vissza a főoldalra

 2011.03.25. 

Viszolygok a hamis csillogástól

Vadkerti Imre színész, énekes 1976-ban született a felvidéki Gútán. 1993-ban színházi pályafutását a Komáromi Jókai Színházban kezdte. 2000-ben alapító tagja a gútai Kis-Duna Menti Rockszínháznak. 2000-2007 között az Érsekújvári Rockszínpadon és a Kis-Duna Menti Rockszínházban játszott. 2007-2008:  a Társulat című szereposztó műsorban komoly szakmai hírnevet szerzett és főszerepet kapott a 25 éves István, a király című rockopera jubileumi díszelőadásában, Koppány vez0ér szerepét alakította. 2008-2009: végigjárva a magyarországi nagyszínpadokat, ötvennégyszer adták elő a Társulattal az István, a király rockoperát, és később a címszerepet is énekelte. 2009-ben a Leányvásár című operett bonvivánja a Pécsi Nemzeti Színházban . 2010-től önálló előadói estekkel - egy teljes zenekarral jelentkezik közönségének. A felsoroltakon kívül énekelte Józsefet a József és a színes szélesvásznú álomkabátban, a János vitéz címszerepét, Valkay tanár urat a Légy jó mindhalálig musicalben és Gábriel arkangyalt a Mária evangéliuma rockoperában. 2011-től a Kormorán zenekar énekese. 2008-ban megkapta Gúta Város Díját a település kulturális életének felvirágoztatásáért, hazai és külföldi népszerűsítéséért. Szintén 2008-ban a kisbéri önkormányzat közművelődési díját ítélték neki oda munkásságának elismeréséért.

 –Tizennégy évesen alapította meg az első, Alfa Rock nevű zenekarát. Ebben énekelt, vagy valamilyen hangszeren is játszott?

 –Hangszeren nem játszom, engem már óvodás korom óta az éneklés vonzott. Az Alfa Rock öttagú zenekarról volt. A szólógitáros Rigó Péter, a basszusgitáros Reicher Richárd, a dobos Szlatky Zsolt, Kertai Krisztián pedig a billentyűs volt. Először, mint minden rockzenekar, az örök klasszikusokkal kezdtük. Így Korál-, Edda- és Lord-dalokat játszottunk. Később saját dalokat írtunk, és össze is jött egy albumra való anyag, ami tizenhat dalt tartalmazott. Mégsem lett belelő lemez, egyrészt anyagiak miatt, másrészt addigra fel is oszlott a zenekar. A többiek más utakon indultak el, egyedül én maradtam meg a zene bűvöletében.

 –Hol léptek föl?

 –Főleg iskolai bulikon, rendezvényeken. Ezeken kívül több rockfesztiválon is felléptünk, így a Zselízi Ritmusfesztiválon is, amin második helyezést értünk el. A Ki mit tudod-on is elindultunk. Ezen nem voltunk díjazottak, bár az nagy elismerést jelentett számunkra, hogy 1992-ben eljutottunk a budapesti Ki mit tud-ra.

 –Gyermekkorában tehát a rockzene volt, ami megfogta?

 –Kizárólagosan.

 –Milyen zene szólt a szülői házban?

 –Szüleim főleg a magyar nótákért rajongtak, s nagymamám sok népdalt ismert. Muzikális volt a család, szerették a jó zenét, de nem művelték.

 –Jókai Éva tanárnő nevét említik önnel kapcsolatban. Ő mikor tanította önt énekre?

 –Általános iskola ötödik osztályába jártam, mikor ő lett az énektanárnőnk. Ő volt az, aki megszeretette velem a zenét. Előtte tanultuk a szocialista tábor gyermekdalait, s jól emlékszem rá, mikor bejött a tanárnő az egyik órára, leült a zongora mellé, s eljátszotta a Neotontól a Szép nyári napot. Addig magamnak énekelgettem, de amikor a zeneóra hangulata megváltozott, egyre nagyobb késztetést éreztem rá, hogy komolyabban foglalkozzam az énekléssel.

 –Teljes mértékben autodidakta módon képezte magát, vagy azért intézményes keretek között is?

 –Nem jártam zeneiskolába, mert leragadtam a rockzenénél. Azt is be kell vallanom, hogy nem voltam egy szorgalmas gyerek, s ezt utólag bánom is. Jókai Éva tanított énekre, majd, mikor a komáromi színházhoz kerültem, akkor László Zsuzsa képezte a hangomat.

