vissza a főoldalra

 2012.04.20. 

Önmagában szép épület csak a tervezőasztalon létezik

A főépítészek hatáskörét, felelősségét növelni, bővíteni kell

Krizsán András Ybl-díjas építész 1986-ban diplomázott a BME Építészmérnöki karán. A Vándoriskola I. ciklusát 1989 és 1992 között végezte el. Jelenleg a Modum Építésziroda Kft. és a Kör Építész Stúdió Kft. vezető tervezője és ügyvezető igazgatója. 1992 óta Pula főépítésze. A Falufejlesztési Társaság elnöke, a Csütörtöki iskola Programsorozat szervezője, az Országos Főépítészi Kollégium vezetőségi tagja (1998-2000) , a Magyarországi Evangélikus Egyház Építész Bizottságának tagja, a Budapesti Építész Kamara küldötte, a Magyar Építőművészek Szövetségének tagja. „Veszprém megye háza” építészeti nívódíjban részesült a csopaki Bezerédi - ház, a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ és a révfülöpi Szigeti strand fogadóépülete építéséért.

 Gratulálunk a „friss” Ybl-díjhoz! Mennyire érte meglepetésként ez a kitüntetés?  

–Köszönöm! Mindenképpen nagy megtiszteltetésnek érzem ezt a díjat, hiszen kiváló kollégákkal együtt vehettem át. Az Ybl-díj odaítélésének igen szabályozott a rendje, mert ezt a díjat meg kell pályázni. Engem egy nagyon tiszteletre méltó mesterem biztatott, s majd végül meggyőzött arról, hogy adjam be az Ybl-díjra a pályázatomat. Először azzal hárítottam, hogy mindez még nem érett meg nálam, és ezt a díjat mások inkább megérdemlik. Végül is az utolsó pillanatban beadtam a portfóliómat, s mint utóbb kiderült, nem hiába, mert nem volt kérdés a díj odaítélése. Természetesen örültem a díjnak, de nem ért váratlanul, hiszen a pályázati anyagot magam állítottam össze.

 Azt nem fájlalja, hogy az Ybl-díjak körül nincs olyan nagy médiafelhajtás, mint a nagy állami díjak esetében?  

–Azért mégiscsak érdeklődik a média, hiszen lapjuk felkeresett engem, amit nagyon szépen köszönök. Abból a szempontból viszont jó lenne a média magasabb fokú érdeklődése, hogy növelné az építészszakma presztízsét és elismertségét. Nem a magam, hanem a szakma számára tartanám fontosnak azt, hogy ezt a díjat úgy mutatná be a média, hogy közben a hazai építészet is reflektorfénybe kerülne.

 Többször részesült Veszprém megye építészeti nívódíjban. Ezt a díjat is meg kellett pályázni?

 –Igen, ezt a megyei önkormányzat által adott díjat is pályázat során lehetett elnyerni. A nívódíjakra minden esetben, általában az előző évben megvalósult, egy konkrét épülettel lehet pályázni. Az Ybl-díjhoz viszont életmű-portfólió pályázatra van szükség, az eddigi munkák összegzésére. A Balaton partján, Révfülöpön születtem, és nagyon sok munkám van a mai napig erről a környékről. Szívesen dolgozom azon a területen, sőt a „Veszprém megye háza” építészeti nívódíjaiból kettőt révfülöpi épületeimért kaptam. Az egyik ilyen az Evangélikus Oktatási és Konferencia Központ, a másik pedig az egyik révfülöpi strand fogadóépülete. A harmadik nívódíjat már egy csopaki lakóházzal nyertem. Sajnos ez a díj az ezredforduló tájékán anyagi okok miatt megszűnt. Más megyékben a mai napig létezik megyei építészeti nívódíj.

 Ez a díj ösztönzi az építészt?

 –Feltétlenül, mert elismertséget és megbecsülést jelent mind a tervezőnek, mind a kivitelezőnek. Mindazoknak, akik olyan épületeket hoztak létre, melyek építészeti minősége példaértékű.

 Az elmúlt két-három esztendő nagyon kedvezőtlenül hatott a szakmára

 Milyen volt építészek társadalmi és anyagi megbecsültsége, mikor pályára lépett, és milyen jelenleg?

