|
 2011.03.11.
Hasznos hatalom
Pintér Sándor
belügyminiszter utasítására a Terrorelhárítási Központ (TEK)
munkatársai megszervezték a Líbiában rekedt magyar állampolgárok
kimentését. Vasárnap a Külügyminisztérium munkatársaival
együtt Tripoliba repültek a Malév gépén. A polgárháború sújtotta
ország repülőteréről a menekítésre több forgatókönyvet
is kidolgoztak. Hajdú János, a TEK főigazgatója elmondta: arra
is felkészültek, hogy nem engedik felszállni a gépet. Ebben az
esetben a 19 kilométerre fekvő kikötőt célozták volna meg,
amelyhez nehezen megközelíthető, háborús területeken kellett
volna áthaladni. A vízi közlekedést emellett a viharos tenger
is nehezítette, a hét végén emiatt fordult vissza egy orosz
hajó. A legnehezebb menekítési útvonal Tunézián keresztül
vezetett, a tunéziai határ 200 kilométerre fekszik Tripolitól.
Végül a repülőgép fel tudott szállni, és a TEK tíz ország
96 állampolgárát, köztük 24 magyart szállított Budapestre.
A rendőrség munkáját
legtöbbször csak kritizáljuk. A rendőrségről, főleg 2006 óta
egy korrupt, kézi vezérelhető, hiteltelen csürhe képe vetül
elénk. Szemkilövések, ujjtörések, hazudozás a bíróság előtt,
stiklis beszerzések. A képet tovább rontotta a megvesztegethetőség,
a közúti ellenőrzések, a tegye bele a forgalmiba, a haladjunk
tovább gyakorlata. Az állampolgár hol a kocsiban unatkozó, szórakozásból
büntető autópálya-rendőrön, hol a kirabolt lakásban – az
amúgy sokat dolgozó – helyszínelőkre várva bosszankodott.
Ezért fizetek adót?
A rendőrség
tragikus társadalmi megítélését az Orbán-kormány megalakulása
óta Pintér belügyminiszter intézkedései hivatottak helyreállítani.
A kolontári vörösiszap-, vagy a West-Balkán-tragédia utáni
szokatlanul határozott kiállás kedvező visszhangra talált a társadalomban.
De, arra a bizalomra, ami egy német, vagy angol rendőrt körülvesz,
arra az elismerésre és tiszteletre, ami egy svájci rendfenntartót
megillet, a magyar rendőr nem is áhítozhatott.
A Terrorelhárítási
Központ (TEK) tevékenysége kiváló imidzsjavító. Bár, a
liberális média Hajdú Jánost, a TEK főigazgatóját is megpróbálta
lerántani a sárba, de a mesterkéltségmentes dandártábornok
kibontakozott a fojtó ölelésből. Amikor Papp Istvánt, a Szudánban
elrabolt békefenntartót kiszabadították, illetve amikor egyáltalán
kiderült, hogy a magyar rendőrség különleges egysége veszi a
fáradságot és időt, energiát
nem kímélve komolyan foglalkozik egy magyar állampolgár külföldről
történő kiszabadításával és nemcsak a vállát vonogatja,
hogy nem a mi dolgunk, minek ment oda, akkor valami
visszavonhatatlan, szimbolikus változás söpört végig a
rendszeren. Akkor, még nem kellett fegyveresekkel megerősített
gépet küldeni, de már maga a beavatkozás, hogy létezik
Magyarországon, a magyar rendőrségen belül olyan méltán
magabiztos csoport, amely képes megszervezni egy mentőakciót,
akár külföldön is: megdöbbentő és egyben büszkeségre okot
adó érzés.
A mostani líbiai
mentőakció már valamiféle – az utóbbi időben magyar
embernek csak a filmekben látható – heroizmust és szakszerűséget
is magában hordozott. A tripoli pokolból magyar gép, magyar
rendőrökkel, a Terrorelhárítási Központ munkatársaival
hazahozza a szorult helyzetben lévő magyarokat, és ha már ott
vannak, még jó néhány nemzet polgárát. Szerencsére nem került
sor harcra, nem kellett sebesülteket ellátni, halottakkal elszámolni.
De a lehetősége megvolt.
Hajdút szeretik
az emberei, a rendőrségen belül általános tisztelet övezi. A
sajtótájékoztatón is hiteles, elhisszük róla, hogy jó
parancsnok, elhisszük, hogy harcos, elhisszük, hogy az emberei
akárhová követik. Nagy szüksége van a rendőrségnek a megbízható,
erős ember képére, de tegyük hozzá, az egész társadalomnak
kell a bizonyosság: létezik hasznos hatalom.
Csorja Gergely
|