 –Az alapiskola után hová vezetett az útja?

 –Szakközépiskolába jártam, és szobafestő-mázoló a szakmám. Tehát van „rendes” foglalkozásom is.

 –Még 20 éves sem volt, mikor fellépett a Komáromi Jókai Színházban. Melyik darabban?

 –Így van, ez 1993-ban volt. A Mária evangéliuma rockoperában játszottam Gábriel arkangyalt.

 –Ki szerződtette erre a szerepre, s hogyan esett önre a választás?

 –Ezt a szerepet főleg Derzsi Gyuri barátomnak köszönhetem. Ő is felvidéki énekes, és annak idején a ritmusfesztiválon találkoztunk. Mindketten igazi István, a király-rajongók voltunk akkor, mint annak idején a legtöbb fiatal. Nagyon tetszettek ennek a rockoperának a dalai. Megbeszéltük, ha bármelyikünk bejut egy színházhoz egy rockoperába, akkor szól a másik érdekében. Gyuri állta a szavát, s mikor megkapta Jézus szerepét, ajánlott engem a vezetőségnek. Felhívtak, menjek be meghallgatásra, Bekes Sándor igazgató úrnak megfeleltem, s megkaptam Gábriel arkangyalt. Ekkor ragadott magával a színház varázsa.

 –Az idősebb kollegák segítettek önnek a színpadi mozgást illetően?

–Nem csak az idősebbek, hanem a tapasztaltabbak is. Hála Istennek gyorsan elsajátítottam a színpadi mozgást.  

–Miért nem maradt ennél a színháznál?

 –Nem azért nem léptem föl több darabban, mert nem hívtak, az ok egy kicsit prózaibb volt: megnősültem, családot alapítottam, s el kellett gondolkodnom, hogy a színházat, vagy a biztos megélhetést választom. Az utóbbi mellett döntöttem. Ez nem jelenti azt, hogy felhagytam volna a zenéléssel. Amikor a sorkatonaságtól leszereltem, beléptem a Matador nevű zenekarba, s azzal vendéglátóztunk, bálokban és lakodalmakban muzsikáltunk.

 –2000-ben alapító tagja volt a gútai Kis-Duna Menti Rockszínháznak. Gútán valóban ennyi tehetséges fiatal zenész, énekes él, vagy a környező településről is jönnek előadók?

 –Szerénytelennek tűnök, de valóban sok jó zenészünk van. Eleinte kizárólag gútaikból állt ez a csapat, s jelenleg is csak egy keszegfalvi tagunk van. Ez a színház a mai napig működik, nem állandó jelleggel, hanem produkciókra állunk össze. Eleinte rockoratóriumokat adtunk elő, gálakoncerteket főleg nemzeti ünnepeken, emléknapokon. Az első teljes estés darabunk a Légy jó mindhalálig volt.

 –Ki volt a rendező?

 –Tóth Bálványi Ilona, aki sajnos azóta meghalt. Ő is alapító tagunk volt azzal a Mayer Jánossal együtt, aki a gútai kultúrház igazgatója.

 –Ahhoz, hogy egy rockszínház működjön anyagi forrás is szükséges, még akkor is, ha a tagok ingyen lépnek föl.

 –2000-ben színházunkat regisztrálták a kulturális minisztériumban, majd támogatást kaptunk a magyarországi kultusztárcától, és természetesen a várostól is. Nagyon sokat köszönhetünk a gútai városvezetésnek. Helyi magánvállalkozók is segítettek minket. Azt a pénzt, ami a fellépésekből bejött, pedig nem osztottuk szét, hanem beraktuk a közösbe, s visszaforgattuk a következő produkcióba. Ezekből vettük a díszletelemeket, és a technikai berendezéseket.

 –Mindemellett az Érsekújvári Rockszínpadon is fellépett?

 –2005-ben Stugel Tibor, az érsekújvári társulat vezetője, életre hívója felhívott, hogy be szeretnék mutatni a Mária evangéliumát. Ő annak idején a komáromi szabadtéri előadás egyik táncos közreműködője volt. Erre, mikor felkeresett, s mondta, hogy a segítségemet kéri, nem is emlékeztem. Megkérdezte tőlem, hogy elénekelném-e János apostolt. Örömmel mondtam igent, mert az egyik szerepálmomról van szó. Ezt a produkciót majd’60 alkalommal adtuk elő Felvidék magyarlakta településein.

