vissza a főoldalra

 2011.03.11. 

Kossuth beszéde a Bécsből visszatért országgyűlési küldöttség fogadtatásakor

Pozsony, 1848. március 17.

 Uraim! Mint a magyar szabadság hírnökei üdvözöljük Magyarhon szabadságának napját. (Örömrivalgások.) Oly nemzet közepette, mely a szabadság iránti lelkesedés végett semmi ösztönzésre, semmi ingerlésre nem várt – ily népnek közepette, midőn az eseményekben maga az Isten szól, röviden szólok Magyarhon szabad polgáraihoz. – Megjöttünk Bécs falai közül, hol az abszolutizmusnak századokon keresztül tartogatott rendszere összedőlt. (Harsogó örömkitörések.) Testvéri szeretettel fogadtattunk azon nép által, mely a szabadság kivívásának tettére Pozsony falai közül kapta a biztató szót. (Sokszoros éljen.) A mi közelgésünknek híre Ausztria számára az alkotmány megadásának perce volt. Mi hisszük és reméljük, hogy a szomszéd birodalom népei azon alkotmányt, mely most szóban van, tetté fogják érlelni. Mi minket illet, még nem sok hetek előtt az volt kívánságunk, hogy reformjainkban, törvényeinkben, közigazgatásunkban nem Bécs, hanem Buda felé haladjunk. (A helyeslésnek viharos nyilvánulása.) Most már nem Buda felé haladunk, hanem törvényhozásunkban, reformjainkban s közigazgatásunkban, szóval e nemzet jövendőjének intézésében Budán benn vagyunk. A magyar megtartotta s megtartja e nehéz napokban is hűségét a király iránt, s a király nevében István főherceg, teljes hatalommal felruházott királyi helytartó fogja a felelős magyar minisztérium által Budáról kormányozni az országot. (Éljen! Éljen! Éljen!) És íme, itt azon férfiú (gróf Batthyány Lajosnak vállára tevén kezét), kit a nemzet kívánsága következtében a király akarata is a nemzet felelős minisztériuma első alkotója és elnökévé kinevezett. (Éljen! Éljen!) Azt gondolom, urak, hogy az ő személyessége, az ő élete, az ő lelke biztosítják a nemzetet, miszerint az, minek ennek következtében történni kell, magyar földön magyar lélek által magyar kezekkel kevés órák, kevés napok alatt végre lesz hajtva.

 Mi más törvényeket Bécsből nem hozánk, nekünk más törvények Bécsből nem kellettek. (Éljen!) Nekünk felelős minisztérium kellett, mely a nemzet őrködése és nemzet iránti felelősség kötelessége alatt a nemzet törvényhozóival együtt formulázza meg részletesebben azon törvényeket, melyekre nézve a nemzet erészbeni kívánságát kijelentette, s melyekre nézve a fejedelem helybenhagyását általánosságban – mert másképpen nem lehetett – adott válaszában szinte kijelentette. Uraim! Néhány napok ezelőtt némelyekre nézve közülünk talán veszély percei voltak. De ezen túl vagyunk. Most a munka napja következik. A munka napja nehezebb, mint a veszélyé; mert a veszély az egyest éri csak, ellenben a munka gyümölcse az egész hazáé. E munka tekintetében, uraim, oly közszellemre van szükség, mely, általhatva a szabadság lelkesedésétől, azon meggyőződés által vezéreltessék, hogy a szabadságnak konszolidációjára jogszerű rend és jogszerű nyugalom kell.

