|
 2011.09.09.
Foci minden mennyiségben
Augusztus utolsó
szombatján nagyszabású labdarúgó-eseményt rendeztek
Telkiben, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) impozáns edzőközpontjában.
A FociFesztivál névre hallgató egész napos rendezvény –
amelyet az MLSZ szakmailag teljes támogatásáról biztosított
– új oldalairól mutatta meg a futballt, és lehetőséget
biztosított arra is, hogy emlékezzünk a mindmáig utolsó, világverő
magyar válogatottra.
A foci a világ
legnépszerűbb sportága, és messze nem csak arról szól ma már,
hogy huszonkét játékos kergeti a bőrt egy hatalmas füves területen.
A labdarúgás – hasonlóan szinte mindenhez – nagyon sok formában
jelen van már napjainkban. A közismert és népszerű futsalt
bizonyára sokan ismerik, de létezik a zárt pályás, úgynevezett
jorkyball, ahol kettő a kettő elleni ütközeteket vívnak, és
a strandokon mind gyakoribb az „élő” csocsó-pálya is, ahol
minden bábu egy-egy ember. A futball ezen válfajaiból ízelítőt
is kaphattunk a FociFesztiválon, sőt, a vállalkozó kedvű nézők
ki is próbálhatták valamennyi változatot.
A délelőtti
program során léptek pályára az első (1985-ös) női válogatottunk
tagjai, akik a jelenlegi U17-es válogatottal játszottak. Az 1985
áprilisában az NSZK ellen 1-0-ra diadalmaskodó együttesből
Kiss Mária, Oroszki Ildikó, Boros Piroska, Lojd Zsuzsanna,
Keresztes Zsuzsanna, Bárfy Ágnes, Lovász Gyöngyi és Vrábel
Ibolya szerepelt az összecsapáson. A mérkőzés után Kiss László
szövetségi edző köszöntötte a pályára lépő egykori válogatottakat,
és adott át minden játékosnak egy emléklapot, illetve egy-egy
névre szóló válogatott mezt.
Délután az
1996-os olimpiai válogatott tagjai is szórakoztatták a közönséget
- 4-3-ra legyőzték a Fesztivál válogatottat. Egy mérkőzést
játszott az MLSZ válogatottja is, amely a László atya Kupa All
Stars csapata ellen mérkőzött meg.
A FociFesztivál
gazdag programkínálatából a legnagyobb érdeklődés minden kétséget
kizáróan az 1986-os mexikói labdarúgó-világbajnokság máig
emlékezetes, Szovjetunió–Magyarország mérkőzésének nem
hivatalos visszavágóját övezte.
Ki ne tudná?
Negyedszázada, azon lidérces júniusi hétfőn 6-0-ra legyőztek
bennünket a szovjetek, szertefoszlatva a kimagasló vb-szereplésünkbe
vetett álmainkat, vágyainkat. Hála a remek szervező munkának,
a „visszavágón” szinte pontosan ugyanúgy állt fel a két
csapat, mint 25 évvel ezelőtt Irapuatóban. Mindkét gárda
akkori csillagai eljöttek a meccsre, így olyan egykori
klasszisokat láthatott a közel háromezres közönség, mint Détári
Lajos, Garaba Imre, Nagy Antal, Bognár György, Sallai Sándor,
Kovács Kálmán, Kardos József, illetve ex-szovjet részről
Rinat Daszajev, Szergej Alejnyikov, Rácz László, Alekszandr
Zavarov vagy éppen az Aranylabdás Igor Belanov.
A gálamérkőzés
– jó hangulata mellett – remek színvonalú játékot hozott,
és korántsem mellékesen, ezúttal nem szenvedett vereséget
csapatunk. Bár az 5-5-ös döntetlen aligha jelent gyógyírt a
negyedszázada ugyanúgy sajgó sebünkre, mégis jó volt egy
kicsit emlékezni.
Na, nem a súlyos
vereségre, hanem arra, hogy az 1980-as évek közepén volt egy
ragyogó válogatottunk, és 1986-ban legalább még jelen lehettünk
a világbajnokságon. Sajnos éppen huszonöt éve annak, hogy már
ennyi sem sikerül.
Kovács Attila
|