 – A ’80-as évek végén végeztem el az egyetemet, így még sikerült olyan nagy építészeti irodákba bekerülnöm, ahol több évtizedes tapasztalatokkal rendelkező mesterek és vezető tervezők dolgoztak. A SZÖVTERV irodájában kezdhettem, de sajnos nagyon rövid ideig dolgoztam ott, mert a nagy állami tervező vállalatok felbomlottak, és önálló építészirodák alakultak ki. Abból a szempontból mégiscsak szerencsésnek mondható ez a változás, hogy rögtön lehetőségem nyílt a Kós Károly Egyesülés Építész Vándoriskolájába felvételizni. Ez az Egyesülés a kezdetektől fogva fontosnak tartotta a fiatal, pályakezdő építészek felkarolását, és azt, hogy a „mester-inas” hagyományon alapuló képzési rendszerben egy-egy mester irodájában, annak munkáján együtt dolgozva lessük el, tanulhassuk meg az építészetnek azt a fortélyát, amit az egyetemi oktatás nem képes átadni. Azt látni kell, hogy az elmúlt két-három esztendő nagyon kedvezőtlenül hatott a szakmára. A gazdasági helyzet miatt jelentős munkáktól esünk el. Tehát nehezebb a talpon maradás, a munkához jutás. Azt remélem viszont, hogy az az építésziroda, amelyik ebben az igen nehéz helyzetben nemcsak precíz, alapos munkával képes megjelenni a megrendelők felé, hanem még építészeti minőséget is produkál, az hosszú évekig fenn tud maradni.

 Egy személyes kérdés: minek köszönheti hivatását?

 –Révfülöpön kiváló tanáraim voltak. Hajdani osztályfőnököm matematika tanár létére kiváló autodidakta festőművész volt. Vele sokszor eljártam a Káli-medencébe festeni, rajzolni. Rajtanárom szívesen foglalkozott velem a rajzszakkörben, ahol különböző technikákat – linómetszés, fametszés, rézkarc, tusrajzok – sajátíthattam el. Ez mutatja, hogy erős hajlamom volt a képzőművészet felé, emellett pedig műszaki érzékkel is meg lettem áldva; mert fizika tagozatos gimnáziumba jártam. Ez a kettő adottság óhatatlanul is a tervszerű alkotást erősítette. A rajzkészség és a reál tudományok pedig szerencsésen ötvöződnek az építészetben.

 Szellemi munka is az építészet?

 –Az alkotó folyamat első, és leglényegesebb része a szellemi rész. A ház, az épület megálmodását csak fantáziával tehetjük. Abban a pillanatban, mikor megszületik a szellemi produktum, az arányok az anyagi megvalósulás felé tolódnak el. Azt a gondolatot, amit az építész papírra vet, természetes, hogy egyre részletesebb és egzakt módon próbálja meghatározni és az engedélyezési, kivitelezési tervek, részletrajzok szintjén minél jobban pontosítani. Ezt a folyamatot nagyon szeretem kiegészíteni a makettozással. Amikor már megszületik a koncepció, de még nincs az egész véglegesen papírra vetve, akkor próbálok munkaközi papírmodelleket készíteni, és ezt a folyamatot még inkább kézzel tapinthatóvá tenni.

 Tehát esetenként elviszi az építtetőhöz a makettet?

 –Igen. Sőt, már munka közben, több változatban egyszerű, magyarázó funkciójú makettet készítek.

 „Krizsán András azon kevés építészek egyike, akinek a munkásságában példamutató egységben jelenik meg az alkotás magas szintű gyakorlása, művelése, ugyanakkor a környezet iránti érzékenység egyszerre. Személye példája a befogadó táj és a hivatása iránt egyaránt elkötelezett építésznek, aki számára a «hely» nem pusztán az építés konkrét helyszíne – vagy ahogy ezt ő maga fogalmazza: «az ember identitása megkívánja a helyek identitását» – hanem egy tágabb-szűkebb táj szellemi-kulturális szubsztanciája. Igazi regionalista.” –idézem U.Nagy Gábor, Ybl-díjas építész méltatását. Ez azt jelenti, hogy maga a hely, a környezet, ahová épül az adott objektum, nagyon meghatározó?  

