Függetlenség

2011.03.16.

Megjelent a Magyar Fórum XXIII. évfolyamának 11. száma!

A tartalomból:

Csurka István: Az alkotmány ráncai (2.oldal)

Nicsak, mennyi itt a fűzfapoéta és milyen kevés a Deák Ferenc, vagy uram bocsá’, a Pázmány és a Verbőczy. „Hisszük, hogy nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínűségéhez.” – éneklik. Csakhogy ezt nem hinni kellene, hanem tudni. Amennyiben persze Európa kultúrájához való hozzájárulásra gondolnak, és nem valami „sokszínűséghez” való hozzájárulásra, ami, valljuk be, nagyon zsurnalisztikus és még inkább multikulturális valami. Megette a fene azt a kultúrát, amelyik a sokszínűséghez tesz hozzá egy ráosztott színt. A fentiekből természetesen nem a készítőknek tett szemrehányást kell kiolvasni, hanem azt, hogy mekkora rombolást végzett nyelvünkben és gondolkozásunkban az elmúlt hatvan év, s hogyan csempészték be a sekélyest, a nemzetközit még az értelmes emberek agyába is. A sokszínűség egy festményben is csak akkor érték, ha a színek harmonizálnak, és sok nagy festő egyáltalán nem sokszínű. „Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság.”– Nagyot sóhajt az ember. Biztos ez? A halotti beszéd pontosabban fejezte ki ezt, „isa, por es homu vogmuk” és a méltóságunk abban áll, hogy ezt tudjuk. „Valljuk, hogy a polgárnak és az államnak közös célja a békesség, a biztonság, a rend, az igazság, a szabadság kiteljesülése.” Ez a mondat sokat markol és ellentmondásos. Egyszerre ezek még soha nem teljesültek ki a történelem során. Az egyik polgárnak elsősorban rendre van igénye, a másiknak inkább békességre. Csak az állam kísérelheti meg mindegyiket kielégíteni, de ahhoz neki függetlenségre van szüksége. Érdekes viszont, hogy olyan polgár nem találtatik, akinek a függetlenég az elsőrendű igénye. Ennek az állam örül? A függetlenség már nem érték a magyarság számára? Nem akarjuk tovább idézgetni a bevezetőt, de megállapítjuk, hogy összhatása rossz, lebegővé és megfoghatatlanná teszi mindazt, ami utána jön. Csorbul a törvényszövegek tárgyiassága és kiemelődik a sok belső ellentmondás. Az egész Alkotmány-tervezet ködös lesz tőle. Pedig nem ködös, hanem olyan, amilyennek lennie kell: leírja a hatalom, a kormányzás, a hatalmi ágak szétválasztásának feltételeit, működését. Ahogy kell. Életbe léptet változtatásokat, amelyek helyeselhetők. Kissé más a helyzet, amikor a tervezet kilép a Kossuth Lajos tér és a Várnegyed körletéből az életbe.

Ausztria síparadicsom, miért ne lehetne Magyarország lovasparadicsom?

Interjú Lezsák Sándorral, az országgyűlés alelnökével (4.oldal)

A statisztikák szerint ma hatvanezer ló van Magyarországon, ezzel messze elmaradunk az európai átlag mögött. Ugyanígy az ágazatban megforduló pénz sem közelíti meg a méretben, hagyományokban hozzánk hasonló országok szintjét. Ez azt jelzi, hogy a lovaságazatban hatalmas potenciál rejlik, érzésem szerint a lovaskultúra a reneszánsza előtt áll, s ezzel részt vállalhat az ország újjászületésében, újjászervezésében is. A gazdasági szakemberek szerint három ló jelent egy munkahelyet: ha felzárkózunk az európai átlaghoz, ez önmagában húszezer új munkahelyet jelenthet. A programunk megújítja és nyereségessé teszi a lóversenyzést, kibővíti a lovasturizmus lehetőségeit. Hiszem, ha azok az emberek, akik valóban szenvedéllyel, hivatástudattal, minden bizonnyal több ezer esztendős belső tudattal bírnak, megérzik, hogy van kormányzati akarat, amelyik megteremti a szükséges feltételeket – és itt nem elsősorban pénzre gondolok, hanem a megfelelő jogszabályi háttérre, az EU-források jobb kihasználtságára –, akkor jelentős lehetőséget látok ebben a programban.