 –Felvidéken több rockszínház is működik. Így Érsekújvári, akkor a gútai és ott van a Karkó Henriett által vezetett csapat, a Felvidéki. Nem lenne jobb egy nagy, központinak működnie, a sok kicsi helyett?

 –A nagy erdélyi árvíz idején Búcson tartott egy jótékonysági gálaestet mindhárom rockszínház. Akkor felvetettem azt, hogy miért is nem lehetne létrehoznunk egy nagy felvidéki rockszínházat. Azóta ez a téma lekerült a napirendről. Nem vagyunk egymás konkurensei, mert más stílusban játszunk. Mindhárom színháznak megvan a maga helye, ha kell, támogatjuk egymást, és vendégszereplésekről is beszélhetünk.

 –Sosem érezte hátrányát annak, hogy nem végzett főiskolát?

 –Nem, mert ahová hívtak, nem kértek tőlem papírt, végzettséget igazoló okmányt. Szerencsére egyre több helyről érkeznek a felkérések, és azt nézik, alkalmas vagyok-e az adott szerepre hangilag és alkatilag.

 –Miért érezte úgy, hogy benevez a Társulat –szereplőválogatására?

 –Derzsi György barátom hívott fel, ahogy azt megígértük egymásnak, hogy a Magyar Televízió szereplőválogató műsort rendez a 25 éves jubileumi István, a király előadásába. Mindketten jelentkeztünk. 2007. június 28-án volt az első forduló, ahol továbbjutottam. Október pedig a második fordulót rendezték meg, az volt az igazi nagy rosta.

 –Akkor még Torda szerepére pályázott.

 –Úgy gondoltam, hogy Torda szerepére még talán megfelelek, Koppányra még csak gondolni sem mertem. Különböző fesztiválokon, koncerteken Torda és István szólamát énekeltem.

 – Azt mondja, hogy Koppányra nem is gondolt. Ez szerénység, vagy kishitűség?

 –Be kell vallani, és aki ismer, tudja: önbizalomhiánnyal küszködöm. Még abba sem bíztam eleinte, hogy Torda szerepét megkapom, hiszen profi énekesek, olyanok, akiknek nem volt ismeretlen a színházi légkör, pályáztak velem együtt. 2008. januárjára mindegyik férfi szerepet meg kellett tanulnunk. Szikora Jánosnak, a rendezőnek volt az ötlete, hogy én legyek Koppány. Érdekes, hogy eleinte elkeseredtem azon, hogy nem énekelhetem Tordát, ahogy Tóth Attila, aki pedig Koppány szeretetett volna lenni. Hatalmas megtiszteltetés volt számomra, hogy méltónak találtak Koppány szerepére, főleg olyan fantasztikus elődök után, mint pl. Vikidál Gyula.

 –Játszotta Koppányt, de a szegedi Dóm téren Istvánt is. Milyen érzés volt felvidéki magyarként államalapító királyunk szerepében kiállni a színpadra?

 –Fantasztikus! A rendezőnek volt az ötlete ez. Akkor Feke Pál –aki addig Istvánt alakította- volt Koppány. Szikora nagyon egyforma karaktert szánt mindkét szerepre. Ezt is akarta a szerepcserével megerősíteni. Az érzés leírhatatlan volt, amikor Magyarország királyát, a szegedi Dóm téren megkoronázzák, s ráadásul, aki ezt teszi, szintén felvidéki magyar ember, az Asztrikot játszó Derzsi Gyuri. Ekkor már a könnyeimmel küszködtem, ahogy akkor is, mikor azt énekeltem: „király vagyok Uram, a te akaratodból minden magyarok királya.” Sok magyarnak kívánom ezt az élményt, hiszen felér egy Oscar-díjjal a Dóm téren játszani.

 –Két külön jellem, István és Koppány. Azt nyilatkozta, hogy Koppány nem gonosz, sőt nagyon is igazságos volt.

