|
 2011.11.04.
Csurka István: Történelemhamisítás
Zavargás elhárítva
Brad Pitt produkciója
hozta a fegyvereket egy filmforgatás ürügyén. A rendvédelmis
bohócok az MSZP segítségével összeszervezték a tömeget az
Erzsébet híd lábához, ha nem is az ígért milliónyi mennyiségben,
de legalább tízezres nagyságrendben. Fegyvert itt is lehetett
feltételezni, valamint idegen erőket is. A háttérben ott ágált
a Jobbik, amelynek jelentéktelen tömegei azonnal kiegészülhettek
volna gárdistákkal és félkatonai beszervezettekkel, így, ha a
Fidesz akár Orbánnal, akár Orbán nélkül befekszik a katlan közepébe,
a szokásos Astoria előtti térbe, könnyűszerrel előhívható
lett volna a 2006-os helyzet fordítottja, amelyben a kormány
rendőrségének, kommandósainak kellett volna, ha másként nem
megy, erőszak alkalmazásával fenntartani a rendet. Vagy ha
kell, visszalőnie. Akár utcai harcokig is mérgesedhetett volna
a helyzet. A kormány vert helyzetbe került volna, még az új
alkotmány életbe lépése előtt. Kétségessé vált volna az
igen sok elkerülhetetlen nehezítést tartalmazó költségvetés
elfogadása. A kudarc nyomán belső bomlás indulhatott volna meg
a Fideszben. Megbukhatott volna a kétharmados rendszer.
Nyilvánvaló,
hogy az elhárítás, a titkosszolgálat megbízható információkat
szerzett a készülődésről. Haladéktalanul rátette a kezét
az amerikai fegyverekre, végigszálazta a rendvédelmisek
kapcsolatrendszerét és kinyomozta a rejtett, de nyilvánvaló célokat.
A kormány előtt két út állt, vagy erős előbiztosítással
korlátok között tartja a támadni készülőket, vagy kitér az
útból. A kormány ez utóbbit választotta, azt hiszem,
helyesen. Nem rendezett központi ünnepséget, hanem mindegyik
lehetséges vezérszónokát messzi világrészekre küldte – államügyben.
Kövér László házelnök, oldalára csatolva Balczó Zoltán
Jobbikos alelnököt, Dél-Amerikába utazott, fontos tárgyalásokra.
Semjén Zsolt, a KDNP-s miniszterelnök-helyettes mint az egyik
lehetséges ünnepi szónok, Ausztráliában talált hirtelen
megoldani valót, Orbán Viktor pedig Brüsszelbe ment. Az övé
volt a legigazoltabb távollét, és ő ráadásul a tévéken és
a rádiókon keresztül állandóan jelen volt. Igen fontos elemzéseket
küldött haza, bátor és az ünnepbe illő magyar nemzeti állásfoglalásokat
tett.
De nem volt itthon
mint céltábla.
Mindössze két
magas rangú felelős vezető maradt itthon, Schmitt Pál, a köztársaság
elnöke és Lázár János frakcióvezető. Schmitt elmondta
eddigi működése legtartalmasabb ünnepi beszédét, kiegyensúlyozottan
és méltósággal, Lázár János pedig városában, Hódmezővásárhelyen
tartott száz székely állampolgársági esküt tevő jelenlétében
forradalmi megemlékezést. Az ország tehát nem volt gazdátlan.
A biztonság legfőbb
őre, Pintér Sándor belügyminiszter, akinek apparátusa a
legfontosabb információkat szállította, nyilvánvalóan a
monitorok előtt ült és a fogukat csikorgató, hoppon maradt
rendszerbuktatók mozgásait figyelte. Ezek nyomban be is
jelentették, hogy az akciót március 15-én megismétlik, de azt
még meg kell élniük. Az MSZP és a legengesztelhetetlenebb
SZDSZ liberalizmus által támogatott rendvédelmi front arcvonalán
máris láthatók komoly törések, mert mást és másképp képzelnek
el a drogosok, és mást a jogállamiaskodók, mást a melegek, és
mást az öreg bolsik. Csak Orbán megbuktatásában vagy kilövésében
vannak közös nevezőn.
