vissza a főoldalra

 2012.04.20. 

Székely lármafák

Nem a török, vagy a tatár támad ránk, hanem az anyanyelvünk, az identitásunk, a szülőföldünk és a lélekszámunk került veszélybe

Április 2-án 19 órakor mutatták be a budapesti Bujdosó Székely Étteremben Csíki Sándor könyvét a Lármafák székely ormokon címűt. A kötet kétszáz történetet foglal magába. Az első fejezetben a 112 esszé székely településekről szól, a második fejezetben 60 nyárádmenti írás a backamadarasi gyermekéveket, majd a harmadik rész a Bolyai Líceumban töltött időket meséli el. A kötetről a szerzővel, Csíki Sándor íróval, az Erdélyi Családszervezetek Szövetségének elnökével, a Magyar Polgári Párt tanácsosával beszélgetünk.

 A lármafa magaslatokon elhelyezett, az ellenség közeledését, a közvetlen veszélyt fény- és füstjelekkel jelző hírközlő eszköz. Honnan a mű címe? Milyen ellenséget, veszélyt lát Csíki Sándor a székelyekre nézve?

 –Természetesen a könyv címe metafora; abban az értelemben használom a lármafa szót, hogy jelen pillanatban is lármafákat kell gyújtani. Igaz nem a török, vagy a tatár támad ránk, székelyekre, hanem az anyanyelvünk, az identitásunk, a szülőföldünk és a lélekszámunk került veszélybe. Mivel 112 székely faluról írtam, így ezeket a településeket lármafának tekintem. Ezek közül léteznek olyan falvak, melyekben 100 ember sem él, ugyanakkor Marosvásárhely is egy nagy falu, mert székely telepítésű, és valamikor Székelyvásárhelynek nevezték. A könyv második fejezetében 60 nyárádmenti történetet mesélek el. A Nyárádmente Székelyföld nyugati része, egy sűrűn lakott vidék , és itt lármafákat kell gyújtani, mert fogy a magyar és óriási szegénységben él. A harmadik fejezet pedig Marosvásárhelyen játszódik le; a Bolyai Líceumban eltöltött éveimről 24 történetet mesélek. Úgy gondolom, hogy mivel ezek az írások a világhálón, pontosabban az erdely.ma-n is olvashatók voltak, szükségessé vált a könyv alakban történő megjelenés. Nagyon sokat jelent számomra, és köszönettel tartozom Kövér Lászlónak, a Magyar Országgyűlés elnökének, hogy támogatásra méltatta könyvemet. Arra is büszke vagyok, hogy a Marosvásárhelyről származó Dávid Júlia szegedi festőművész illusztrálta a könyvet. A művésznő készítette a szászrégeni református templom üvegfestményeit és Wass Albert-könyvet is illusztrált már. Könyvemmel a lármafát meggyújtottam és figyelmeztetni próbálom a kortársaimat, székely testvéreimet arra, nagyon vigyázzunk, mert „farkas jár a kertek alatt.” Egyre kevesebben vagyunk, romlik az anyanyelvünk és a jogaink zsugorodnak. Ott, ahol nem érjük el a 20%-os arányt, több jogot elveszítünk. Így pl. azt is, hogy nem lehet kiírni magyarul az adott település nevét, nem lehet magyarul megszólalni a hivatalokban sem. Sajnos az utóbbi népszámlálás bebizonyította, hogy sokat fogytunk, már csak 1 millió 200 ezren vagyunk. Az elmúlt 10 év alatt közel 200 ezer magyarral lett kevesebb.

 Nagyon lényeges a székely identitás, de talán a népszámláláskor ezzel vigyázni kell, mert ha a székely ember nem azt jelöli be, hogy magyar, akkor bizony kevesebb magyar anyanyelvűt regisztrálnak.

 –Annak ellenére, hogy származásilag székelyek vagyunk, nagyon határozottan arra kért mindenkit az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége, a Székely Nemzeti Tanács, és a Magyar Polgári Párt is, hogy magyarnak vallja magát. Ennek a népszámlálásnak a rendszerét románok találták ki, és a hatalomnak az a jó, ha minél kevesebb magyar él Romániában. Természetesen, ha elkészül a magyar nemzeti regiszter, akkor már emlegethetjük székely származásunkat. Hiszen minden székely magyar, és Kőrösi Csoma Sándor óta nagyon sok székely ember székely-magyarnak vallja magát. Törzsünkben székelyek vagyunk, de nyelvünkben, nemzetünkben magyarok. A székely öntudat sajnos kopik, sok helyen már nem emlegetik az emberek székelységüket. Hiába írta le Orbán Balázs annak idején, hogy az összes nyárádmenti és Kis-Küküllő –menti település székely gyökerű, ma már ezt az emberek elfelejtették. Azért is gyújtok lármafát, hogy vállaljuk a székely gyökereket. Ezekről a témákról írok a könyvemben, természetesen nem bonyolultan, hanem az egyszerű székely ember nyelvén. Sőt, a gyerekkori történeteim tájszólásban íródtak, és a 60 nyárádmenti fejezetben egy kisgyerek bőrébe bújva mesélem el azt, miként is élnek a székelyek ezen a tájon.

 Magyarországon hol lehet a könyvhöz jutni?

 –Immár ez a hatodik könyvem, és ahogy az eddigieket, úgy ezt is saját magam árulom. A kereskedőket ebből kihagyom. Legközelebb Székesfehérváron a Civil Centrumban tartok könyvbemutatót április 19-én. Erre nagy szeretettel várom a Magyar Fórum olvasóit.

Medveczky Attila