|
 2011.06.03.
Hívom a családokat a Család évében
– Bíró László püspök levele
Levél a családokhoz,
a házaspárokhoz, a jegyesekhez és a szerelmesekhez, a családokat
szerető szerzetesekhez és paptestvérekhez és mindenkihez, aki
a családi élet mellett áll.
Virágdíszbe öltözött
templom, orgonazúgás, hófehér menyasszonyi ruha, egyedülálló
élmény a menyasszonynak, a vőlegénynek és az egész násznépnek;
ezt nem lehet kihagyni, ezt egyszer mindenkinek át kell élnie
– mondják sokan, mert érzik, hogy a templomi esküvő nem csupán
egy szertartás, egy a sok lehetséges ünnepi esemény közül,
hanem van valami „földöntúli” tartalma is, mert valami megváltozik
általa. De hát mi is történik ott, a templomban, az oltár előtt?
Gyakori vélekedés: az is csak egy ceremónia, egy új papír.
Pedig a templomi esküvő a házasság szentsége kiszolgáltatásának
első pillanata, hogy azután ez a szentség-kiszolgáltatás egy
életen át megszakítás nélkül folytatódjék. A házasság
szentségének kiszolgáltatója ugyanis nem a pap, hanem a férfi
és a nő, akik kölcsönösen önmagukat ajándékozzák egymásnak,
jellé teszik önmagukat, annak jelévé, hogy Isten mennyire
szereti az embert.
A házasságnak maga Isten a szerzője, mert Isten a férfi
és a nő szívébe oltotta a vágyat, hogy valakinek magát elajándékozva
kiegészüljön, „és ketten egy testté legyenek” (Ter 2 24).
Ezért Isten megáldja a házastársi szeretetet, és az emberpárt
bevonja teremtő művébe. Isten kimondta rájuk a maga IGEN-jét,
egymásnak rendelte őket. Amikor pedig a menyasszony és a vőlegény
az oltár előtt kimondja egymásra az IGEN-t, Isten akaratát
teljesítik. És történjék most már bármi, Isten az IGEN-t
soha vissza nem vonja, áldása végleges. A szentségi házasság
tehát nem csak addig létezik, és addig köti a feleket egymáshoz,
ameddig a szerelem nagy lángon lobog, vagy ameddig ők ketten jól
érzik magukat együtt.
Idézzétek fel érzelmeiteket esküvőtök pillanatában!
Mi tette számotokra nyilvánvalóvá, hogy Isten IGEN-t mondott rátok?
Isten kölcsönös önátadásra hívja a házasságban élőket.
Ez a teljes és kölcsönös önátadás, a „felette nagy
titok” (l. Ef 5, 32), maga a szentség. Tehát a házasság
szentsége alapvetően az adás szentsége. Valahányszor egy házasság
meg akar újulni, a házasság ezen alapvető vonásában kell megújulnia:
ismét kész vagyok önmagamat maradéktalanul odaajándékozni a
másiknak, ismét kész vagyok maradéktalanul az ő boldogsága
lenni. A keresztény házastársak sajátos ajándékokkal,
kegyelmekkel rendelkeznek, ezek erejével segítik egymást a házaséletben,
a gyermek elfogadásában és nevelésében. E kegyelem forrása
Krisztus, aki „velük marad” a házasság nehéz perceiben is,
amikor „esteledik”, és erőt ad nekik, hogy egymást természetfölötti,
nemes és termékeny szeretettel szeressék.
Korunkban a szeretet sokak számára „énközpontúvá”
vált, a szeretet minőségét azon mérik le, hogy 'engem boldoggá
tesz-e, vagy sem'. Jézus a házasság szentségében élőket a
„teközpontú” szeretet gyakorlására hívja meg: Add életedet
a másikért! Önmagát állítja elénk például: „ti is úgy
szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket.” (Jn
13,34) Önmagáról pedig így vall: „az életemet” senki sem
veszi el tőlem: én adom oda magamtól.” (Jn 10,18) A szentség
erejében válik képessé az ember a mind önzetlenebb szeretetre
és a legteljesebb kibontakozásra.
