vissza a főoldalra

 2011.05.27. 

Optimistán, egy kegyetlen pályán

Saárossy Kinga színművésznő, Eger Megyei Jogú Város kulturális alpolgármestere Budapesten született, Egerben nőtt fel.

1976-ban, a Színház és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a Veszprémi Petőfi Színházhoz szerződött. 1986-tól 1988-ig a Kecskeméti Katona József Színházban játszott. 1988-tól az egri Gárdonyi Géza Színház – 2010-től örökös – tagja.

Fontosabb szerepek: Beaumarchais: Figaró házassága – grófné, Masteroff-Kander-Ebb: Kabaré – Sally, Hochwalder: A Közvádló –Thérésia Tallien, Molnár Ferenc: Olympia – Olympia, Gorkij:Nyaralók – Julija Filippovna, Goldoni: A hazug – Rosaura, Katona József: Bánk bán – Gertrudis, Ábrahám Pál: Bál a Savoyban – La Tangolita, Goldoni: Két úr szolgája – Smeraldina, Erdmann: A mandátum – Násztya,Wassermann –Leigh : La Mancha – Aldonza

 Shakespeare: Vízkereszt… – Olívia, Csehov: Ványa bácsi – Jelena Andrejevna, Caragiale: Az elveszett levél – Zoé, Huszka Jenő: Lili bárónő – Sasváry  Clarisse, Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő –Valéria, Örkény: Tóték – Gizi Gézáné, Szirmai – Bakonyi: Mágnás Miska – Marcsa,  Molnár Ferenc:Liliom – Muskátné,  Presser - Horváth - Sztevanovity: A padlás –Süni, Murray Schisgal:Szerelem,ó! – Ellen, Schiller: Ármány és szerelem – Lady  Milford, Ibsen: A vadkacsa – Gina  Ekdal, Bornemisza Péter: Magyar Elektra – Klitemnesztra, Szörényi- Bródy: István, a király – Sarolt, Yukio Misima: Sade márkiné – Saint-Fond grófnő,  Arthur Miller: Az ügynök halála – Linda, Gárdonyi - Várkonyi - Béres: Egri csillagok – Czeceyné, Edward Albee: Nem félünk a farkastól – Martha,Ibsen: Kísértetek – Helene Alving, Kaló Flórián – Aldobolyi Nagy György: Egyedül – Zsuzsa, Jókai Mór: Az aranyember –Teréza  asszony,Presser - Horváth - Sztevanovity: A padlás –Mamóka, Kander - Ebb: Chicago – Mary  Sunshine,  Kertész Lilly – Fábri Péter: Látogatók –Lilly.

 –Amikor az interjú időpontját egyeztettük, említette, hogy éppen egy ballagásra megy, beszédet tartani. Ha visszaemlékszem azokra a ballagásokra, melyeken vendégként vettem részt, azt kell mondanom, hogy szokásos, sablon szöveget mondták a szónokok: kiléptek a világba, jól tanuljatok, dolgozzatok, ne hozzatok szégyent az iskolára, stb. Ez tán kissé kevés, reményt, bíztatást is kéne adni a fiataloknak, hogy megéri továbbtanulni, illetve dolgozni. Nem tudom, hogy egyetért-e vélem?

 –A Gárdonyi Géza Gimnázium ballagási ünnepségén vettem részt. Én is ennek az intézménynek voltam a növendéke, de akkor még állami iskola volt, ma már egyházi, a cisztercita rendé. Nem egy általánosan szokványos ballagás volt: végigballagtunk Eger főutcáján, s a székesegyházban, a szentmise után került sor a beszédekre. Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy bíztatni kell a fiatalokat. Természetesen megéri tanulni, megéri dolgozni, s vissza kéne adni az emberi tartást és a munka becsületét. Igaz, hogy ilyen ünnepségeken sokszor csak sztereotípiákat tudunk mondani. Az a fiatal, aki otthonról vagy az iskolából nem kapott olyan bíztatást, nevelést, ami segít neki a pályáján, védtelenebbé válik, s csak később jön rá, mit csinált rosszul. Nem egy ember vallotta már be: csupán üres szövegnek tartotta azt, amit tanárai tanácsoltak neki, és később jött rá, hogy jobb lett volna megszívlelni azokat.

