2012.04.20.
A lumpenmutyizás krachja, avagy néhány
szó a zöld fűről
Valerij
Szemivolosz a pravda.com.ua internetes portálon megjelent írásában
a Régiók Pártja által kiépített új hatalom természetét
boncolgatja, figyelmeztetve a hatalmasokat, hogy az országban a
helyzet mindinkább robbanásveszélyessé válik. Az alábbiakban
ebből az írásból ajánlunk néhány gondolatot olvasóink
figyelmébe.
Egyszer már módomban
volt megállapítani, hogy a hatalom Olümposzát lényegüket
tekintve lumpenizált személyek szállták meg, akiknek a fő társadalmi
támaszát szintén lumpenek képezik, csak kevésbé sikerültek
és gyorsak, mint hatalommal bíró társaik. Létünk fő társadalmi-politikai
paradoxona éppen abban rejlik, hogy a szupertehetős,
extrakorrumpált elit mutyizott (alvilági szleng, megállapodást
jelent) a koldus, lumpenizált alsóbb rétegekkel. De a PR népszerűségének
meredek zuhanásából ítélve ez az idill az összeomlás szélén
áll.
Minden azzal kezdődött,
hogy hatalomra kerülve ezek a lumpen-nagyokosok elsősorban a
hozzájuk szociálisan közelállókra szálltak rá. Furcsa történetet
mesélt az egyik barátom, melynek a régiósok korszakának
legelején volt a tanúja. Ismerősöm, aki a múltban az egyik erőszakszervezet
munkatársa volt, jelenleg pedig ügyvéd, valamilyen ügyben
felkereste kollégáját, aki korábban beállt a PR-be, s
meglehetősen magasra kapaszkodott a fehér-kékek helyi hierarchiájában.
Mindenesetre abban az időben ő kurírozta a harkivi járásokban
a vonzó – legalábbis a dolláraprítás tekintetében –
hivatali tisztségek elosztását. Miután kiderült, hogy mit
akar kollégája, s illedelmesen meghallgatta záróbeszédét arról,
milyen hosszú időre és komolyan kerültek hatalomra a régiósok,
annak minden kellemes következményével a barátok, s
kellemetlen folyományával az ellenségek számára, már éppen
búcsúzni készült, amikor az irodába beoldalgott a kurátor
segédje, majd körülbelül a következő párbeszéd tanúja
lehetett:
– ??? – kérdezte
pillantásával a segéd főnökét, alig észrevehetően a vendég
felé intve fejével.
– Mondd! –
legyintett elnézően a főnök, úgy értve, hogy sajátjuk az
ember.
– Beszéltem a régi
ügyésszel. Esküszik, hogy hűségesen szolgál majd…
– Mostanság
mind esküdöznek…
– … és kész
áldozni a bizalomért.
– Mennyit?
– Kétszázötvenet.
– Hát az új
mennyit ígér?
– Százötvenet.
A főnök egy
pillanatra elgondolkodott, majd kiadta az utasítást:
– Szóval így.
Az újtól és a régitől is vegyél el háromszázat.
– És kit fogunk
javasolni?
– Egyelőre
senkit. Meghagyjuk a régit, néhány hónap múlva pedig elküldjük
tanyára lepkét fogni, s javasoljuk az újat.
– És ha a régi
ágálni kezd?
– Ha megmoccan,
elmagyarázzuk neki: hálás lehet, hogy nem kergettük világgá
mezítláb és pucér fenékkel. Arra is utalni lehet, hogy milyen
érzés egy cellából élvezni a jól megérdemelt nyugdíjas éveket…
Végül ennyiben
maradtak.
A barátom később
csodálkozott: „Hát valóban nem értik, hogy ilyen törvénytelenség
mellett, mindenkit ellenséggé változtatva sokáig nem lesznek képesek
kitartani?”. De nincs min csodálkozni, mert a hatalmi struktúrákba
tömegesen szivárogtak be a lumpenpszichológia aktív képviselői,
akik egyetlen ideológiát vallanak: STEKSZ és HATALOM! Különös
kitartással igyekeznek megvetni a lábukat bármilyen hatalmi résben,
közel az újraelosztó helyekhez. A legfontosabb számukra az,
hogy most, azonnal megkopasszanak bárkit, aki a kezük ügyébe
kerül. És nem érdekli őket, hogy mi történik később, ha kő
kövön nem marad…
De akkoriban még
csak a kezdetén jártunk a korlátlan önkénynek. S nem csupán
az úgynevezett ellenzék megkopasztásáról van szó (annál is
inkább, mivel úgy tűnik, hogy az külső segítség nélkül is
tönkreteszi magát), vagy a represszióról bizonyos vezetőikkel
szemben, vagy a régiósok előtti korokban létező minden polgári
jog és szabadság felszámolásáról, vagy a népesség régióellenes
beállítottságú részének elnyomásáról.
Ezen aligha csodálkozhatunk.
A hatalom és az ellenzék szembenállása, egyben a törekvés
arra, hogy a másikat a lehető legkényelmetlenebb helyzetbe hozzák,
a jogok és szabadságok spektrumának tágításáért/szűkítéséért
folytatott állandó küzdelem az állam és a civil társadalom között
még a demokratikus államok számára is megszokott dolog.
