vissza a főoldalra

 2011.02.25. 

Megtagadott, elárult 1956.

Fekete Pál: Az utolsó szó jogán

Fekete Pál, a békéscsabai Forradalmi Bizottság elnöke könyvet írt az 56-os Békéscsabáról és saját sorsáról. Ez a könyv azon kevesek egyike, amelyek pontosan tájékoztatnak bennünket a magyar október különös fordulatairól.

Azt mondják, a magyar falu kimaradt 1956-ból. Nem igaz. A magyar falu éppoly tevékenyen részt vett az októberi-novemberi történésekben, mint a városok. Azt mondják, a magyar irodalom kevés könyvvel tisztelgett 56 előtt. Ez viszont igaz. Néhány magánkiadásban megjelenő verseskötet, rövidke füzetkék emlékeztetnek bennünket a magyar történelem különös, feledhetetlen napjaira. Azt mondják, a magyar vidéken elnézőbben bántak az 56-osokkal, mint Budapesten. Ez sem igaz. Egy kezünkön meg tudjuk számolni azokat a megyéket, ahol nem akasztottak. Békés megyében nem akasztottak, hanem agyonlőtték a fiatal lányt, Mány Erzsébetet és Farkas Mihályt. A forradalom többi emberét 20 évre, 15 évre ítélték. Az emlékezet csikorog és hiányos.

Mosonmagyaróváron a  több mint 100 áldozatról nem mindenkiről emlékeztek meg. Talán 70 áldozatra emlékezik névvel a város. A családtagok ma is félnek. Csodálkozik az olvasó? Ne csodálkozzon, hiszen a forradalom 50. évfordulóján, 2006. október 23-án ismét lőttek Budapesten. Gyurcsány Ferenc volt a miniszterelnök. Gumilövedékkel sorozták a tüntetőket. A rádió udvarára terelték a tüntető magyarokat, földre térdepeltették őket az éjszakai órákban, és véres volt az udvar kövezete. Másnap a rádió elnöke és egyik főszerkesztője intézkedett, nehogy beszéljen erről a gyalázatról a rádió. Hogy nincs irodalmi nyoma a történéseknek?

Fekete Pál könyve Az utolsó szó jogán című kiadvány ártatlanul kezdődik. Négy vagy öt szívet melengető tárca a könyv elején. A békevilágról szólnak, meg a kevésbé békés világról, de a főszereplők mindanynyian talpig emberek, szeretnivalók, mert ők is szerettek. A legszebb kis figura Márió, a cigánygyerek, aki megtalálja az anyját és szereti. Majd hirtelen egy adventi emlékre tér át Fekete Pál, a könyv idős szerzője. És Békéscsabára érkezünk, az 1956-os városba, az ötvenezer lelket számláló megyeszékhelyre, és megismerjük Hrabovszky László egyetemistát.

„Az 1956-os magyar forradalom tízezreivel adta hőseit a hazának, és követendő példaképeit az utókornak. A haza szabadságáért életüket is feláldozni kész emberek többsége fiatal, sőt gyermek volt. Méltó emléket állítani számukra a túlélők legszentebb kötelessége. Ennek a kötelességnek igyekszik eleget tenni e sorok írója, amikor egy fiatal magyar forradalmár, a békéscsabai Hrabovszky László életútjának megörökítésére vállalkozik. Ősei neves közéleti személyiségek, tudós lelkipásztorok, literátorok, önfeláldozó hazafiak, katonák voltak, akiknek emlékét lexikonok, történelemkönyvek, tudományos és szépirodalmi alkotások őrzik. A fennmaradó okmányok arról tanúskodnak, hogy a Hrabovszky-család a XVII. században Trencsén vármegye területén, a Fehér-Kárpátok keleti részén nemesi birtokkal rendelkezett, és nevet adott a ma is létező Hrabovo, illetve Hraborvka településnek. Később a Hrabovszkyak hivatásukat szolgálati helyüket követve szétszóródtak egész Magyarország területén. A családtagjaik tanult emberek lévén többnyire magas rangú állami, illetve megyei tisztséget töltöttek be.

