|
 2011.06.08.
Megjelent a Magyar Fórum XXIII. évfolyamának
23. száma!
A tartalomból:
Csurka István : Történelemhamisítás
Bohóc charta (2.oldal)
Ha
minden megjegyzés nélkül sorba rakjuk a bejelentők által
használt címeket, magától előtűnik egy charta kotyvalék.
Szakszervezeti vezetőként jelentek meg a nyilvánosság előtt,
de erről az egyik már bizonyosan lemondott. Megfenyegették a társadalmat
és a kormányt, hogy ők és embereik akkora erővel bírnak,
fegyverük is van, hogy, ha nem bírván magukkal, kivonulnak, itt
kő kövön nem marad és a kormánynak nincs hátra más, csak
visszavonulni, megadnia magát. Aztán egy tárgyalás után és
nyilván némi dokumentumok szemük elé tétele után elpárologtak,
megszelídültek, hogy most bohóc-szervezőként, valamint
„volt sztrájkbizottsági tagként” bújjanak elő. Számomra
ez a legszebb. Magam már sok hülyeséget kitaláltam vígjátékírás
közben, de a „sztrájkbizottság volt tagja” eposzi jelzőjéig
még nem jutottam el. Ez fenséges, ez modern, ez maga a charta.
Igen, a charta, ugyanis árulkodó. A sztrájkbizottság volt
tagjai elárulták magukat. Arról ugyanis, hogy voltak-e valaha tűzoltók,
vagy magyar rendőrök, másztak-e létrára, mint azok, akiket állítólag
képviselnek, irányították- e fecskendőiket a tűz fészkére
vagy csak másik fecskendővel játszadoztak az íróasztal fedezékében,
jártak e foxi-maxira vagy fel voltak mentve belőle éppenséggel
1989. június 16-a eredményeként, kibuci kiképzésben részesültek-
e, mint azok a rendvédelmiek, akik most bíróság előtt állnak
cigányellenes sztrájkbizottságuk miatt, nem vallottak. Csak ez
az egy önéletrajzi adat áll rendelkezésre róluk: a sztrájkbizottság
volt tagjai és most magánemberként szervezik a bohóctüntetést.
Számomra ez leleplező. Most már tudom, kik ők és honnan van a
küldetésük. Ez maga a charta, az SZDSZ-es, horngyulás, apró-gyurcsány-
klános, belvárosi, magyarellenes charta. Heller Ágnes legjobb
magyar tanítványai állnak előttünk. Nem biztos, hogy lesz bohóctüntetés,
mert a mai charta már erőtlen és már tulajdonképpen csak száj-charta.
Ettől azonban a veszélyessége még nagy. Ezek a figurák a sztrájkbizottságot
sem gondolták komolyan, ezekre a mai föld alá szorult charta
azt a feladatot rótta, hogy beszéljenek. Valamilyen címen
jelenjenek meg a képernyőn és szidják, ócsárolják,
fenyegessék a kétharmados rendszert és költsék rossz hírét
mindennek, ami történik. A mai charta már nem vonul, hanem
kihasználja a tájékoztatás törvénybe is foglalt becsületességét,
amely szerint mindig helyt ad az ellenvéleménynek, mindig
pontosan bemutatja a maroknyi és már gyakorlatilag figyelmen kívül
hagyható ellenzéki véleményeket. A helyzet magyarázata
egyszerű. Eredetileg az egész SZDSZ – amely kétszer volt része,
egyszer négy, aztán nyolc évig a nemzetellenes koalíciónak
– sztrájkbizottság volt. A saját kormányaiban is sztrájkbizottságként
működött. Ez egyébként fajtajelleg. Mindig, mindenkor sztrájkbizottságként
létezni. Ez eredményes formáció. 2011 éve egy Kajafás által
vezetett sztrájkbizottság elérte Jézus keresztre feszítését.
Nagy Imrét azért akasztották fel és azért lökték drótba
csavarva, arccal a földnek, mert kilépett a Rákosi-féle sztrájkbizottságból.
