vissza a főoldalra

 2011.02.25. 

Dr. Boros Imre: Első a nemzet érdeke

– Kedves miniszter úr, a Magyar Nemzeti Bank elnökének a kormányhoz való viszonya aggodalomra ad okot. Simor úr ténykedésének milyen következményei lehetnek az ország népére nézve?

 – Valóban itt az országról van szó. Már húsz- éves tapasztalat ez, hogyha baloldalinak mondott kormányok vannak, akkor az MNB vezetésének kitűnő a viszonya a kormánnyal, egy húron pendülnek, s ez az egy húr azt jelenti, hogy a kormányzati politika elsőbbséget ad a Magyarországra települt külföldi tőkének, mert az a vakhite, hogy az ország fejlődésének ez az alfája és omegája. Az ilyen kormány politikáját az MNB nagyszerűen szolgálja, alapvetően inflatorikus politikával. Betartva a Nemzeti Bank törvényben lévő második pontot, amely elő is írja, hogy szolgálja ki a kormánypolitikát, ugyanakkor az első pontot sorozatban húsz éve megszegve, tudniillik, hogy védje és fenntartsa a nemzeti fizetőeszköz stabilitását. Egyébként, ha olyan jegybankelnök kerül az ilyen ún. baloldali kormány útjába, aki nem tetszik, rövid úton eltávolítják. Emlékszünk, ez történt Bod Péter Ákossal, aki fejvesztve menekült Londonba annak idején. A jobboldali kormányok alapvetően, – több- kevesebb sikerrel, az Antall-kormány inkább kevesebb, az első Fidesz-kormány inkább több, a mostani Orbán-kormány pedig kifejezetten – szinte nemzeti gazdasági szabadságharc keretében–, de nemzetérdekű gazdaságpolitikát akar folytatni, s emiatt éles összeütközésbe kerül a jegybankkal. Ezt számszerűen le lehet mérni, hogy hogyan működik. Simor meg elődei, mint pl. Surányi azt mondják, a kamatemelésekkel ők mindig az infláció ellen védekeztek. Fantasztikusan sikerült ez, 20 év alatt egyszer sem volt 3% alatt az infláció, a legalacsonyabb 3,5% volt egyetlenegy évben, általában 5% körüli volt 10-11 évig, 10% fölötti, 20% és 30% fölötti a további években.

Na most nagyon érdekes volt ez a különbség, amit a Magyar Nemzeti Bank és más jegybankok viselkedésében felfedezhettünk a mostani válságnál. Mindenki lefelé vitte a kamatot, az MNB pedig pánikszerűen felemelte 11,5%-ra. Kérdem én, azt hitték, hogy ezzel az infláció lemegy? Dehogy. Azt remélték, hogy ezen a szinten majd kap Magyarország újabb pénzt, pedig tudni kellett volna, hogy nincs az a kamat, amire nekünk tulajdonképpen akkor egy buznyákot is adnak 2008 késő őszén. Nyilvánvalóan kilógott a ló lába, a jegybank politikája semmi mást nem szolgált ki, mint hogy a külföldi befektetők, – akiktől már nagyon függünk, mert az ország kitettsége 130%-os, azaz a GDP 130%-ának megfelelő forrás jön külföldről,– rendesen fel legyenek táplálva bevételekkel.

És most mondanám, ami a lényeges, mert engem ez mindig is zavart. Megírtam egy cikket a Világgazdaságban 2008-ban, hogy a szlovákok és a románok is 2, illetve 3%-kal kevesebbért finanszírozták az államadósságukat, mert normális jegybanki politikát folytattak, mert időnként a jegybanki kamat az infláció alá ment és néha ment csak fölé kicsi százalékokkal, nálunk meg mindig vastagon fölötte volt, de most van a nagy lebukás. Átvizsgáltuk Európát. Először megnéztük az angolokat. Mégis nagyhagyományú pénzügyi ország, a világ egyik központja ésatöbbi: fél százalék két éve a kamatláb, az infláció jelenleg 3,7%. Megnéztük az EU eurozónáját, 1% a kamatláb, az átlaginfláció 2% körül van, megnéztük az azon belüli nagy országok helyzetét, ott is 1% a kamat, ott valamivel 2 alatt van, 1,80%, 1,90% közötti inflációk között van Németországban, Franciaországban, Hollandiában. Ezek az izmosabb csapatok. Megnéztük végül a Cseh Köztársaságot, akik ugyanolyan nagyok, mint mi, kb., és az eurótól távol vannak, mint Makó Jeruzsálemtől, nem is nagyon akarnak belemenni, ott 0,75 %-os kamat mellett 2,35% az infláció. Kérem szépen, akkor ezek itten mind tévednek természetesen, és javasoljuk nekik, sürgősen iratkozzanak be gyorstalpaló tanfolyamra, a Szabadság térre, hogy megtanulják, hogy hogyan is kell monetáris politikát csinálni, vagy pedig a magyar monetáris politika szorul erős felülvizsgálatra.