 –Az iskolai nevelésről: ráérnek a pedagógusok nevelni is a töméntelen adminisztrációs feladat és az oktatás mellett?

 –Sajnos egy ideges világban élünk, s nagy szerencse, ha egy tanár meg tud szabadulni saját nyomasztó terheitől, amikor bemegy a diákjai közé, s lelki erejéből, energiájából merítve rájuk koncentrálva foglalkozik velük. Nem is a ráfordított idő a lényeges szempont, hanem az, egy órát miként vezet le a pedagógus, mit sugároz a diákjai felé. Ha az osztályban van néhány bomlasztó elem, akkor nehéz a nevelési munka. A fiatalok egy része meg  pont a renitensekhez akar hasonlítani, s nem a saját jól felfogott érdeke szerint cselekszik, hanem azt nézi: ne csúfolják okostojásnak. Inkább bukdácsol, csak hogy a társai elfogadják. Ezért is nagyon sajnálom, hogy egyre kevesebb a fiataloknak az idejük és a kedvük olyan közösségépítő foglalkozásokon részt venni, mint a néptánc, vagy a közös éneklés egy kórusban.

 –Mit tud arról mondani: a végzős középiskolások közül mennyien adták be jelentkezésüket felsőoktatási intézményekbe?

 –Pontos adat most nem áll rendelkezésemre, de nagyon sokan. A gímnáziumi osztályokban végzetteknek mintegy 90 %-a, de a szakközépiskolában végzettek között is magas ez az arány.. A Gárdonyiban 151 diák ballagott, közülük többen előrehozott érettségit teljesítettek, majdnem 130-an adták be jelentkezésüket egyetemekre és majdnem ennyi tanuló már megszerezte a középfokú nyelvvizsgáját.

 –Azok a diákok, akik más városban tanulnak tovább, visszatérnek Egerbe? A város tud-e nekik munkát adni?

 –Nemrég készült el a város ifjúsági koncepciója. Két irányból végeztünk felméréseket, s beigazolódott: a diákok szeretik a város légkörét, visszajönnének, éppen ezért munkalehetőségeket kell teremteni és helyszíneket a közösségépítéshez. Ennek megvalósításáért dolgozunk.

 –Tudtommal művésznő társadalmi megbízatású alpolgármesterként dolgozik a városházán. Ez mit jelent, s milyen ügyekért felel?

 – A társadalmi megbízatás azt jelenti, hogy nem egyéni körzetből, vagy listáról kerültem a testületbe, hanem kooptálással. Fél munkaidőben dolgozom a városházán, szavazati jogom a közgyűlésben nincs – egyebekben ugyanazok a jogok illetnek meg, mint a másik két alpolgármestert.
Főként kulturális területen dolgozom. Feladataim közé tartozik a kapcsolattartás a művészeti- és közművelődési intézményekkel, professzionális és amatőr művészeti csoportokkal. Emellett figyelemmel kísérem a nemzetközi és testvérvárosi kapcsolatok kulturális programjainak tervezését, valamint a civil szervezetek kulturális tevékenységét, s a város kulturális koncepciójának kidolgozását

 –A kultúra viszonylag tág fogalom. Sok minden belefér, a művészetek, az épített örökség, és még sorolhatnám. S az sem mindegy, hogy mekkora forrást adnak ezek működésére, megóvására.  

–Valóban szinte minden kötődik a kultúrához és a kultúráltsághoz. Sajnos általános, országos gond: a mai gazdasági helyzetben, s az elődök politikája miatt egyre kevesebb pénz jut a kultúra finanszírozására. Eger, a lehetőségeihez mérten támogatja a kulturális eseményeket, színházunk és könyvtárunk pedig a megyével közös fenntartású intézmény. Nem tudunk annyi pénzt adni a kulturális programokra, mint amennyit szeretnénk, ezért véleményem szerint csak összefogással, s az ötletek egyeztetésével lehet előrelépni.

 –Felvetődött-e az ún. racionalizáció gondolata, az, hogy összevonjanak kulturális intézményeket?