…Hrabovszky László harmadéves műszaki egyetemi hallgató, lelkiismereti parancsának engedelmeskedve jutott hasonló sorsra 1956-ban. A szellem erejével, az erkölcsi tisztaság mindenható nagyságával szállt szembe a szovjet megszállókkal és hazai kiszolgálóival. A megtorlás éppoly kegyetlen volt, mint 1848-ban, ha nem kegyetlenebb. Hrabovszky László a sors különös kegyének köszönhetően elkerülte a kivégzést, de a tíz év börtön és a vele járó szenvedések ha nem is oltották ki, de kettétörték életét. Olmütz, Kufstein, Wiennerneustadt ma semmivel sem hangzanak félelmetesebben, mint a Kozma utca 13, Vác vagy Márianosztra, ahol tízezrével sínylődtek az 56-os magyar forradalmárok, és ahol Hrabovszky László több mint hat évet raboskodott.

Hrabovszky László 1936. május 19-én született, a gazdaságilag gyorsan fejlődő, pezsgő szellemi életet élő Kőrös parti városban, Békéscsabán. Édesapja 1945 előtt kántortanítóként szolgálta a várost, majd miután a szegedi tanárképző főiskolán szlovák–matematika szakos tanári oklevelet szerzett, tanárként működött a IV. számú általános iskolában. Hivatástudattal végzett munkájáért, közéleti tevékenységéért és példás családi életéért szeretet, közmegbecsülés övezte nemcsak tanítványai, hanem a felnőtt lakosság körében is.

…Hrabovszky László az ország két különböző helyén, Budapesten és Békéscsabán vett részt a forradalomban.”

Ott volt a Kossuth téren, a Földművelésügyi Minisztérium árkádjai alatt, amikor elkezdtek kerepelni a géppisztolyok az FM tetejéről, több mint száz ember halt meg a helyszínen. Szörnyű esemény volt. A téren tartózkodó szovjet harckocsik bekapcsolódtak ebbe a „háborúba”, és tény, lőni kezdték tüzelőállásokat, az FM tetejét. De Hrabovszky Laci, az egyetemista, a fiatalember ott volt a rádiónál is, még ezek előtt. A tüntetők 14 pontos követelést nyújtottak át Benke Valériának, a rádió akkori elnökének.

„Az első küldöttséget még fogadta Benke Valéria, és arra is hajlandóságot mutatott, hogy a magyar zászló kitűzése mellett a 14 pontból 12-t soron kívül sugározni fog a rádió. A közlésre alkalmatlannak talált két pont a következő volt:

Távozzanak a szovjet csapatok Magyarországról!

Legyen demokrácia, szabad választás és többpárt-rendszer.

Az akkori történelmi viszonyokat tekintve, a kommunista rendszer érdekeit alapjaiban veszélyeztette a kifogásolt két követelés.”

Aztán Benke Valéria és a rádió védői kitartottak egészen hajnalig, amikor is a tüntetők elfoglalták a Bródy Sándor utcai épületet.

Hrabovszky László budapesti tapasztalatoktól terhelten hazautazott Békéscsabára.

„Budapesten kívül az ország számos más településén is játszódtak áldozatokat követelő véres incidensek. Ezek a tragikus események intő példaként figyelmeztettek azokra a veszélyekre, amelyek Békéscsaba város lakosságára is leselkedtek, az ÁVÓ és a felfegyverzett pártarisztokrácia részéről. A budapesti vérengzést személyesen átélő Hrabovszky László ennek a tragédiának a megelőzésén fáradozott, amikor nemcsak javasolta, de személyesen vállalta is az államvédelmi hatóság lefegyverzését.

Hrabovszky László először a színészklubban beszélt az államvédelmi osztály lefegyverzéséről, ahol ekkor a forradalmi bizottság még forradalmi szervezőbizottság néven működött. A színészklubban a színészeken kívül katonatisztek, rendőrtisztek, számos értelmiségi, vasutas, munkás és más polgári személy is jelen volt. A gyűlésen vezető egyéniségekként szerepeltek Kaskötő István, Apor Gábor, Füzessi Ottó, és a helyi Jókai Színház színészei. A gyűlésen jelen volt még Kiss József ávós őrnagy, a körzet államvédelmi osztályának parancsnoka.”

