|
 2012.02.03.
Az élet célja a várás maga
(Godot-ra várva a Térszínházban)
Samuel Beckett Godot-ra várva című drámájának
ősbemutatója 1953. január 5-én a párizsi Théatre de
Babylonban. Az angol nyelvű bemutatót – Beckett fordításában–
pedig 1955. augusztus 3-án tartották a londoni Arts Theatre-ban.
A Térszínház Godot-bemutatója, Bucz Hunor rendezésében 1998.
november 7-én volt. A két felvonásos színművet a 2011/2012-es
évadban először január 23-án játszották az óbudai
Zichy-kastélyban. Az előadás népszerűségét mutatja, hogy ez
a 125. Godot volt a Térszínházban. A színlapon olvasható,
hogy Kolozsvári Grandpierre Emil és Lukácsi Huba fordítása.
Lukácsi Hubáról, a József Attila – jelenleg Szent Imre –
Gimnáziumban működő Latinovits Diákszínpad vezetőjéről többször
írtunk lapunk hasábjain. Lukácsi tanár úr az előadás
dramaturgja több mint 40 éve tanár. Választékos ízlésű író
és műfordító. Tőle kérdeztem az előadás előtt, miként is
lett rendezőtársa Kolozsvári Grandpierre Emilnek. Lukácsi tanár
úr elmondta, hogy Kolozsvári Grandpierre Emil az első, a párizsi
változatot fordította le. Bucz Hunor azt kérte tőle, hogy
vesse össze az angol és a francia szöveget. Tehát Lukácsi
Huba az angol változat magyar fordítója. Az angol változat
lényegre törőbb és tömörebb lett. Az író minden fölöslegeset
kihúzott. Ez a verzió érettebb és a szóhasználat is eltér –
közölte érdeklődésünkre Lukácsi tanár úr. Amikor a társulatnak
először felolvasták a darabot, Bucz Hunor volt Vladimír, Lukácsi
Huba pedig Estragon. A beszámolók szerint Lukácsi Huba jelenléte
maga volt a teremtő feszültség. Szerinte Beckett számára a
tér szakrális tér, a színház pedig szakralitás. A darabban
ami időszerű, az az idő. Az idő foglyai vagyunk mindannyian,
de van feltámadás. Két, magunkfajta ember várakozik egy fa előtt.
Egy út menti fa előtt, és várják Godot-t. És Godot nem jön.
Évezredek óta nem jön, csak üzen. Mégis várják őt, és mégis
várnak rá, mert ez a várakozás maga az élet. - áll a színlapon.
Godot semmit nem veszített aktualitásából, sőt egyre aktuálisabb.
Valószínűleg Godot nem más, mint maga a Teremtő.
A Térszínház Godot-ja pont azért különleges,
mert jóval tömörebb és lényegre törőbb, mint a többi, csak
a franciából történő fordítás alapján előadott produkció.
A Godot ma már rádöbbentő, katartikus mű, igazi modern
klasszikus. Azt lehet olvasni, hogy Beckettnek ez a darabja az
abszurd dráma kiindulópontja. Viszont ez mégsem annyira
abszurd, mint Mrozek, vagy Ionesco drámái. Itt sokkal több a
– nem is a tragikum – , hanem a fájdalom. Az üresség fájdalma.
Maga a színpadkép is az elidegenült világ azonosíthatatlan tája.
És ott várakozik a két főszereplő. Nem tudják, hol vannak:
ott-e, ahol tegnap, és egyáltalán jó helyen várnak-e? Estragon:
Mondtam már, hogy tegnap este nem voltunk itt. Álmodtad az egészet.
/ Vladimir: És szerinted hol voltunk tegnap este? / E: Nem tudom.
Máshol. Ürességben itt nincs hiány./ Vladimir: Nem ismerős a
környék? / E: Mi legyen ismerős? Ebben a sivárságban töltöttem
az egész kurva életet. Ki figyel ilyenkor az árnyalatokra?
