|
 2011.11.25.
Attól félnek, hogy kiderül: jobb a valódi magyar dráma, mint a
gagyi
Ifj.
Sántha Ferenc: Arra kért Hiller, hogy a zenekar nevéből
hagyjuk el a magyar-t és a nemzeti-t
Bevallom,
hogy elég keveset hallottam eddig a Magyar Nemzeti Cigányzenekarról.
Kérlek, beszélgetésünk elején mutasd be ezt az együttest. Miért
alakultatok meg? Rivalizálni szeretettek volna a „100 Tagúval”?
–Nem ez volt a célunk. A zenekart a jobboldali beállítottságú
Ábrahám Dezső alapította 1988-ban, neki szent ügye volt, hogy
a magyar nemzetnek legyen egy cigányzenekara. A bemutatkozó
koncertet az Atrium Hyatt Szállóban tartottuk. Jómagam alapítója
voltam a 100 Tagú Cigányzenekarnak, de nem volt kielégítő a
kollégák hozzáállása, ezért többedmagammal kiváltunk, és
akkor keresett meg minket Ábrahám Dezső az ötletével. Természetesen
nem mindenkinek tetszett ez az elgondolás. Én örömmel mondtam
igent a megkeresésre, hiszen előtte Ábrahám Dezsővel, és
feleségével, Jákó Verával is sokszor felléptem. Minden vasárnap
a MOM Művelődési Házban adtunk koncertet. A zenekar megalapítása
után pedig elkezdtünk járni az országot és a világot. Tudod,
hogy kik voltak nótaestjeink védnökei? Grosics Gyula, Buzánszky
Jenő és Papp Laci.
Egy nemzeti cigányzenekarnak
a más repertoárral kell rendelkeznie, mint a többinek?
–Ez csak természetes. A szokásos darabok megmaradtak,
mint Brahms magyar táncai, vagy a Monti-csárdás, de nagyon sok
újat tanultunk meg. Ezek közül néhányat említenék.
Liszt-fantáziák, Sarasate: Cigányosan, Bizet: Carmen, Kodály:
Galantái táncok, Háry-intermezzo, Hubay: Hullámzó Balaton
tetején, Ravel: Bolero, Rossini: La danza, Szevillai borbély-nyitány,
Smetana: Moldva, Hacsaturján: Kardtánc, Bartók: Este a székelyeknél,
Strauss: Denevér-nyitány, Massanet: Thais-meditáció, Strauss:
Éljen a magyar! Az alapján választjuk ki a műsort, hogy milyen
helyre hívnak minket. Sajnos, az előző ciklusban, a szocialisták-liberálisok
vezette érában, nem kaptunk anyagi támogatást.
Ez azt jelenti, hogy nyolc éven át nélkülöztek?
–A tagok a fellépésből élnek, és ha tudnak, tanítanak
és dolgoznak a vendéglátóhelyeken. Ha van rájuk igény…
Hány fős a zenekar?
–Ötvenfősként indult, de az anyagiak miatt a felére csökkent.
Természetesen, igény szerint bővíthető a zenekar, kisegítőket
hívunk el, az utolsó koncertemen 76 zenész lépett föl.
2002 és 2010 között nem is volt sok hazai fellépésetek?
–Az Olasz Intézetben léptünk föl egyszer a Tavaszi
Fesztivál keretén belül…De inkább külföldön léptünk
fel; az USA-ban, Szlovéniában – utóbbi országba nagyon sokat
járok. Fájó kimondani, de azt érzem, hogy külföldön sokkal
jobban megbecsülnek minket, mint idehaza. Magyarországon az sem
számít, hogy művészi diplomám van, így a zenekart is tudom
tanítani – mellőznek. A nagy fesztiválokra is a Rajkót és a
100 Tagút hívják el, azt mondják, nekik van nevük, rájuk
biztos bejön a közönség. Mi azt kérjük, hogy legalább
bemutatkozhassunk a nagyobb fesztiválokon, de erre még a mai
napig nem volt lehetőség. Nagyon örülnék neki, ha a jelenlegi
kormánytól nagyobb támogatást kapna a nemzeti cigánymuzsika.
