vissza a főoldalra

 2012.04.13. 

Díjazott levéltári szolgáltatások

A tiltott, esetleg megtűrt dolgok közé tartozott az egyháztörténeti kutatás

Az Év Kutatóhelye Díjat kapott a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár (KFL). A Magyar Családtörténet Kutató Egyesület (MACSE) alapította díjjal, a kutatók szavazatai alapján a levéltár Communio névre keresztelt közösségkutatás projektjét és internetes kutatási szolgáltatását értékelték. A díjat Gyimesi Endre, a levéltárakért felelős helyettes államtitkár adta át 2012. január 25-én, a Magyar Országos Levéltár Lovagtermében.

 Mit jelent az önök számára ez az elismerés? – kérdezem dr. Lakatos Andortól a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár vezetőjétől.

 –Léteznek a kultúrszférában olyan szakmai díjak, amelyek elnyeréséről kollégák, hasonló intézmények vezetői döntenek. A levéltárak világában a korábbi időkből elsősorban ilyen típusú díjak ismertek, tehát a „közönségdíj” nem volt jelen. Amikor a MACSE 2011-ben úgy döntött, hogy a kutatók visszajelzéseire-véleményére alapozza az Év Kutatóhelye Díjat, újszerű vállalkozást indított el. Tudni kell, hogy a levéltárak kutató közönsége a társadalom viszonylag szűk rétege. Ha az átlag embert megkérdezzük a levéltári kutató fogalmáról, általában idős urakra, szemüveges akadémikusokra gondolnak, akik tudományos munkákat írnak. Ez a kép nagyjából igaz is volt a rendszerváltás koráig; de a levéltárak kutatóforgalma az utóbbi 20 évben „eltömegesedett”. A kutatások célja már nem feltétlenül a tudományos publikáció, a keresett információk viszont sokféle szempontból érdekesek-értékesek lehetnek. Az 1990-es évektől egyre többen látogatják családkutatás céljából a levéltárakat. Azt tapasztaljuk, hogy a személyes érintettség, a családok-ősök kutatása egyre szélesebb rétegeket képes megmozgatni. Ezek az érdeklődők pedig egymásra találtak a modern technika, az internet segítségével. Így jött létre a MACSE is, és az egyesület honlapján az az igény, hogy a kutatói tapasztalatok megosztásának részeként „rangsorolják” a levéltárakat. Ebben az értelemben beszélhetünk tehát közönségdíjról.

 Ez egy civil elismerés, amiből arra következtetek, hogy az egyházi levéltárak anyagai nem csupán klerikusok számára lehet érdekesek.

 –Egyértelmű. Forrásaink változatosak, de minket is meglepett, hogy kis intézményként miként kaphattunk jelentős számú szavazatot. Mindez talán egy furcsa egybeesés eredménye. Tavaly kezdődött a MACSE adatgyűjtése – amiről egyébként nem volt tudomásunk – , és levéltárunk éppen ebben az évben indított el egy újszerű szolgáltatást, internetes kutatási lehetőséget biztosítva a családkutatók számára. Ezzel a szolgáltatással több mint háromszáz kutató élt, s ez jelentős forgalomnövekedést eredményezett.

 Tehát bővülnek az egyházi levéltárak külső kapcsolatai?

 –Az utolsó 20 évben mindenképpen, a levéltáros szakma belső megítélése szerint is. A rendszerváltás előtti politikai körülmények miatt kicsit elzárt világot jelentettek az egyházi levéltárak. Sokáig a tiltott, esetleg megtűrt dolgok közé tartozott az egyháztörténeti kutatás, a szigor a ’80-as években kezdett enyhülni. Azóta egyre több a publikáció is egyháztörténeti kérdésekben. A rendszerváltás után az egyházaknak lehetőségük nyílt arra, hogy szabadon kézbe vegyék intézményeik-gyűjteményeik fenntartását-irányítását. Új munkahelyek jelentek meg, viszonylag sok fiatal került az egyházi levéltárakhoz. Az elmúlt időszak egyik következménye, hogy jórészt nem klerikusok látják el a szolgálatot ezekben az intézményekben, hanem civilek. Nagy kihívást jelentett, hogy egy korábban elzárt világot lehetett bemutatni, abban kutatni, így sok publikáció jelent meg egyházi levéltárak anyagából. Elmondható, hogy többszörösére nőtt az egyházi levéltárak forgalma. Egyértelmű, hogy a távolabbi kutatók nem tudnak oly’ sok időt nálunk tölteni, de így is évente kb. 300 esetben szolgáljuk ki a hozzánk érkezőket. Az e-kutatás szolgáltatásunk első évében viszont az interneten közel 9000 kutatási esetünk volt. Az intenzitás természetesen nem egyenletes, megfigyelhető, hogy a téli időszakban sokkal többen-többet kutatnak, mint a nyáron, vagy későtavasszal.

