vissza a főoldalra

 2011.01.21. 

Úgy kritizálták, hogy nem is ismerték

2011. január elsejétől Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztét. Ez a pozíció mennyiben könnyíti meg a magyar kulturális javak piacra jutását? A hazai ellenzéki sajtó „szívesen” beszél arról, hogy „példátlan kritika zúdult Magyarországra, elsősorban az elfogadott médiatörvény miatt”. Milyen lépéseket tud tenni a Külügyminisztérium ebben a helyzetben? – kérdeztük Prőhle Gergelytől, a Magyar Külügyminisztérium EU kétoldalú, sajtó és kulturális kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárától.

 – Mi a jelentősége a 2007-ben aláírt lisszaboni szerződés után az EU elnökségnek?

 – A lisszaboni szerződés alapján a korábbi Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsa két önálló formációra: az Általános Ügyek Tanácsára és a Külügyek Tanácsára vált szét. Ez azt jelenti, hogy minden olyan ügyet, ami egy közös európai biztonság-, vagy külpolitika irányába mutat, azt most már Brüsszelből intézik. Ugyanakkor megmaradt az a fontos fel-adata az elnökségnek, ami a nem ilyen típusú ügyek továbbvitelét szolgálja. Leegyszerűsítve a választ: az elnökségi ország ún. moderátor-szerepet tölt be. Az elnökség fontos feladata a 27 tagállam számára megfelelő kompromisszumok elősegítése, a mindenki számára megfelelő megegyezés kialakítása. Így a közös európai érdekek jegyében vigye tovább a folyamatokat, és sikerrel zárja le az adott ügyeket.

 – Az elnöki poszttal hazánk többet tud tenni a határon túli magyarság érdekében? Nyomást tudunk-e gyakorolni pl. Gasparovicra, hogy írja alá az új szlovák nyelvtörvényt?

 – Az utóbbi kérdés eléggé messzire vezet, mert nem tudjuk a pontos okát annak, miért nem írta alá a szlovák államelnök a nyelvtörvényt. Az elnökségi félév, s maga az elnökségi funkció közvetlenül nem a nemzeti érdekérvényesítés fóruma. Viszont arra jó, hogy bizonyos ügyeket tematizáljunk, konszenzust alakítsunk ki, mégpedig olyan módon, hogy mindez úgy váljon a határon túli magyarok hasznára, mint minden más európai polgárnak. Azt nem szabad elfeledni, hogy a délvidékiek és a kárpátaljaiak kivételével, a határon túli magyarok már mind uniós polgárok. Így, mikor mi európai érdekről beszélünk, akkor az ő érdekeikről is szólunk. Természetes, hogy Magyarországra az uniós elnökség idején sokkal nagyobb figyelem irányul, mint máskor. Mindez lehetővé teszi a kulturális értékek bemutatásán keresztül, egyszerű történelmi és szociológiai tények felsorolása által, hogy tudatosuljon mindenkiben: a szomszédos országokban magyar közösségek is élnek. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy nemzetpolitikai ügyeket érintően érdekérvényesítő képességünk jelentősen növekedhet az elnökség ideje alatt.

 – Ha már a történelmi tényeket említette, az is fontos, hogy egy külföldi történész számára milyen anyagok állnak rendelkezésre, ha pl. Magyarország, vagy Erdély történelmét szeretné kutatni. Nemrég kezembe került egy angol szerző magyarra lefordított munkája, amiben a Zsigmond király által alapított Sárkány-rendről olvashatunk. Ebben Tepest, tehát Drakulát védi, míg a Hunyadiakat szidja. Gondolom román művekből tájékozódott a szerző. Mit tehetünk a történelemhamisítók ellen?

 – Az EU egy olyan formáció, amiben az országok közötti határok jelentősége a minimálisra csökkent. Lássuk be: magunk sem gondoltuk volna, hogy ez ebben a formában bekövetkezhet. Magyarország mindent megtesz annak érdekében, hogy Románia mielőbb csatlakozhasson a schengeni egyezményhez, s ha ez sikerül, akkor az országaink közti határ valóban teljesen légiessé válik. Az ön kérdése arra irányul: ki milyen ország-propagandát folytat. Változatos szinteken és különböző műfajokban folyik a verseny. Mi az ellen nem tehetünk semmit, hogy akár marketingszempontoktól vezérelve, valaki történelmet hamisítson. Azt jól tudjuk, hogy Drakula gróf, abszurd módon, Románia egyik legfőbb turisztikai vonzereje. Ha őt valaki az erény bajnokaként szeretné bemutatni, lehet, hogy az több turistát vonz. Amennyiben hitelesen mutatnák be az elmúlt évszázadok történelmét, és bátran közölnék, hogy bizonyos emlékhelyek a magyar királyság történelméhez kapcsolódnak, azzal senki sem járna rosszul, és nem csökkenne az adott műemlék jelentősége.

