|
 2011.07.08.
A keleti front 70. évfordulója – az
ideológia ágyúi újból szólnak
A Szovjetunióban
magyar nyelven tanulók gyerekkorukban megtanulták, hogy a magyar
helyesírás szabályai a birodalom területén kissé módosulnak.
A II. világháborút kis kezdőbetűvel írják, de annak egyik
epizódját csupa naggyal, „Nagy Honvédő Háború”-ként
kell kiemelni.
70 éve kezdődött
a második világégés legvéresebb szakasza, a III. Birodalom és
a Szovjetunió háborúja. 1941. június 22-én a német fegyveres
erők hozzáfogtak a legnagyobb villámháborújukhoz, amely néhány
hónapon keresztül elképesztő sikerrel folytatódott.
A szovjet, majd a
posztszovjet történelem számára a legfájdalmasabb témát
jelentik a háború kezdetének történései: a német hadsereg
villámgyors előrenyomulása, az óriási szovjet veszteségek, köztük
a több millió hadifogoly, akik közül több százezer majd a másik
oldalon fog fegyvert; a baltikumiak, ukránok, kozákok, kaukázusiak,
krími tatárok stb., akik felszabadítóként fogadták a német
csapatokat.
A szovjet történészek
a háború első szakaszát egyszerűen a német túlerőre, a támadás
hirtelenségére fogták. Mostanra azonban tényként fogadja el
mindenki, hogy a szovjet fölény nyomasztó volt, ami a katonák
meg a tankok, repülők, tüzérségi egységek számát illeti.
Ennek megfelelően
lassan bekerült a köztudatba a szovjet politikai és katonai
vezetés hozzá nem értésének vagy egyenesen kétbalkezességének
a tétele. A birodalmi szellem újjáéledésével kapcsolatban az
igazságnak ezek a peresztrojka idején és a Jelcin-korszakban
elszabadult elemei újból kellemetlenek lettek.
A
Putyin-korszakban tehát óriási erőfeszítéseket tesznek arra,
hogy a „Nagy Honvédő Háború” mint a szovjet nép nagy
diadala, gáncstalan hősiessége, vezetőinek professzionalizmusa
jelenjen meg. Mert az egész szovjet múltból ez az az esemény,
amely a birodalmi múltat legitimálja, és ennek megfelelően
igazolja a most folyó újjáélesztési kísérletet is.
Ennek az erőfeszítésnek
egyik eleme, hogy Oroszországon kívül is ezt a nézetet erőltetik.
Ukrajnában is ugyanígy kell felfogni az eseményeket. Vagyis a
szovjet hadsereg nyugat-ukrajnai rémtetteit Lengyelország megszállásakor,
majd később a háború végén és közvetlenül utána méltatni
kell Sztálinnal, Berijával együtt. Az erőltetett iparosítással
járó dél-oroszországi, így az ukrajnai éhínség áldozatait
is le kell írni, mert enélkül nem lehetett volna létrehozni a
hadiipari potenciált, amely ontotta a T34-eseket és a többi
hadianyagot.
A szovjet megszállás
végének örvendő galíciaiakat, baltiakat, krími tatárokat
pedig újból fasiszta pribéknek kell tekinteni, miközben a
Juscsenko-korszakban már elkezdték Banderát, Suhevicset és társaikat
herorizálni.
Volt néhány év,
amikor Oroszország szégyenében lehajtotta fejét a
Molotov–Ribbentrop-paktum, valamint annak a Lengyelország
felosztását is tartalmazó záradéka miatt. Világos ugyanis,
hogy enélkül Hitler az azonnali kétfrontos háborút kockáztatta
volna, vagyis a II. világháború nem tört volna ki 1939.
szeptember 1-jén Lengyelország lerohanásával.
Most az orosz
propaganda visszatért a régi kerékvágásba és Sztálin bölcsességéről
beszél, aki időt nyert a felkészülésre és kicselezte a
nyugati hatalmakat, amelyek Németországot a Szovjetunióra akarták
uszítani.