 – Ez az MNB által követett hibás monetáris politika hova vezetett?

 – Ez csak és kizárólag, az indítórakéta, minden erre épül rá. De a Nemzeti Bank nem vétlen abban sem, hogy itt teljes egészében külföldi tulajdonú bankrendszer jött létre, hiszen, amikor a bankkonszolidáció volt, a Nemzeti Bank tanácsára történt az, hogy költségvetésen kívül oldották meg a finanszírozást az Antall-kormány alatt, tehát nem vették be a deficitbe és nem vették be a költségvetésbe azt az akkor 3 milliárd dollárt, amivel megfinanszírozták, a terheit meg 2013-ig nyögni lehet. A másik, hogy a Nemzeti Bank tanácsait, útmutatásait és konkrét javaslatait követve adta kézbe a bankokat a Horn-kormány, mert hát túlzás lenne azt mondani, hogy eladta volna azokat a konszolidációs összeg töredékéért. Az így megszerzett bankok azt csinálják, hogy a betéti oldalon a hazai forrásokat a jegybanki alapkamat szinten gyűjtik be, általában. Tessék megnézni, most 6% a jegybanki alapkamat, be lehet kopogtatni a bankokba: mennyit lehet kapni 1-2-3 hónapos betétekért? Ugyanakkor a kihelyezési oldalon még 30%-os THM-eket (teljes hitelmegfelelési mutatókat) is látunk! Tehát a jegybank tevékenysége tulajdonképpen az alapja a magyar gazdaság húszéves mélyrepülésének: Beleértve a privatizációt is, mert a magas kamatok miatt lettek akkoriban a korábbi állami vállalatok veszteségesek. Ezért lehetett olcsón eladni őket, mert akkor még nem termeltek nyereséget, s ezért épült ki itt egy kizárólag külföldi kereskedelmi banki szektor és a jegybank a folyamatos inflatorikus politikájával pedig a folyamatos pénzkiszivattyúzást eredményezte, amit csak a külföldiek tudnak kikerülni, mert ők devizában finanszírozzák magukat és devizában van az exportbevételük, tehát náluk nincs árfolyamkockázat. Szerencsétlen magyarok, akik utánuk mentek, magukra vették az árfolyamkockázatot, az úgynevezett carry trade keretében, elhitték, hogy nekik is áll majd az olcsó kamat. Igen, állt egy darabig, aztán utána rájuk jött az árfolyamvész, és most vállalkozások, háztartások dőlnek befele százával, ezrével. A Nemzeti Bank a felelősség elől nem tud menekülni. Más dolog, hogy nem beszél a közvélemény róla még ma sem. Sajnos a szakmai közvélemény is, ha van ilyen egyáltalán, hallgat.

 – Simornak fel kellene állnia, ha lenne benne egy cseppnyi tisztesség?

 – Ehelyett ő változatlanul állítja, hogy az a menő, hogy kamatot emel, ez a 0,75 % is egy év alatt, ha átmegy az egész rendszeren 300 milliárd forintnyi plusz kamatterhet jelent majd az államkasszának, a magyar vállalkozóknak és a háztartásoknak. Őket ez hidegen hagyja, mennek így szépen tovább. Ezért is kapálóznak minden módon az ellen, hogy a Monetáris Tanács összetétele megváltozzon, illetve a jelölési szabályok ellen, hogy a bank elnökének legyen meg a stabil többsége. Őneki csak egy ember kell tulajdonképpen a négyből, elegendő egy, mindig, mert, ha 4:3-ra leszavazzák a másik hármat, akkor oké. Ahhoz meg az szükséges, hogy kettőt ő jelöljön. Ha egy még véletlenül valahogy észretérülne, még mindig marad egy.

 – A Monetáris Tanács négy tagját nem a kormány nevezi ki ?

