|
 2011.10.14.
Szerzetesek: megszólal a szíven talált
ember
A Ferences
Rendtartomány központjában beszélgetett a Mindennapi.hu újságírója
Dobszay Benedek tartományi titkárral, aki szerint a másikhoz
tisztességgel közelíteni, az már misszió.
– Miként lett szerzetes?
– Ferences gimnáziumba jártam, és tizenhat éves
koromban döntöttem el, hogy szerzetes leszek. Láttam, hogyan is
élnek a szerzetesek. Én is elmondhatom, hogy a szerzetes szíven
talált ember. A hivatás elfogadásában ez utóbbi felismerése
volt a legfontosabb. A belépésemet követő tizenegyedik évben
szenteltek pappá, és öt évvel ezelőtt választottak meg a
rendtartomány titkárának.
– Amikor valaki szerzetesnek jelentkezik, ki tudják-e szűrni, valóban
a hivatás vezérelte-e az illetőt?
– Szerzetessé lenni hosszú folyamat, több állomással,
ha úgy tetszik, vizsgával. Elbeszélgetünk a jelentkezővel,
akinek gyakorló hívőnek kell lennie, 18 évesnél idősebbnek,
fizikailag és pszichésen egészségesnek és nőtlennek. Aki
papi hivatást is kapott, annak feltétlenül rendelkeznie kell érettségivel
is. Nem minden ferences szerzetes pap is egyben: az úgynevezett
laikus testvérek általában valamilyen szakmával rendelkeznek,
de még tanárokat is találhatunk közöttük. Az első beszélgetést
követően több rendházba is elküldjük a jelentkezőt.
Pszichológiai vizsgálat ugyancsak szerepel a programban, hiszen
egy szerzetes gyakorta kerülhet olyan helyzetbe, ami lelkileg is
megviselheti. Arról nem is beszélve, hogy nem mindenki bírja a
szerzetesi élettel járó egyhangúságot. És igen nagy próbatételt
jelent az egy éves noviciátus, amikor a jelölt gyakorlatilag
alig találkozik a külvilággal.
– A ferences rend valamikor koldulórend volt…
– Igen, de ennek lényege nem maga a koldulás volt. Szent
Ferenc erről azt mondta, a testvérek munkájukból éljenek meg,
és ha ezért nem kapnának megfelelő bért, akkor „járuljanak
az Úr asztalához”, akkor mintegy alázatot is gyakorolva
menjenek koldulni. A kolduló testvérek nemcsak azért mentek be
egy-egy házba, hogy például élelmiszert kérjenek, hanem azért
is, hogy elbeszélgessenek az emberekkel a gondjaikról és az örömeikről.
Ez tulajdonképpen egyfajta pasztoráció volt. Sokszor előfordult,
hogy a kapott élelmiszert, ruházatot a ferences nem vitte el a
rendházba, hanem odaadta egy rászorulónak.
– A szerzetesi hármas fogadalomhoz tartozik a szegénységi fogadalom
is. Mit jelent ma a szerzetesnek a szegénység?
– A szegénység, vagy inkább az egyszerűség, mértékletesség
jelenjen meg a szerzetes öltözködésében és az étkezésében,
de minden másban is. Ez érvényes az idővel kapcsolatban is: úgy
ossza be az idejét, hogy jusson idő az imádságra, a munkára,
és nem utolsósorban a társaira. Dolgozni is kemény odaadással
kell. Mindez nekünk sokszor nem egyszerű feladat: szegénységet
fogadtunk, de intézmények vezetőiként több százmillió
forint fölött kell rendelkeznünk. A rend ugyanis 500 világi
munkavállalót foglalkoztat, akiknek a bérét hónapról hónapra
biztosítani kell, de a rendházakat is fenn kell tartani.
– A másik szerzetesi fogadalom a tisztaságról szól. Ez csak a cölibátust
jelenti, vagy mást is?
– A tisztaság az emberi kapcsolatok egészét érinti:
nem sajátíthatok ki magamnak egy embert, nem zúdíthatom rá
felebaráti szeretetemet. Ebben is mértéket kell tartani, hogy
az a barátság valóban értékes legyen.
– Magyarországon a ferences rendet 1950 után is engedték működni.
Ennek napjainkban az előnyét vagy a hátrányát lehet érezni?
– Azt hiszem, sok gyümölcsöt hozó előnyről beszélhetünk.
Persze ne feledjük, 1950 előtt az akkori két magyar tartománynak
kb. 600 testvér volt a tagja, 1950 után viszont összesen csak
72 testvér élhetett a rendben. Érdekes módon valami miatt 1975
után egyre többen jelentkeztek hozzánk. Egyébként a testvérek
átlagéletkora napjainkban 48 év. A feltételekhez kötött
megmaradás (a testvéreknek tanítaniuk kellett) egyik gyümölcse
például az is, hogy a mi rendünkben él a legtöbb többdiplomás.
– Milyen pasztorációs munkát végeznek a ferences atyák?
– A ferences pasztoráció közösségi, ugyanis nem egy
szerzetes, hanem maga a közösség lép ki az emberek közé. Az
életünkben a nyitottság a meghatározó. Nagyon sok világi segítőnk
van. Erőt jelent, ha több ember dolgozik Isten országáért.
Sokat gondolkozunk azon, hová és milyen közösségbe tudjuk
befogadni azokat, akiket megszólítunk. A mi plébániánkon, itt
a Margit körúton 48 csoport tevékenykedik. Nem könnyű
feladat, hogy valóban a megfelelő helyet találjuk meg a hívő
embernek. A világiak segítsége nélkül sokkal nehezebb lenne a
dolgunk: ők különböző munkaterületeiknek köszönhetően közvetlenebbül
tudnak kapcsolatokat kialakítani. Ha valaki tisztességgel,
emberségesen tud közelíteni a másikhoz, az már igazi misszió.
És nem biztos, hogy minden mondandónkat Jézus Krisztussal kell
kezdeni.
– A Margit körút zajában, az internet és a mobiltelefonok korában
hogyan tudja a szerzetes a maga csöndes, imádságos életét megélni?
– Az imádságos élet valójában küzdelmet jelent. Az
embernek meg kell tanulnia visszavonulni. Ugyanakkor
mindannyiunkkal előfordulhat, akárhol is élünk, hogy
besokallunk, amikor nehézségekkel találkozunk. Ilyenkor gondol
a szerzetes arra, hogy jobb lenne remeteségbe vonulni. Szent
Ferenc ezt kísértésnek nevezte, aminek ellent kell állni, mert
az elvonult „imádság nem születhet meg dacból”. Úgy kell
tehát beosztani az időnket, hogy munkára és imára is jusson
belőle. Az ablakot be lehet csukni, hogy az utca zaja kívül
maradjon, az internetet és a mobiltelefont pedig ki lehet
kapcsolni.
Simon F. Nándor
(Forrás: ofm.hu)
|
