vissza a főoldalra

 2011.03.04. 

Egy Porgy és egy Bess
(Brussels Jazz Orchestra)
Művészetek Palotája – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A legismertebb amerikai zeneszerző, George Gershwin New Yorkban született 1898-ban és Beverly Hilssben, 1937-ben hunyt el. Musicaleket is alkotott, számtalan filmnek írta zenéjét és betétdalait. Közszeretetnek örvendő művei közül kiemelkedik a dzsessz és a klasszikus zene elemeit ötvöző, 1924-ben bemutatott Kék rapszódia. Szimfonikus művét, az  Egy amerikai Párizsban-t 1928-ban hallhatta először a közönség. Az általa népi operának nevezett Porgy és Bessnek 1935. szeptember 30-án Bostonban, a Colonial Theatre-ban volt a premierje, majd október 10-én New Yorkban, az Alvin Theatre-ben. Itt közel 400 előadást ért meg, közben az USA nagyvárosaiban turnéztak is vele. 1959-ben Sidney Poitier – énekhangja Robert McFerin – és Dorothy Dandridge – énekhangja Adele Addison – főszereplésével színes film is készült. Hazánkba 1970-ben érkezett meg, akkor vitték színre az Erkel Színházban, és hosszabb-rövidebb szünetekkel, de műsoron maradt.

George Gershwin Amerika kedvence volt, amikor 1934 elején hozzáfogott a Porgy és Bess komponálásához. Ugyan már 1926-ban elolvasta Edwin DuBose Heyward előző évben megjelent vékonyka kötetét, a Porgy című „néger regényt”, és azonnal írt a szerzőnek, akit érdekelt a dalszövegszerzés. Gershwin azonban mégsem látott rögtön a munkához, kilenc év múlva azonban nekifohászkodott. A két alkotó szorgalmasan levelezett egymással, mert egyikük sem akarta elhagyni megszokott életét. Gershwin azért töltött el három hetet a dél-karolinai nagyvárosban, Charlestonban, hogy hitelesen tudja visszaadni a feketék szociális hátterét, zenei, ezen belül a gospel hangzásvilágát, különleges taps és lábdobogás-technikáját. Nyolc hónapi megfeszített munka után lett kész a Porgy és Bess, és ő hangszerelte is. A diadalútjára viszont nem tudta elkísérni, mert 37 éves korában agydaganat következtében meghalt. Amikor az afro-amerikai népesség öntudatra lelt, akkor bizony elkezdték a szájukat húzogatni a Porgy és Bessen. Azt kifogásolták, hogy két fehér ember írt a négerekről operát, egyik-másik fanyalgó szerint édeskés folkróljellege nem tükrözi valós életüket, és félretájékoztatja az embereket.

A Porgy és Bess megszámlálhatatlanul sok feldolgozást megért már. Ella Fitzgeraldtól, Louis Armstorngon át Ray Charlesig minden neves zenész megírta a maga változatát. David Linx, a belga, brüsszeli születésű, karakteres arcú, igencsak markáns, egyéni hangú jazzénekes régóta dédelgette magában, hogy elkészíti saját verzióját. David Linx az ő Porgy és Bessével szerette volna kifejezni tiszteletét mestere és mentora, az amerikai író, James Baldwin előtt. „Csak” zenekart és énekesnőt kellett találnia. Nem volt szükséges messzire mennie, Frank Vaganée szintén belga zeneszerző és szaxofonos 1993-ban alapította a 14 főből álló Brussels Jazz Orchestrát, Linx azonnal tudta, magas fokú zenei képzettséget igénylő átiratát ez a magasan kvalifikált tagokból létrejött zenekar képes a legavatottabb módon megszólaltatni. Tervébe beavatta Maria Joao portugál jazzdivát, és a műfaj királynője gondolkodás nélkül igent mondott, nagy örömmel vállalta a közreműködést. Linx meg Vaganée újraértelmezték, és a jazz formanyelvére tették át Gershwin művét, aminek A Different Porgy, Another Bess – nyersfordításban Különböző Porgy és más Bess – címmel ez év januárjában volt a premierje Brüsszelben. Nem csupán itt, hanem Maastrickban és Zágrábban is bemutatták. Hazánkba február 21-én érkeztek meg vele, ekkor láthatta-hallhatta a Müpában a közönség. Azok a nézők, akik alaposabban szerették volna megérteni az elkövetkezendőket, az előadás kezdete előtt egy órával kötetlen műhelybeszélgetést folytathattak az együttes képviselőivel. Linx és Vaganée Porgy és Besse csak dallamfoszlányokban hasonlít Gershwinére. Pár perc elteltével a publikum megállapította, teljesen új felfogással álltak elő. A dzsesszen belül annak kevésbé dallamos, nem andalító válfaját játsszák, ami tág teret ad az improvizálásra, így a zenész és a szólista, ott, az ihlet perceiben azt játssza és énekli, ami csak úgy „jön” neki. Az amerikai szerző fülbemászó dalai, azok – ahogyan régen mondták – a suszterinasok által is fütyült melódiák, mint például Clara altatódala, a Sommertime vagy Porgy „slágere”, az I’ Got Plenty O’ Nothing mindössze egy-két dallamtöredék és taktus erejéig fedezhető fel. Ennek a Porgy és Bessnek szenvedélyes, érzelmektől átitatott zenéje, a közreműködő művészek teremtő energiája, elhivatottsága lenyűgözte a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem népes hallgatóságát. Nem mindennapi vagy átlagos, hanem igencsak felemelő élményben volt részük azoknak, akik végighallgatták ezt a sodró lendületű, elsöprő erejű muzsikát. (Felső képen: Maria Joao, David Linx; alsó képen: a Brussels Jazz Orchestra.)