A pálosságot, a magyar nemzet egyik kincsét akarják tönkretenni
(2.oldal)
Interjú Dr. Bátor Botond, pálos tartományfőnökkel.
–
Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrendnek a központja
még mindig Lengyelországban van? Legutóbb, mikor önnel beszélgettem,
azt mondta, szeretné, ha a központ újra Magyarországon lenne.
–
Még mindig ezt szeretném, de ha ilyen kemény küzdelmeket kell
nap mint nap folytatnunk, akkor ennek időpontja kitolódik. Nem
lenne ilyen nehéz a helyzetünk, ha a valódi pálos lelkülettel
ismerkednének meg azok, akik alapvéve jó szándékúak, de könnyen
megtéveszthetők, s most hamis képben látják rendünk történetét.
Sok embert egyesek szándékosan elszakítanak attól a lehetőségtől,
hogy megismerjék az igaz pálos gondolatkört. Ha visszatekintünk
a történelemben, látjuk, ez nem előzmény nélküli: említhetjük
II. József intézkedéseit és az 1950-es évek hazai egyházellenes
kampányát. Magának a pálosságnak, a magyar nemzet egyik kincsének
a tönkretételén fáradoznak most is, megtévesztve több jószándákú
embert. Amíg összesen huszonkét magyar pálos szolgál hazánkban,
nevetséges lenne most a központot áthozni Magyarországba. Azt
viszont ki kell jelenteni, hogy a világban élő összes pálos a
magyar provinciát tartja anyatartománynak és a generális atya
is többször hangoztatja: a pálosok országa, szülőföldje
Magyarország. Erre nagyon büszkék vagyunk. Amíg létszámunk
nem gyarapszik megfelelően, s amíg egy szinkretista vallás
szellemi bázisa rendünket ilyen rafináltan támadja, addig
nehezebb a dolgunk. A támadásból arra is lehet következtetni,
rendünk küldetését nagyon jól képviseljük, a Jóisten eszközei
vagyunk.
Milliókat visznek haza a közmédiából
munkavégzés nélkül (4.oldal)
L. Simon László: A
következővel van bajom: vannak, akik a közmédia rendszeréből
úgy élnek, hogy tényleges munkát nem végeznek, s emellett
nagyon sok pénzt keresnek. Ez elfogadhatatlan. Egy kicsit
hazabeszélek: az országgyűlési képviselők többsége reggeltől
estig dolgozik, miközben sértegetik őket a balliberális sajtó
munkatársai; ingyenélőnek, korruptnak titulálják őket, és
nem azokra figyelnek oda, akik rendkívül sok pénzt visznek haza
tényleges teljesítés nélkül.
Szocialista ámokfutás Hevesben
(5.oldal)
A
szocialista örökségről, a megye eladósodásának okairól
Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke nyilatkozott.
A
megye mind a mai napig nem tudta kiheverni a 12 évig tartó
szocialista vezetés legnagyobb bűnét, azt, hogy politikai
megrendelésre átadták a HospInvestnek az egri kórházat.
Anyagi és morális károkról is beszélhetünk. A morális válságot
mindenki érezhette, aki a környéken lakik. Drasztikusan romlott
a kórházi ellátás, nem volt elegendő orvos, komplett osztályokat
számoltak föl. Az anyagi kár természetesen számokban is
kifejezhető. A kiszervezés következményeként kb. 1,2 milliárd
forint pluszkiadás sújtotta a megyét. Ehhez hozzáadódik egy
1,6 milliárdos, folyamatban lévő peres követelés, ami szintén
a HospInvest-ügy hozadéka.
A művészetnek nem a pártoskodás a feladata
(10.oldal)
Beszélgetés
Rátóti Zoltán színművésszel, a kaposvári színház igazgatójával
– Ha már a közéletnél tartunk, ön miért
nem írta alá a Nemzeti színészeinek petícióját, amelyben kiálltak
Alföldi Róbert mellett?
