vissza a főoldalra

 2012.02.24. 

Héja Domonkos: Kevesebb pénzből színvonalasabb előadásokat

Reményeink szerint december 8-án újra megnyílik az Erkel Színház

Tisztelt Főzeneigazgató úr! Engedjen meg egy aktuális kérdést: valóban újra játszanak az Erkel Színházban?

 –Reményeink szerint december 8-án újra megnyílik az Erkel Színház, mint az Operaház játszóhelye. Már az ottani repertoár is tervezés alatt áll, de erről még nem szeretnék túl sokat elárulni.

 Könnyebb darabok mennének az Erkelben? Mondjuk ott János vitéz, míg az Andrássy úton a Parsifal?

 – Kacsóh Pongrác népszerű daljátékának bemutatásán valóban gondolkodunk, de ez nem jelenti azt, hogy az Erkel Színház a könnyű műfaj otthona lesz. Sőt, ott sem szeretnénk engedni sem a minőségből, épp olyan a nívós kínálatot alakítanánk ki, akárcsak az Operaházban.

 Idén 130 éve született Kodály Zoltán. Készülnek a zeneszerző születésnapjának méltó megünneplésére?

 – Egy biztos: a Háry Jánost mindenféleképpen szeretnénk műsorra tűzni, és ezt a darabot valószínűleg pont az Erkel Színházban játszanánk.

 Kortárs magyar darabok bemutatásán gondolkodnak-e?

 – Tudvalevő, hogy a kormányzat komoly összeget vont el az Operaháztól, így a bemutatók száma kevesebb lesz a következő évadban. Nem biztos, hogy anyagi lehetőségeink egyenes arányban állnak azzal, amit szeretnénk.

 Akkor arra sincs pénz, hogy az Operaház vendégjátékra megy ki pl. Rómába, majd onnan jönnek hozzánk fellépni?

 – Sajnos ez a közeljövőben biztos, hogy kivitelezhetetlen. Gondolkodunk hasonló metóduson, de ennek megvalósítása sok pénzt emésztene fel.

 Amikor Ókovács Szilveszterrel együtt elvállalták az Operaház vezetését, tudták, hogy ennyire nehéz fába vágják a fejszét?

 – Sejtettük, hogy nem lesz könnyű a feladatunk, de az elvonások olyan kellemetlen meglepetést okoztak, amelyre egyikünk sem számított.

 A szűkös anyagiak mellett is lehet színvonalas előadásokat produkálni?

 – Ismerjük a mondást: a kevesebb több. Ha kevesebb a forrásunk, beljebb húzzuk a nadrágszíjat, s közben mégis a legjobb színvonalat próbáljuk meg elérni.

 Mintha egy időben úgy lettünk volna a vendégművészekkel, hogy minden hogy kicsoda, csak külföldről jöjjön. A jelenlegi gazdasági helyzetben megengedhetjük magunknak ezt a luxust?

 – Vendégművészt két esetben lehet hívni. Az egyik, ha az adott darab előadását nem tudjuk megoldani az Operaház művészeivel. Tehát a kérdés, hogy milyen szerepre, és kit érdemes meghívni. A másik – amennyiben van rá anyagi keret – egy-egy világhírű vendégművész meghívása, akinek jelenléte üdítőleg hat a társulatra és a közönségre is.

 Ha már külföldről van szó: nem szeretné néhány fellépésre hazacsábítani azokat a magánénekeseket, akik külföldi operaházakban érnek el sikereket? Gondolok Boross Csillára, vagy Kovácsházi Istvánra.

 – Kovácsházi István a mannheimi operaház szerződött művésze, de sokat énekel idehaza is. Boross Csilla remélem hazatér, és nálunk is énekel majd. Legyünk őszinték: nagyon sok remek fiatal énekesünk dolgozik külföldön, közülük majd’ mindenkit érdemes hosszabb-rövidebb időre hazacsábítani.

 Amikor tavaly megkapta a hivatalos felkérést a főzeneigazgatói posztra, habozás nélkül igen-t mondott?

 – Így van, hiszen még gondolkodási időm sem volt. Szinte előbb terjedt el a hír, hogy én leszek a főzeneigazgató, minthogy arról értesítettek volna.

