vissza a főoldalra

 

 

 2011.09.30. 

A tervek és a gyakorlat

Kár, hogy nincs egyetlen hiteles ellenzéki párt sem a Parlamentben. Épkézláb ellenzék nélkül ugyanis a demokrácia nem működhet jól, a hatalmon lévők szándékától, minőségétől függetlenül. Az ellenzék szerepe fontos, ha van valódi, saját elképzelése, képe a világról. Ha vannak valódi társadalomjavító szándékai, ha értelmes, ép lelkű és szellemű emberekből áll.

A mostani pártokat végignézve csak érdekköröket látunk erkölcsileg végletesen elhasznált szereplőkkel vagy – mondjuk ki – idiótákkal. Jobb korokban a mai ellenzéki pártok képviselőinek jelentős része börtönben vagy elmegyógyintézetben töltené napjait. Most az ülésteremben.

A Magyar Szocialista Pártról talán nem is kell semmit sem mondanunk. Gyurcsány Ferenc magáért és a pártjáért beszél. Akiben a tisztesség szikrája megvolt, az kimenekült az MSZP-ből.

A Jobbikról annyi leleplező és nyilvánvaló tény látott napvilágot, hogy tisztességük, céljaik és megbízatásuk hitelessége teljes mértékben elveszett. Ha volt egyáltalán. Ráadásul még ebben a felemás szerepben is tehetségtelenek. Nem telik el hét valamilyen botrány nélkül, miközben a legnagyobb, legégbekiáltóbb ott lebeg felettük: Morvai Krisztina minden további nélkül belépett egy Izraelt támogató, palesztinellenes pártba, Vona jóváhagyó dörmögése mellett.

Az LMP-ben megvolt a lehetőség, de Schiffer nem tudta meghaladni önmagát és kulturális, politikai, genetikai beágyazódottságát. Az LMP átvette a szétzuhant SZDSZ szerepét, átvette a magyarországi zsidópárt szerepét. Ez nem valamiféle faji meghatározás, nem valamiféle politikai kategória, hanem az átlag LMP-s és politikára érzékeny átlag választópolgár tapasztalata. Az LMP- ben a kívülmaradtak csak kreatívoknak hívják a párt politikai irányvonalát Daniel Cohn-Bendit felé terelő csoportot. Azzal, hogy az LMP szervezőként részt vett Daniel Cohn-Bandit és Heller Ágnes tisztán zsidók közötti szolidaritásra épülő brüsszeli hakniján, azzal a párt mint magyar zöld párt hitelessége lefolyt a csatornán a Brüsszel alatti láthatatlan Senne folyócskába. (A zsidópárt természetesen nem azt jelenti, hogy ez a párt a magyar zsidóságot képviseli, hanem azt, hogy a túlnyomó részben zsidókból álló, az egykori SZDSZ holdudvarának igényei szerint jár el.)

Pedig most nagy szükség lenne az értelmes, a lényegi hibákra rámutató ellenzékre. Ugyan-is a kormánypárt és a kormány – úgy tűnik – kissé elfáradt. Sok kiváló intézkedés, egy valódi, nagy ívű nemzeti program, ezen belül az új alkotmány és a Széll Kálmán-terv elfogadása után most megtört a lendület.

Matolcsy bejelentette a 2011-es költségvetést. A költségvetés kemény, vállaltan népszerűtlen intézkedéseket tartalmaz. Ez önmagában nem baj. Önmagában nincsenek jó vagy rossz gazdaságpolitikai eszközök.

 A forgalmi adó jövőre 2 százalékkal emelkedik. A forgalmi adó emelése nem feltétlenül rossz, ha az egy koherens gazdaságpolitikai rendszer része. Ugyanis az ÁFA növelése csökkenti az importot, visszafogja a fogyasztást, növelheti a lakossági megtakarítást, és növelheti az államháztartás bevételeit. Csakhogy egy ilyen intézkedésnek kell legyen másik oldala is. Ugyanis a dráguló árakat, az import értékesítéséből származó bevétel kiesését, a fogyasztás, ezzel együtt a kereslet szűkülését ellensúlyozni kell.

De miből? – jön az indokolt kérdés. És valóban, az egyik lehetőség a kis- és középvállalkozások támogatásának növelése, az őket sújtó adók és járulékok csökkentése. A másik olcsóbb, államilag támogatott finanszírozás vagy egyéb források megteremtése ugyanezen vállalkozások részére. Esetleg a szociális juttatások növelése, a közvetlen lakossági támogatások rendszerének megerősítése jöhet még szóba. Ezek mind pénzbe kerülnek, márpedig az nincs.

Azonban nem csak a fenti eszközökkel lehet a növekvő terheket ellensúlyozni. Hanem a magyar gazdaságot, és tegyük hozzá, az egész magyar életet lefelé húzó teher, az adminisztrációs terhek csökkentésével is. A magyar vállalkozásokat és úgy általában a magyar embereket olyan adminisztrációs kötelezettségek terhelik, melyek a működő gazdaságoktól idegenek. Nem lehet megfelelő hatékonyságú gazdasági tevékenységet folytatni hivatalok folyosóin ücsörögve, értelmetlen adatlapokkal, bevallásokkal és jelentésekkel bajlódva. Nem lehet célszerű jól működő üzleti vállalkozásokat létrehozni, ha a hatóságok és közigazgatási intézmények tevékenysége kimerül az értelmetlen akadályozásban és pénzbehajtásban. Ha rendszeresen arról kell jelentéseket leadni, hogy nincs mit jelenteni, ellenben ennek elmaradása büntetést von maga után. Ha az adórendszer által megkövetelt adminisztráció köszönőviszonyban sincs a valósággal. Ha csak az a gazdasági társaság képes fennmaradni, amelyik ügyeskedik, csal vagy az állami pénzeket szívja el.