Csakhogy mindezek a folyamatok stabil, rég leellenőrzött, úgymond
civilizált szabályok szerint mennek végbe.
Mivel azonban a régiósok
által működtetett országunk már rég nem demokratikus, s
hovatovább egyre gyorsabban süllyed az autoritarizmus felé, így
azok a bizonyos szabályok egyáltalán nem civilizáltak. Ami önmagában
véve hosszú távon nem túl jó a hatalomnak, mert radikalizálja,
forradalmasítja, s érthetően lumpenizálja a régióellenes
hangulatok hordozóinak egy jelentős részét….
Pedig még az
autoritarista-totalitárius rezsimek is csak az ellenzék elitjét,
aktivistáit nyomják el, s nem bántják különösebben annak
szavazóbázisát, sőt, igyekeznek így vagy úgy a maguk oldalára
állítani azt. A saját híveikről már nem is szólva.
Még a németországi
náci rezsim is, amely elnyomta a kommunista és szociáldemokrata
elitet és aktivistáikat, a hétköznapi emberekből álló
ellenzék fennmaradó részét igyekezett a maga oldalára állítani
munkahelyek teremtésével, a munkanélküliség felszámolásával,
az életszínvonal emelésével. A híveiknek biztosított
bizonyos előnyökről már nem is szólva. Más kérdés, hogy
kinek és minek a rovására, s mi módon történt mindez, de éppen
az életszínvonal emelésével magyarázzák sokan a kutatók közül
a „német csoda” jelenségét a múlt század harmincas éveiben.
Ukrajnában
azonban nem következett be régiós társadalmi-gazdasági csoda,
s nemigen várható a jövőben sem. Mert a beígért „javulás
még ma” helyett azonnali rosszabbodás következett be, amely
majdhogynem elsősorban Janukovics és társai szavazóbázisát
érintette.
Ez egyaránt
vonatkozik az úgynevezett kedvezményezettekre (afganisztániak,
csernobiliak), a hétköznapi költségvetési dolgozók tömegeire
(elsősorban a humán szférában dolgozókra – orvosokra, pedagógusokra),
a nyugdíjasokra, és azokra is, akiket a marxista-leninista
szleng proletároknak nevez (bányászokra, kohászokra, a gépiparban
dolgozókra), akik az új munkahelyek és fizetésemelés helyett
az utóbbi „stabilizálását” s a munkanélküliség növekedését
kapták. Nem szabad megfeledkezni a kis- és közepes vállalkozókról
sem, akiket Janukovics kormánya gyakorlatilag szétlapított az
adóhengerrel.
Azonban, véleményem
szerint, Janukovicsra és társaira leginkább szavazóbázisuk
gerince, a marginalizált lumpenek tömege sértődhetett meg,
akik nemcsak hogy máig hiába várják az olcsó gázt és a
kedvenc leárazott heringjüket, de hiába lesik még a megígért,
akárcsak tettetett barátságot is Moszkvával, az orosz nyelv státusának
változását.
De különösen
ingerli ezt a publikumot, hogy túlnyomó többségük nem
gyakorolhatta kedvenc elfoglaltságát, vagyis a semmittevést és
a harácsolást. Mert egész Ukrajnában nem létezik annyi zsíros
állás, amennyivel legalább minden donyeckit ki lehetne elégíteni.
De nem is ültethető be bárki egy ilyen hivatalba, mert azt
nemcsak arra szánták, hogy a hivatalnok a saját zsebére
dolgozhasson, hanem arra is, hogy „megosztozzék” a gazdáival.
Azonban a lumpen ezt az utóbbit nagyon nem szereti, alkatilag képtelen
rá.
Feldühödve
azonban képes másra…
Egy korábbi
anyaghoz írt kommentárban valaki azt állította, hogy a népünk
képtelen radikális tettekre, mert természetét tekintve békés
és kedves. Igen, barátságosak és vendégszeretők vagyunk, de
csak normális körülmények között. Ám a jelenlegi helyzetet
aligha nevezhetné bárki normálisnak. Ráadásul nem csupán a népről
van szó általában, hanem annak egy jelentős, lumpenizált részéről,
amely kész önkénnyel felelni az önkényre.
Úgyhogy végezetül
azt tanácsolnám a hatalmasoknak, hogy válogassák meg a
szavaikat. Mert Azarov gyakorta emlegetett elmélkedése a káposzta
hasznáról igen kellemetlen történelmi párhuzamokra adhat
okot. A XVIII. század végén történt, hogy a francia Dijon városparancsnoka
az éhező városlakók panaszaira a következő végzetes
kijelentést merte tenni: „Már kinőtt a fű a mezőn –
menjetek, faljátok!” Történt mindez a Nagy Francia Forradalom
előestéjén. A városparancsnokot a feldühödött lakosság
hamarosan felkötötte, előbb azonban fűvel tömték tele a száját…
Hk
(Forrás: karpataljalap.net)
|