|
 2011.07.01.
Sándor Gyuri
Vagy egy-egy
buszmegállóban, vagy a Skála-piacon szoktam találkozni Sándor
Gyurival. Ezek a találkozások tüneményesek. Ha a piacon jön
össze a találkozás, nem telik bele semmi perc, embergyűrű
vesz körül bennünket. Sándor Gyurit ismerik az emberek. Hangos
szóval előadást tart nekem, de tudja, hogy a közönség
figyeli őt. Nagyokat kacagunk, és megy a duma. Gyurit régről
ismerem, és régről nagyon kedvelem. Amikor a televízióban a
kandikamerája elindult, csendet rendeltem el házam tájékán,
mert figyelni akartam az előadást.
Szörnyű régen,
1988-ban készítettem vele interjút a Vasárnapi Újságban.
Faggattam, ki ő, honnan jött és merre tart. Furcsákat mondott,
illetve nem volt az furcsa, csak őszintén beszélt. Sándor –
mondom 1988-ban – még a szocializmus idején rezzenéstelen
szakállas arcával mesélte: anyám zsidó és kommunista is
volt, apám munkaszolgálatosként halt meg, tehát zsidó voltam.
Na és most mi vagy? – kérdeztem Sándortól. Azt mondja: az áldott
jó piarista tanár, Jelenits István térített meg és katolizáltam.
Tehát katolikus vagyok egyértelműen. 1988-ban ilyennel nem volt
szokás dicsekedni. Gyurit ez persze végképp nem érdekelte. Aztán
odajárt a Vasárnapi Újságba, és különös, fanyar történeteket
mesélt. Sándor György humoralistát igen megszerettem, mert nem
volt és ma sem köznapi humorista. Elképesztő szeretettel
tudott beszélni az egykor élt anyjáról, a zsidó-kommunista idős
hölgyről, a keresztény feleségéről, a nevelt gyerekről, meg
általában az emberekről. Mostanában nyilatkozta: tovább
folytatja útját, kevesebb szemtelenséget akar vinni a mondandóiba,
és több szeretetet. Mert Sándor Gyuriban ez a szeretet az utolérhetetlen.
Szereti, amit csinál, és szereti az embereket. Soha nem
takargatta, kiket becsül, kiket szeret, kiket tart nagyra.
Találkozásaink
során felszabadultan jókat beszélgetünk. Mindig azzal válunk
el, hogy rám szól: mondd meg Csurka Pistának, hogy csókoltatom.
Sándor Gyuri ez évben Kossuth-díjat kapott.
Győri Béla
|
