vissza a főoldalra

 2011.05.20. 

A Bolgár-féle Klubrádió műsorvezetője

Adalék Ungvári Tamás póneméhez

40 évvel ezelőtt, 1971-ben készült el Duray Miklós első kötetének, a Kutyaszorítónak a kéziratával, melyet az USA-ban adott ki Püski Sándor 1983-ban. A könyvhöz, amely Duray életének 12.250 napját dolgozza fel, Csoóri Sándor írta a bevezetőt. Miután Csurka megismerte Csoóri írását, elképedve tapasztalta, hogy annak minden sorával és szavával egyetért. Tisztán látta, hogy igazságtalanul és méltatlanul érte a megbélyegzés Csoóri Sándort, éppen ezért 1983. június 20-án kelt és Hubay Miklóshoz, a Ma-gyar Írók Szövetségének elnökéhez címzett levelében bejelentette, hogy lemond elnökségi tagságáról, és ki is lép a szervezetből.

 „1983-ban a magyar állampártot és hű kiszolgálóit mélységesen felháborította a tény, hogy Csoóri Sándor, a Magyar Írók Szövetségének elnökségi tagja előszót írt a Kutyaszorítóhoz. A kamerák és Aczél elvtárs előtt hajbókoló Hajdú Jánostól, az MTV A hét c. műsorának akkori főszerkesztőjétől érkezett a legvehemensebb támadás. Az ügy politikai lezárása akkor történt, amikor 1983. június 17-én a művelődési miniszter szabálytalanul összehívta  az  Írószövetség elnökségi ülését. Köpeczi Béla miniszter aznap kihirdette a szankciókat: Csoóri nem utazhat külföldre az Írószövetség képviseletében, delegáció tagjaként sem, továbbá szigorúan ellenőrzik, ne közölhessen olyan politikai vonatkozású írásokat, amelyekkel az ország érdekeit sértené. Nyilvánvaló, hogy ezek a szankciók csak arra szolgáltak, hogy a politika elhatárolja magát Csoóri előszavától, melyben ez is olvasható: „A be nem avatkozás – mármint a kisebbségek ügyébe való be nem avatkozás – szent elvének a jóváhagyásában mindkét Európán kívüli nagyhatalmat komoly felelősség terheli: Amerikát és a Szovjet-uniót egyaránt. Az elsőt a jóhiszemű dilettantizmusa, a másodikat a harsány és igézetes, de hamisításon nyugvó internacionalizmusa miatt.” A miniszteri ismertetés idején még senki sem ismerte a szóban forgó írást, Köpeczi kiragadott idézeteiből pedig a legnagyobb jóhiszeműséggel sem lehetett érdemi véleményt alkotni az ügyről. Mindazonáltal az elnökség egyes tagjai, köztük Csurka István is, megfogalmazták kételyeiket és sajnálkozásuknak adtak kifejezést, de egyenes tiltakozásra nem került sor. Végül is a miniszter vitára sem adott alkalmat, úgy közölte döntését. Miután Csurka megismerte Csoóri írását, elképedve tapasztalta, hogy annak minden sorával és szavával egyet tud érteni. Tisztán látta, hogy igazságtalanul és méltatlanul érte a megbélyegzés Csoóri Sándort, éppen ezért 1983. június 20-án kelt és Hubay Miklóshoz, a Magyar Írók Szövetségének elnökéhez címzett levelében bejelentette, hogy lemond elnökségi tagságáról, és ki is lép a szervezetből. E jelentős elhatározást megindokló, súlyos érvekkel teli levél, amit nevezhetünk értekezésnek is, egyfajta feltárása és leleplezése volt a hazugságokra épülő kései Kádár-rendszernek. Az már csak a hab a tortán, hogy nem kis arányban azok vezetik ma is ezt az országot (az írás a Medgyessy-kormány idején készült – szerk.), akik ellen Csurka István ezt a levelet megírta. Végül is 1983-ban a népszerű drámaíró hagyta magát rábeszélni, s nem lépett ki az Írószövetségből. Három év múlva már az elvtársak utasítására zárták ki, aztán jött a szilencium, de mindez már Monor után – ahol Csurka István kimondta, hogy 1956-ban forradalom volt, és hogy az utána következő megtorlásoknak és a Kádár-rendszer egészének köszönhetően alakult ki az a válság, amelybe zuhantunk, s a magyar társadalomnak a Kádár-rendszerben nincs jövője – és Lakitelek előtt egy évvel történik.” – írja Duray Miklós, de valószínűleg nem tudja, hogy Hajdú Jánosnál voltak aljasabbak a politikai színtéren. Ennek alátámasztására közöljük Ungvári Tamás levelét, amelyet Agárdi Péter elvtársnak, az MSZMP KB munkatársának írt az ügy kapcsán.