Ezzel tisztában kell legyen a Matolcsy vezette minisztérium és a Fidesz–KDNP frakció is. A kormányprogramból, a nemzeti együttműködés rendszeréből és a Széll Kálmán-terv ide vonatkozó részéből is ez következik.

Hogy kissé elmozduljunk a tabloid felé: hol van a söralátét méretű adóbevallás?

Sőt, az elmúlt hetek bejelentései inkább a másik irányba, a tovább-bonyolítás, a továbbakadályozás irányába mozdulnak el. A vállalkozásokat sújtó ún. gépjárműadó léte a magyar adó- és járulékrendszer képtelenségének a bizonyítéka. A gazdasági társaságoknak azért kell gépjárműadót fizetniük, mert a cég tulajdonában lévő autót magáncélra is használják és ezzel lényegében jövedelemre tesznek szert. És mi van azzal, aki nem használja? Mi van azokkal a vállalkozásokkal, amelyeknek munkaeszköz az autó?

De felteszem a kérdést: a közigazgatás vagy a kormány autói éjszaka a hivatalok, vagy a parlament előtt parkolnak? Nem? Akkor a ház előtt álló vagy a miniszter urat hazavivő autó után is fizetnek jövedelemadót?

Említsük azért meg a pozitívumokat is, az ún. szuperbruttó eltörlése 4,3 százalékos adóteher-csökkenést jelent, mely tulajdonképpen ellensúlyozhatná a 2 százalékos forgalmi adó növekedést, de mivel az adójóváírás rendszere is megszűnt, ezért ez kérdéses. Ennek ellenére mind a szuperbruttó, mind az adójóváírás eltörlése jó lépés, a teljesen átláthatatlan rendszer egyszerűsítését célozza.

A Széll Kálmán-terv bürokráciacsökkentő programja jó. Ki van dolgozva, látszik, hogy komolyan gondolják. Csakhogy ez kevés. Ennél lényegesen több változásra van szükség. Elsősorban egy alapvető szemléletváltásra. Azért, mert vannak, akik eltitkolják a jövedelmüket, azért nem lehet általános büntetést kiosztani adó formájában. Ha Robika rosszalkodik, akkor az egész osztály húsz fekvőtámaszt csinál? Ez a szemlélet már az iskolákban is megbukott.

De, hogy továbbmenjünk. Nem elég a szabályokat megváltoztatni, valamit a rendszerben szocializálódott hivatalnokokkal is tenni kell. Hogy csak az egyik legirritálóbb példát nézzük. A Széll Kálmán-tervben nevesítették, hogy a teljesen értelmetlen – és lehetetlen nevű – NYENYI-t (nyugdíj-biztosítási egyéni nyilvántartó adatlap) megszüntetik. Ehhez képest, biztos, ami biztos, a NAV elkezdett bírságolni a 2008-as és 2009-es elmaradt NYENYI adatlapok hiánya miatt.

De a hasonló eseteket oldalakon keresztül lehetne sorolni. És nem csak a gazdasági életben. Tessék nekem megmondani, hogy mi jár le egy személyi igazolványban? Abban a személyi igazolványban, ami kötelező. Mi történik velem, ami miatt nekem új okmányt kell csináltatnom 1500 forintért egy fél napon keresztül?

Nem sorolom a további irritáló bürokratikus kötelezettségeket.

Ha elfogulatlanul nézzük, akkor meg kell állapítanunk, hogy a kormány hatalmas munkát vállalt magára. A bürokrácia gólemét nem lehet csak úgy leparittyázni. Határozott, kemény, végigvitt intézkedések kellenek. Az elméleti irány helyesnek tűnik, azonban a gyakorlati megvalósításnak még mindig túl sok akadály állja útját. A túlzott bürokráciát ki kell söpörni, még akkor is, ha ez sokakat fájdalmasan érint. Akkor is, ha 40-50 éves családos embereket kell elbocsátani az államigazgatásból. Ha ez nem történik meg, a magyar gazdaságnak esélye sincs a talpra állásra.

A külső szemlélőnek most az látszik, hogy miközben a tervek jó irányt céloztak meg, miközben a döntéshozók egy része félholtra dolgozza magát, a folyamatok középszinten elakadnak. A nagy sebességű változások megtorpantak. Az elméleti győzelmek már nem mindig hozzák a gyakorlati változást.

Most kéne egy erős, racionális és tisztességes ellenzék, amelyik ráébreszti a hatalmon lévőket, hogy ha nem viszik véghez a teljes változást, könnyen elbuknak. Ilyen ellenzék nincs és a csírája sem látszik. De, ami ennél is fontosabb, feltehetőleg ez Magyarország utolsó esélye a talpra állásra. Ha ez a próbálkozás elbukik, vele bukhat az egész ország.

 

Csorja Gergely