 –Személy szerint nem kedvelem és nem tartom célravezetőnek mega- kulturális intézmények létrehozását. Más kérdés, ha az egy költségvetési szerven belüli intézetek művészeti vezetése különálló. Ha nem ilyen módon történik intézmények összevonása, akkor megszűnik a művészi szabadság, autonómia. Régebben egy országos koncepció nyitányaként összevonták az egri és a miskolci színházat. Belátták a döntéshozók, hogy tévedtek. Hosszú ideig nem volt önálló társulata Egernek, mert elvitték még a jelmeztárat is. Igen fáradtságos munkába telt, míg újra lett társulata az egri színháznak. Ezt köszönhetjük a helyi polgároknak, akik mindig is szívükön viselték az egri teátrum sorsát.

 –A kultúra és az idegenforgalom szoros kapcsolatban áll egymással. Ha egy városban nagyszabású kulturális rendezvényt tartanak, akkor jó esetben megtelnek a szállodák, ami pedig bevételt jelent az adott településnek is. Gondolom  több civil szervezettel is tárgyalnia kell, hogy fellendüljön a kulturális élet.

 –Természetesen. A civilek nagyon sokat segíthetnek.
Nemrégiben létrejött a városban a TDM – turisztikai desztináció menedzsment –szervezet is, s ha ez jól működik, nagy hasznára lehet a városnak. Maga a desztináció fogadó területet jelent. A desztináció sokféle szereplőt foglal magába, mint pl. a helyi önkormányzat, attrakciók, szolgáltatások tulajdonosai, üzemeltetői, helyi turisztikai konzorciumok és partnerségek, civil szervezetek, vállalkozásokat támogató intézmények, turisztikai fejlesztő intézmények, szervezetek, stb. Ezeknek a szereplőknek pedig össze kell fogni az adott település érdekében, s például közös Marketing – PR tevékenységgel segíthetik egymást. Ez a rendszer még országos szinten is kezdetleges stádiumban van, de ha megerősödik, akkor sokat segíthet a helyi közösségen. Egerben is megértették a különböző szektorok képviselői, hogy egyedül nem boldogulnak, képtelenek magasabb szintű eredményt elérni, ezért szükséges a közös akarat, az összefogás és az egyeztetés.

 –Van arra mód, hogy a határon túli magyar településekkel közös kulturális rendezvényeket szervezzenek?

 –Örömmel jelentem be, hogy június 4-én, a Magyar Összefogás Napján Egerben nagy ünnepséget rendezünk, ugyanis  határon túli magyar testvérvárosainkból sokan nálunk adták be a honosítási kérelmet s itt teszik le majd az állampolgári esküt. Gyergyószentmiklósról az egész városvezetés és számtalan polgár lesz jelen. Az Egri Végvár Polgári Körök Egyesülete, amelynek alapító -és tiszteletbeli elnöke vagyok, Zetelakával ápol testvéri kapcsolatot. Ennek köszönhetően februárban sok zetelaki polgár is érkezett hozzánk, s adta be nálunk honosítási kérelmét. Június 4-re reményeink szerint mindenkinek elkészülnek a papírjai, s 104 határontúli magyar teszi le nálunk az állampolgári esküt.

Természetesen meg szeretnénk erősíteni a kulturális kapcsolatokat. Régebben az egri színház többször vendégszerepelt Marosvásárhelyen. Nemrég a színház igazgatója pályázatot adott be a határon túli színházak kapcsolatfelvételére és egy tanulmányútra.

 –Az önkormányzat támogat-e olyan osztálykirándulásokat, melyeknek a célja: a határon túli magyar települések megismerése?

 –A városban nagyon sok ilyen kezdeményezés létezik, melyet támogat az önkormányzat is. Az egri Eszterházy Károly Főiskola pl. Kálnoky László versmondó versenyt hirdetett meg, melyen részt vehettek határon túli magyarok is. Általános-  és középiskolák is ápolnak határontúli intézményekkel kapcsolatot. Az ún. személyes találkozások erősítése a célunk. Teremtsen kapcsolatot pl. egy magyarországi kórus egy erdélyivel. Feladatunknak érezzük, hogy összekössük a közös érdeklődésű csoportokat. Ha már létezik személyes kötődés, az még gazdasági kapcsolatokat is hozhat a kultúrán keresztül. Az egészben pedig az önkormányzatnak kell gesztor-szerepet játszania. Elő kell segíteni a találkozásokat a határon túlaikkal, és szélesíteni a már meglévő kapcsolatokat.

