vissza a főoldalra

 2011.01.07. 

Nyolc és félmilliárd után!

Manapság lehet, hogy eltörpül az MMKA adósság állományának híre sok- sok kiboruló csontváz mellett. Csend honol körülötte. Nem kérdezi senki: hogy is volt, kik csinálták, miért csinálták?

Az biztos, ez így nem folytatható, változás kell itt éspedig nem is kicsi. Húsz évvel ezelőtt kialakult az alapítvány ötlete, ami a rendszerváltás előtti idők főcenzorának, Kőhalmi Ferencnek és a MAFILM művészeti alapszervezet párttitkárának gyermeke. Az akkor már stúdió- vezetőként is tevékenykedő párttitkár, Simó Sándor meggyőzte a többi Stúdióvezetőt, hogy továbbiakban ez a működés biztosítja továbbélésüket. Akkor még nem tudták, hogyan számolják fel őket és porladnak el lassan ezek az alkotó műhelyek. Csupán egy-egy szavazójuk és szavazatuk kellett a fontos döntésekhez. Mára kialakult a Hunnia stúdió érdekkörébe tartozó személyekből álló, de sok szervezetet képviselő kör, ami a demokrácia látszatát keltve döntéshozójává vált a rendszernek. Így egy szoclib kör kezébe került a játékfilmgyártás. A dokumentumfilmektől pedig szép lassan elvonták a támogatást.

Sára Sándor és társai érzékelték a folyamat megindulásakor, hogy valami ellensúlyt kell kialakítani és ezért létrehozták még az Antall-kormány alatt a Magyar Történelmi Film Alapítványt, hogy azoknak is jusson levegő, akik a nemzetről, a kultúráról és a filmről másképp gondolkodnak, mint a Kőhalmi vezette kuratórium. Hiller miniszter úr rendelkezésére az MMKA alá rendelték az MTFA-t, melynek 150 milliós költségvetését az MMKA-nak kellene átutalni, de két éve egy fillérhez sem jut a szervezet, mellyel ellehetetlenítették a működését. Az csak pikáns érdekessége az ügynek, hogy az MTFA-nak soha nem volt tartozása, sőt jó gazdálkodással megtakarítást ért el és a számvevőszék sem talált kivetni- valót működésében.

Az MMKA működését ezzel szemben sokszor és joggal kifogásolták.

Máig gyakorlat az MMKA-nál, hogy a törvényt megszegve, kijátszva alapítóknak ad támogatást.

De nézzünk a számok mögé. 2007-hez viszonyítva csökkent a nézőszám, bár nőtt a bemutatott filmek száma. Csökkent a vetítési helyek száma és csökkent a jegyárbevétel is.

Átlagosan az elkészült játékfilmek és dokumentumfilmek 44%-át vetítik a televíziók, döntően a Duna Tv, de csak felét főműsoridőben. Kereskedelmi televízió szinte csak éjfél után vetít magyar filmet. Ez alól az a pár vígjáték a kivétel, amiben a televíziók is tulajdonosok. Láthatjuk, hogy az elkészült filmek 50-60%-a csak egyéni forgalmazásban talál nézőt, ki tudja mennyit. Ez azt jelenti, hogy évi 5 milliárd forintért eltartott filmes szakma teljesítménye nem jut el a felnőtt lakosság 10%-ához, ami egy nézőre vetítve 50 millió állami támogatást jelent.

Ide jutottunk.

Gondolom, ezt nem lehet hatékony működésnek nevezni, azt sem lehet állítani, hogy az MMKA-t irányító szellemi kör által támogatott filmek iránt nagy lenne az érdeklődés.

Ezek olvashatok ki a számokból, de valódiak-e a számok vagy azzal is fenntartással kell viseltetni, hiszen hazug volt minden az eltelt időben.

Amikor az elmúlt időszakot meghatározó 8 milliárdról gondolkodunk, az okot egyszerűen gazdasági problémaként látjuk, miközben a folyamatok körül egy erkölcsi és ideológiai probléma áll. Eljutottunk odáig, hogy vannak forgalmazásra került filmek, amelyekről nem beszélünk, a statisztikában nem szerepeltetjük, címét le nem írjuk. Velem is megtörtént, hogy mozis barátom felhívott, ha vetíti a filmem, többé nem kapja meg első héten az amerikai filmet, ezért ne haragudjak, de nem veszi műsorra a filmet. 2007-ben a filmszemle alkalmával az is megtörtént, hogy olyan filmeket válogatott be az előzsűri a versenybe, ami még el sem készült, egészében nem láthatta, ugyanakkor kizárt kész filmeket.

