|
 2012.02.03.
Különös „hobby”
Az alábbi történet a Magyar Rendőr című
lapban jelent meg a 70-es évek elején. Aki elküldte az újságoldalt,
megígérte, hogy megkérdezi az ATV Újságíró-klubjának következő
adásában Mészáros Tamást, hogy azonos-e a cikkben M. T.
monogrammal szereplő személlyel. A cikkben szereplő urat
1971-ben többrendbeli lopásban mondta ki bűnösnek a bíróság,
és hathavi szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet tényként
állapította meg, hogy szorongás okozta kóros tudati állapotban
követte el cselekményeit.
Ki lophatta el a pisztolyt? – töprengett a festőművész,
akitől csak nemrég távozott a Magyar Televízió egyik
munkacsoportja. Bánata érthető volt, hiszen a Rákóczi-korabeli
pisztolyt féltve őrzött kincsként tartotta számon.
Később egy fából
faragott angyalka „repült” el a Mátyás-templomból, 1969
januárjában pedig három közismert Szász Endre-grafika tűnt
el a Derkovits-teremből, ahol a „Tv-előzetes” forgatott. A
Bolgár Kultúrotthonnak egy ónfedelű német kupája bánta a
televízió látogatását. De másutt is egyre-másra keltek lábra
az értékes alkotások – mialatt a felvétel tartott.
A művész és a
nagyvonalúság általában együtt jár. Így azután voltak,
akik észre sem vették, hogy egy-egy alkotásuk csak volt. Másrészt
nem mindegyik művész élt a feljelentés jogával. Persze, nem
azért, mert nem tartották fontosnak, hanem mert nem tudták,
hogy kit vagy kiket gyanúsíthatnak alkotásaik ellopásával.
Emellett kellemetlennek is érezték volna, hogy a televízió náluk
járt forgatócsoportját jelöljék meg mint gyanús személyek körét.
Furcsa műgyűjtő lehet!
Állapította meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság társadalmi
tulajdonvédelmi osztályán Péter Ferenc őrnagy, akire nem
kisebb feladat várt, mint annak a megállapítása, hogy ki ez a
nyilvánvalóan egyazon „műgyűjtő”, aki ilyen furcsa módon
hódol a szenvedélyének.
Az nem volt kétséges
előtte, hogy az „enyveskezű” ismeretlent – sajnos – a
televíziónál kell keresnie. Ugyanakkor a tettes mielőbbi
felderítése a televízió dolgozóinak presztízsét is jelenti,
akiknek a jó hírnevét csorbította a tolvajlássorozat.
A különböző
kerületi kapitányságok által korábban elrendelt és eredménytelenül
megszüntetett – a témába vágó – ügyek nyomozati
iratainak áttanulmányozása után határozta meg csoportvezetőjével,
Pudleiner Gyula századossal a nyomozás irányát.
Ami a meglepetés
erejével hatott: a Fészek Művész Klub gondnokának feljelentéséből
az derült ki, hogy a náluk folytatott felvételek idején egy
nem éppen műkincs, hanem egy nehezen beszerezhető, korallszínű
telefonkészüléknek veszett nyoma, emellett a közelmúltban több
jegyzőkönyv is készült a televízió Szabadság téri épületében
arról, hogy az egyik kellékes egy bizonyos M. T.-t gyanúsít
egy bronzveretes szivardoboz eltüntetésével…
A kör bezárul
E szivardoboz-ügyben készült jegyzőkönyvből egyébként
az is kitűnt, hogy a szóban forgó – szakmai nyelven – külsős-másodasszisztens
kikérte magának az „alaptalan” gyanúsítást, hogy a
tiltakozásnak nagyobb súlyt adjon, megfenyegette a kellékest,
hogy rágalmazás miatt feljelenti.
M. T. személyvizsgálata
egyre alaposabbá tette az őrnagy gyanúját.
Az úgynevezett
„jobb családból” származó, 22 éves fiatalember 1987 januárjától
1969 májusáig külsősként dolgozott a televíziónál.
Ugyanakkor – másodállásban – egy művelődési otthon
irodalmi szakkörét is vezette. A képzőművészet iránt érdeklődő
M. T. 1968-ban az ELTE Bölcsészkarára is beiratkozott.
M. T. barátai közül
külföldre történt utazásukkor többen megtagadták a hazatérést.
Mivel M. T. minden esetben jelen volt ott és akkor, amikor a lopások
történtek, joggal vetődött fel, hogy az értékes műalkotások
esetleg az országhatáron túlra kerültek.
Péter őrnagy főként
a művelődési otthon igazgatójának feljelentését és az ezt
követően lefolytatott eredménytelen nyomozás adatait értékelte
sokra. A feljelentés szerint ismeretlen tettes ellopta az otthon
No. 65 20488-as számú Qualiton-magnetofonját. Az ügyben igen
sok személyt hallgattak meg a nyomozást elrendelő kapitányságon,
de M. T. – aki a magnetofonhoz szintén hozzáférhetett – nem
került gyanúba.
Néma sértettek
A házkutatás váratlan időben és rendkívüli alapossággal
folyt –, de az a feltevés, hogy a sorozatosan ellopott értékek
külföldre kerültek volna, megdőlt. Hiánytalanul megtalálták
azokat – még a Qualiton-magnetofon és a korallszínű telefonkészülék
sem hiányzott!
M. T.-t azonban
mindez nem hatotta meg, sőt, az előállítása után sem élt
azzal a lehetőséggel, hogy enyhítő körülményként őszinte
beismerő vallomást tegyen. „Mesével” próbálta félrevezetni
az őrnagyot, miszerint ő nem tolvaj, hanem a nála megtalált tárgyakat
részben ajándékba kapta, illetve vásárolta.
– És ezt a Rákóczi-korabeli
pisztolyt mikor és kitől vette? – kérdezte Péter őrnagy
olyan hangsúllyal, mintha a válasz nem is igen érdekelné.
– 1966-ban
vettem az Ecserin az ócskástól.
– Biztos ebben?
– Természetesen.
– Hát ez nagyon
érdekes. A pisztolyt ugyanis 1968-ban lopták el egy művész műterméből,
amíg a televízió felvételt készített.
– Őszinte
beismerő vallomást akarok tenni – horgasztotta le a fejét
ekkor.
De amint rövidesen
kiderült: az őszintesége ekkor még korántsem volt teljes értékű.
Őrizetbe vételére
azonban nem került sor, mivel valósnak bizonyult az az állítása,
hogy édesanyja súlyos beteg, és egy erősebb megrázkódtatás
súlyos következményekkel járhatna.
A VI. kerületi
kapitányságon még tart az ügy további vizsgálata és közben
a bűnlajstrom egyre bővül. Sivák Barnabás őrnagynak nagyon
nehéz a dolga, hiszen a rendőrség humánus intézkedése következtében
a nem is csekély társadalmi veszélyességű „műgyűjtő”
szabadlábon védekezik… egyelőre. Még a másodállása sem szűnt
meg, tehát most is ott működik, ahonnan a magnetofont
eltulajdonította.
Sivák és Péter
őrnagy érdeklődése nyomán több olyan művészhez
kopogtathatnak majd be a nyomozók, akik még nem tudják, hogy
alkotásaik közül egyik-másik már régen nincsen a
birtokukban, illetve olyanokhoz, akik csak boszszankodtak,
ahelyett, hogy feljelentést tettek volna a lopás felfedezése után.
A kárérték megállapítása
még nem végleges, de az már bizonyos, hogy jóval meghaladja az
50 ezer forintot.
(martinkó)
|