Ezen kívül volt még egy saját zenekarod is? Hiszen a
tévéműsorokból emlékszem: közreműködik ifj. Sánta Ferenc
és cigányzenekara.
–Természetesen volt. Nyolc évig játszottam, mi
nyitottuk meg az Atrium Hyatt Szállót, ami kezdetben nagyon jó
volt, amíg Las Vegas Casino nem lett belőle.
Ez mikor volt?
–2000-ben Genfben, Carreras eljegyzésén. Egy Bécsben
élő magyar hölgy volt a mennyasszony, és ezért ragaszkodtak a
cigányzenéhez. A műsor elején, vacsora alatt magyar cigánymuzsikát
játszottunk. Később aztán Carreras olaszul megkérdezte tőlem,
ismerem –e Leoncavallo Mattinátáját. Olasz nyelvből érettségiztem
Pécsett, és ez a dal benne volt a vizsgaanyagba is. Így könnyen
ment mind a társalgás, mind a zenélés. Aztán olyan újlatin-számok
következtek, mint a Granada. Akkor a híres tenor még igen beteg
volt, és elmondta, hogy nagyon szereti a magyarokat, és egy intézményt
nyit nálunk a leukémiás gyerekek részére.
Igaz, hogy teret adtok a tehetségek bemutatásának?
–Produkcióinkban gyakran lépnek fel táncosok, énekes
szólisták. Kiváló zenei szólistáink a Magyar Rádió és a
Magyar Televízió népzenei műsorainak állandó szereplői,
akik egész társadalmuk büszkeségei, elismert, kitüntetett művészei.
Az együttes hangsúlyozott célja, hogy a magyar cigányzenét
mind szélesebb körben ismertesse meg, valamint hogy lehetőséget
biztosítson fiatal, tehetséges roma muzsikusok bemutatkozására.
Hazai és külföldi koncertjeinken óriási sikerrel lépünk föl
szerte Európában, Japánban és Amerikában. S hogy kik a mi szólistáink?
Kikkel szeretnénk együtt dolgozni? Pitti Katalin, Berkes János
–ő osztálytársam is volt – , Nyári Zoltán operaénekesek,
Szóka Júlia és Kalocsai Zsuzsa primadonnák, Farkas Gábor
zongoraművész, Balogh Kálmán, Farkas Róza cimbalomművészek
és végül a leányom, Sánta Beatrix zongoraművésznő. Remélem,
hogyha megérkezik az állami támogatás, akkor dolgozhatom velük.
Fiad is zenész?
–Így van, ő pedig az ifj. megjelölés nélkül Sánta
Ferenc. A Zeneakadémián hegedűművészi diplomát szerzett
Szenthelyi Miklós professzor osztályában. A Nemzeti
Filharmonikusok Zenekarának a tagja. Éveket töltött Németországban,
a Münsteri Szimfonikusok zenekarának a tagja volt. Nagy örömünkre
itthon van, és itt dolgozik.
Tehát gyermekeid már a Sánták ötödik generációjának
tagjai. Ez azt jelenti, hogy a Sánták már a boldog békeidőkben
is zenéltek.
–Igen, mert nagypapám és dédpapám is hegedült. Ez
nagyon érdekes, mert egyikőjük sem választott más hangszert.
Akkor lányod a kakukktojás, mint zongoraművész.
–Igen, és az volt az álmom, hogy mint a Szenthelyi
–családnál a testvérek Miklós és Judit együtt játszanak
majd az én gyermekeim is. Ez sajnos nem jött össze az élet kifürkészhetetlen
okai miatt. Lányom ugyanis Svájcba költözött, de aztán hazajött.
Nem bírtam disszidálni
Te miért nem
maradtál kint Nyugaton? Svédországban vagy Németországban?
–Élek-halok a családomért. Nem bírok nélkülük élni.
A magyar föld pedig a hazám. Néha bánom, hogy nem maradhattam
kint, főleg, mikor a cigányzene megbecsüléséről van szó, de
nem cserélhetek se szívet, se jellemet. Történt, hogy Göteborg
főutcáján sétáltam a feleségemmel, s velem szembe jött
hajdani pécsi osztálytársam. Elmondtam neki, hogy
zongora-hegedű duóban muzsikálok egy „magyaros” étteremben
Zsolnai Karcsival. Volt osztálytársam a városi szimfonikus
zenekarban játszott, és miután meghallgatott minket, azt
mondta: a következő fellépésetekre elhívom a karnagy urat is.
