vissza a főoldalra

 2011.01.28. 

Gúzsban a közigazgatási reform

János feltehetőleg agyvérzést kapott, de felépült. Nem teljesen. Régi, jó szakember, már 27 éve dolgozik a hivatalban. Jánost nem lehet elküldeni. Reform ide, reform oda, embertelenség lenne. János most éppen a számítógép előtt ül az ügyfélszolgálaton, merthogy oda helyezték és rögzít. Az avatatlan szemlélő azt hinné, hogy csak ül és meredten bámulja a képernyőt, de valójában rögzít. Ha a szemlélőnek van türelme kivárni, úgy harminc másodpercenként valóban rajtakaphatja, amint felemeli jobb kezét, majd csuklóízületét kihasználva, kézfejét ostorszerű csapásra lendíti, hogy végül enyhén begörbített középső ujja hatalmasat csapjon a számítógép billentyűzetének kiszemelt billentyűjére. Most éppen a d betűre. A Bodnár vezetéknévben ugyanis a „d” a harmadik betű. A „Bod…” rögzítése János másfél munkapercét emésztette fel.

 – Hogy áll a posta? – kérdezi a nagy sebbel-lobbal érkező osztályvezető asszony.

János heves fejrántással mozdítja ki magát a képernyő bámulásából és azonnal agresszív hanglejtéssel méltatlankodik.

– Jöttek az ügyfelek, a telefont is kezeltem, meg rögzítek is… még nem készültem el.

– Tizenhét volt – sóhajt az osztályvezető asszony teljes reménytelenségét kifejezendő, de valójában már a vacsora előkészítésénél járnak gondolatai. – Lesüssem azt a maradék csirke mellet, vagy inkább spagetti legyen? Azt úgy szeretik, igaz, a csirke meg fog rohadni. – Végül úgy dönt, hogy mind a kettőt megcsinálja. János és az aznapi posta, a határozatok, melyek után a szerencsétlen ügyfelek epekednek, már régen kikerült az osztályvezető asszony látóköréből. Fejcsóválva indul vissza a második emeleti főosztályra.

Közben az ügyfélszolgálat Jánosnál lényegesen produktívabb hölgytagjai az ügyfélkapun elektronikus úton beérkezett kérelmeket érkeztetik. Mert a XXI. században ugyebár evidencia, hogy interneten keresztül, otthonról, vagy a munkahelyről is be lehet küldeni a hivatalos iratot. Hogyne lehetne! Csak előbb be kell regisztrálni személyesen vagy postai úton. Ez az egy kis kellemetlenség, na de azután, mint a karikacsapás.

A karika csapásának előkészítéseként az ügyfélszolgálat legtapasztaltabb tagja, Szántóné kinyomtatja az elektronikusan beérkező kérelmeket. Majd kiosztja a kollegináknak, hogy a Hivatal saját több tízmillióba kerülő rendszerébe rögzítsék. Az ügyfélkapu rendszere belekerült néhány milliárdba. A kettő közötti információáramlást Manyika biztosítja. Szántóné neki adja oda a kinyomtatott papírt, arról leolvassa azokat az adatokat, melyek amúgy is benne vannak a rendszerben, majd szitkozódás közepette, hogy milyen lassú ez a kurva gép, már megint, begépeli az összes elektronikusan érkező adatot. Űrkor ez már, meg információs forradalom együtt.

Az előtérben „üdögélő” kedves ügyfél – aki elővigyázatos-ságból és a gyorsabb ügyintézés reményében papíron behozta a kérelmét, okmánybélyegekkel gazdagon ellátva – mélyen elgondolkodik. Vajon változna-e valami kies hazánkban, ha a Hivatal minden kedves munkatársát, Jánost, Manyikát, Szántónét, az osztályvezető asszonyokat és urakat, a biztonsági őröket, az üzembentartókat, az ügyintézőket, a fő-, vezető és egyéb tanácsosokat, a szakértőket, a jogászokat, szóval tényleg az egész hivatalt megkérnék, hogy holnaptól tessék otthon maradni?

Talán. Ahelyett, hogy itt „üdögélek”, végezhetném a munkámat. – fogalmazza meg az „üdögélő” a hosszas elmélkedés következtetését.

János most telefonál.

– …az ügyfelek is mindig háborognak, pedig idejönnek, „üdögélnek” egy kicsit és kész. Ezek meg ideraktak egy fideszkádert, de ez nem ért semmihez. Mi itt majd’ beledöglünk, annyi a munka, ezek meg csak tisztogatnak. De nélkülünk úgyis összeomlana az egész. Ezek nem értenek hozzá. ’83-óta itt vagyok, pártok jönnek-mennek, rendszerek jönnek-mennek. Én itt vagyok.

Csorja Gergely