Ez csak a jéghegy csúcsa, e mögött még csak ideológiai gyűlölet van, itt nem érződik a pénz szaga. A döntések mögött már pénz van. Ott már érezhető, hogy a filmes szakma sem különb a többinél és fel-fel sejlik a döntések mögött a korrupció. A sok elsőfilmes megjelenése mögött a kezdő rendezők ismereteinek hiányosságát „könnyű kihasználni” elv van. Ők örülnek, hogy filmet csinálnak és nem kérdezik, hogy hol a pénz. Egyre több az új produceri cég, fiatal kezdő producerrel, nekik könnyű ajánlatot tenni, „itt egy kft majd segít elszámolni nektek” Itt már a pénz beszél, de megfogni, bizonyítani szinte lehetetlen. Az elmúlt nyolc év alatt többek között nem kapott támogatást András Ferenc, Dér András, Káel Csaba, Koltay Gábor, Sára Sándor, hogy csak pár nevet említsek a nem támogatott alkotók közül. Nem támogatták befejezését Dömölky János Bibó filmjének éppúgy, mint a Kovács Lajos főszereplésével forgatott Tüskevárnak. Nem érte el a magyar film minőségét vagy a közönség feltételezett igényét Gyurkovics Tibor Macskagyökér című forgatókönyve, Kodolányi János Boldog Margitjából írt forgatókönyv éppúgy, mint Wass Albert Antikrisztus és a pásztorok című regénye sem. Sorolhatnám a meg nem valósult könyvek listáját, a sok kísérletező nevet, de nézzük most a működést más szempontok szerint. Hány ifjúsági történet, mese, gyerekfilm született? Hány film készült a magyar irodalom kiemelkedő alkotásaiból? Hány történelmünket vagy a kommunizmus bűneit bemutató alkotás kapott támogatást? Az MMKA születése pillanatában nem a változás, hanem a hatalom átmentését szolgálta. Mára egy erkölcsileg és bizonyos szempontból szakmailag szétesett szervezet lett, amit fenntartani nem szabad.

A filmet mint kultúrahordozót felszámolni, az oda juttatott pénzeket fölöslegesnek tekinteni azonban nem lehet. A XXI. században sajnos az olvasás szeretetét felváltotta a filmnézés mámora. Ezért a magyar kultúra fenntartásához legalább 50-60 fikciós filmet és 100-200 dokumentum- és kultúrfilmet kellene gyártani. A televízióknak pedig egy két sorozatot is gondozni kellene. Ekkor érhetnénk el azt a szintet, hogy ismertek legyenek színészeink, hogy irodalmi értékeink mindenkihez eljussanak. Ennek segítségével lehet történelmünket közel hozni és mindenkivel megértetni. Valódi hősöket alkotni, olyan példaképeket teremteni, akik nélkül egészséges társadalom nem fejlődhet.

A film nem tiszta, hanem részben alkalmazott művészet, ezért irányított pályáztatásra is szükség van, meghatározott összeget kell fordítani ifjúsági- és gyermek, valamint történelmi filmekre és irodalmi adaptációkra. A szakma döntési kompetenciája nem lehet 50%-nál nagyobb. Szigorítani kell a játékfilmhez jutás feltételeit is. Nem járható az az út, miszerint a filmművészeti egyetem hallgatója automatikusan hozzájut a lehetőséghez, míg a Pázmány-on végzettek számára külön küzdelem személyük befogadtatása a szakmába.

Fel kell számolni azt a megosztottságot, amit a technikai fejlődés már felszámolt. Nincs tv-rendező és filmrendező, fikciós mozgóképrendező van, aki országunk gazdasági adottsága miatt digitális technikával forgat és tudja, hogy fő megjelenése a televízió, a dvd és csak a hab a tortán a mozi és az esetleges filmátírás a fesztiválokra.

A szakmának is el kell dönteni, kinek akarja készíteni moziját: a nézőknek vagy magának.

Át kell szabni a kabátot. Nem, ez nem jó kifejezés, ebből az eddig is összevissza szabdalt zakóból már semmi jó nem születhet! Tehát új kabátot kell szabni, egy tisztességeset, ahol az emberek pénzét olyan filmekre költjük, amiket az emberek szerethetnek. Biztató, hogy 2007-ben nézőszám szerint a legsikeresebb dokumentumfilm Koltay Gábor Horthy filmje volt.

Puszt Tibor