Aztán az ávós barlangban megtartott gyűlés meghozta a maga eredményét.

„Az ávósok érezhető megkönnyebbüléssel beleegyeztek a lefegyverzésbe. A végrehajtást Huzsvai Gyula megyei rendőrkapitány vállalta magára, az átadásnál jelen volt Apor Gábor színész is. Hogy az ávó valóban átadott minden fegyvert a rendőrségnek, az teljes biztonsággal nem állítható. A fegyvereknek valószínűleg csupán egy része került biztonságos helyre. Ezt a feltevést tűnik megerősíteni az a kevesek által ismert tény, hogy az ávó épülete egy titkos átjáró révén összeköttetésben állt a megyei pártházzal, amelyben pár nappal később teherautónyi fegyvert foglalt le a forradalmi bizottság a kato-naság közreműködésével. A ávós fegyverek jelentős része tehát valószínűleg nem került leadásra, hanem a titkos átjárón keresztül a pártfunkcionáriusok kezére jutott.”

Hrabovszky László vezetésével a népek a laktanya elé gyűltek, és követelték, hogy azonnal engedjék szabadon a letartóztatottakat.

„A laktanya kapuja körül összegyűlt tömeg üdvrivalgással fogadta megpróbáltatásokon átesett bajtársait.”

És bejöttek az oroszok. Békéscsabára a döbbenet, a halálfélelem csendje ült. Rögtön börtönbe hurcolták a forradalom vezetőit. Hrabovszky Lászlót is. Először Békéscsabán ütötték-verték, kínvallatták, majd Szegeden.

„A zárkákban beépített poloskák segítségével folyt a lehallgatás, melyet dr. Dobos Ferenc börtönügyész irányított. A vádirat kézhezvétele után ismertté vált, hogy az ügyet rendkívüli Katonai Népbíróság tárgyalja, élén a csabai halálbíróval, Mány Erzsébet és Farkas Mihály gyilkosával, dr. Mátyás Miklós hadbíró őrnaggyal. A vádlottak következő állomáshelye a szegedi csillagbörtön kisfogháza lett. Hrabovszky László is már itt ismerkedett meg dr. Perbíró Józseffel, a Szegedi Jogtudományi Egyetem professzorával, akit forradalmi tevékenységéért életfogytiglani börtönre ítéltek. A szomszédos cella falán keresztül küldtek a túlélőknek szóló utolsó üzeneteit Szeged 56-os mártírja, az akkor még csak első fokon halálraítélt Kovács József, akit később, 1958. október 6-án az aradi 13 vértanú halálának évfordulóján végeztek ki szegeden, a kisfogház Cserzi Mihály utca felé néző falának tövében.”

A hatalom, a megtorló gépezet páratlan rafinériával végezte a „munkáját”.

„Az osztályharc követelményeinek megfelelően megkezdték a börtönök szakosítását. Márianosztra – osztályidegenek, régi katonatisztek, csendőrök, kulákok, jegyzők, haladó gondolkodású és keresztény értelmiségiek börtöne lett, ahová a fentieken kívül még súlyos fegyelmi büntetéssel fenyített rabokat is szállítottak. A gyűjtőben összpontosították a nem osztályidegen, öt évnél nem nagyobb idős forradalmárokat és más politikai elítélteket. Vácot a nagyidősök börtönévé nevezték ki, ahol tíz-húsz évre ítéltek és életfogytiglanosok töltötték reménytelen életüket.

