|
 2011.03.04.
Tarra vágva
A Tagesspiegel Berlin, de ezen belül is az egykori Nyugat-Berlin
legnagyobb példányszámú liberális világnézetű napilapja. A
lap tulajdonosa a Georg von Holtzbrinck csoport, a német családi
vállalkozásból médiahatalommá nőtt kiadóóriás.
Gerog von
Holtzbrinck német középbirtokos nemesi családba született,
csakhogy az első világháborút követő válság nincstelenné
tette a családot. A jogi tanulmányokat végző ifjú von
Holtzbrinck már 1931-ben a nemzetiszocialista ifjúsági szövetség,
majd ’35-től a nemzetiszocialista párt (NSDAP) tagja. A
„Munka Szépsége” és a „Munka Öröme” nevezetű a Német
Munkafront lapjait adta ki, több mint 30 millió példányban. A
háború végén hadifogságba került, ahonnét kiszabadulva
eltiltották foglalkozásától, és 1200 márka büntetést
kellett fizetnie náci múltja miatt.
Csakhogy von
Holtzbrincket nem ejtették a fejére. A felesége nevén képeslapkiadót
nyitott, majd lassan a könyvkiadásba is visszatért. Felismerte
a világban bekövetkezett változásokat és a nagyvázsonyi születésű
Teddy Kollekkel kötött barátságot. A Balaton-felvidéki
cionista családból származó Kollek, Izrael Ben-Gurion vezette
kormányának tagja, majd Jeruzsálem polgármestere volt. A barátság
záloga, hogy von Holtzbrinck, az egykori NSDAP tag az 1966-ban
alapított Jeruzsálemért Alapítványát támogatta hathatósan.
A támogatásra
fordított pénzmag termékeny földbe hullott, ugyanis az
1983-ban elhunyt von Holtzbrinck fia, Stefan, már 1,3 milliárd
dolláros vagyonnal rendelkezik. A von Holtzbrinck-csoport sikere
a korszellem megértésében rejlik. Tudta, kiknek kell
leviselkedni, kinek az érdekében, és ki ellen kell írni.
Tarr Béla a von
Holtzbrinck-féle Tagesspiegel munkatársának mondta el
siralmait. A siralmak alapja az Orbán-kormány eredendő bűne, a
beneficium felmondása. „Heller Ágnest még azzal is megvádolták,
hogy pénzt lopott az államtól.” – mondta Tarr a korszellem
szócsövének. Majd szerényen megemlítette egyéni sérelmét
is: „A kormány minden támogatást leállított. A producerek
fele tönkrement, mozik zárnak be, nekem is három produkciós
tervemet jegelték, pedig a pénzügyi partnereimmel már mindent
előkészítettünk.”
A Tagesspiegel
munkatársa, a korszellem embere félszavakból is ért, nemhogy
egész mondatokból. Tudta, Orbánnak nekiment Daniel Cohn-Bendit
az Európai Parlamentben és most már azt is tudta, miért:
„Pontosan az történik nálunk, amit Németországban
Kulturkampfnak neveznek. A kormány gyűlöli az értelmiséget,
mert az liberális és ellenzéki, és ezért hazaárulónak
neveznek minket.”– mondta a mogorva rendező. Firkászunk értette
a vonalat és a beszélgetést a megfelelő stílusban tálalta.
Ahogy Heller Ágnes, Cohn-Bendit, vagy az egész egzisztenciáját
megteremtő néhai Teddy Kollek elvárná tőle. Egy jó nagyot
bevágni ennek a jobboldali csürhének, akik el akarják venni a
pénzünket. Pontosabban nem akarják odaadni az adófizetők pénzét.
Pedig az nekünk jár. Ez a liberális értelmiség beneficiuma.
Aki ezt megkérdőjelezi, annak mennie kell.
Tarr Béla a
berlini filmfesztiválon megkapta az Ezüst Medve-díjat. A
fesztivál fődíját Asghar Farhadi iráni rendezőnek ítélték.
A díjak kiosztásánál természetesen bizonyos politikai célokat
is illik figyelembe venni. Asghar Farhadi filmjének sikere hívatott
rávilágítani az iráni rendszer tarthatatlansága,
liberalizmus-, filoszemitizmus- és demokráciadeficitjére. Tehát,
a zsűribe meghívott szintén iráni rendező, a hatéves börtönbüntetésre
ítélt Jafar Panahi mártíromságára minden lehetséges fórumon
ki kellett térni.
Hogy Tarr Bélának
szántak-e hasonló szerepet, hogy a díj odaítélésénél
szempont volt-e Tarr kultúrharca Heller Ágnes pénzéért, azt
nem tudjuk.
Persze elképzelhető,
hogy Tarr csak fecsegett az újságírónak, aki szerkesztői utasításra
hangolta a rendező zsigeri háborgását. Tarr Béla köztudottan
nagy pozőr, a mogorva művész, az időtlen alkotást megteremtő,
a lidérces messze fény érkezik a díjátadóra, nagyon hosszú
kabátban. Aki ennyire művész, azt nem is érdeklik a díjak és
egyéb földi hívságok.
Persze, komoly kérdés,
hogy akkor miért csinál fesztiválfilmeket, vagy mondhatnánk miért
csak fesztiválfilmeket csinál. Tarr filmjei egyáltalán nem a
nagyközönségnek készülnek, a nézők azon szűk rétege, akik
a hosszú, néma, kidolgozott képeket másfél órán keresztül
is élvezik, többnyire valahogy kapcsolódnak a „szakmához”.
Márpedig Tarr filmjei csak a díjban manifesztálódott elismerésre
számíthatnak, és nem a hatalmas mennyiségű jegyeladás miatti
dicsőségre.
A filmezés drága
mulatság, viszont ezeket a filmeket értékesíteni szinte
lehetetlen. A magyar filmes szakma az elmúlt húsz évben többségében
értékelhetetlen produkciókkal árasztotta el a kedves közönséget.
Vagy vígjátéknak, vidám családi filmnek eladott minősíthetetlen
ripacskodás, vagy szép képekben elmondott tartalmatlan művészkedést
bámul az álmos néző. A filmes szakma önkielégítéséhez –
közönség híján – a magyar állam adja a pénzt. Már
azoknak, akik részesülnek a beneficiumból, a hűbéri szolgáltatásért
járó kiváltságból.
És hogy ki lehet
rendes hűbéres, azt a származás vagy a film Heller Ágnesei döntötték
el. Most Andrew Vajna kezébe került a jogar. Ez volt az ijedtség
oka, de hamar lecsitulnak a kedélyek. Tarrnak is megtelefonálták,
hogy nyugodjon meg, nem lesz itt semmi probléma. Mifajtánk ez a
Vajna, érti a filmes lelkét.
Tarr Béla az
MTI-nek eljutatott nyilatkozatban elhatárolódott „önmagától”,
pedig nem is volt tagja a nemzeti szocialista pártnak.
Csorja Gergely
|