–Mindenféleképpen. Önmagában szép épület csak a tervezőasztalon létezik. Ha megépül, kapcsolatba kerül a környezetével, a szomszédos épületekkel, a tájjal, a környékbeli emberekkel. Ezért nem mindegy, hogy ez a kapcsolat harmonikus-e, vagy sem. Nem mindegy, hogy rendszerbe illeszkedő, vagy pedig harsány, magamutogató épületről van szó. Ezért is fontos, hogy figyelembe vegyük a helyi sajátosságokat, mint az éghajlatot, a Nap járását, a domborzati viszonyokat, az építő anyagok jellegzetességét. Bodonyi Csaba építész mesteremtől tanultam, hogy Fernando González Gortázar mexikói urbanista publicista, író szerint minden épületnek van anyja és apja. Az anyja a táj, a környezet, ahová születik az épület, az apja pedig az alkotó, az építész. Mindkettő egyenrangúan fontos egy tervezési, építési folyamatnál.

 Ez a Pula nem Fiumétől délre helyezkedik el  

A kis bakonyi falu, Pula főépítésze. Azt veszem észre, hogy a mostani Ybl-díjasok közül egyikőjük sem nagyvárosnak a főépítésze.

 –Mindig büszkén szoktam említeni, hogy Pula főépítésze vagyok, csak éppen ez a Pula nem Fiumétől délre helyezkedik el…Pulával a kapcsolatom nem újkeletű. Vándoriskolás voltam és Makovecz Imre irodájában dolgoztam, amikor ennek a kis, 230 lakosú Bakony-alján fekvő település akkori polgármestere, Reményi Antal arra gondolt, hogy a falu központjában lévő üres telekrészt be kell építeni. Felkereste az irodát, hogy Makovecz Imre legyen a tervező. Imre bácsinak viszont meg volt az a jó szokása, hogy szerette helyzetbe hozni a fiatalokat, őket feladattal ellátni. Egyik reggel várt a levél az asztalon, hogy intézzem el ezt a munkát. Megtettem és közben nagyon megszerettem ezt a szülőfalumhoz közel fekvő települést. Egyre gyakrabban jártam le, és egyre személyesebbé váltak a kapcsolatok. A pulai rendezési tervnek azonban volt egy nagy hibája. Mi akkor naivan azt gondoltuk, hogy miért ne lehetne azt kikötni, hogy ide csak a Kós Károly Egyesülés építészei tervezhetnek házat. Hiszen az volt a célunk, hogy egységes utcakép alakuljon ki. Természetesen ilyet nem lehetett kikötni, mert mindenki azzal épített, akivel akar, így elképzelésünket nem is támogatta az akkori közigazgatási hivatal. Viszont felvetődött az, hogy mi garantálja azt, hogy a majdani épületek harmonikus kapcsolatba kerüljenek a régi, vakolathímes német ajkú településképpel. Ekkor döntöttek úgy, hogy legyen a falunak olyan építész-szakembere, főépítésze, aki az önálló épületek közt harmóniát teremt. Így került sor arra, hogy engem, mint a rendezési terv készítőjét főépítésznek bíztak meg. Nem hiszem, hogy más feladat lenne egy ilyen apró, kicsi falu főépítészének lenni, mint egy nagyvárosban. Sőt! Nagyon sok a pozitívum. Ilyen a közvetlenség; egy faluban sokkal személyesebben tudok jelen lenni, a folyamatok is közvetlenebbek, mint egy nagyváros átpolitizált szerkezetében. A munkám a tervezett épületek véleményezése, ellenőrzése, a szakmai tanácsadás. Ezen túlmenően: fiatal kollégáimmal felmérem a település régi népi műemlékéit, s azokról leltárt készítünk, egy-egy rom állagmegóvását megpróbáljuk a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal közösen rendbe hozni. Tudni kell, hogy ennek a kis falunak tíz országos védett műemléképülete van, és ezek ápolása is lényeges. Népi műemlékekről, parasztházakról, szatócsházról, kápolnáról, templomról van szó. Ezek - bár mások az arányok - ugyanolyan fontosak, mint bármely országos közintézmény épületei. S ha jól tudom, eddig én vagyok a legkisebb település főépítésze, ami igen különleges státusz.

 Ha jól tudom, a hazai falvak 5%-ának van főépítésze. Ahol nincs, ott gondolom, az építészeti jogokat betartják, de mindez elegendő –e? A főépítésznek viszont van-e akkor jogköre, hogy megtilthatja azt, hogy egy parasztbarokk ház mellé mediterrán típusút építsenek?