 –Ezt azért is kérdezem, mert 2006-ban Csíksomlyón adták elő az Egri csillagok c. történelmi musicalt , mely Gárdonyi világhírű regényéből készült.. A mű végén  Ön Ceceyné történelmi szerepéből kilépve azt is mondta:

„hisszük, bízzuk és reméljük, hogy Székelyföld autonómiatörekvései mihamarabb beteljesülést nyernek. Ehhez az kell, hogy mindenki nap mint nap megtegye, amit tud, lelkiismerete szerint.” Milyen volt 2006-ban a híres „nyeregben” játszani?

 –Felemelő, leírhatatlan érzés. Amikor kint voltunk, még nagy volt az elkeseredettség a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazás eredménye miatt. Mi azért vittük ki ezt az előadást, mert a hitről, a szeretetről és az összefogás erejéről szól. Jól tudjuk, hogy Eger védői nem csak a térségből származtak, de összekovácsolódtak, győztek, s ezzel világraszóló eredményt értek el. Nem volt könnyű ennek az előadásnak a megszervezése, hiszen a hangosítás nagy feladatot jelentett, nem beszélve arról, hogy 164 embernek kellett szállást intézni. A kinti próbák közben aztán beálltak az előadásba a székely lovas-íjászok és a Hargita Táncegyüttes tagjai is.  Sokat segítettek nekünk a szervezésben az egyháziak, Gergely István plébános úr, s a ferences rendház tagjai . Ők terjesztették a szórólapokat, hirdették a rendezvényt. Erre azért is volt szükség, mert sem a Búcsú, sem az Ezer Székely Leány Napja idejére nem tudtuk megszervezni a nyeregbeli előadást, hiszen még javában tartott az évad az egri Gárdonyi Géza Színházban is.  Olyan időszakban, mikor egy rendezvénysorozat részeként került volna színre az Egri Csillagok, biztosan könnyebb lett volna a szervezés, így azonban kicsit tartottunk az előadás fogadtatásától. Abban a gyönyörű, hatalmas térben még 5 -600 ember is„elveszik”. De megnyugodtunk, mert már a főpróbán több ezren voltak a kedvezőtlen időjárás ellenére. Az esőzések miatt a színpad csúszós lett, ami veszélyforrást jelentett, mert a hagyományőrző vitézek „élesben” vívnak, de hála Istennek nem történt baj. Másnap pedig ragyogó napsütésre ébredtünk, az előadás alatt ragyogtak a csillagok, s csak akkor eredt el az eső, mikor már a tömeg is levonult a hegyről..

 –Nem élt sértettség az erdélyiekben?

 – Éreztük az ominózus december 5-ei népszavazás hatását. Tartózkodva fogadtak. Sértettek voltak, jogosan. Azt pedig nem tudhatták, hogy az egri polgári köri egyesület egyike volt azoknak, akik a kettős állampolgárságért a legtöbb aláírást gyűjtötték. Az Egri csillagokat ajándékba vittük, s a helyiek szerint 200-300 ezren is látták. Sajnos kivetítésre nem volt pénzünk, de nagyon jó volt a hangosítás, késleltetett üzemű hangszórókkal dolgoztunk. Éreztük, hogy velünk együtt él, lélegzik a közönség, megértették azt a mondanivalót, amely a mához is szól. Rám plusz felelősség is hárult. Az eredeti koncepció szerint Blaskó Balázs és Kelemen Csaba beszélt volna a produkció végén, de a kezdés előtt, utolsó pillanatban a helyieknek az volt a kérése, hogy inkább egy nő szóljon. Lázasan járt az agyam, s az előadás vége felé csak az járt a fejemben: egy ilyen hatalmas erejű produkció után hirtelen felém irányítják a reflektorokat, és egyedül kell megszólalnom. Még most is beleborzongok, ha rágondolok. Megállt a levegő miközben beszéltem. Akkor este valódi összetartozás-érzés alakult ki a művészek és a közönség között.

 –Gyönyörű szerep lehetett…Azt olvastam: alpolgármestersége ideje alatt  nem vállal új szerepet. A kettő összeegyezhetetlen, vagy tart attól, hogy álláshalmozással vádolják?

