|
 2011.11.18.
Legyen egy hely, ahol a magyar szó valóban
magyar lesz!
A hontalanítókkal szemben már nem hátrálhatunk
Galán Géza színész,
rendező, a Zselízi Fesztivál ötletgazdája: Nem leptek meg
az Új Színházzal kapcsolatos támadások. Hiszen nem ez volt az
első. Menetrendszerűen, ha valaki a zárt körön kívülről
kerül a belterjes „szakmai” szín közelébe – beindul a pánikgépezet!
Tiltakozások, aláírás-gyűjtések, tüntetések, oldalvágások.
Mert csakis ők képviselhetik a „szakmát”! A szellemi
manipuláció mellett vacak megélhetési pozícióharc miatt
is…
Honnan ez a kizárólagos
privilégium? Csak a már-már kötelező „Szivárvány-Szín
Haza” lehet az új? Felejtsük el nemzeti színeinket? A félreértés
lehetősége miatt: a „szakmát” irányító és csak az azt támogató
bebetonozott zárt rendszerről szólok. Amelyik átfogó és
nehezen tetten érhető célokkal működik egy nemzetek feletti
kultúrpolitika érdekében! Sok művész talán nem is sejti,
hogy milyen gépezetnek az alkatrésze. Ha pedig tudja, mit tehet?
Hová mehet?
…És egyszerű
kap együgyű nevet, és rossz kapitány rabja lett a jó…
Milyen felsőbbrendű meghatalmazás alapján meri valaki a kortársáról
kijelenteni, hogy az „szakmailag” alkalmatlan, és tűnjön el
a színről? Persze, tudjuk, hogy ez nem új jelenség. Egyetlen példa,
amit úgy ismerek, mintha akkor éltem volna! Miként tiltakoztak
és hisztériáztak például az 1840-es években, amikor a körön
kívülről felbukkant egy valaki:
Petőfi pediglen erőlködik vala,
Petőfi pediglen
poéta nem vala;
Petőfi verseit
elolvastam vala,
És ennél még
nagyobb ínségem nem vala. Ámen.”
„Ekkép fénylik Petőfi, mint első nagyságú csillag
– a porban.”
„A művészettől elpártolt músafi már többnyire bűzhödt
lapályokon vágtat,
mindig könnyű
pegazával: póroknak,
a pórok legalsóbb, legnyersebb
osztályának énekel...
Az akkori felsőbbrendű „szakma” módszerei nem sokban
különböztek a mai kiváltságosokétól. A fenti vélemények
egy kötetre valók. (Endrődi Sándor: Petőfi napjai a magyar
irodalomban.) Neveket nem írok, mert feledésbe merültek! Ám a
„magyar pórok, legnyersebb osztálya” költőjének nevét ma
már a hozzá méltatlan, mai kirekesztők is szívesen tűzik –
formálisan – zászlajukra, anélkül persze, hogy tudnák, kiről
is van szó…
Magyar szerzők műveit szeretnék játszani. Ez lehet a
baj a liberális oldalon?
– Néhány évvel ezelőtt egy családi magazinban volt
egy rovatom: Tiszta lap – Tabula rasa.
Többek között, megjelent a Maradék Magyarország magyartalanításáról
című írásom is, 2005-ben. Abból válaszolnék egy idézettel:
…a magyarellenes propagandagépezet, amelyik Budapestről tüzelve
mocskol bennünket eltúlzott, elferdített, hamis írások sokaságával,
azt a látszatot akarja kelteni a világban, hogy a magyar fajgyűlölő,
idegengyűlölő és főleg: antiszemita! Vajon miért? Szabad erről
büntetlenül elgondolkodnunk? Az állandóan táplált üldözési
mánia (látszata) elégséges muníciót adhat az állandó támadásokra…?
Azóta a „…nemzetközi helyzet egyre fokozódik!”
A hajdani Csehszlovák államalakulatban is éltél, játszottál.
Elképzelhetőnek tartod, hogy Pozsonyban vagy Prágában egyesek
azért kritizálnának egy színházat, mert főleg cseh vagy
szlovák szerzők darabjait óhajtják játszani?
– Máris válaszolok, ám ha ezt kérdezed, még egy
mondatot idéznék a fenti cikkből: Csehországban, Szlovákiában
is időnként jelen vagyok. Érdekes, hogy akárcsak Magyarországon,
ott is ugyanazt a nemzetellenes gyakorlatot lehet tetten érni. A
nemzeti kultúra, a nyelv, a művészet frontális támadását!
Ehhez hozzá kell tennem, hogy az a belső kirekesztősdi sem a
cseheknél, sem a szlovákoknál nem olyan erőteljes és hisztérikus,
mint Magyarországon! Miért? Lenne erre vála-szom, de most ennek
nincs itt a helye és ideje. Gondolkodjék el ki-ki az okain! A
csehek és a szlovákok hatékonyabban és büszkébben vigyáznak
nyelvükre, kultúrájukra, művészetükre! Vagy talán velük
elnézőbbek a világhódítók, mint velünk? Azért, mert ők
nem annyira „nácik, idegengyűlölők” (bár a csehországi
és szlovákiai cigányokat érdemes lenne megkérdezni erről!),
és főleg mert nem annyira „antiszemiták”?! Netán a homokszíneket
is jobban befogadják? Mindenestre itthon az a „trendi”, hogy
egy férfi-nő házasság miatt már lassan szégyenérzetünk
lesz. Minek születik olyan „rengeteg” magyar gyerek? Ezért
aztán például jómagam téphetem a taréjomat, mert 7 gyerekem
van, és a 16 milliós lakáshitelünkre öt év alatt kifizetett
13 millió ellenére a fennmaradó törlesztés 24 millió! A leépítésünk,
eltiprásunk gyorsulása egyre vészesebb. A nyelvünk? A pub –
nem kocsma; az e-mail – nem villámlevél; a facebook – nem
arckönyv; az oké – nem igen vagy rendben… 5 éves hármas
ikreink betmenekkel, pókemberekkel és egyéb szörnyszülöttekkel
találkoznak a játékfigurák között. János Vitéz, Toldi,
Bornemissza Gergely vagy Ludas Matyi hírmondónak sincs. A példákkal
fél évre meg lehetne tölteni a lapot! Igen! Égetően fontos és
életmentő lehet az Új Magyar Színház! És kell végre egy
hely, ahol a magyar szó valóban magyar lesz! A hontalanítókkal
szemben már nem hátrálhatunk! Nekünk csak a nyelvünk a hazánk!
Ma nem lehet fontosabb küldetése egy színháznak, mint azokat műveket
előadni, amelyeket magyarul írni tudó szerzők írtak, és
amelyeket olyan színészek játszanak, akik helyesen és tisztán
ejtik a magyar szót! Egyetlen kortárs „szakmabeli” sem
jelentheti ki megfellebezhetetlenül, hogy „én vagyok csak itt,
aki színházat tud csinálni! Miként nevezhettek ki valakit,
amikor az én pályázatom sokkal jobb, mint azé? Én már csak
tudom!” Talán bízzuk ezt a közönségre! Esetleg mégsem lesz
olyan égbe kiáltó vétek, ha Ma-gyarországon, pláne
Budapesten, lesz egy igazán Új Színház! És magyar…
|