Az üresség pedig maga a nihil, a földre költözött pokol. Az
a pokol, ahol még arra sincs erejük az embereknek, hogy öngyilkosok
legyenek, mert bizonytalanok tetteik sikerében. Tehát már rég
nincs szó a középkori pokolról, kénköves füstök közül előbukó
Mefisztóról. Helyette az üresség az, ami a fájó, kínzó és
a csönd. Ezt a csöndet akarják a főszereplők megtörni bármi
áron. Hordjuk le egymást! – kiált föl Estragon, és
erre unaloműzésként kezdik szidni egymást. Igen, ez egy olyan
kor, mikor az emberek beszélnek egymással, de nincs mondanivalójuk.
Semmi sem égeti úgy a szívet, mint az üresség,A bizonytalan
világban átutazók az emberek; a mű figurái is várakozók és
utazók. Nemcsak az idő eltöltésén, hanem lényük, bensőjük
ürességének kitöltésén is fáradoznak. Állandóan
tesznek-vesznek, járkálnak, tornáznak; cselekedeteik eleinte ésszerűnek
hatnak, aztán szokássá válnak, és minden tevékenységük
egyenértékű kényszercselekvés, tettpótlék. Hiányos
mondatok hangzanak el, a beszéd is csak pótcselekvés, szerepe
az űr kitöltése, a csend beálltának megakadályozása. Nem
tudják kifejezni magukat, keresik a szavakat; komikusan ismétlődnek
az udvariassági formulák, a veszekedés-kibékülés sémái. Az
élet értelem nélküli volta, a létfeltételek bizonytalanság,
az emberi kapcsolatok felbomlása a kiismerhetetlenség, a tájékozódási
pontok hiánya a jellemző szerinte a világra.
Döbbenetes, hogy Beckett előre látta,
már akkor az ’50-es években az egész ún. polgári társadalom
csődjét. Hiszen mennyi és mennyi családban nem beszélgetnek már
az emberek, mennyi és mennyi ember cselekszik csupán unaloműzésként
és néha várnak valamire. Csak figyeljük meg, hogy mennyire reményteljes
arccal lépnek ki hétvégenként egy lottózóból az emberek…Bíznak
valamiben, s közben álmodoznak, mit is vesznek a nyereményből.
Az is zseniális, hogy a szerző előre látta, hogy milyen szegénységbe
taszítja majd a „civilizált világ” az embereket, hiszen a tárgyi
világ is a figurák teljes kifosztottságát, reménytelenségét
jelzi: az utolsó répát, retket eszik. Sőt már az is valaki,
aki sárga és nem fehér répát eszik. A Térszínház társulata
remekül érzékelteti, hogy esetünkben nincs előrehaladás;
kiszámíthatatlan, hogy mi fog történni a következő
pillanatban, minden egyformán fontos, illetve egyformán jelentéktelen.
Említettük, hogy Beckett számára a színház szakrális tér,
és bizony ez egy olyan tér, melyben nincs hős, nincs központi
konfliktus – a figurák alapvető elvi magatartásformák, ahogy
a moralitásokban és a misztériumdrámákban. De itt is bíznak,
itt is remélnek valamiben, a megváltásban, az isteni
kinyilatkoztatásban. Érdekes, hogy míg Csehov Három nővérének
alakjai a Moszkvába költözéstől várják életük megváltását,
addig Beckett figurái Godot-tól. Mindez mutatja, hogy a problémák
korábban is megvoltak. Kommunista és liberális műítészek arról
értekeznek, Beckett elmondja, hogy Isten elfordult tőlünk, sőt
nincs is. Csak azt felejtik el, hogy arról van szó,mi fordultunk
el a Teremtőtől, és a mi cselekedeteink nem tükrözik Isten létét.
A Térszínház Godot-ja valós, hiteles tartalommal jelenítette
meg a drámai anyagot, nem adott hozzá semmi lila ködöt, hanem
egy alapos műhelymunka révén létrejött előadást láthattunk,
amit mindenkinek ajánlhatok.
Medveczky
Attila
|