–
Nagyon nem szeretem a különböző petíciók aláírását. Esetünkben
ráadásul arról van szó, hogy egy társulatot arra hergelnek,
használnak föl, hogy magasabb szintű politikai kérdésekben
nyilvánítsanak véleményt. Ezt elítélem, mert a kiállásért
a hála csak rövid ideig tarthat, viszont senki ne gondolja azt,
hogy nem jegyzik meg, ki milyen dokumentumot írt alá, s ki
ellen. A művészeknek nem a pártoskodás a feladatuk. Nekem is
megvan a határozott politikai nézetem, amit vállalok, de a színházat
nem használom föl ennek szócsövének. Ha így tenném, akkor
kizárnék valakit a produkciókból. A pártpolitikába
belekapaszkodnia egy művésznek pedig csak pótcselekvés, bármelyik
politikai oldalhoz való erős kötödés még korántsem a minőség
garanciája.
A gondolatmentes társadalom nem kedvez a
kutatásnak (12.oldal)
Prof. Dr. Perczel András kémikusnak
ítélték oda a 2011. évi Bolyai János Alkotói Díjat. A
magyar tudomány legnagyobb értékű, 100 ezer adómentes euró pénzdíjjal
járó elismerést személyesen Schmitt Pál köztársasági elnök
adta át május 22-én este a Nemzeti Színházban.
„Nekem
mindeddig nem volt jelentős kapcsolatom a médiával, elsősorban
a szakmámat műveltem. Az elmúlt két hétben azonban láttam a
média lelkesedését, hogy érdekes meginterjúvolni egy Bolyai-díjast.
Ennek örülök, de hozzáteszem, annak jobban örülnénk, mi,
természettudósok, ha nem csak ilyen alkalmakkor kerülne a tudomány
a sajtó érdeklődési körébe. Hasznos lenne, ha a tudomány vívmányait
nem a szaksajtó tolmácsolná a társadalom felé, tehát hidat
építene a tudósok és az emberek közé. Nem mi kutatók
vagyunk az igazi unikumok, hanem maga a természettudomány. Meg
kellene próbálni a „celeb-világ” helyére visszacsempészni
az értékeket ilyen módon is az életünkbe.”
Szőcs Zoltán: Stendhal ürügyén, nem csak
Stendhalról (15.oldal)
Figyelemre
méltó észrevételt tesz Stendhal az 1789-et követő idők társadalmiságáról,
bár megfigyelése nemcsak arra érvényes, de azóta is minden
nagy változásra: „A forradalom idején tapasztalható volt a
klubokban, hogy minden társadalmat, amely fél, tudtán kívül
azok a tagjai uralnak és irányítanak, akiknek a fejében a
legkevesebb a világosság, és a legnagyobb az őrület. Minden pártban
úgy van, hogy minél több a szellem valakiben, annál kevésbé
híve pártjának, főleg ha négyszemközt vall színt.” Ha jól
belegondolunk, itt valójában a politikai élet devalválódásának,
az eszmék, pártok, ideák mindig bekövetkező elértéktelenedésének
egyik fő okát ragadta meg Stendhal: még ha egy eszme elfogadható
lenne is netán, gyakorta elfogadhatatlanok, akik hirdetik. Aztán
jelentkezik egy másik társadalmi kérdés is, nevesen a tömegek,
a közvélemény következetességének hiánya: „a nép csakis
akkor erős, csakis akkor számít, ha haragszik: akkor semmi nem
drága neki. De ha megszűnik a harag, már a legkisebb áldozat
is lehetetlennek tűnik”. Ezt az utóbbi mondatot különösen
ajánlanám az Orbán-kormány figyelmébe, melyet a Gyurcsány-Bajnaiékkal
szembeni elementáris népharag magas polcra repített fel, de
ezzel okavesztetté is vált ez a harag. Most viszont áldozatokat
követelnek tőle… Ha hihetünk Stendhalnak, erre nemet fog
mondani.
Keresse
a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál!
Vagy
fizessen rá elő!
info@magyarforum.hu
|
