|
 2011.10.07.
Igazi csapatmunka kell a győzelemhez
Szolnoki kézben maradt a Szuperkupa
Szeptember 28-án
az évadnyitó férfi kosárlabda Szuperkupa-mérkőzésen a
budapesti Körcsarnokban bajnoki címvédő Szolnoki Olaj
69–59-re győzött az Albacomp ellen. A helyszínen Tóth
Zoltánnal, a Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub ügyvezető elnökével
beszélgettünk.
–A 2010/2011-es szezon magyar bajnoka és magyar kupagyőztese
a Szolnoki Olaj volt. Utoljára mindezt 1991-ben – amikor ön a
bajnokcsapat tagja volt – sikerült elérni?
–1991-ben nyert először a szolnoki csapat – ráadásul
idegenben – kosárlabda-bajnokságot. Akkor én voltam a
csapatkapitánya, és csapattársaimmal együtt sikerült ezt a
bravúrt végrehajtanunk. 2002-ben még szereztünk egy magyar
kupagyőzelmet, 2007-ben pedig megszerezte mind a magyar bajnoki,
mind a magyar kupagyőztes címet az Olaj.
–Ritkán fordul elő a magyar kosárlabdában, hogy két
egymást követő szezonban ugyanaz a csapat legyen a győztes.
Hogyan látja: most a szolnokiaknak sikerülhet ez?
–Nehéz a helyzetünk: három-négy csapat nagyon erős a
mezőnyben, míg nálunk a válogatott program miatt és a külföldi
igazolásokkal kapcsolatban olyan nem várt problémák vetődtek
föl, hogy nem tudtunk megfelelően felkészülni erre a bajnoki
évre. A célunk, hogy benne legyünk az élbolyban, a négy
legjobb között, és olyan pozíciót szeretnénk kiharcolni a rájátszásban,
hogy a végjátéknál megismételhessük tavalyi eredményeinket.
–Tehát 3-4 csapat megerősödött, míg önöknél
gond van?
–Félreértett: szerintem mi is benne vagyunk az első négyben.
A Körmend, a Paks, az Albacomp és a Szolnok talán egy árnyalattal
erősebb kerettel rendelkezik, de mindez a pályán, a „végelszámolásnál”
igazolódik be.
–Ön három évtizede kötődik az Olajhoz. A
bajnokcsapat kapitánya volt, előbb edzőként, az utóbbi években,
mint ügyvezető-elnök szolgálja a klubot. És két fia is
kosarazik…
–Pontosan, és a lányom gerelyhajító. Tény, hogy a
2007-es bajnokcsapatban szerepelt a nagyobbik fiam, Viktor, a
kisebbik, Zoli pedig a közvetlen utánpótlásban játszik.
– Ön ennyire hűséges típus, hogy nem hagyja el
sosem, semmilyen körülmények közt a csapatát?
–Amikor
elkezdtem kosárlabdás pályafutásomat először a munka mellett
edzettünk, játszottunk. Később alakult ki az a rendszer, hogy
napi két edzéssel kellett dolgozni, s ezt a munka mellett nagyon
nehéz volt véghezvinni. Szerencsém volt, mert olyan lehetőséghez
jutottam Szolnokon, hogy amellett, hogy azt csinálhattam, amit
szerettem – és az
eredmények azt mutatják, tudtam is valamit ebben a sportágban
nyújtani – a Szolnoki Olajcsarnok vezetőjeként a sportban is
dolgozhattam. Akkor már nem is volt célom, hogy elmenjek a városból,
igaz kaptam ajánlatokat, de mivel minden Szolnokhoz kötött, ezért
nem akartam eltávozni.
–Ma sokan azt mondják, hogy ha van pénz, akkor van jó
csapat is. De elegendő csak az anyagi forrás a győzelemhez?
–Ez nem így van. Nem árt, ha van elegendő pénz, de
nagyon körültekintően kell kiválogatni a játékosokat, hogy
egy jó csapatot tudjanak alkotni. Kisebb költségvetéssel is
lehet jó eredményt elérni; nagyon sok dolognak kell összejönni
ahhoz, hogy kialakuljon egy jó csapat.
– Egy olyan városban, ahol a polgármester maga is
sportolt, akinek irányításával jutott fel az Olaj az
A-csoportba 1989-ben, nagyobb a társadalmi megbecsültsége a
sportolóknak?
–Hálásak vagyunk a polgármester úrnak, de nem hiszem,
hogy az ön által említett összefüggés igaz lenne. Minden városnak
, így Szolnoknak is megvan a maga sportága, s valószínűsíthető,
hogy pl. női kézilabdában a városban nem sok eredményt
lehetne elérni. A kosárlabda szakosztályt 1959-ben alakították
meg a város olajmérnökei. Azért is szerepel az „olaj” név
a csapatban, s ezért el sem lehet bennünket képzelni különösebb
szponzor névvel. Szolnokon a legnézettebb sport a kosárlabda,
és egy olyan helyet foglal el, ami meghatározó nem csak a város,
hanem már az ország életében is. A tavalyi évben kiléptünk
a nemzetközi porondra, így már Európában is megemlítettek
minket néhány győzelmünk után. Ezért is egy fejlődési pályán
haladunk.
– Mit gondol: egy
tehetséges sportoló kitartásban, játékban példát mutathat-e
a fiataloknak? Tudatosíthatják az emberekben a mozgás és a
sport fontosságát?
–Mindenképpen, mert maga a sport rendszerességre neveli
a gyerekeket. Ha már odáig eljutunk, hogy a gyerekek bejönnek
egy csarnokba, és egy profi csapat mellett edzenek, az meghatározza,
nagyban befolyásolja az életvitelüket.
–Mit lehet
azért tenni, hogy elérjék azt a figyelmet, amit a futballnál?
–Ma a labdarúgásnak teljesen más az elfogadottsága, és
balgaság ezt megkérdőjelezni. Mi a saját sportágunkkal
foglalkozunk, nem állunk túl jól, tehát sok a tennivalónk akár
hazai, akár nemzetközi szinten. Hiszen nem jutottunk be az
EB-selejtezőbe, s ahogy a labdarúgásban, a nemzetközi kupákban
nem szerepelnek hazai kosárlabdacsapatok. Tavaly hosszú évek után
a Szolnoki Olaj volt az , aki nemzetközi kupán vett részt, s idén
a Paks is bekerült ebbe a sorba. Az lenne a jó, ha minél több
magyar csapat mutatná meg magát az európai mezőnyben, és valószínűleg
akkor könnyebb lenne a fejlődést kimutatni.
–Ha már a nemzetközi kupákról beszéltünk, úgy
hallottam, hogy Finnországban játszik majd a csapat.
– Az Eurochallengen-kupasorozatban a Tampere csapatával játszunk
október 4-én, és ha megnyerjük a mérkőzést és a visszavágót
is, akkor kerülünk be egy olyan négyes csoportba, ahol tovább
küzdhetnénk az előrejutásért.
–Mennyire tartja fontosnak a csapatfegyelmet? Az egyéni
sportágak művelői gyakorta mondják: csapatsportok gyakorlói
nem igazán fegyelmezettek, sokat lazítanak úgymond, mert mindig
van, aki helyettük dolgozzon.
–Ez egy igen érdekes megközelítés. Tapasztalataim
szerint nagyon fontos a közösség kialakítása ezekben a
csapatsportágakban, tehát ha a csapaton belül a társaság jól
érzi magát, és nem csak az edzések alatt találkoznak, hanem közös
programokon is részt vesznek, akkor jó barátságok jöhetnek létre.
Medveczky Attila
|