 – Magyarország településeinek több mint a fele 1000 fő alatti lélekszámú és ez az ország területének 2/3-a. A legtöbben viszont nincs olyan szakmai irányítás, ami az épített környezet minőségének, az egységes falukép megőrzésének, a helyi értékek védelmének érdekében tevékenykedne. Tulajdonképpen csak az építésjogi követelmények betartása zajlik. Jó lenne a főépítészi hálózat támogatása a kistelepüléseken kistérségi, járási vagy társult települési főépítészi formában. Szintén lényeges, hogy a főépítészek hatáskörét, felelősségét növelni, bővíteni kell. Az építési hatóság országosan nagyon jól lefedett, de a főépítész állásfoglalásainak nincs akkora súlya, hogy a hatóságok azokat kötelező jelleggel figyelembe vegyék az eljárások során. Mindemellett nyilvánossá kell tenni a főépítészek állásfoglalását, ami a felelősség növelésével jár. Tudom, ez sok esetben nem egyszerű, hiszen szakmai végzettség és rutin kell ahhoz, hogy a terveket a főépítész meg tudja ítélni és véleményezni.

 Teljesen megfelel nekünk a Gilde Söröző is, ahol jól elférünk

 Olvasom, hogy a Falufejlesztési Társaság elnöke. Mivel foglalkozik ez a szervezet?

 –A rendszerváltás hajnalán néhány jó barátommal közösen elhatároztuk, hogy célul tűzzük ki a szellemi, gazdasági irányítás nélkül maradt aprófalvak, kistelepülések megsegítését. Ebből a kis baráti körből alakult ki az a Falufejlesztési Társaság, aminek atyai jó barátom, Kemény Bertalan volt az alapító elnöke. Kemény Bertalan úgy gondolta, hogy a mi társaságunk ne azzal kezdje, hogy új székházat épít magának, hanem teljesen megfelel nekünk a Gilde Söröző is, ahol jól elférünk. Ennek a baráti társaságnak a tagjai 20 éven keresztül találkoztak a Gilde Sörözőben, ahol megszülettek a kistelepülések önfenntartó képességének növelését szolgáló programok. Legfőbb eredményünk pedig a mai napig jól működő falugondnoki, vagy tanyagondoki rendszer. Az egész abból a felvetésből származik, hogy miért is hátrányos helyzetűek ezek a kistelepülések. Joggal sorolhatnánk, hogy mert nincs orvosi rendelőjük, nincs postájuk, iskolájuk…Kemény Bertalan úgy gondolta viszont, hogy nem ágazati szinten kell a problémákat megoldani, hanem ott helyben. Ha van egy ember, aki reggel elviszi a gyerekeket iskolába , tehát sofőr, délelőtt elviszi a néniket az orvoshoz, kiváltja a receptjeiket, vagy megméri az idősek vérnyomását, tehát szociális munkás, délben kihordja az ebédet, majd bevásárol, a hétvégén pedig a néptánc csoportot szervezi, vagy ő a futball- bíró a helyi bajnokságban, stb, akkor a hátrányos helyzetű települések problémáinak nagy része orvosolható. Így született meg a falusi mindenes, gondnok személye, s ez az az intézmény, amit még az EU is átvételre javasolt. Ezen kívül sokat foglalkoztunk helyi tantárgyak bevezetésével. Erre egy példa: Nógrádban jelentős a kultúrája a málnának, szamócának. Meg kell tehát ismertetni ezt a helyi iskolásokkal. Hagyományőrző tantárgyakat is be kéne vezetni. Javasoljuk, hogy földrajz óra keretén belül a diákokkal szervezzenek kirándulást a környékre, hogy megismerjék egy-egy domb, szikla, öreg fa nevezetességét. Tehát a helyi értékeket kéne jobban előtérbe helyezni, hogy a tanulók identitása megerősödjék. Kemény Bertalannak – akinek halála után vettem át a társaság elnöki posztját – volt egy örökbecsű mondása: a vidékfejlesztéshez nem csak népességmegtartó képességre van szükség, hanem képességmegtartó népességre is. A falvakban élőket kell támogatni, őket kell helyzetbe hozni, mert azon múlik egy-egy falu jövője, önfenntartó képessége, hogy a helyi családok milyen módon tudnak ott élni, gazdálkodni. Ezért kezdeményeztem és indítottuk útjára a „Csütörtöki Iskola” faluszemináriumot, ahol meghívott előadóink segítségével keressük a magyarázatokat és megoldásokat arra, miként lehet ezt az önfenntartó képességet tovább növelni, tovább fokozni.