Kettős kisebbségben (5.oldal)

Fazekas Lászlót, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökét kérdeztük

A szlovákiai egyházak a II. világháború lezárásától kezdve állami támogatásban részesülnek, mert felbomlott az a régi struktúra, ami addig az egyházakat jellemezte. Tudni kell, hogy nemcsak államosították az egyházak vagyonát, hanem egyházunkban elkobozták, egyházunkat megbélyegezték, s így a háború utáni években működni sem tudott. Lelkészeink fizetés nélkül voltak. Majd egy 1949-ben meghozott törvény alapján határozták meg az egyházaknak juttatott támogatást. A szocialista rendszerben ugyanis a hatalom nem tartotta jónak, ha egy intézményt magánemberek részesítsenek támogatásban, így állami fizetést kaptak a lelkipásztorok. Az volt a szlogen, hogy a szocialista társadalom biztosítja mindenki számára a megélhetést, ezért nincs szüksége senkinek mások adományára. Viszont amit adtak, nagyon kevés volt, s nagyon nehezen tudtak belőle megélni a lelkipásztorok. Azóta valamit javult a helyzet, de a lelkipásztorok fizetése így is az átlagkeresetnek kb. 40- 50%-a. Jelenleg is az említett törvény alapján kapunk támogatást, s az egyház központi hivatalának működtetését és a lelkipásztorok, papok fizetését finanszírozzák a költségvetési keretből. Még a Fico-kormány idején indult a kezdeményezés, hogy ezen a rendszeren változtatni kell.

Viszolygok a hamis csillogástól (9.oldal)

Beszélgetés Vadkerti Imre színész, énekessel

– Játszotta Koppányt, de a szegedi Dóm téren Istvánt is. Milyen érzés volt felvidéki magyarként államalapító királyunk szerepében kiállni a színpadra?

– Fantasztikus! A rendezőnek volt az ötlete ez. Akkor Feke Pál –, aki addig Istvánt alakította – volt Koppány. Szikora nagyon egyforma karaktert szánt mindkét szerepre. Ezt is akarta a szerepcserével megerősíteni. Az érzés leírhatatlan volt, amikor Magyarország királyát a szegedi Dóm téren megkoronázzák, s ráadásul, aki ezt teszi, szintén felvidéki magyar ember, az Asztrikot játszó Derzsi Gyuri. Ekkor már a könnyeimmel küszködtem, ahogy akkor is, mikor azt énekeltem: „király vagyok Uram, a te akaratodból minden magyarok királya.” Sok magyarnak kívánom ezt az élményt, hiszen felér egy Oscar-díjjal a Dóm téren játszani.

– Két külön jellem, István és Koppány. Azt nyilatkozta, hogy Koppány nem gonosz, sőt nagyon is igazságos volt.

– Somogy nagyura volt és a népe nagyon szerette. A monda szerint becsületes is volt. A somogyiak a mai napig büszkék Koppányra. Egy évad erejéig a kaposvári színházban is játszottuk az István, a királyt. Amikor a szerepre készültem, sőt még előtte is foglalkoztam az államalapítás kérdéseivel és az István-Koppány ellentéttel. Ezekről természetesen az iskolai történelemórákon alig esett szó, hanem a szlovák történelmi alakokról beszéltek.

Kossuth-díjasunk: Medveczky Ádám (10.oldal)

– Önben mélyen él az Istenhit, szereti a hazáját.

– Ez a mi hazánk, képletesen szólva a mi fészkünk, nekünk kell benne rendet rakni. Azt nem szeretem, hogy valaki átmegy egy másik fészekbe, és onnan támadja a miénket.

– Csupa elavult fogalom: Isten, hazaszeretet, család – megőrülnek ezektől a liberálisok. Érték önt ezért támadások?

– Igen, de ugyanahhoz a táborhoz tartozók védtek meg, mint ahová a támadók tartoznak. Amikor a MIÉP színeiben elindultam a választásokon, s mindenütt megjelent a beszédem,

volt egy réteg, amelyik támadott, de Szinetár Miklós és Kovács János karmester kollegám kiállt mellettem. Amikor fel lettem terjesztve az örökös tagságra, valamelyik Kossuth-díjas művésznő megjegyezte: „de hát ez a Medveczky MIÉP-es”. Erre Szinetár azt mondta: „az engem most nem érdekel, a Medveczky az egyik legjobb karmester, igenis örökös tag lesz”. Ezért sincs bennem előítélet valaki származása miatt.