…1960. április 20-án egy fegyőrökből álló kommandó kirángatta celláikból a főbűnösöket. Különböző csoportokat állítottak össze, kegyetlen, csoportos és egyéni verések kíséretében. A legnépesebb csoportot Sátoraljaújhelyre szállították, egy kisebb csoport Márianosztrára került. A harmadik 15 fős csoport azokból az elítéltekből tevődött össze, akik az események alatt vezető szerepet töltöttek be, s tevékenységük alapján ügyük további vizsgálatra szorult, bíróság elé állításuk végett. Megérdemlik, hogy  nevüket az utókor emlékezetében megőrizze. Íme: Bognár Ferenc munkás 10 év egy hónap; Boris József munkás 12 év; Czajlik Péter munkás 12 év; Érsek Zoltán munkás 8 év; Giczi István munkás 12 év; Jenei Andor munkás 8 év; Hrabovszky László egyetemi hallgató 10 év; Káldi Károly munkás 8 év; Konyorcsik György munkás 15 év; Lukács Tamás 8 év; Martoncsik József értelmiségi 20 év; Nagy Elek munkás 12 év; Nerada László munkás 12 év; Noszek Miklós munkás 6 év; Schiff Miklós munkás 8 év; Szaniszló Béla munkás 8 év. Ezt a csoportot a BM Gyorskocsi utcai börtönébe szállították.”

És nézzük magának a könyv szerzőjének, Fekete Pálnak a golgotáját.

„Világot járt apám szellemiségét, önfeláldozó hazaszeretetét örök példaként hordoztam lelkemben. Pataki diák lévén többdiplomás európai műveltségű tanárok okítottak a világ dolgaira, s neveltek emberségre. Különösen nagy hatással volt rám egykori történelemtanárom, Orbán István, aki valóságos szellemóriás és polihisztorként évekig bűvkörében tartott. Előadásait templomi áhítattal hallgatta az ifjúság, s hogy Patak a szó valódi értelmében Bodrog- parti Athénná vált, abban az ő lobogó fáklyaként világító géniuszának is döntő része volt. A külsőségekre nem sokat adó, de azért ezen a téren volt egy olyan megnyilvánulása, amely félreérthetetlenül utalt a világpolgár és egyben igazi hazafi érzékeny lelkének nagyságára. Ha valamely hatalmas világtörténelmi kataklizma volt az óra témája, például a harmadik pun háború, vagy a nagy magyar tragédiák valamelyike, Muhi, Mohács, Nagymajtény, Trianon, akkor mindig talpig feketében jelent meg a katedrán. Az ő erkölcsi nagysága, hite, hazaszeretete megsokszorozva újjászületett tanítványaiban, és él mindmáig a még élőkben, köztük bennem is. 1956-ban sokszor gondoltam rá, s kérdeztem túlvilági szellemét, jó úton járok-e, megéri-e embernek maradni az embertelenségben, amikor közelről fenyeget az erőszakos halál.”

Az ám az Igazi Tanár!

Az utolsó este, amit szabadon töltött Fekete Pál, 1957. február 15. késő este ment haza, és hirtelen elé állt egy fiatalasszony, és csak annyit mondott neki, meneküljön, azonnal meneküljön.

„Honnan veszi mindezt? – Gépíró vagyok a pártbizottságon, tegnap itt voltak Pestről. Itt volt Marosán is. Egész éjjel tárgyaltak. Azt mondták, példát kell statuálni. Mindenkit összeszednek ma éjjel, aki részt vett a forradalomban. Ön az első a listán, akit felírtak. Klaukó és Bienk azt mondták, ön a fő ellenség, a főbűnös. Még bíróság elé sem kell állítani. El kell fogni, amíg meg nem szökik. Agyon kell verni, mint egy kutyát, és elásni valahol, ahol senki sem talál rá. Higgyen nekem, igazat beszélek, meneküljön.”

Ez a Klaukó, ez még a rendszerváltás előtt itt kódorgott a hatalomban Békés megyében. Először a megyei tanács elnöke volt, majd a megyei pártbizottság első titkára. Minden jog és hatalom kizárólagos birtokosa, egy aljas hamiskártyás. Korom Mihály járt hozzá kártyázni. Korom Mihály az igazságügyminiszter, majd később a párt központi bizottságának titkára. A másik csőcselék ember. S elgondolkodhatunk azon, kiknek a kezében volt az ország. Pap Jánost a Veszprém megyei első titkárt jól tudjuk. Ő külön levélben követelte a párt központi bizottságától Brusznyai Árpád klasszika-filológia tanár azonnal felakasztását, pedig csak békét teremtett a városban. Ily módon a párt helyi vezetőinek szavára akasztották fel a másik tanárt Győrben, Tihanyi Lajost. És ily módon ütötték-verték, pofozták a békéscsabaiak Klaukó verőlegényei Fekete Pált is. Vajon hány kitüntetést kapott?