A háború elejének
hadieseményeivel kapcsolatban közismertté vált V. Szuvorov (Rezun)
koncepciója, amely szerint azért voltak olyan sikeresek a német
hadműveletek, mert a védekezés helyett támadásra készülő
szovjet hadsereget sikerült megelőzniük. A támadáshoz éppen
felvonulóban lévő csapatok elhelyezkedése tette lehetővé,
hogy azokat könnyen lebombázzák, lerohanják, bekerítsék. Ez
a koncepció váltja ki a legmélyebb gyűlöletet a szovjet
propagandista történészekből. Így ugyanis szó sem lehet arról,
hogy szegény ártatlan Sztálint hitszegően lerohanták. Hitler
fasiszta hordái, mint egy bandita az áldozatát, hanem csak arról,
hogy a gyengébbik banditának sikerült állon vágni az éppen
ütésre lendülő kezű erősebbiket, aki, miután a nyugati szövetségesei
feltámogatták, végül csak legyűrte ellenfelét.
Az ún. Nyugatnak
szintén jutnak a történeti-ideológiai háború repeszeiből.
Azok ugyanis minden további nélkül majdnem egyenlőségjelet
tesznek a nácizmus és a kommunizmus közé, azzal, hogy ők
voltak a jó fiúk, Sztálin Hitlerrel pedig a két totalitárius
rém. Az oroszoknak most újból nem tetszik ez a szereposztás,
és újból előszeretettel hangsúlyozzák az olyan tényeket,
mint hogy a nyugatiak odaadták Ausztriát, Csehszlovákiát
Hitlernek, hogy a lengyelek szintén részt vettek Csehszlovákia
szétosztásában, hogy az angolok és franciák nem üzentek
hadat Sztálinnak, amikor az két héttel Hitler után szintén
megtámadta Lengyelországot.
Csak egy szereplő
van, aki hallgat: a németek továbbra is jámboran tűrik megbélyegzett
helyzetüket. Bár most morgolódnak egy kicsit azon, jár-e tőlük
ennyi háborús jóvátétel a görögöknek. Igaz, ez egyszerűsítés:
Németországban lezajlott egy komoly vita az ország háborús
szerepéről, az ún. „történészcsetepaté”. Az egyik
oldalon azok voltak, akik szerint ők sem voltak rosszabbak a többieknél
(vagy inkább a többiek sem jobbak), a másik oldalon azok, akik
szerint az új német identitásnak sarkköve annak a felvállalása,
hogy ők bűnös nemzet.
Az utóbbiak győztek,
és a német közvélemény elfogadja magára nézve a „mi felelünk
mindenért, jogosan bűnhődünk” koncepciót. Jogos Drezda is,
meg a kétmillióra becsült szám, ahány nőt megerőszakoltak a
felszabadító hős vörös hadsereg katonái. Viszont a jelenlegi
Európában a németeké az egyik legmagasabb életszínvonal,
amellett is, hogy etetik az EU nevű pénznyelő automatát.
Az ukránok ezzel
szemben a jelenlegi Európa legszegényebbjei, nagyjából
holtvesenyben Moldáviával és Koszovóval. Ráadásul az orosz
birodalmi terjeszkedés fő célpontjai. Német–szovjet háború
vagy a Nagy Honvédő Háború írásmódja létkérdés. Ha különösebben
nem is szimpatizál senki az ukrán nacionalistákkal, de a
putyini Oroszország történelemfelfogásának átvétele tényleg
az ukrán függetlenség szimbolikus feladása. Minket, magyarokat
úgyis lefasisztáznak, mi mindenképp aljas megszállók leszünk,
így akár ragaszkodhatunk is a tiszta történelmi igazsághoz. A
70. évforduló alakalmából felerősödött ideológiai háború
ukrán, másik ukrán, orosz részvevőitől viszont nem lehet
rossz néven venni a szenvedélyes hangvételt. Az egyiknek a léte,
a másiknak a birodalma a tét.
Kovács Miklós
(forrás:
karpataljalap.net)
|