 A fiatalok többsége menekül a városokba. A nagyközségek arra törekszenek, hogy várossá nyilvánítsák őket. Ez csak magyar sajátosság?

 –Nem, ez egész Európában megfigyelhető abszurd folyamat, ami kifejezetten a globális gondolkodás eredménye. Amikor csak a hatékonysággal mérik bizonyos dolgok sikerét, akkor mindez koncentrált termelést, folyamatot indít el. Ha ez a koncentrált szemlélet a kulturális életben, a gazdasági, társadalmi szektorban is érezhető, akkor egészségtelen folyamatról van szó. A decentralizálás híve vagyok: meg kell erősíteni a helyi, lokális szervezeteket, hogy azok helyben tudjanak tevékenykedni. A kormányváltás előtt politikai program is volt a pólusok, központok létrehozása, ahol hatékonyan, eredményesen, egy helyre koncentrálva oldanak meg mindent, ám ezáltal elszívták az életerőt a környező településektől. Minél jobban távolodunk egy ilyen központtól annál erőtlenebbek a helyi értékek megőrzésére vonatkozó kísérletek. Szinte mindenki a városokba törekszik, a perifériák kiüresednek, vákuum alakul ki, és ezt az üres teret a társadalomból kirekedt emberek özönlik el. Sajnos ez egy önbeteljesítő folyamat. Minél jobban erősítjük a központok hatékonyságát, annál jobban tesszük tönkre a perifériák életét. Ennek ellenében a helyi dolgokat kell növelni, és azokat a családokat, társadalmi szervezeteket helyzetbe hozni, akik az adott kistelepülésen tudják kamatoztatni a saját tevékenységükből adódó eredményeket.

 Nagyon fontos, hogy a globális nagy rendszerek mellett lokális erők is működjenek

 Ugyanakkor vannak, akik nagyvárosokból költöznek falura. Felveszik a helyi szokásokat. De egy fővárosból kiköltözött lehet-e hitelesen hagyományőrző falusi?

 –Sosem az emberek identitásáról, kultúrájáról, műveltségéről beszéltem. Egy városlakó is lehet jó szellemiségű, nemzeti elkötelezettségű, értékeket ápoló ember. Nem a várost és a falut, hanem a központot és a perifériát különböztettem meg. Hiszen mind a városnak, mind a falunak a létjogosultsága évezredes. A lényeg, hogy fennmaradjon a kellő egyensúly. Ernst Schumacher közgazdász remek könyve a Kicsi szép. Ebben van egy rész, amikor a világgazdaságot egy nagy teherszállító óceánjáró hajóhoz hasonlítja. A hullámok közt vergődik a világgazdaság hajója, s ha a szállított áruk nincsenek lekötve, tehát a lokális erők nem működnek a gazdaságban, akkor óhatatlanul minden árú egy irányban kezd kilengeni. Ez pedig óhatatlanul a hajó felborulásáig vezető egyre nagyobb kilengéseket eredményez. Ezért nagyon fontos, hogy a globális nagy rendszerek mellett lokális erők is működjenek. Meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy aki egy kis településen szeretne orvosként, tanárként, gazdagént karriert elérni, megtehesse.

És arra mi a garancia, hogy ezek az orvosok, tanárok az adott faluképpel harmonizáló házat építsenek?

 –Ehhez kellenek a jó főépítészek, építészek, és az olyan szellemiségű megrendelők, akik úgy gondolkodnak, hogy az adott épület ne önmagában legyen szép, hanem harmonikusan illeszkedjen az adott utcaképbe és faluképbe is. Ezeket az épületeket azonban mai módon, mai építészeti minőségben kell felépíteni, mert nem az a célunk, hogy archaizáló, romantikus, műparaszti stílusban alkossunk, hanem meg kell találni azokat az építészeti elemeket, amiknek titka a régi épületek aránya és ritmusa .

Medveczky Attila