 Vágyott erre a posztra?

 – Nem. Miközben persze volt úgy, hogy megfordult a fejemben, hogy majd egyszer, idővel…

 Volt bármikor is ennyire fiatalos vezetése az Operaháznak?

 – Szerintem soha.

 Az idősebb tagok részéről nem tapasztalt ellenérzést, hogy idejön egy fiatal srác, és tőle függ sokak foglalkoztatása az Operaházban?

 – Biztos vagyok benne, hogy mondanak ilyet, de nem hiszem, hogy nekem mindezzel foglalkoznom kéne. Megpróbálok a legjobb tudásom szerint megfelelni a feladatnak, és emberséggel bánni a művészekkel. Ennél többet idősebb korban sem lehet megtenni.

 Mi tartozik a főzeneigazgató feladatköréhez?

 – Minden, ami a zenével kapcsolatos, illetve minden, ami az operajátszáshoz, vagy az előadásokhoz kötődik. Így a főzeneigazgató alá tartoznak a súgók, ügyelők, színpadmesterek és rendezőasszisztensek, a kottatár dolgozói is. Régebben nem is sejtettem, hogy az ügyelők is ezen poszt alá tartoznak.

 Sikerült megismerkednie eddig az összes „alárendeltjével”?

 – Mindent megteszek azért, hogy személyesen is megismerjem mindegyiküket, de ehhez nem elég a szándék – elsősorban időt igényel.

 Milyen erős idegrendszer kell egy ilyen poszt betöltéséhez?

 – Ez a kérdés nem foglalkoztat, mert az idegrendszeremmel hála Istennek nincs semmi baj. Főleg türelem kell ehhez a poszthoz. Hatalmas türelem és szellemi muníció, ami idővel gyarapodhat.

 Pedagógiai érzék?

 –Hogyne, az együtt jár a türelemmel. Ugyanakkor az is fontos, hogy diplomáciai érzékünk is legyen.

 Gondolkodott azon, hogy milyen koncepció mentén valósítja meg feladatát?

 – Koncepció előzetes kidolgozására, mint már jeleztem, nem volt sok időm. Aki főzeneigazgató akar lenni, több éven át bejár az Operaházba, tanulmányozza az intézményt, megismeri az énekeseket, ismeri repertoárjukat, képességeiket. Én nem számítottam erre a megtiszteltetésre, ezért nem tölthettem el hónapokat ezekkel a feladatokkal, nekem menet közben kell feltérképeznem a személyekhez köthető- és egyéb lehetőségeket. A leghőbb vágyam ezen a poszton, elérni, hogy színházunk büszkén vállalhassa magát Európában. Továbbá, hogy a külföldi énekesek örömmel jöjjenek hozzánk énekelni, és ne csak a gázsi miatt. Mert eddig hatalmas pénzek úsztak el indokolatlanul a vendégművészekre.

 És a magyar énekesek se úgy távozzanak külföldre, hogy itt nem jó játszani.

 – Pontosan. Ezt akkor lehet elérni, ha színvonalas, családias, jó hangulatú intézmény lesz az Operaház. Az a gond, hogy az Operaházhoz tartozni, itt énekelni és zenélni már nem jelent akkora presztízst, mint régen.

 A társadalmi, vagy az anyagi megbecsültség hiányzik?

– A kettő sajnos összefügg. Régen nagy megtiszteltetést jelentett, ha valaki operaházi művész volt; magánénekes, zenekari, vagy énekkari tag. Ma, ha zenei körökben valaki azt mondja, hogy az Operaházban játszik, akkor úgy néznek rá, mint aki alászállt az alvilágba.

 Elképzelhető, hogy erről a sajtó is tehet? Hiszen olyan neveket adtak az intézménynek, mint viperaház.

 – Kétségtelen, hogy néha fura dolgok látnak napvilágot a sajtóban. Viszont nem zörög a haraszt… Valószínűleg az Operaház okot adott arra, hogy viperaháznak hívják. Csak gondoljunk bele, hogy az elmúlt 10 évben milyen sok vezetője volt. Úgy hiszem, hogy legalább 5 évet kéne adni egy vezetőnek, hogy bizonyítson, látszata legyen annak, amit csinál. Nálunk erre nem volt idő.