 –Nem, nem tartottam ilyesmitől. Úgy gondoltam, az új feladatom teljes embert kíván. Egyébként meg, aki politikai szerepet vállal, készüljön fel a támadásokra. Érdekes dolog ez, soha nem igyekeztem politikus lenni. A polgári köröknek azért lettem annak idején az elnöke, mert sok tenni vágyó, közös szándékú, ám középre állni, megszólalni nem akaró ember érdekeit kellett képviselni. Ősszel, az önkormányzati választáson sem indultam, felkerültem azonban a kompenzációs lista második helyére. Olyan elsöprő arányú volt a választókerületekben indulók győzelme (12 körzetből 11), hogy nem kerültem be. Ezután választottak társadalmi megbízatású alpolgármesterré. Kooptálva lettem, ezért nincs szavazati jogom, és fél munkaidőben vagyok köteles a város dolgaiban tevékenykedni – így talán el tudok vállalni egy-egy szerepet is. A tervek szerint szeptemberben Sütő András Káin és Ábel-jében kezdem el majd próbálni Évát.

 –A politikától kanyarodjunk hát a művészethez, a színházi pályához. Több helyen is olvastam, hogy különböző rendezvényeken verset mondott. Kislányként indult versmondó-versenyeken?

 –Gyermekkorom óta szerettem az irodalmat és a színházat. Szüleim orvosok voltak, és erősen humán-beállítottságúak. Édesapám verseket írt, édesanyám pedig gyönyörűen rajzolt, s mindketten nagyon szerettek olvasni. Én is faltam a könyveket. Az viszont egészen hetedikes koromig fel sem vetődött bennem, hogy egyedül kiálljak és elmondjak például egy verset. Önmagamtól ezt nem is tettem volna. Egyik kedves tanárnőm vezette az irodalmi színpadot, és egy hiányzót akart velem pótolni, amikor kezembe adott egy verset, hogy olvassam fel. Sokat jelentett számomra, hogy az a tanárnő, akiben bízom, és akit szeretek, hisz bennem. Ez annyira inspirált, hogy még abban az évben megnyertem a megyei szavalóversenyt, és fantasztikus volt, mikor rádöbbentem: miként tudok a szavakon keresztül másokra hatni. Ez fogott meg az előadó-művészetben. Mind általános iskolában, mind gimnáziumban zenei tagozatra jártam. Komoly művészeti oktatás folyt, kisiskolásként néptáncot tanultunk, a furulyával, majd egyéb hangszerekkel ismerkedtünk. Osztálytalálkozók alkalmával kiderül, hogy ez az erős művészeti oktatás milyen sokat adott azoknak is – belső tartást, világlátást–, akik nem művészi pályán kötöttek ki, hanem pl. tanítanak, vagy kétkezi munkájukból élnek.. Hangversenyeink is voltak az egri színház nagyszínpadán, s mindig arra vágytam, egyszer ezeken a deszkákon játsszam.

 – A Színművészeti Főiskolán kinek az osztályába járt? Kik tanították?

 – Szinetár Miklós volt az osztályfőnökünk, Babarczy László a helyettese. Igen különböző egyéniségekből álló, de összetartó, jó osztályunk volt, sokukkal mai napig tartjuk a kapcsolatot. Tanított bennünket Nádasdy Kálmán, zenés mesterségre Versényi Ida, Fekete Mari, akrobatikus mozgásra „Oroszlán”, alias Pintér Tamás, beszédre Gosztonyi János, Fischer Sándor, irodalomra Hegedűs Géza bácsi, s franciára például Radnóti Miklós felesége, akihez sok-sok gyönyörű verset írt, Gyarmati Fanni, akit mindenki Fifi-nek szólított.

 –Nehezebb egy színésznőnek a pályán maradni, mint egy színésznek? Gondolok arra, hogy sok fiatal, szerelmes szerep van, és aztán egy nagy szünet, s jönnek az anya-szerepek.

