vissza a főoldalra

 2012.02.10. 

Orosz légvédelmi pajzs Szerbiában?!

Nem keltett valami nagy visszhangot Ivica Da čićnak, a szerb kormány alelnökének és belügyminiszterének Washingtonban tett látogatása. Ez nem is meglepő, hiszen seregnyi meghívott vendéggel együtt vett részt a hagyományos imareggelin, s nem adatott meg neki, hogy a kormányzat kiemelkedőbb tagjaival cserélhessen véleményt.

 Nem okozott különösebb izgalmat hazaérkezése után adott nyilatkozata sem. Összegezve amerikai tartózkodásának eredményét, közölte, hogy vendéglátóinak sürgette, hogy igazságosabban kell meghúzni a határt Koszovóban. A kijelentése iránti közömbösség talán azzal magyarázható, hogy Dačić nem először állt ki Koszovó felosztása mellett. Ez a halva született ötlet ezúttal sem talált megértésre. Erre abból következtethetünk, hogy megítélése szerint „Obama kormányzatának vezető személyiségei Clinton elnökösködésének köréből kerültek ki, s ők irányítják az Egyesült Államok mostani külpolitikáját”.

Látszólag nem mondott semmi újat azzal sem, hogy kutatni kell a közös nevezőt Washington és Belgrád kétoldalú kapcsolataiban, abból kiindulva, hogy „Amerika a világ legnagyobb hatalma, Szerbia pedig a legnagyobb állam a Balkánon, s Szerbia nélkül elképzelhetetlen a regionális béke és stabilitás”.

A pohárköszöntők és a közös közlemények frázisszerű megfogalmazására emlékeztető mondatok azonban egészen más értelmet kapnak Dačić nyilatkozatának folytatásában. Más forrás híján kizárólag közlésére támaszkodhatunk. Meg nem nevezett vendéglátóinak tudomására adta, mivel Szerbiában a lakosság fele sem támogatja az Európai Közösséghez való csatlakozást, „képzeljük el azt a helyzetet, hogy Szerbia a lehető legszorosabb kapcsolatok kialakítását szorgalmazza Oroszországgal, s ezzel összhangban engedélyezi orosz légvédelmi pajzs telepítését területére. Vajon ez lenne Amerika érdeke? Elgondolkozott-e valaki azon, milyen következményekkel járna, ha Szerbiára többé senki sem kényszerítheti rá akaratát? Semmit sem hallgattam el. Feladtam nekik a leckét. Tudatában vannak, hogy a fordulat másmilyen helyzetet teremtene. Meggyőződésük azonban, hogy ennek eshetősége kizárt... Csak nehogy későn kapjanak észhez”.

Dačić tehát a maga részéről idejében óva intette – ha ezúttal nem is Angliát – hanem Amerikát, s ezzel a kérdések sokaságát vetette fel. Vajon ez lenne a kormány politikája? A szocialisták koalíciós partnerei, elsősorban a demokraták, elfogadhatónak tartják-e, hogy az ország szuverenitását kiszolgáltatják Oroszországnak? Vajon eltűrhető-e, hogy a kormány felelősségteljes tisztséget betöltő tagja eljátszadozzon a függetlenség feladásának gondolatával?

Kerülve az önismétlés kelepcéjét, ismételten hangsúlyozni kell, hogy Dačić elmélkedése nem keltett semmilyen visszhangot. Egyetlenegy újság közölte a miniszterelnök-

helyettes eszmefuttatását, amelyben beleélte magát abba, hogy Szerbia ráijeszthet Amerikára. Meg is zsarolhatja. Az sem zárható ki, hogy megdöbbentő kijelentése egy élénk fantáziával megáldott újságíró szüleménye. Vállrándítással sem reagálhatunk, mintha teljesen mindegy lenne, hogy elhangzott-e az, amit az adatközlő állít.

Az utókor ugyanis felróhatja, hogy Dačić idejében szólt, semmit sem hallgatott el, mégis késve kaptunk észhez.

(Forrás: Magyar Szó)