Nem csak ő jött el, hanem mások is a zenekarból, és kérték,
hogy hegedüljek el egy Paganini etűdöt, majd egy Bachot és így
tovább. Ez nem volt nehéz, hiszen 1969-ben végeztem el a
Zeneakadémiát. Másnapra behívtak a zenekari titkárságra és
közölték, hogy felvennének a zenekarba. Elfogadtam és így
egy évig a zenekar tagja lettem. A szívem viszont haza húzott.
Nem disszidáltam. Anyukám sírva kért a telefonban, hogy nehogy
kint maradjak. Münchenben pedig egy nagyon híres étteremben játszottam.
Barátom Sebestyén Ernő hegedűművész, akkor a Bajor Rádió
zenekarának koncertmestere volt. Ő meglátogatta a müncheni
magyar helyeket, és meghallgatott, amikor szalonzenét játszottunk.
Megjegyzem, ő is játszott ilyen muzsikát fiatalon, sőt igen
sok műfajhoz értett, azért volt annyira kiváló. Ernő megkért,
hogy maradjak kint, és felvételizzek a zenekarhoz. Azt mondták,
hogy háromszobás lakást kapunk majd, ha kint maradunk. Ez a
’80-as évek közepén volt. A bajor mentalitás sokkal közelebb
állt hozzám, mint a svéd. És egy művész számára nagyon
fontos az a közeg, ahol él. Végül mégsem mentem ki. Minden úgy
van jól, ahogy a Jóisten akarja – nekem ez a véleményem.
Akkor nézzük, hogy Isten akaratából hogyan alakult a
pályád. Mielőtt egy
cigánygyereket elvisznek a zeneiskolába, egy-két nótára
megtanítja vagy a nagyapja vagy az apja. Nálad is így volt?
–Mielőtt
zeneiskolába kerültem volna, apukám kaposvári otthonunkban több
nótára, csárdásra tanított. Ez azért volt jó, mert a
virtuozitást tőle örököltem. Tehát tőle tanultam meg azt a
technikát, amit dicsér a szakma. Hétéves voltam, mikor
zeneiskolai tanárom azt mondta nekem: nagyon ügyes vagy,
gyakorolj sokat, de ne játszd a cigányzenét. Azt feleltem: ezt
tessék megmondani apunak.
Édesapád nem bánta, hogy a klasszikus vonalon indultál
el?
–Tanárom, a szintén roma Lehota Dezső, azt
mondta apámnak, hogy én többre vagyok hivatott. Apukám ezután
kinyilatkozta, hogy szeretném, ha a fiamból művész lenne. Egy
nagyon szigorú tanrendű gyakorlás következett. Majd Pécsről
eljött Kaposvárra Gréf Matild szakfelügyelő tanárnő, és
mint tehetséges fiatalt felvételi nélkül felvettek a Pécsi
Zeneművészeti Szakközépiskolába. Így tizenöt évesen már
zenei szakközépes voltam Pécsett. Csak az volt a gond, hogy
kollégiumban kellett laknom. Könnyen barátkozom, de én
megszoktam a családi környezetet, a családi szeretetet, ezért
nagyon nehéz volt az elválás. Ezért apuék elcserélték a lakást,
és Pécsre költözött a család.
Igaz, hogy a Kaposvári Szimfonikus Zenekarban is játszottál?
–Így van, még a konzervatórium előtt. Lehota tanár
úr volt ott a koncertmester, és azt mondta nekem: Ferikém most
bedoblak a mélyvízbe. Reggeltől estig gyakoroltam, és édesanyám
sírt az örömtől, hogy olyan műveket játszom, mint
Csajkovszkij Vonósszerenádja. Ekkor kezdtem igazán megbarátkozni
a klasszikus zenével.
De még előtte néhány évvel egy cigánybanda élén
álltál, és ha már Carrerast említettük, akkor egy magyar
operaénekest is kell, Palló Imrét.
