|
 2011.07.31.
Megjelent a Magyar Fórum XXIII. évfolyamának
30. száma!
A tartalomból:
Csurka István: Történelemhamisítás
Kultúránk – létkérdésünk
(2.oldal)
Most
a liberális, vagy helyesebben mondva jakobinus rombolók arra
hivatkoznak, hogy azért árasztják el a saját pesti vagy
amerikai selejtjükkel a tömegkultúrát, mert ez kell a tömegnek.
Nem így van: már ez kell a tömegnek, mert már régen nem kap mást.
Amikor a kulturális kormányzásban ez ellen nem tesznek semmit,
sőt nemcsak elnézik, hanem még át is veszik, mint Alföldi Róbertet,
az nemzetbiztonsági kockázat. Nem tudjuk, milyen meggondolás
vezeti a minisztert vagy az államtitkárt, hogy Alföldi Róbertet,
a Heti Hetes egykori röhincselőjét a Nemzeti Színház igazgatói
székében tartja, nem tudjuk, de azt látjuk, hogy bénító hatással
van az egész nemzeti oldalra. A bizalmat olvasztja el. A jó és
kemény intézkedések hitelét veszi el. Miért van állami megbízásban
Andrew Vajna, s mit keres itt kies hazánkban? Nem tudjuk. Mikor
lesz előadó a Bálványosi Szabadegyetemen? Lenyeljük, hogy az
ellenséges tulajdonban lévő kereskedelmi televíziók
megrendszabályozása nehéz, ellenséges magatartásukat el kell
tűrni, de talán sújthatná keményebb büntetésekkel őket a médiahatóság.
Minden híradó után, minden hazugság után, minden betartás után.
Mikor veszi észre a kulturális kormányzás, egyáltalán a kormány,
hogy a nagyon helyesen, világraszólóan kiebrudalt IMF utóvédszervei
a kereskedelmi tévék? Ha egyszer a gazdától udvariasan elköszöntünk,
a béresétől miért nem válunk meg?
Besúgó voltam, szívem
Sebestyén Péter: Szolgáló szeretet c. könyvét
Zsille Gábor ismerteti (7.oldal)
Sebestyén
Péter, az 1968-ban született erdélyi lelkipásztor csaknem egy
évtizedig a Ceausescu őrült ötlete következtében vízzel elárasztott
székely település, Bözödújfalu szomszédságában szolgált,
Erdőszentgyörgyön. Immár ötödik éve pedig Marosvásárhely
egyik plébániáját vezeti, miközben a helyi rádió Hitvilág
című adásának munkatársa is. Egy kiváló helybéli pedagógus,
Nagy István fizikatanár az alábbi szavakkal jellemzi a szerzőt,
régebbi évtizedek kiváló papjaihoz hasonlítva őt: „Ilyen
– sajnos nagyon ritka – embernek tartom Sebestyén Péter pátert:
konok pap és jóságos ember; lába, keze és szellemisége nyomán
mindenütt szép és jó terem. Amikor nem egyházi tennivalói
vannak, olyankor világiakat végez. Együtt él és lélegzik a rá
bízott nyájjal. Szinte mindenki szereti őt, mert lételeme a közösség,
amelyben és amelyért cselekedhet. Ellátja híveit a rá bízott
egyházközségben. Rendszeresen hallhatják a magyarok, ahogy a
Marosvásárhelyi Rádió római katolikus perceiben szól a
hallgatósághoz. Hetente olvasnivalóval szolgál a Központ című
hetilapban. Gyakran jelennek meg írásai az Erdély Ma című
internetes újság Hitvilág és Publicisztika rovatában.
Hazamegy szülőhelyére, hogy kalákában kaszálhasson a földijeivel.
Teljes ember, akit a benne lakó szeretet működtet és éltet.”
Morvai egyetért a cionizmust éltető Strachéval
(8.oldal)
Morvai
Krisztina minden héten szerepel a magyar televízió reggeli műsorában.
Most, meglehetősen kellemetlen szerepben. Meg kell magyarázni
valahogy a megmagyarázhatatlant. Ahogy azt elsőként megírtuk:
az Európai Parlamentbe a Jobbik listáján bejutott képviselő
belépett egy olyan páneurópai pártba, melynek a többi tagja
nyíltan szimpatizál Izraellel, az izraeli politikával és egyértelműen
állást foglal az iszlám, illetve a palesztinokkal szemben.
Morvainak, mint „magunkfajtának” építették fel politikai
legendáját. Indulásakor éppen mint a palesztin nők jogaiért
kiálló jogász, az ENSZ bizottságának tagja jelent meg a közéletben,
akit csak azért távolítottak el a nemzetközi szervezetből,
mert kritizálta Izrael politikáját. Ekkor keletkezett az elhíresült
és a jobboldali közönségben szimpátiát kiváltó magunkfajtázás.
