Szlovákia sem tudja majd tartani anakronisztikus álláspontját sem a nyelvhasználattal, sem a kettős állampolgársággal kapcsolatban. S az természetes, hogy a határon túli magyarság az anyaországgal próbál jó kapcsolatokat ápolni. Az, hogy a határon túli magyar elit a többség felé fordul, az egy adott léthelyzetből adódik. Temesváron élek, s ha kilépek az utcára, akkor 1% az esélye annak, hogy magyarul beszéljek. A városnak kb. 7%-os a magyar lakossága, de ha valakiről nem tudom, hogy magyar, akkor egyértelmű, hogy hozzá románul beszélek. Tehát nekünk a közösségi kommunikációnk jelentős része román nyelven folyik. Miután Románia is az EU tagja, és szükséges egy közös európai nyelv, így az angol szükségessége nálunk is megjelent. Az angol nyelv tanítását nagyon megerősítik a jövőben, így a szórványban megtörténhet, hogy a kisebbségi nyelvet megelőzi az angol. Ez pedig egy újabb kihívás, amire meg kell találni a választ.

 –Ez talán még jobban megerősítheti az asszimilációs folyamatokat. Mondhatják: ha helyben akarok érvényesülni, akkor a román nyelvre, ha külföldön, akkor az angolra van szükségem, a magyarból pedig lehet, hogy csak bajom származik.

 –Itt az a nagy kérdés, hogy vajon észrevesszük-e azt, hogy mennyit fejlődött környezetünk technikai vonatkozásban. Azok a hálózati rendszerek, melyeket az internet biztosít, mindenki számára nyitottak. Az igaz, hogy én az utcán főleg románul beszélek, de az internet révén egy másik, egy olyan világ nyílik meg előttem, melynek révén az anyanyelvnek nem csak az értékeit, hanem a szépségeit is értékelhetem. A virtuális tér olyan lehetőséget teremt számunkra, amiről nem szabad lemondanunk. Arra kell törekednünk, hogy használjuk ki a magunk céljaira az internet lehetőségeit. Vállalkozó kedvű fiatalok internetes rádiót hozhatnának létre a szórványtelepüléseken is. Erre már léteznek példák. Jómagam az internetes rádiózásban ezért nagyon nagy lehetőséget látok, és ehhez meg kell találni a forrást.

Medveczky Attila