vissza a főoldalra

 2011.10.28. 

Terror

Kultúrsuttyók a stúdióban: Tompa Andrea és Márta István beszélget

Természetesen a Tilos Rádió is rendezett Dörner és Csurka-ellenes műsort. A műsort Tompa Andrea színházi kritikus vezette, a vendégek között természetesen ott volt Márta István, az Új Színház leköszönő igazgatója. Tompa Andrea Dörner pályázatát elemezve egészen megdöbbentő kijelentést tett. Méghozzá, hogy a pályázat Dörner, Csurka és egy számára ismeretlen katolikus pap gondolataira épül. Márta István a kijelentést jóváhagyólag tudomásul vette.

Tompa ismeretlen katolikus papja valójában Molnár Tamás, akit a pályázat a következő szerint említ: Ez a gondolatmenet Csurka Istváné, atyai barátomé, aki pedig Molnár Tamás, a legnagyobb magyar katolikus filozófus írásainak tanulmányozása révén jutott el idáig.

Ebből Tompa Andreának, a színházi kritikusnak az jött le, hogy Molnár Tamás „valami” katolikus pap. Az a Molnár Tamás, aki a Brooklyn College francia és világirodalom professzora volt. Ezen kívül a Long Island-i Egyetem európai szellemtörténet professzora, a Potchefstroomi Egyetem, a michigani Hillsdale Főiskola és a Yale vendégprofesszora. A Mendozai Egyetem díszdoktorává avatták. De tanított az ELTE-n vallásfilozófiát, a Pázmányon filozófiát és ráadásul a Magyar Művészeti Akadémia tagjaként is ismerték.

Megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, a Széchenyi-díjat, a Stephanus-díjat és Nizza város ezüst díját politológiai műveiért. Hatalmas életműve több mint negyven kötetre rúg, munkáit három nyelven írta és az egész világon idézik. Ezt a Molnár Tamást Tompa Andrea budapesti, kis-körúti színházi kritikus, egykötetes írócska nem ismeri. Nem is hallott róla. Márta István elbukott színházi igazgató nem ismeri, nem is hallott róla. Legalábbis annyira nem, hogy helyreigazítsa Tompát. A stúdióban jelenlévő többi nagyon szakmai színházi mérvadó nem ismeri, nem is hallott róla.

Ezért kell legalább egy – de inkább több –, a teljes magyar kultúrát ismerő és bemutató színház. Ezért kell ezekben az állami-önkormányzati pénzekből fenntartott színházakban magyar irodalomból, ma-gyar kultúrából építkezni. Ezért nem helyes, ha a budapesti színházi életet az ilyen-olyan ismeretekkel rendelkező, de lényegében egy szubkultúrát képviselő „szakma” vezeti. Nem helyes, ha a magyar kulturális élet az öntelt, a szó szoros értelmében félművelt kis-körúti értelmiség kezében van. Ez a réteg a XX–XXI. századi magyar kultúra fejlődésének csak az egyik oldalát ismeri. Méghozzá a vastagon politikai, származási alapon összeállt oldalát.

Miközben a háborgás zászlajára a „Politika beleszól a kultúrába” lózung van hímezve és sárga csillagokkal tarkítva a vészkorszak jegyében tiltakoznak a nácik ellen, addig éppen a tiltakozók, és elsősorban Ascher és Márta csináltak politikai ügyet a pályázatok elbírálásából. Éppen ők gyakorolnak kultúrterrort, ők lehetetlenítenek el mindent, ami nem a köreikből érkezik. Nem lehet a „szakma” része, aki világnézetileg kilóg. A világnézeti pedigrét pedig Ascher és – múlt heti nyílt levelük alapján – a Mazsihisz állítja ki részben genetikai, részben kulturális vizsgálódás után. A megfelelő pedigré híján a szakma kitaszítja magából a kinevezett igazgatót. Balázs Péter, Cseke Péter, Nemcsák Károly, Dörner György nem lehet igazgató, ha mégis, az maga a fasizmus. A pedigrékiállító szakmai bizottság most a teljes érdektelenségbe fulladt budapesti színházi életet láttatja veszélyben, soha nem tapasztalt elánnal. A veszély forrásai a nácik, akik megölik ezt a kiváló budapesti színházi vircsaftot. Név szerint: Csurka István, Dörner György és Pozsgai Zsolt.

Az mindegy, hogy minden pedigrés rendező a helyén maradt, hogy Szirtes Tamástól Mácsaiig, Alfölditől Eszenyi Enikőig senkitől sem vettek el semmit, és nem is kértek számon semmit. A politika részéről senki sem kérdezte meg, hogy ugyan miért tartunk fönn egy színházat Andrew Lloyd Webber és egyéb pedigrés szerzők musicaljeinek 600 millióért, miért csak Molnár Fe-renc és Örkény és Szép Ernő és Ödön von Horváth és Parti Nagy vagy Závada, esetleg a legújabb felfedezett Teslár játszható Budapesten. Miért kötelező az ún. liberális oldalon állni ahhoz, hogy megbízást, avagy felkérést kapjon a szerző? Miért kérdőjeleződik meg mindenki tehetsége, akit nem az Ulpius, vagy valamely ezzel egyenértékű társaság gondoz? Miért kell magyarázkodnia annak, aki elfogadja mondjuk Dörner György felkérését és miért nem kell magyarázkodnia, aki Alföldivel dolgozik együtt?

Miért ugathatnak szakmaiságról, kultúráról, irodalomról olyanok, akik Molnár Tamást papnak gondolják, mert az idézetben ott van: katolikus. Az olyan antiszemita dolog, nem?

Az említett műsorban persze a legfőbb félelem is megfogalmazódott. Mi van, ha a Dörner, Csurka és Pozsgai vezette színház sikeres lesz? Mi van, ha esetleg jók lesznek az előadások? Mi van, ha érdeklődésre tart számot? Mi van, ha visszhangra talál a többségi társadalomban?

Halk gondolatfoszlány szűrődött ki a Tilos Rádióból: Az már nem is nácizmus, az maga a holokauszt.

Csorja Gergely