–Még általánosba jártam, amikor apu zenekarát
vezettem. Azt szerette volna apu –aki egyszer még Jávor Pált
is kísérte –, ha én kísérem Palló Imrét. Megtanította
ezt nekem, és én lettem a reklámprímás. Budapesten a Csepeli
Munkásotthon színpadán 12 évesen játszottam, és Pallót kísértem.
Egy híres cigányzenész fia csak cigányzenészek
sarjaival barátkozott?
–Hova gondolsz! Kaposvárott 3-4 cigánygyerek volt,
akikkel barátkoztam, és nagyon jól kijöttem a többiekkel. Nem
vagyok egy elkülönülős fajta. A mai napig szeretnek engem volt
osztálytársaim. Amikor vidéki barátaim feljöttek hozzánk,
anyukám annyira megörült, hogy csak az járt a fejében, mit főzzön
a jeles napra. Nem szakadtunk el egymástól: évente megtartjuk a
pécsiekkel az érettségi találkozót. Másfél év múlva lesz
az 50.!
Pécsről pedig a Zeneakadémiára kerültél.
–1963-ban. Tizenhatan felvételiztek hegedű szakra, de csak négyet
vettek föl, két vidékit és két pestit. Nem volt könnyű
megfelelni a követelményeknek, hiszen akkor Kovács Dénes volt
a rektor. Ney Tibor professzor úrhoz ,a Magyar Rádió
Szimfonikus Zenekarának volt a koncertmesteréhez kerültem. Ney
úr, aki kamarazenekart is vezetett remek mester volt. A Zeneakadémián
is sok tehetséges növendék volt a barátom, a legjobb, Kiss
András, sajnos már nincs közöttünk.
Főiskolásként játszottál, játszhattál cigányzenét
is?
–Eleinte nem, mert nagyon sokat kellett tanulnom. Megismerkedtem, a
sajnos fiatalon elhunyt roma származású olimpiai bajnok
futballistával, Farkas Jánossal. Jancsi azt mondta nekem, hogy
sokat gyakorolj. Ő is dupla annyit edzett. Egy cigánygyereknek
akkor nem volt könnyű. Nem kivételeztek velünk, hanem bizony
meg kellett küzdeni az elismerésekért. Nem haragudtam ezért, sőt!
Nagyon tiszteltem tanáraimat és sosem hazudtam nekik. Így
tettem mikor beléptem a teremben, és elmondtam, hogy elnézést,
nem tanultam, mert nem volt rá időm; pénzt kellett keresnem.
Harmadéves koromban ugyanis elkezdtem cigányzenét játszani, az
ORI műsoraiban léptem föl Kovács Apollóniával. Ez akkor
remek kereseti lehetőség volt, és ki tudtam pótolni ösztöndíjamat.
Azt mondták a tanáraim, hogy mindez nem mehet a komolyzene rovására.
Joggal féltettek. Mert én voltam az egyedüli, aki el tudta választani
a klasszikus zenét a cigányzenétől. Van olyan roma származású
kollegám, aki klasszikus zenét játszik remekül, de egy nótát
sem bír eljátszani. Az ok, hogy a cigányzenéléshez érzelem
és szív kell. Főiskolás koromban szalonzenét is játszottam,
ami már jóval komolyabb műfaj.
Ezután beindult a már említett magyar és
nemzetközi karriered. Tanítással is foglalkozol?
–Itthon sokat tanítottam az OSZK Stúdiójában a Szófia utcában.
Felkészítettem a vizsgára a diákokat, sok növendékem kapott
A-kategóriát, ami abban az időben nem volt kis dolog.
Múlt heti számunkban Nógrádi –Tóth István
a nótaszerzők egyesületének elnöke éppen azt panaszolja,
hogy hiba volt megszüntetni azt a rendszert, amelyik vizsgához kötötte
az előadó művészetet.
–Nagyon is igaza van! Ki kell szűrni a dilettánsokat.
Amikor ez a rendszer működött, zsűritag is voltam. Kóka János
minisztersége idején azt mondta, hogy a cigányzenélés nem egy
szakma, így eltörölte az addigi szabályzatot. Régebben, aki
megkapta az A kategóriát, csak hotelekben játszott. A B-sek éttermekben,
a C-sek pedig nagyobb kocsmákban játszhattak.