 – Az interneten olvastam egy régebbi tanulmányát „A magyar kultúra szerepe Magyarország nemzetközi politikai és gazdasági kapcsolatainak fejlesztésében” címen. Ebben leírja: „sem a külföldre szánt tartalom meghatározásában, sem az intézményrendszer kialakításában és működtetésében nem vállalt megfelelő szerepet a magyar külpolitika”. Tehát nem csak anyagi okokról van szó, hanem szemléletváltásról is?

 – Ez a tanulmány 2007-ben jelent meg, és tudjuk, hogy az elmúlt 10-20 évben igen jelentős változások történtek a világban. Régebben azt hittük, hogy csak a „hardver” számít – egy programvezérelt berendezésnek a hardver az egyedi, fizikai részét, míg a szoftver az általános, szellemi részét jelenti – a fegyverzet, az erő, a territórium. Ez alapvetően egy 19. századi szemlélet. A 20. században pedig a hidegháború, az európai kontinens kettéosztottsága hosszú évtizedeken át megerősítette ezt a viszonyulást. A telekommunikációs eszközök, az internet fejlődésével, elterjedésével, a globalizáció térnyerésével egyre inkább eljelentéktelenedett a „hardver” és megerősödött a „szoftver”. Fontos lett a nyelvismeret, tudomány, az információáramlás, s a kultúrák ismerete. Gyakran kárhoztatjuk a globalizációt, de ne felejtsük el, hogy a szatellit-antennákon keresztül jutottak el hozzánk az első videoklippek, amik sokak szerint élen jártak a kommunista rendszer lebontásában. Tehát fontos, hogy erre a „szoftverre” mi, a Magyar Külügyminisztériumban Martonyi János miniszter úr vezetésével nagy figyelmet fordítsunk. Jelenleg új kormányzati struktúrában működik a kulturális külpolitika: a Külügyminisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a kulturális államtitkárság és a Balassi Intézet közös irányításával. Ettől függetlenül a Külügyminisztérium az eddigiekhez képest szignifikánsan magasabb kulturális kerettel rendelkezik, amit éppen ezekre, az említett tanulmányban is felsorolt célokra fordít.

 – Kétszáz éve született Liszt Ferenc, a romantika egyik legnagyobb mestere. Az idei Liszt-év alkalmazható az elnökség jellegének alakításában?

 – Természetesen! A Liszt-év és Magyarország EU-elnökségének egybeesése olyan komoly lehetőséget teremt, mint az osztrákoknak 2006-ban a Mozart-év. Egy ilyen művészszemélyiségen keresztül sok mindent el lehet mondani az országról, és annak lakóiról, azt, hogyan is képzelik el a nemzeti és európai ideát. Liszt Ferenc kiállása a magyar kultúráért és a magyar nemzetért ma is példamutató. Nem beszélt magyarul, de mégis képes volt magyarságát látványosan bebizonyítani. Ez üzenet a Nyugaton élő, felmenőik nyelvét már alig beszélő magyar származású fiatalok számára is. Liszt Ferenc az erős nemzeti kötődésével nagyrabecsült és elfogadott partnere lett kora olyan jelentős személyiségeinek, mint Delacroix, Heine, vagy Berlioz. Tehát egy európai kitekintésű és elismertségű művész volt. Olyan, a 19. század modernizációijában élő ember, aki idős korára mégis visszatért az egyház kebelére. Kora gyermeke volt, de egyházi ihletettségű darabjaiban világos értékrendet fogalmazott meg önmaga és a külvilág számára.

 – Miként tudjuk bemutatni a magyar kultúra teljességét?

 – Akkor jár el helyesen a kormány, ha megpróbálja a magyar kultúra minél teljesebb valóságát bemutatni.

 – Ki választja ki a bemutatásra szánt műveket, illetve a közreműködőket?

 – A lehető legrosszabb lenne, ha a politikusok tennék ezt. A kulturális ügyek levezénylésével a már több fesztivált sikeresen lebonyolító Hungarofestet bízták meg, ahol kiváló szakemberek dolgoznak.

 – Reméljük, hogy ezeknek a rendezvényeknek nagyon jó sajtóvisszhangja lesz, hiszen a média befolyásoló ereje mindenütt nagyon erős. Milyen jelenleg Magyarország megítélése az európai médiában? S ez a megítélés tükrözi-e az adott nép véleményét?