– Ahogy már említettük, édesapja a málenkij robot áldozata lett. Nincs önben ellenszenv az oroszokkal szemben?

– Nem tehettek róla, egy szörnyű időszak áldozatai voltak ezek a szerencsétlen, barbár emberek. Az orosz muzsikát is nagyon szeretem, Muszorgszkij az egyik kedvencem. Sok tehetséges orosz származású muzsikusokkal, énekessel dolgoztam már együtt. Miért utálnám őket azért, mert apámat 1945-ben meggyilkolták? Én nem hiszek a kollektív bűnösségben, az távol áll a keresztény hit tanításától.

Szőcs Zoltán: Élni a jelent, tudni a múltat, remélni a jövőt (15.oldal)

Magam is belátom: kissé biblikusan demagógnak tűnik írásom címe, pedig egy nagyon lényegi probléma-hármast volna hivatva megoldani, jelesen azt, hogy mi, rendszert váltó magyarok, hajlamosak vagyunk múlt és jelen végzetes összemixálására, miként a reménytelenségre is, már ami a jövőt illeti. Ahelyett, hogy élnénk, élveznénk, építenénk, elkezdenénk végre a jelent, a ma magyarságának életét és sorsát, ahelyett, hogy aktuális gondjaink lehetséges és optimális orvoslásába kezdenénk a kétharmados parlamenti többség fölényével, a súlypont mintha megint csak a véget érni, meghalni nem tudó, állandósultan ránk nehezedő kommunista múlttal való viaskodáson lenne. Egyszerre a Medgyessy- Gyurcsány-Bajnai-féle gátlástalan érdekcsoport politikai és gazdasági bűnözőinek, és velük együtt a Horn-Grósz-Németh- Kádár-Aczél-Biszku-Marosán-Rákosi-Révai- Gerő vonulat ködös múltba vesző aljasságainak, gyilkosságainak a büntetőjogi leleplezése. Hogy egy nemzeti jövőt építő politikai élcsapat állandóan a múlt sérelmeinek utólagos – néha már nagyon utólagos – jogi megtorlásain fáradozzon a jelen építése helyett, valahol már önmagában is torz iparkodás, de igazán az teszi azzá, hogy 1989, a rendszerváltás éve óta – (az egy szál Zuschlagon kívül, akinek ügye megérdemelne egy külön tanulmányt) – nem tudnék megnevezni egyetlenegy olyan kommunista vezetőt sem, akit bűnösnek minősíthető tettei miatt bíróilag elítéltek volna Magyarországon.

A Szekuritáté áldozata (18.oldal)

A Jakab Antal Keresztény Kör a kommunizmus áldozatainak emléknapján, február 25-én este a budapesti Jézus Szívetemplomban szentmisén emlékezett meg a kommunista diktatúra üldözöttjeként 1984-ben, 43 évesen elhunyt néhai erdélyi pap, egykori teológiai és gimnáziumi tanár, volt székelyudvarhelyi főesperes-plébános, Pálfi Géza születésének 70. évfordulójáról. Az esemény egyben a Pálfi Géza-emlékév hivatalos megnyitója is volt. Pálfi Géza életéről Varga Gabriella kilyénfalvi születésű Budapesten élő székely írót, az esemény egyik szervezőjét és sajtóreferensét kérdezte Medveczky Attila.

– Azt is Simon Gizella nénitől tudjuk, hogy Pálfi Géza halála után a sajtó próbálta megszerezni a kórlapját, de a marosvásárhelyi kórház, arra hivatkozva, hogy hivatalos szervek elvitték, s azóta sem került vissza, nem tudta kiadni. Mindenesetre több mint furcsa ez a nagy titokzatoskodás. Ha valóban rákban, természetes betegségben halt meg, akkor mi szükség volt arra, hogy a kórlapot eltüntessék? A korabeli cikkek tanúsága szerint a boncolás eredményét államtitoknak nyilvánították. Vajon miért? Ezekre a kérdésekre sokan várják, várjuk a feleletet.

– Azt olvastam, hogy a halálhírt sem Romániában, sem Magyarországon nem közölték. Az akkori hazai egyház nem hivatalos úton azért csak értesülhetett Pálfi Géza haláláról.