 –Somogy nagyura volt és a népe nagyon szerette. A monda szerint becsületes is volt. A somogyiak a mai napig büszkék Koppányra. Egy évad erejéig a kaposvári színházban is játszottuk az István a királyt. Amikor a szerepre készültem, sőt még előtte is foglalkoztam az államalapítás kérdéseivel és az István-Koppány ellentéttel. Ezekről természetesen az iskolai történelemórákon alig esett szó, hanem a szlovák történelmi alakokról beszéltek.

 –Az ön sikerét otthon elkönyvelték-e úgy, hogy ez nem is személyes siker, hanem a felvidéki magyarságé?

 –Természetesen a felvidéki magyarság sikeréről is beszélhetünk. Ha más tévés tehetségkutatón vettem volna részt, olyanokon, melyeknek nincs sok közük a magyarságtudathoz, akkor erre a kérdésre nem felelhetnék határozott igennel. Nem mondom, hogy ezekben a sztárkeresőkben nem bukkannak fel tehetséges fiatalok, de a Társulatnál egy történelmi darabról volt szó. Itt nem csillagok születnek, s nem csak egy ember lehet a győztes, hanem mind a bennmaradt 24 ember kapott szerepet, s nem maradt senki munka nélkül. Majdnem két évig játszottuk ebben a felállásban a rockoperát.

 –A nagy sikertől nem érezte úgy, hogy inkább élne Magyarországon?

 –Egy percig sem fordult mg ez a fejemben. A munkám főleg Magyarországhoz köt, de az otthonom Felvidék. Nagyon, nagyon jó érzés hazamennem Gútára.

 –Később, Pécsett egy operettben énekelt, a Leányvásárban a szintén felvidéki Stubendek Katalinnal. Nehéz volt műfajt váltani? Hiszen egy operetthez, főleg egy bonviván-szerephez lágyabb tónus szükséges.

 –Tudni kell rólam, hogy bár rockzenekarok énekese voltam/vagyok, nem az „ordibálósok”, a „kemények” közé tartozom. Klasszikusabb tehát a hangszínem, és a szép operettek is közel álltak hozzám. Az operett az egyik legnehezebb műfaj, mert az éneklésen kívül jelen van a próza, a színészet, sőt még a tánc is, ami nekem sosem volt az erősségem. Az igazi nehézséget azt jelentette, hogy megálljam helyem a profi színészek között. Nagyon sokat segítettek a próbák alatt a Pécsi Nemzeti Színház tagjai, s minden fórumon, utólag is megköszönöm ezt nekik.

 –Le tudna cövekelni egy társulatnál hosszabb időre?

 –Biztos, hogy nem. Nem azért, mert nem éreztem jól magam Pécsett, én a szabadúszást, a vándorlást szeretem. Itt nem csak arról van szó, hogy valamelyest a magam ura vagyok, hanem arról is: minden egyes hely, ahol föllépek erőt ad, önbizalmat, és szeretek minél több embert megismerni. Ez sem könnyű, főleg az utazás fárasztó, de megéri. Ha meghívnak egy kopjafa-avatásra, vagy egy Szent István-szobor leleplezésére, az igen nagy élményt jelent számomra.

 –Egy másik szép magyar zenés darabban is játszott, a János vitéz címszerepét énekelte.

 –Ez a darab az egyik kedvencem. Itt is a hazaszeretet áll a középpontban. János vitéz nem találja a helyét Tündérországban, kissé mesterkéltnek látja, majd meghallja Bagó furulyájának hangját, s hazatér falujába. Még szerelmét is feladná hazájáért.

 –A hamis csillogást hagyja ott ezzel.

 –Azt, ami igencsak megtévesztheti és rossz utakra viheti az embert. A mai világban nagyon sok olyan talmi dolog van, ami letéríthet minket az igaz útról.

 –Önt semmi ilyen nem kísértette meg pl. a Társulat után?

 –Nem. Mindig is a hazafias, nemzeti művészetet képviseltem, s erről senki sem tud eltéríteni. A légy jó mindhalálig a humánumról, a tudásról szól, de az is egy remek magyar regény alapján írt musical. A János vitéz szintén magyar darab, a Mária evangéliumában pedig a hit áll a középpontban. Igaz, mindezektől elüt néhány fellépésem a Csináljuk a fesztivál műsorban, ahol azokat a slágereket énekelhettem, melyeket régen sokat hallgattam, szerettem.