Ennyire erős
hatalmi küzdelem, ennyire vérre menő követelőzés, ennyire
„ez a harc lesz a végső”-jellegű támadás a rendszerváltás
korszakában nem volt tapasztalható. Az átmentés, a privatizáció
révén a külföldi tőke mögé bújás és a kiárusítás jól
sikerült a régi elitnek, különösen a KISZ-vezetőknek, nem bánták
a korlátlan politikai hatalom elvesztését, mert kaptak cserébe
gazdasági hatalmat. Most azonban éppen arról van szó, hogy ez
a gazdasági hatalom és ennek az elitnek összes privilégiuma
elvész. Ezek a privilégiumok két forrásból táplálkoznak: a
nagytőke és a bankok korlátlan kiszolgálásából és az elit
nagy részénél faji privilégiumokból. A holokauszt áldozata
mivoltból, akár még élő áldozatról van szó, akár leszármazottról.
Szoros anyagi függősége van ennek az elitnek azokhoz a kifizető
helyekhez, amelyeket a Soros Alapítvány hozott létre és a
kiszolgált bankok táplálnak, és ez most a bankok ellen felvett
harcok és elszámoltatások miatt alapjaiban került veszélybe.
Vége felé közeledik a hamis rendszerváltás és a hamis történelem
rendszere. Ugyanakkor a kormányoldalon iszonyúak a gondok, nagy
a pénztelenség és fojtogat a működésképtelenség. Ha most
nem tudják megbuktatni Orbánt és rendszerét, amikor összeurópai
válság és recesszió van, akkor nekik befellegzett. Ez sorsszerű
drámai helyzet, amikor nem szándékok és egyéni elhatározások,
hanem feloldhatatlan érdekellentétek vezérlik a szembenállást.
Annak az ávós gyökerű gazdag elitnek, amelyik 1945-től kezdve
szovjet segítséggel felszámolta a történelmi vezetőosztályt,
nincs más választása, mint megtámadni és szétrombolni a választásokon
győztes kétharmadosságot, a nemzetállam újrateremtőit, és
ha kell, megölni vagy megöletni vezetőjét, vezetőit. Mint azt
itt már korábban megírtuk, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese,
az Amerikából kellő kiképzés után hazajött Horváth elvtárs
a „talpig becsületes Brutus” döfésére spekulál, aki majd
Julius Caesar bordái közé mélyeszti a vasat.
 Ez
itt most nem választási küzdelem, arról csak beszélnek.
Szabad, tiszta választáson semmi esélyük a hatalmat
visszaszerezni, ezt ők pontosan tudják. Itt most buktatni kell.
Bolsevista eszközökkel, puccsal, akár idegen zsoldosokkal és
az anyagi nehézségek miatt támadt elégedetlenséggel. A körülmények
azonban egészen mások, mint a rendszerváltás idején voltak.
Akkor a liberalizmus belső hullafoltjai már ugyan kiütköztek,
a belső elemzés, a filozófia ezeket ott már feltárta, de a
hatalmi szerkezet még erős volt és vetélytárs nélküli, és
itt, Közép-Európában mindent el lehetett fedni a szovjet
rendszer retteneteivel. Nyugati kapitalizmus és liberalizmus és
szovjet szocializmus közötti választáson a népek habozás nélkül
döntöttek. Ma azonban maga a liberális piacgazdaság és egész
hatalmi rendszere van végvonaglásban, és sokféle támogatást
képes nyújtani a magyarországi komprádor elitnek – fegyvert,
fenyegetést, leminősítést, Cohn-Bendit-félét –, de erkölcsit
nem. Ez pedig azt jelenti, hogy ennek az anyagilag privilegizált
elitnek nem lesz már többé soha félrevezetésen, elhitetéseken
alapuló tömegtámogatása. Ez az elit elvesztette legfőbb bázisát,
a tömegtársadalmat. A tömeg ma közönyös, semmilyen irányba
nem mozdítható, szerzett jogai soha nem is voltak, tehát nem
lehet elvesztésért mozgósítani. Az elit tehát csak egy
bolsevik mintájú, jól szervezett puccsban bízhat. Az első kísérlet
most bukott meg.
Fel kell tehát készülni
további kísérletekre. Mert mindenre lehet számítani, de arra
nem, hogy feladják.
|