Eltelt több mint 20 esztendő a rendszerváltás óta. Elcsattant egyetlen pofon is? Felelősségre vonták ezeket a tömeggyilkosokat? Ugye hogy nem? Pap János saját kezűleg vetett véget életének; de előtte még a feleségét is halálba küldte. Nem számolt el itt senki senkivel, ezért hallgatnak 56-ról.

Fekete Pál könyve a leghitelesebb dokumentumok egyike. Olyan arcokat ismerünk meg a magyar történelemből, amelyeket eddig nem nagyon jegyeztek, de nevük örökre fennmarad. Fekete Pál a börtönévek alatt megismerte Lénárd Andort. Lénárd Andor feljegyezte az 1956. decemberi salgótarjáni sortűz felelőseinek a nevét, 70 nevet. Ezt kijuttatta Nyugatra. A Nyugat természetesen – mint mindig – ekkor is csak lapított, de a nevek legalább fennmaradtak. Kik a gyilkosok? Megtudhatta a világ. Akkor is, ha Eisenhower kijelentette az oroszoknak: Magyarország sorsa nem érdekli őt és Amerika népét. Lénárd Andor ezért a 70 névért börtönbe került. 20 évet kapott; meg a rendszeresített veréseket. Ma sem tudja senki – Fekete Pál sem –, hol van eltemetve, eltemették-e egyáltalán ezt a nemzeti hőst.

És végül Mány Erzsébet és Farkas Mihály. 1957. január 10-én ezt a lánykát és ezt az urat halálra ítélték.

„A kivégzés éjfél után történt pár perccel. A végzetes órában a Kazinczy utcai laktanyában Nagy József, a malom-ipari vállalat dolgozójából lett pufajkás állt őrt, és látta el biztosítási feladatát. Titoktartásra köteleztek minden résztvevőt, de Nagy József érzékenyebb lelkű lévén nem tudott megbirkózni a szörnyű látvány emlékével, és elmesélte azt. Elmondta, hogy a kiskatonák közül senki sem vállalta a sortüzet, végül veterán pufajkások meghatározott pénz fejében végrehajtották az ítéletet. Pár lépésre az áldozatok előtt, 5-5 fős csoportokban, kezükben dobtáras géppisztollyal felállt a kivégzőosztag. A kivégzőosztag parancsnoka Szabó István volt, ő adta ki a tűzparancsot. Szabó István végig benne volt a gyilkos ceremónia előkészítésében és végrehajtásában. Ő volt az, aki Back Gyula bokszoló társaságában megverte a 14 éves Mány Máriát, majd később elfogta Mány Erzsébetet.”

Gyönyörű tetteik voltak ezeknek az uraknak. A bíróság folyosóján feküdt Mány Erzsébet és Farkas Mihály. A folyosón búcsúztak el a szülők Mány Erzsébettől.

„A folyosón a látogatók több hivatalos személyt láttak. Köztük volt Münnich Ferenc, aki cipőjével a fekvő Mány Erzsébet ruháját feltaszítva megalázó, perverz kijelentést tett, aztán tovább- ment.”

Dr. Münnich Ferenc volt a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, a női nem nagy kedvelője. Fekete Pál életfogytiglanit kapott. Két év után szabadult, majd az elengedett Feketét egy Vettel alezredes nevű ávós, briganti kezelte. Fekete Pál 1990-ig lélegzetet is alig vehetett.

Fekete Pál könyve fontos, alapvető tanúságtétel. Békéscsaba 1956-os elsüllyedt világáról.

(Fekete Pál: Az utolsó szó jogán, kiadta a Püski Ház 2003-ban.)