Kóka nevezetes tollvonása az oka annak, amiről
Raduly József is beszélt, hogy konzervatóriumot végzett cigányzenészek
otthon ülnek, nem hívják őket, mert a számítógépes kamuzenészek
olcsóbbak?
–Ez a tánczenére vonatkozik. Sajnos a cigányzenében
sokkal rosszabb a helyzet. Sokan megdöbbenhetnek, hogy a cigányzenészeket
kritizálom, de arról van szó, hogy direkt egymás alá licitálnak.
El sem tudja képzelni a kedves olvasó, hogy milyen olcsón vállalnak
éttermi szolgálatot, csak azért, hogy zenélhessenek, és
kapjanak valamit az asztalnál. Több fiatal még pénzt sem kér
az étterem tulajdonosától. A tulajdonosok többsége pedig nem
igazán nézi a minőséget, hanem a pénzt. Ez a fő oka annak,
hogy a minőségi cigányzene kiszorult. Ezért kellett volna
bevezetni a működési engedélyt. Sajnos ezen a mai napig ezt
nem változtattak.
Azt olvastam, hogy egyik testvéred is prímás?
–Így van, András öcsém előbb zongorázni, majd hegedülni
tanult. De nem játszik már, mert nincs munkalehetőség.
Azt sugallják a közönségnek,
hogy csak a tengeren túli a jó
Ahogy a magyar nemzeti cigányzenét, úgy a
magyar drámát is kiszorították. Most lesz a magyar drámának
színháza Budapesten. Ami sokaknak nem tetszik.
–De miért nem? Elképzelhetetlennek tartom, hogy egy színvonalas
magyar szerző műve ne nyerje el egy magyar ember tetszését.
Hiszen egy földből sarjadunk. Hogy lehetne rossz hatással egy
magyar darab egy magyar emberre? Talán attól félnek, hogy a közönség
rájön: jobb a valódi magyar dráma, mint a gagyi? Nem értem,
hogy miért kell hanyatt vágódni az angolszász dolgok előtt?
Nem vagyok a nyugati zene és stílusok ellensége, de az nagy
hiba, ha több külföldit játszunk, mint magyart. Most lesz egy
színház, ami jövőre magyar és klasszikus drámákat játszik.
És van 20-30 ami mást. A zenénél is azt látom, hogy a sztárkereső
műsorok versenyzői kivétel nélkül amerikai számokat énekelnek.
A kultúracsinálók ezzel azt sugallják a közönségnek, hogy
csak a tengeren túli a jó, az itthonit pedig el kell, el lehet
felejteni.
Azt is mondják a liberálisok, hogy Dörner Györgyék
újnyilas szellemiséget képviselnek. Te ezt érzed, tapasztalod?
–Ne tréfálj velem! Attól, hogy valami magyar, az miért jelentené
azt, hogy újnyilas? Ha Illyés újnyilas, akkor Kodály is az?
Nem is játszanék magyar zenét külföldön, ha az szellemiségben
nyilas lenne. Márta István 13 év után nem lehet igazgató, és
erre beindult a hisztéria, fellázadtak az ellentábor tagjai.
Amint említettem, a Magyar Nemzeti Cigányzenekarnak nem engedik
a bemutatkozást nagy rendezvényeken. Azt látom, hogy néhányan
görcsösen ragaszkodnak a pozíciókhoz, és minden változást
elleneznek. Én is a változások mellett vagyok, és döntsön a
közönség arról, hogy mi az igazán sikeres, és ne a
kritikusok mondják meg azt előre.
Az is baj, hogy itt nemzeti és magyar a jelző?
–Minden bizonnyal. Annak idején, Hiller István azt
tanácsolta nekem, változassam meg a zenekar nevét. Megkérdeztem,
hogy mi a probléma? Az, hogy magyar és nemzeti. A 100 Tagú és
a Rajkó baloldali volt, és a mai napig kapják a támogatást.
Nekem meg azt mondták, hogy nem vagyunk regisztrálva, azért nem
kapunk pénzt. Aztán kiderült, hogy kht-vá kell válnunk,
ahhoz, hogy az éves működést biztosítsuk. Az a nagy szerencsém,
hogy ismernek, szeretnek, nagyon sok meghívásnak teszek eleget,
és így játszhatok. De a többi művészért sajog a szívem.