Csűrhetjük, csavarhatjuk, a Morvai-féle magunkfajtázás lényegében
azt jelentette, hogy magunkfajta, azaz nem-zsidó. Tette ezt egy részben
zsidó származású nő, aki Baló György feleségeként természetesen
könnyedén jutott tévés szerepléshez.
Eljön-e a nemzet ideje?
Orbán Viktor beszéde a XXII. Bálványosi Nyári
Szabadegyetem és Diáktáborban
(9.oldal)
A
következő kérdés, amivel érdemes foglalkoznunk, hogyan írhatjuk
le a távozó korszakot, tehát mi az, ami véget ért. Szerintem
ez egy olyan korszak, amelynek a meghatározó gondolata az volt,
hogy a fejlődés visszafordíthatatlan, folyamatos. Lehet, hogy néha
lelassul, de hogy a világ egyfajta folyamatos fejlődésen, fölfelé
haladáson keresztül éli az életét, egy megkérdőjelezhetetlen
hit volt. Ennek volt a következménye az a gondolat, hogy a
gazdasági növekedés és az azzal együtt járó fogyasztás is
bármeddig fokozható. Ennek eredményeképpen a piaci verseny
lassacskán átalakult fogyasztási versennyé, fogyasztásgenerálási
versennyé. Nyugaton kétségkívül ez a folyamatosan növekvő
fogyasztás határozta meg az elmúlt húsz, harminc, netán
negyven év gazdaságpolitikáját is. Azonban mindannyian látjuk,
hogy a fogyasztások és a vásárlás fedezetéül szolgáló
vagyonok és erőforrások nem nőttek ezzel arányosan. Ebből előállt
a fedezet nélküli hitelek és a fedezet nélküli fogyasztás
helyzete. Ennek lett az eredménye az, hogy a nyugat-európai országok
lényegében fenntarthatatlan pályára kerültek, a fiatal nemzedékek
jövője már el van zálogosítva, mert az államadósság nem más,
mint egy olyan összeg, amit valakinek később majd vissza kell
fizetni.
Ma akárki lehet sztár
Mikó István a feje tetejére állított értékrendszerről,
színházigazgatói korszakáról
(10.oldal)
Azt
nem hagyom, hogy a magánéletemről jelenjenek meg cikkek. Azért
jelennek meg ilyen írások a lapokban, mert feje tetejére állították
az értékrendszert és mind a médiában, mind a valós életében
fontosabbá váltak a kérészéletű hírességek – őket ráadásul
kulturális témákban szólaltatják meg – , mint azok a művészemberek,
akik hivatásukat felvállalva dolgoznak a média reflektorfénye
nélkül. Ma már akárki lehet, nem szükséges annak művészembernek
lennie, a lényeg, hogy lássák és beszéljenek róla. Mindez
– tisztelet a kivételnek – nem jár értékátadással.
Úri jókedvében vette fel a kesztyűt
Beszélgetés Kiss József drámaíróval (12.oldal)
Csak
egy vakmerő, szentimentális kamaszfiú fejéből pattanhat ki
olyan gondolat, hogy Molotov-koktéllal a kezében rátámad egy
hatalmas páncélosra. Érett, felnőtt férfinak ilyesmi eszébe
sem jut. Az ifjú felkelők egymáshoz fűződő kapcsolatában is
lehetett sok olyan vonás, amely a filmvásznon látott romantikus
giccses filmekre emlékeztet egyeseket. Ezért, ha ezt a drámámat
valaki a nyilvánvaló politikai vonatkozásokon túl szentimentálisnak
és giccsesnek is tartja, akkor az én számomra ez annyit jelent,
hogy hitelesen tudtam ábrázolni az akkori fiatalok gondolati,
lelki világát. A darabot azért írtam, mert foglalkoztatott,
mitől válik valaki hőssé? Egyáltalán akar-e az az illető hős
lenni? Eszébe jutott vajon, hogy mialatt lövöldözik, ő
tulajdonképpen egy hős, aki a huszadik századi magyar történelem
egyik legfontosabb fejezetét írja éppen, kezében géppisztollyal?
A darab első felvonásának végén tudatosan törekedtem arra,
hogy a Hadközeg nevű fiú, aki már-már népi hősszerűen védelmezi
társait, mialatt fejlövést kap, ne úgy haljon meg, mint egy hős,
mondjuk egy amerikai háborús filmben.
Fizessen
elő a Magyar Fórum hetilapra!
Információ:
info@magyarforum.hu
|