 – Azt naponta megtudhatjuk, hogy külföldi vezető médiumok, és azok munkatársai miként vélekednek rólunk, ám azt kevésbé, hogy az egyes országok polgárai mit gondolnak a magyarokról. Csupán egyes esetekből levonva a tanúságot tudhatjuk meg az utóbbit. Hajlamosak vagyunk feltételezni, hogy a közvélemény megegyezik azzal, amit egy adott újság leír, s nyilván ez egy idő után igaz is lehet, mert a polgárok is általában csak a médiából tájékozódnak. Ezért nem szabad alábecsülni a média erejét, és oda kell figyelni, mit írnak rólunk. Amit mostanság írnak rólunk, az nem tölt el minket elégedettséggel.

 – A hazai ellenzéki sajtó többször felemlegeti, hogy médiaössztűzben áll Magyarország a médiatörvény miatt. Vajon aki kritizál, ismeri-e az adott jogszabályt?

 – A magyar Országgyűlés december 21-én hajnalban fogadta el azt a médiatörvényt, aminek január 3-án estére készült el a hivatalos angol nyelvű fordítása. Mindaddig csak a magyar szövegből értesülhettek a külföldiek, de a legtöbb cikk azt tükrözi, hogy szerzője vagy csak felületesen ismeri a jogszabályt, vagy kimondottan hibás és tendenciózus beállítás alapján ír arról, amit teljes egészében egy általa is értett nyelven még nem is olvashatott. Ezért a Külügyminisztérium arra az álláspontra jutott, hogy meg kell várni az angol fordítás elkészültét, majd az anyagot el kell küldeni az érdeklődőknek – ez január 4-én megtörtént. Ám ami még fontosabb, hogy megküldtük a szöveget az Európai Bizottságnak is, ők jelezzék felénk, ha a jogszabály egyes szakaszai ellentétesek az európai értékrenddel, érvényes szabályozással. Ezek után mérlegeljük majd, hogy mit lehet tenni. Az utóbbi már a médiaszabályozás ügyében illetékesek feladata. A Külügyminisztérium feladata az, hogy ezt a transzparenciát biztosítsa, és a külföld számára világossá tegye, Magyarország elkötelezett a sajtószabadság és az európai értékek mellett, illetve felhívja a figyelmet arra, ha alapjában véve abszurd írások jelennek meg ebben a témában a nemzetközi sajtóban.

 – Január 4-én, koradélután mondták be a hírekben: a francia kormány azt szeretné, hogy a magyar parlament változtassa meg a jogszabályt. Elképzelhető, hogy az összes kormánytag ily rövid idő alatt elolvasta a magyar médiatörvényt?

 – Erre nem tudok pontos választ adni. Azt tudni kell, hogy a médiatörvénynek van egy sajátos lélektana. A politikus, a közszereplők általában olyan emberek, akiknek elsődleges megnyilvánulási terepe a mindenkori médium. Az, hogy a sajtóhoz fűződő viszony az adott országban megfelelő legyen, hogy legyen kellő számú újságíró, aki hajlandó a politikusok véleményét közvetíteni, nyilván sokakat arra indít, hogy ezt a kapcsolatot a magyar médiatörvény kapcsán is megerősítse. Ez azt jelenti, hogy egy külföldi újságíró-szervezet – egy olyan grémium, ami nem olvasta el a magyar médiatörvényt, csupán hallott róla valamit a magyar kollegáktól – kérésére az adott külföldi kormány – ad absurdum – tesz egy bizonyos gesztust azért, hogy a sajtóval való viszonya még kedvezőbb legyen. Egy ilyen összetett érdekrendszer könnyen tereli olykor az egész folyamatot az irracionalitás világába.

 – Mintha a sajtó tartaná a kezében a politikusokat.

 – Ha ez talán túlzás is, a sajtó kétségtelenül a „negyedik hatalmi ág”, aminek szabályozott demokratikus kontrollja igen nehéz. Erről is szól a médiatörvényről kialakult diskurzus.

 – Mindezek a sajtóhírek mennyiben befolyásolhatják a magyar elnökség sikerét?

 – Nem könnyítették meg a kezdést, de a felkészültségünket illetően érdemben nem merülnek fel kétségek. Az, hogy milyen hírneve van egy elnökségnek, az sok mindenre befolyással bír. A Külügyminisztérium pedig arra törekszik, hogy megpróbálja az irracionalitástól függetleníteni az információáramlást, hogy csak a valós tényekre hivatkozhassanak –  a magyar uniós elnökség sikere érdekében.

Medveczky Attila