 – Nem, nem így van hála Istennek. Most pillanatnyilag kettőt az MNB elnöke javasol, kettőt a kormányfő, így Simorral meglenne a 3+2, és akkor két balekot betenne a kormány, akiket mindig leszavaznának. Ehelyett az van, hogy a négyet nem a kormány, hanem a parlament választja. De könyörgöm, a parlamentnek eddig a Nemzeti Bankkal kapcsolatban egy dolga volt, megszavazni azokat a balhékat, amikre pénz kell, amit a Nemzeti Bank összehozott. Ez volt eddig.

 – Ezen a felálláson kell változtatni?

 – Ezen a felálláson már most az a törvény változtatott, amit behoztak, a Nemzeti Bank törvénye, mely szerint a négy tagot a Gazdasági bizottság jelöli és a parlament plénuma választja meg. Most a tavaszi ülésszak alkalmával, majd a hónap végén valamikor.

 – És Simorék mit szóltak ehhez?

 – Simorék körbejajongták a világot, írtak az Európai Központi Banknak, írtak a költségvetési bizottságnak, a Matolcsynak, hogy jaj, Istenem, dől össze a világ. Na most az Európai Központi Bank ezt speciel nem észrevételezte, Simor magas fizetését sem, annyit mondott, hogy a jelenlegi helyzethez majd arányosítani kell a felügyelőbizottság pénzét, az ugye megtörtént, és ha már azt arányosították, akkor tulajdonképpen a leendő Monetáris Tanács tagoknak is a pénzét arányosítani kell, mert az nem járja, hogy az elnök, az elnökhelyettesek pénzét levették, a felügyelőbizottságét megemelték és a Monetáris Tanács tagokét javasolja, hogy arányosítsák, meg azt kifogásolta ez a levél, hogy a kormány nem konzultált olyan lépésekben az MNB-vel, amibe kellett volna, de az MNB előre kikotyogta a véleményét, szétdobolta az egész világba. Ismert volt a véleménye. Akkor még mit konzultáljon vele, ha olvashatta a New York Timesban és a Washington Postban, meg a Financial Timesban és a The Economistban a Simor véleményét a kormány, hogy mit gondol bizonyos dolgokról, a költségvetésről, egyebekről, ezek után minek a pusztán formális konzultáció? Akkor lenne szükség erre, ha ezt szépen egymás között hivatali rendben le lehetne rendezni, de ha ezt előre már a nyilvánosság elé tárták, mit konzultáljon a kormány?

 – Miniszter úr, ismertessük meg ezt a Simor-féle véleményt a mostani költségvetésről, amit a parlament jóváhagyott?

 – A költségvetésről az a véleménye a Simornak, hogy vannak benne nehézségek és csak rövid távra oldja meg a problémákat, valamint inflációveszélytől jajong a Simor és az ellen védekezik magas kamattal. De ki csinálja az inflációt? Az olajimport, a gázimport, az áramimport, valamint a gabonapiaci machináció okozza, ami átmegy az állattenyésztésen, ott van a húsárakon, a tejárakon, mindenen. Ezekre milyen hatással van a magyar kamat? Semmilyen. Nem azokat üti a kamattal, akik az inflációt csinálják, hanem azokat, akik ettől szenvednek.

 – Felháborító. Engedjen meg végezetül egy kérdést: hallott arról, hogy állítólag Surányi úr lenne a következő jegybankelnök?

 – Írnak ilyet az újságok. Ehhez én nem vagyok hajlandó kommentárt fűzni, mert az elmúlt évtizedben én ez ügyben rengetegszer véleményt nyilvánítottam és azokhoz tartom magam a mai napig. Mindenképp el lennék képedve. Ennyit tudok mondani.

 – Kit tudna elképzelni ebben a szituációban MNB-elnöknek?

 –Nem az a kérdés, hogy én kit tudok elképzelni, az a kérdés, hogy milyen kvalitású személyekre van szüksége az országnak. Akárki a jegybankelnök, egymaga nem tud nyarat csinálni, ő ezt tudja, s ezért fél a Monetáris Tanácstól, amely testületnek olyan kompozíciójúnak kell lennie ,hogy tökmindegy legyen, ki az elnök. Na nem egészen, de majdnem. Az a lényeg, hogy mindebből kijöjjön a nemzeti érdek és emellett harmonizálhat is egyben az európai ügyekkel. Nekem ez a meggyőződésem.

Győri Béla