– Bár Romániában kemény és Magyarországon puhább, de mindkét országban diktatúra volt, az akkori gyulafehérvári egyházi vezetés pedig elég szűk mozgástérrel rendelkezett. Nem volt más választása, mint elfogadni az állam hivatalos álláspontját és hallgatni, minden bizonnyal ezért nem tekintette Pálfi Géza halálát „ügy”-nek a hazai egyház sem.

– Ezzel szemben jelentést adott ki róla a francia Agence France Presse hírügynökség, cikk jelent meg a Le Matin, a Le Monde, a La Croix és a Réforme c. lapokban. Mi az oka annak, hogy a francia sajtó ennyire felkapta az esetet?

– A hírek az elszigeteltség ellenére is mindig utat találtak ahhoz, hogy a Szabad Európa Rádióhoz eljussanak, onnan pedig valaki, aki kapcsolatban állt a francia nyelvterület egyházi médiumaival, eljuttatta hozzájuk.

– Meglehetősen szimbolikus, hogy Pálfi Gézát éppen március 15- én temették…

– Tanárként március 15. napjára eső óráit soha nem tartotta meg. Ilyenkor ünnepi díszbe öltözve lépett a tanterembe és rendkívüli történelemórát tartott diákjainak. Pálfi Géza meggyötört testét a magyar nemzeti feltámadás ünnepén, március 15-én helyezték örök nyugalomra a székelyudvarhelyi temetőben. A sírt 206 pap és hívek hatalmas tömege állta körül. A temetés valóságos nemzeti demonstráció volt,igazi március 15-i ünnep.

Több pénzt az agykutatáshoz (20.oldal)

Interjú dr. Freund Tamással, az MTA Kísérleti Kutatóintézetének az igazgatójával

Három magyar idegtudós kapta az első alkalommal kiosztott, 1 millió euró összdíjazású Agy-díjat (The Brain Prize). Buzsáki György, Freund Tamás és Somogyi Péter a memória-folyamatokban kulcsszerepet játszó agyi ideghálózatok feltárásáért veheti át a kitüntetést, amelynek rangja, összege alapján, a Nobel-díjéra emelkedhet.

– Nemrég jelent meg egy közlemény, ami bizonyítja, hogy az összes egészségügyi ellátási költség 35%-a az ideg-és elmebetegségek kezeléséhez kapcsolódik. Tehát jogosan várjuk el azt, hogy az agykutatás legalább 35%-ban részesüljön az egészségügyi kutatásra szánt állami keretből. Ehelyett kb. 8%-on állunk, nem csak nemzeti, hanem EU-s szinten is. Az ideg-és elmebetegségek zöme pedig agykéregműködéshez kötött. Két betegségcsoport érinti a legsúlyosabban civilizált társadalmunkat. Az egyik az Alzheimer-kór és más neurodegeneratív betegségek, s ezek az európai populáció elöregedésével a társadalom egyre nagyobb hányadát érintik, így fokozatosan nagyobb szociális és gazdasági terhet jelentenek. Egy Alzheimer-kóros ember akár 30 évet is elélhet, de eközben nem csak ő, hanem egyik családtagja, ápolója is kiesik a munkaerőpiacról. Tehát hatalmas költségről van szó. A másik nagy betegségcsoportba a szorongás, depresszió, pánikbetegség tartozik. Ez a betegségkör az információrobbanás és a globalizáció miatt terjed nagy sebességgel. Az agy környezete bizonyos szempontból maga az információ, és az információs környezetváltozás egyfajta adaptációs nyomásként nehezedik az adott biológiai rendszerre, jelen esetben agyunkra. Az ember hajszolja az információt, ám nincs az az agy, amely képes lenne ezt feldolgozni. Ily módon felületessé válik az információszerzés, amelyhez nem társulnak motivációs és érzelmi komponensek. Ez lelki elsivárosodást, felületes információszerzést von maga után, romlik a kreativitás, a kudarcélmények miatt krónikus stressz alakulhat ki. Ez pedig magyarázza a pszichiátriai és neurológiai betegségek rohamos terjedését. Soha ennyi pánikbeteg és depressziós ember nem volt, mint ma. A WHO kimutatásai szerint a 2020-as, ’30-as évek egészséggazdaságilag legsúlyosabb betegségei éppen a depresszió, szorongás és azok szomatikus következményei lesznek.

Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál!

Vagy fizessen rá elő!

info@magyarforum.hu