Nagy szerencsém, hogy klasszikus zenét is tanultam, így két lábon
állok.
Ha idejön hozzád egy 12-13 éves gyerek, s megkérdi:
meg tudok élni cigányzenészként, vagy válasszak egy másik
szakmát, mit felelsz?
–A mai gazdasági helyzetben nem vagyok optimista. A
cigánygyerekek nagyon tehetségesek a zenében. Ha ezt kezdték
el tanulni, akkor milyen szakmába menjenek el dolgozni? A génjeinkben
a zene van, a művészet. Mivel az utcán nem lehet játszani, ezért
kivándorolnak Kanadába.
Ott meg is tudnak élni?
–Tegyünk különbséget a naplopók és a cigány
muzsikusok között. Az utóbbiak azért mennek ki, hogy
dolgozhassanak, muzsikáljanak. Tudtommal 40-50 zenészcsalád él
kint Kanadában, és kint jobban el tudnak helyezkedni, mint
itthon. Kint sok magyar él, és rendezvényeikre meghívják őket.
Nehogy azt higgye valaki, hogy a magyar cigányzenészeknek nincs
honvágyuk. Hiányzik nekik ez az ország, a szülőföldjük. Szülőföldjükre
viszont egyre kevesebb turista érkezik huzamosabb időre. Így a
magyar folklórt nem ismerik meg. Ha én Görögországba megyek,
akkor a helyi népművészet, népzene érdekel, a buzuki hangja.
Illik nem szeretni azt, ami magyar
Azt veszem ki a szavaidból, hogy a magyar cigányzenének
itthon nincs meg a kellő társadalmi megbecsültsége.
–Ahogy a magyar nótának és népdalnak sincs. Illik
nem szeretni azt, ami magyar. Egy történet: játszottunk az
USA-ban a helyi magyaroknak. Egy lány mesélte, hogy ő nem jön
haza, itt akar férjhez menni. Elmondta, mit szeretne hallani tőlünk,
egy igen régi nótát nevezett meg. Azt kérdeztem tőle, ha
Magyarországon élnénk, akkor is kérnéd ezeket a nótákat? A
lány őszintén felelt: nem, mert kinevetnének, hogy nótát kérek,
vagy csárdást. Lenézik itthon ezt a műfajt. Kollégáim azt
mondják, ahol cimbalmot látnak, már be se teszik a lábukat a
magyarok. A magyar értékektől pedig nem szabadna eltávolodni.
Ifj. Sánta Ferenc Príma Primissima, Kossuth-, és
Liszt-díjas hegedűművész, prímás, a Magyar Nemzeti Cigányzenekar
elnöke, művészeti vezetője a
Sánta-dinasztia negyedik generációjának tagja 1945-ben Kaposváron
született. Hét éves korában kezdett hegedülni, 1961-ben az
Országos Középiskolai Zenei Versenyen első helyezést ért el.
1969-ben hegedűművészi és tanári diplomát szerezett a
budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. 1970-től a Göteborgi
Szimfonikus Zenekar tagja volt, de eközben nem szakított a cigányzenei
hagyományokkal. Gyakori vendég Európa, Ázsia, Amerika és
Ausztrália számos koncerttermében. 1990-95 között a velencei
Szent Márk téren a Caffe Lavenában és a Caffe Quadriban olasz
zenészekkel játszott együtt. 1968-tól folyamatosan jelennek
meg rádió- és lemezfelvételei. Számtalan hanghordozóján
Brahms, Liszt, Bartók művei mellett a cigányzene klasszikus
darabjai is szerepelnek. Művészi munkáját számos elismerés
jelzi: a Magyar Rádió kétszeres Nívódíjasa, „Emerton” díjas,
a Magyar Köztársaság Érdemrend Kiskeresztje tulajdonosa. 12
CD-je jelent meg, s mintegy félszáz nóta- és dalénekes zenei
kíséretével a legsokoldalúbb zenei együttes vezetőjének címét
érdemelte ki.
Medveczky Attila
|