 –Ha valaki elég intelligens, akkor elfogadja: halad az idő. Minden életkorhoz rendelhetők egészen kitűnő szerepek. Sajnos az elmúlt nyolc évben, bár nem mondhatom, hogy színpadon nem voltam, mégis úgy múlt el ez az időszak, hogy igazán nagyívű szerepet nem játszottam., mert éppen azokkal a szerepekkel nem kínáltak meg, melyeket igazán akkor tudtam volna eljátszani. Ez a hajó elment. Remélem, jön majd másik. is  A színészet nagyon kegyetlen életpálya. Emlékszem, édesanyám mennyire elkeseredett, mikor megtudta, hogy felvettek a Színművészetire. Nem attól tartott, hogy tán erkölcstelen útra tévedek. Azért kesergett, mert sokkal könnyebb sorsot szánt nekem. Nem értettem. Én boldog voltam, fülig ért a szám, madarat lehetett volna fogatni velem. Érettségi után rögtön felvettek és fél méterrel a föld felett jártam. Sokkal később értettem meg, mennyire kiszolgáltatott pálya a miénk. Sok szempontból az. A művészi sorsodat csak igen kis részben tudod magad alakítani. S bizony vannak olyan kollegák, akik, ha elszoknak a terheléstől, később nehezen tudnak a régi erővel, energiával visszatérni a színpadra. A tehetség egy olyan állapot, amit gondozni kell, s amiben hinnie kell magának a színésznek is. Nem jó az, ha hirtelen megszűnik a figyelem, elmaradnak a szereplehetőségek. A pálya törésvonalaiban pedig nagyon nehéz tartanunk magunkat. Ekkor születnek, illetve ilyen indíttatásból is, a monodráma-előadások, az önálló estek. A színészi pályához szükséges a tehetség, a szorgalom, de egy belső tűz is, a hit. Ha az kialszik, ha nem erős a hit, akkor elveszhet a tehetség is. Színésznőnek pedig kicsit mindig is nehezebb, mint egy színésznek, mert a világirodalomban sokkal több a férfiszerep, mint a női.

 –A Bánk bán tizennégy „szöveges” szerepe közül is csak három a női.

 –Játszottam a Bánkból Izidórát, majd voltam Gertrúd is.

 –Számomra izgalmasabb szerep, mint Melindáé.

 –Érdekes, a negatív szerepek valahogy mindig izgalmasabbak…

 –Mert karakteresebbek.  

–Bizonyára, de minden szerepben fellelhető a karakter, még a hősnőkben is.

 –Akkor rendezői hiba, hogy a Rómeók és a Júliák kissé sablonosak, míg Mercutióban van az élet?

 –Bizonyára sokkal könnyebb egy vibráló Mercutiót eljátszani. Viszont, ha valaki életteli Rómeót alakít, akkor az színészi és rendezői bravúr. Számomra  alapvető, hogy minden szerepben a karaktert és az embert kell keresni, s nem egy sztereotípiát, egy „szobrot” állítani színpadra.

 –Életrajzát olvasva feltűnik, hogy főiskolai hallgatóként játszott pesti színházban, s később nem.  Ezt nem bánja?

 –A Madách Színházban sok kicsi, de jó szerepet kaptam főiskolásként, így volt rá esély, hogy oda szerződtetnek, de mégsem így alakult. Ez akkor kicsit rosszul esett, de mégsem bántam meg. Sok vidéki színházhoz hívtak, Veszprémre esett a választásom, többek között azért is, mert jellegében hasonlít Egerhez. Aztán több vidéki színházban számtalan szerepet játszhattam el, igen széles skálán mozogva, s vendégeskedtem a Radnótin is. Egyébként szívesen kezdtem volna a pályámat itthon, Egerben, csak akkor éppen nem működött társulat a színházban. Erősen kötődöm a városhoz, s mikor újra megalakult a társulat, azonnal elhatároztam: visszatérek. Nyitott kapukat döngettem, mert Gali László, az új igazgató számított is a munkámra.

 –Bizakodón, optimistán tekint előre?

 –Persze! Sok pofon, igazságtalanság ér szinte mindenkit élete során. Viszont csak úgy lehet túltenni magunkat a lelki terheken, ha állandóan él bennünk a remény. Nem titok: több mint tíz évvel ezelőtt rákos voltam. Az Ármány és szerelmet készítettük elő, a jelmeztervező közölte velem, milyen gyönyörű, bársonyos ruháim lesznek, de akkor már tudtam, milyen hatalmas a baj. Az újévi koncertet még én vezettem le, januárban két műtét, s februárban már bemutatóm volt. Nagyon büszke voltam magamra, hogy ezt meg bírtam csinálni, de nem sikerült volna, ha családom nem áll mögöttem és nincs bennem hit. Ami számomra mentálisan fontos, hogy adhassak valamit, hogy segítségére legyek másoknak, akár mint művész, akár alpolgármesterként azoknak, akik felkeresnek engem a problémáikkal.

Medveczky Attila