Vannak, akik úgy vélik, hogy az egyházi esküvő az ember
szabadságának egy újabb korlátozása. Mit tapasztalsz: hogyan
tágította ki szabadságod korlátait szentségi házasságod?
Élni a házasság szentségét azt jelenti, hogy a férfi
és a nő kegyelmi közösségben marad Krisztussal. A szentség a
maga teljességében gyümölcsözően csak azok számára tud
jelen lenni, akik valóban egyek Vele, akik nemcsak mellette, külső
szemlélőként, hanem Vele eleven közösségben élnek, azaz „úgy
szeretik egymást, ahogy Ő szeret minket.”
Élni a házasság szentségét azt jelenti, hogy személyes
szeretettel fordulunk egymás felé. Jézus önmagát adta értünk,
semmit sem tartva meg magából önmagának. A mai ember személy-tudatát
felülmúlja individuum-tudata, és ezt befedi biológiai lény-tudata.
Az individuális kapcsolatban az ember csak a felszínen találkozik
a másikkal, úgy, ahogy a tárgyak érintkeznek egymással, ahogy
két biliárdgolyó ütközik, ahogy az autóbuszon két ember válla
összekoccan. Sok kortársunk a házasságban is individuálisan
éli meg kapcsolatát, ezért tud olyan könnyedén elválni. A
személyes kapcsolatban az ember részt vesz a másik életében.
„Ha valaki szeret engem, megtartja szavamat. Atyám is szeretni
fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála.” (Jn
14,23) A személyes kapcsolatban állók kölcsönösen lakást
vesznek egymásban, mennél inkább szereti az egyik a másikat,
annál inkább egymásban léteznek, így mindegyikük nagyobb
mozgásteret nyer. Sohase feledjük személy voltunkat, sohase érjük
be puszta biológiai együttléttel! A csak a biológia síkján
mozgó házasságban könnyen megszületik az elv: ma veled,
holnap vele; a megfogant élet az abortusz áldozatává válik,
hisz az csak egy biológiai aktus nem kívánt mellékterméke,
amelyet biológiai úton el lehet távolítani. Korunk egyik veszélye,
hogy az ember önmagát biológiai lénnyé fokozza le, vagyis
megfosztja önmagát transzcendens távlataitól, ami egyszerre
hat ki személyes kapcsolataira, szexualitására és az élethez
való viszonyára.
Élni a házasság szentségét azt jelenti, hogy megelőzően
szeretünk. Krisztus már akkor is szeretett bennünket, amikor még
bűnösök voltunk. A házasság és a család élete akkor erős,
ha leggyengébb tagjában is él a megelőző szeretet. Jézus a Tóbiás
könyvéből származó ószövetségi „amit nem akarsz, hogy
neked tegyenek, te se tedd” elvvel szemben az újszövetségi
„amit akarsz, hogy neked tegyenek, te is tedd”-et állítja elénk.
Az ószövetségi tézist követők életében stagnál a
szeretet, nincs kezdeményezés, nem bántjuk egymást, és elvárjuk,
hogy a másik se bántson minket. A jézusi tézis a szeretet szüntelen
növekedésével ajándékoz meg. Ha a másiknak nincs is ereje a
kezdeményezésre, én mindig kezdeményezhetek szeretettel,
megbocsátással, lemondással, adakozással, áldozatvállalással,
és így szüntelenül adott a szeretet növekedésének lehetősége.
Élni a házasság szentségét azt jelenti, hogy nem szűnik
meg a kommunikáció a házasságban és a családban. A szentháromságos
Isten közössége szüntelen kommunikáció. Olyannyira az, hogy
háromságos egy Istenről beszélünk. A házasság szentsége
teremtette egységet mind a házasságban élők, mind a család,
mind pedig a külvilág akkor fogja megtapasztalni, ha a szeretet
eleven kommunikációja él a férj és feleség között. Az a
szeretet, amelyet nem kommunikálnak, nincs.
Beszéljétek meg családi, rokoni, baráti körben: mi segít
a személyes szeretet megélésében? Hogyan tudjátok a
mindennapokban megőrizni a szeretet kommunikációjának elevenségét?
Bíró László
az MKPK családreferens
püspöke
a Magyar Katolikus
Családegyesület elnöke
|