 Tisztelettel emelek kalapot a magyar ifjúság előtt, melyben a pezsgő vér a férfiúi kor határozottságával és komolyságával párosulva nem csekély tényező volt az eredmények kivívásában Bécs falai közt; s ezen urak megfeleltek a bizodalmas várakozásnak, mert azt hiszem, a bizodalmat megérdemlették azok, kik Bécsben fenn valának. A bizodalmas várakozást veszem a magyar nemzet számára igénybe: hogy a léleknek és testi erőnek minden megfeszítésével az előnkbe kitűzött törvényeket azon polcra lehessen érlelni, hogy ezen országgyűlés, mely a nemzeti szabadságnak alapítója, minél hamarább átadhassa hatalmát a képviselet alapján választandó köznemzeti képviselőknek kezébe. És azért, uraim, hogy e nagy munkát teljesíthessük, s ami a sajtószabadság biztosítására, ami a nemzeti őrseregnek országszertei rendezésére, ami a közteherviselésnek minden osztályok közti életbe léptetésére, ami az úrbéri tartozásoknak mielőtti megszüntetésére, ami a képviseleti rendszer behozatalára szükséges – hogy mindezeket minél hamarább elérhessük, kiküldött társaink nevében is egyetemben az országnak nyugalmát, békéjét s a rendet a haza szent nevétől ihletett minden becsületes hazafinak oltalma – Pozsony városáét pedig különösen a Pozsony városi érdemes polgárság és az országgyűlési ifjúságnak kezeibe teszem le. (Éljen rivalgások.) Én reménylem, uraim, hogy úgy a polgárság, mint az ifjúság, mint minden hazafi, ezen magasztos missziónak mind fontosságát, mind valóságát érezni és megérteni fogja, s ennek következtében megtartja az országgyűlés számára azon állapotot, mely szükséges arra, hogy az országgyűlés a reánézve hátralévő napokon által a nemzetet nemcsak szabaddá tette légyen; hanem szabadsága által boldogságában is megörökíté. Éljen az új miniszter! (Harsány éljenzés.)*

 Engedjenek, uraim, még egypár szót. Ő császári királyi főhercegsége, a nádor, teljes hatalmú királyi helytartó holnap a nemes magyar nemzet kebelébe vissza fog térni. Itten, Istennek szabad ege alatt, az Istent híva bizonyságul, azt mondom: hogy azon eredménynek kivívására nézve, melyet kijelenteni az imént szerencsénk volt, senki annyit nem tett, mint őfensége – s nemcsak senki annyit nem tett, hanem az eredményt nála nélkül kivívni mindazon elhatározottsággal s talán mindazon szimpátiával, mellyel mi Bécs lakosai által fogadtattunk, nem sikerült volna, hacsak erőszakhoz nem nyúlunk. Ő, uraim, a királyi székhez azon határozottsággal járult, miszerint kijelenté: ha őfelsége a nemzet kívánatait nem teljesíti, megszűnik lenni Magyarország nádora. Hajoljunk meg, uraim, e magasztos hazaszeretet előtt; hajoljunk meg előtte, mert abban le van téve a magyar szabadság alapja. Meg fog őfensége holnap érkezni; mi pedig el fogjuk fogadni azon szeretettel, lelkesedéssel, melyet érdemel, azon férfias tartással, mely hozzánk illik. – Magyarország történetében sok bús lapok mellett sok örömlap is van; de talán nekünk adja meg Isten azon dicsőséget, hogy Magyarország átalakulását vérontás nélkül eszközölhetjük, és amely dicsőséget megszerezni lelkünknek legforróbb vágya. És remélem, hogy ezen törekvésében a törvényhozó testet a nemzetnek minden tagjai pártolni, gyámolítani és ápolni fogják. (Felkiáltások: Fogjuk.) Mikor érkezend meg nádor őfensége, a magyar főlovászmester* tudtul fogja adni. (Éljen a főlovászmester!) Nem tudok többet szólani; csak egyet jegyzek meg. Történetesen azon mondásomra: „magyar főlovászmester”, észrevételt hallok tenni, mintha eddig a lovászmester német lett volna. Eddig úgy volt, hogy némelyek köztük, ha nem is nevökre, hanem hatalmuk és hivataluk irányára nézve németek voltak.