vissza a főoldalra

 

 

 2011.05.20. 

Emil Boc marad a miniszterelnök

Emil Boc marad a miniszterelnök, miután a sajtó információi szerint a kormány fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (PDL) és Traian Basescu államfő nem jutottak megállapodásra a független, szakértő kormányfő kinevezésének szükségességéről.

 Emil Bocot a hétvégén választották meg újra a kormánykoalíció fő erejét képező PDL elnökévé, a sajtó szerint a pártban ismét napirendre került Traian Basescu államfőnek az a korábbi javaslata, hogy a lakosság körében rossz megítélésű Boc helyére egy független, szakértő miniszterelnököt nevezzenek ki.

 Az Evenimentul Zilei című román napilap elektronikus kiadásában azt írta kedden bizalmas forrásokra hivatkozva, hogy Boc és Basescu megvitatta a kérdést, és arra a következtetésre jutottak, hogy Boc marad a miniszterelnöki poszton.

 A kormányfő a közszolgálati televíziónak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a párt központi vezető testületének a kongresszus utáni első, hétfői ülésén nem esett szó a kormányátalakításról. „Romániának van kormánya, a kormánynak pedig miniszterelnöke, így most egyébbel foglalkozunk" – mondta Boc.

 Gheorghe Flutur, a PDL első alelnöke is úgy nyilatkozott kedden, hogy ebben a pillanatban pártja számára az a legjobb megoldás, ha politikus, vagyis Emil Boc marad a kormány élén.

 A PDL koalíciós partnere, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) sem értett egyet szakértő miniszterelnök kinevezésével. A magyar szervezet vezetői szerint az amúgy is törékeny parlamenti többséggel rendelkező koalíciónak az összetartása még nehezebbé válna, ha független miniszterelnök veszi át a kormányzati munka irányítását.

 A kormánykoalícióban a felek közötti viszony amúgy sem felhőtlen, Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke kedden kijelentette, hogy a következő koalíciós tárgyalásokon határozottan felvetik a kisebbségi törvénytervezet ügyét, amelynek vitáját a februárban aláírt koalíciós megállapodás ellenére a román képviselőház illetékes szakbizottsága még el sem kezdte, annak ellenére, hogy a megállapodás szerint már a június végén véget érő parlamenti ülésszakban el kellene fogadnia a parlamentnek a törvényt.

 

(Forrás: erdely.ma)