 –Tehát semmilyen csillogás nem térítette el, nem lett beképzelt. Milyen érzés azt tudni, hogy létezik Vadkerti Imre Rajongói Klub az interneten? Tartja a kapcsolatot a rajongóival?

 –Nem szeretem ezt a kifejezést, hogy rajongók, mondjuk azt, tartom a kapcsolatot azokkal, akik kedvelnek engem. A sztár fogalmát sem szeretem. Varga Miki, akit nagyon nagyra tartok egyszer azt mondta: kicsi ez az ország ahhoz, hogy annyi sztárja legyen. Valóban létezik egy tábor, aminek tagjai elkísérnek fellépéseimre, beszélgetek velük, s igyekszem a lehető legjobbat nyújtani nekik.

 –Március 15. alkalmából hol lépett föl?

 –A Kormoránnal léptem föl több helyen. 2010 őszétől vagyok az együttes egyik énekese. Mindez a Magyar Kettős című albumnak köszönhető. Ez a Kormorán egyik legkülönlegesebb zenealbuma. Ugyanis a felvételen nemcsak az együttes muzsikusai zenélnek, hanem van valamilyen szimbolikus jelentése annak, hogy meghívást kaptak énekesek a Felvidékről, a Vajdaságból, Kárpátaljáról és Erdélyből is. Március 13-án Mosonmagyaróváron koncerteztünk, 14-én Kézdivásárhelyen, 15-én pedig Győrben , ahol Varga Miklós volt a vendégünk.  

–Nyugatra nem hívták a Társulat sikere után?

 –Sajnos az írországi István a király-koncert elmaradt, de május végére meghívást kaptunk Brüsszelbe. A Magyar Koalíció Pártja európai parlamenti képviselőasszonya, Bauer Edit szervezi nekünk ezt a fellépési lehetőséget. Ezen a rendezvényen Felvidék mutatkozna be. Nem csak zenészek, hanem festőművészek, sőt borászok is meghívást kaptak.

 –Tudtommal van egy saját zenekara. Igaz, hogy Bocelli-feldolgozásokat is előadnak?

 –Az volt az eredeti terv, de most rock-klasszikusokat és musicaleket játszunk. Ez a zenekar igazából a Vadkerti Imre-előadói esteket kíséri. Farnbauer Péter billentyűzik, Kovács László ül a dobok mögött, Magyar Lóránt gitározik, Zsapka Attila basszusgitározik és Emmer Péter szólógitározik. Kiemelném, hogy szinte állandó vendégem Vikidál Gyula. A Papp László Sportarénában előadott István, a király után nem volt lehetőség arra, hogy az „öregek” nekünk átadják a stafétabotot, de Gyula megtette azt, hogy eljött Gútára, és ott hivatalosan is átadta nekem Koppány szerepét.

 –Varga Miklóssal is jó kapcsolatot ápol?

 –Vele akkor beszélgettem először, amikor a Pesti Magyar Színházban az Iglódi-rendezte István, a királynak volt a 200. előadása. Ezen a jubileumon Vikidál volt a díszvendég, Varga Mikivel pedig „beugrók” voltunk; egy-egy dalt énekeltünk el a darabból.

 –2010-ban az MKP-kampányt támogató kulturális műsor vendége volt. Ezt a tettét politizálásnak tartja? Egy művész kiállhat egy párt mellett?

 –Ezt már többen megkérdezték tőlem. A magyarság mellett álltam ki, s mivel a Felvidéken ezt politikailag csak az MKP képviseli, ezért úgy éreztem,ott a helyem!

 –Három gyermek édesapja. A család megszokta már, hogy keveset van otthon?

 –Nekem is, nekik is nagyon nehéz ez a helyzet. Nagyon hiányoznak, amikor nem vagyok mellettük, de azt is fontosnak tartom – bár nem vagyok egoista - , hogy ki mit hagy az utókor, a nemzet számára. A családom is támogat, feleségemnek is hálával tartozom, hogy remekül neveli gyermekeinket. Legidősebb fiam, a 15 éves Bálint pedig néha átveszi a családfő szerepét, sokat segít odahaza. Minden elfogultság nélkül mondom, remek gyermekeim vannak, szavalóversenyeken vesznek részt, művészlelkek, és érdekli őket a magyarság múltja, és jövője is. Sőt, Bálint Gútán rovásírás –kört is vezet. Ilyen szellemben neveljük őket.