 Gondolom, ez az internetes szolgáltatás több bevételt is jelent.

 –Igen, ezt a Communio-projektről tartott előadásaimban általában ki is fejtem. Az e-kutatás szolgáltatással valójában mindenki „jól jár”. A regisztrációs díj a levéltár számára bevételt jelent, a kutatók viszont jóval többet használhatják a levéltár forrásait (kényelmesen, otthonról), és valójában kevesebbet költenek, mintha a helyszínre utaznának. Egy „társadalmi erőtért” érzek az intézmény körül, mióta beindult ez a projekt. Amikor támogatókat keresünk, tudunk kihez fordulni, érdeklődnek munkánk iránt, s ez a segítőkészség számunkra eleinte meglepő volt. Közmunkások segítségével végezzük a digitalizálást, s mikor a közmunkaprogramok időnként leállnak, felkeresnek bennünket kutatóink érdeklődve, hogyan segíthetnék a további munkánkat. Ez jóleső élmény manapság, amikor mindenütt a gazdasági válságról beszélnek.

 Akkor most térjünk rá a már említetett Communio –projektre.

 –A Communio-projekt leegyszerűsítve azt jelenti, hogy egymásra építjük a fellelhető anyagkönyveket és a helytörténeti információkat. Arra vállalkoztunk, hogy feltárjuk kalocsai érsekség területének római katolikus, kéziratos anyakönyvi és helytörténeti köteteit, azért is, mert a 18-19. századi emberek életében a helyi közösség volt meghatározó. Az őket körülvevő közösség határozta meg mindennapjaikat és életminőségüket, amelynek a forrásai ott vannak a helytörténeti őrző helyeken, így a plébániákon. A helyi kéziratos feljegyzések általában egyediek, a tartalom másutt nem megtalálható. A kötet formátumnak is nagy a jelentősége. Ez azt jelenti, hogy fűzött-kötött, ránézésre régi könyvekre hasonlító kéziratos forrásokról beszélhetünk. A plébániákon ennél több irat is található, viszont azok tömeges digitalizálására rövid távon nem tudunk vállalkozni, mert kétszemélyes intézményünk kapacitása nem elegendő ehhez. Első körben tehát csak a kéziratos köteteket vizsgáljuk. Ezek a kötetek – anyakönyvek, népesség-összeírások, egyházmegyei körlevelek és uralkodói-helytartótanácsi leiratok átírásai, testületi jegyzőkönyvek, vizitációk, historia domusok – általában egyediek, és a legfontosabbnak vélt eseményeket-információkat jegyezték le bennük. Minden egyes dokumentum kap egy rövid leírást, majd digitális fotózással elkészítjük képi másolatát. A határon túli területek esetében elsősorban a központi levéltár állományából, az anyakönyvi másodpéldányok gyűjteményéből dolgozunk. Ebből is kitűnik, hogy határon túli levéltárakkal is van kapcsolatunk. A kalocsai érsekség hajdani területét ugyanis kettészeli a magyar-szerb határ. Az egyházi anyakönyveket annak idején a jugoszláv hatalom államosította, központi hivatalokba szállították be és városi levéltárakba. Így tették ezt Szabadka esetében is. És a hajdani Bács-Bodrog vármegyéből elszármazottak nálunk is kutathatják adataikat, mert az anyakönyvek másodpéldányát sikerült digitalizálnunk. Kutatóink közel 600 ezer digitális képfelvételt lapozhatnak-böngészhetnek.

Medveczky Attila