***

Agárdi Péter elvtársnak

1985. január 14. hétfő

MSZMP KB munkatársának

Budapest

Kedves barátom:

 A mai napon Fekete Sándor kollégánk, atyai pártfogóm eljuttatja hozzád azt a cikkemet, melyet az u. n. Csurka-vita alkalmából írtam, s melyet A. Gy. elvtárssal történt konzultáció alapján hozzájárulásommal az Osztály és a te mérlegelésedre bízunk.

Az események úgy felgyorsultak, hogy egy pénteken elsőnek Fekete Sándorhoz további konzultációra benyújtott, bizalmas természetű eszmefuttatás hétfőre már egy-két sorában aktualitását vesztette. Ezért engedelmeddel e sorokhoz egy javított változatot is küldök.

Az Írószövetség egyik titkárának önkéntes lemondása ugyanis nem tűzi napirendre jelenleg azt a követelésemet, hogy a választmány mondjon le. Viszont a szóban forgó titkár lemondása önmagában nem változtatja meg azt a számos írótól már a Választmányhoz intézett levélben is megfogalmazott követelményt, hogy az Írószövetség az irodalom dolgaival foglalkozzék elsőrenden, és csupán az irodalom révén politikával.

E lemondás nem változtat azon a tényen, hogy Csurka István egy tömeglap hasábjain szellőztette a Csoóri-ügyet. (A példa ragad. ÚJ Tükör XXI. évf. 53. sz. 1984. dec. 30. p. 23.), mely Fekete Sándor különben remek válaszán túl is határozott választ érdemel…

S végül nem változtat e lemondás ténye azon, hogy véleményem szerint a Választmánynyal szemben az irodalompolitika lépéshátrányba került és most, éppen most, amikor e titkár lelépését kikényszerítette, egy részleges, szakmai nyilvánosság bevonásával taktikai előnyét elvileg és stratégiailag megalapozhatná egy közönséges írószövetségi tag figyelmeztetésének közlésével, mely csupán arra szorítkozik, hogy mindazt helyére tegye, amit a nyilvánosság már (pl. Csurka cikkéből) amúgy is tud.

A vitától eddig távol álló, személyében nem érdekelt önálló vélemény nyilvánosságra hozatala pl. az ÉS-ben egyúttal azt is jelezné, hogy a jövőben is kilátástalan minden olyan írószövetségi politika, minden olyan írói magatartás, mely feltételeket szab a politikának, szembehelyezkedik azzal az országos konszenzussal, mely a párt kongresszusát előkészíti, ráadásul kiszabadítaná az elnapolatlan ügyeket a titkos és féltitkos egyeztető tárgyalásokból, mely láthatóan az egyik felet semmire sem kötelezi.

A titkár lemondása újraindítja a dialógust a kulturális politika és a Választmány között, de semmi sem garantálja e dialógus irányát és tartalmát. Értékelésem szerint most van az a helyzet, melyben egy független kiállás (ezúttal az enyém) további garanciákat szerezhetne arra, hogy újabb viták ne éppen a legrosszabb pillanatokban, s ne mások kezdeményezésére robbanjanak ki, hanem komoly konzultáció és mérlegelés alapján, a józanul megfontolt figyelmeztetéshez a közvélemény és a jóérzésű, alkotókedvű író és értelmiségi társadalom támogatását nyerje meg, s végül: bizonyítsa a kulturális politikának azt az erejét, hogy nem elégszik meg taktikai engedményekkel, hanem éppen ez engedmény pillanatában jelezze határozott igényét az eddigi írószövetségi politizálás megváltoztatására, az erkölcsi terror és a frakciózgatás megfékezésére.

Meggyőződésem, hogy az Írószövetség választmányának dolgairól abban a pillanatban, amikor a dialógus megindul, nekünk (ha szabad ezt a többes számot használnom) kell megszólalnunk elsőnek, s talán szerencsésnek bizonyulhatna, ha ezúttal az én hangomon történne, aki korántsem tartható az apparátus szócsövének.

Kérlek, mérlegeljétek átdolgozott cikkem aktualitását, mondandóját és helyzetértékelését, és szíveskedjetek engem erről mielőbb tájékoztatni.

 1025 Bp. Kondorkert u. 1. tel: 387-354

 Baráti üdvözlettel:

Ungvári Tamás

***

Ungvári Tamás írónak

Budapest

Kondorkert u. 1.

1025

Kedves Tamás!

Telefonbeszélgetésünknek megfelelően ezúton küldöm vissza írásodat. Köszönöm felelős készségedet.

 Baráti és elvtársi üdvözlettel:

Agárdi Péter