 Azt mondják, azért, mert a politika beleszólt a színház működésébe.

 – Ez így is van. De amíg a színházat az állam tartja fenn, amíg az adófizetők pénzéből finanszírozzák, addig a politika beleszól a művészeti életbe.

 Térjünk rá az ön pályafurására. Azt látom, abban nem volt semmilyen törés, és szinte minden évben sikert ért el.

 – Örülök neki, hogy így látja, én is úgy veszem észre, hogy lassan, de biztosan haladok előre. A „lassú víz partot mos” mondás tipikus esete eddigi pályám. Közvetlenül soha nem törekedtem vezetői állások és sikerek felé, egyszerűen csak dolgoztam, és a Jóisten megadta ezeket.

 Azt olvastam, hogy tanult dobolni, zongorázni, hegedülni, trombitálni. Muzsikus családból származik. A hangszertanulás kötelező volt? Vagy pedig adott, hiszen ezt látta otthon.

 – Mindkettő igaz. Családi indíttatásból kezdtem el zenét tanulni. Természetesen minden kezdet nehéz, és már gyerekkorban vannak hullámvölgyek, így engem is oda kellett néha parancsolni a zongora mellé. Igaz, a szomszéd néni azt mondja, hogy én már elsős koromban tudtam, hogy karmester leszek. Elhiszem neki, de én nem emlékszem rá.

 Először ütőhangszeres diplomát szerzett. Hogy lett ebből karmesterség?

 – A konzervatórium után a főiskola ütő szakára vettek fel, majd két szakot vittem párhuzamosan.

 A több hangszer ismeretét tudja kamatoztatni a próbákon is? Tehát megmutatja pl. a hegedűsnek, hogyan is játsszon?

 – Természetesen nagy hasznát veszem, hogy hegedülni és brácsázni is tanultam, mégis zenekartól függ, hogy megfogadják-e a tanácsaimat. Vannak, akik ki nem állják, ha a karmester megmondja nekik, hogy milyen vonással játszanak, míg mások kifejezetten szeretik ezt.

 Arra sosem gondolt, hogy a könnyebb műfaj, pl. az operett felé orientálódik?

 – Az, hogy én operett-karmester legyek, sose vetődött föl, bár többször vezényeltem operettet. Arra viszont többször gondoltam, hogy dzsessz-dobos leszek.

 Amikor ki szeretne kapcsolódni, könnyűzenét hallgat?

 – Egy bizonyos pontig, amíg nem zavaró, heavy metalt is hallgatok. Zenei téren mindenevő vagyok, szeretem megismerni a különböző zenei műfajokat. De azért arra rájöttem már, hogy a klasszikus zene nyugtat meg igazán.

 1998-ban megnyerte a Magyar Televízió IX. Nemzetközi Karmesterversenyének első díját és közönségdíját is. Nem fájlalja, hogy megszűnt ez a nívós verseny? Tudom, hogy azok is nézték, akik nem sokat konyítottak a klasszikus zenéhez.

 – Dehogynem! Ezt követően még egy versenyt megrendeztek, s ezzel befejeződött a sorozat. Amikor az ön édesapja második lett az első hazai karmesterversenyen, még lényegesen többen nézték. Ma már, amikor ilyen sok a tévécsatorna, kevesebb nézőt tudnak megnyerni egy ilyen típusú műsorhoz. Az utolsó három versenyt már ezért nem adták főműsoridőben.

 Mi inspirálta arra, hogy elinduljon ezen a versenyen?

 – Egyszerűen meg akartam magam mutatni. Már az előző versenyen is el akartam indulni, de tanárom, Lukács Ervin, lebeszélt róla. A ’98-as versenyen sem mások bíztatására indultam el. Ötletszerű döntés volt.

 Az athéni Dimitris Mitropoulos Nemzetközi Karmesterversenyen különdíjat és a közreműködő Chromaton Zenekar nagydíját nyerte el. Ide miért pályázott?

 – Azt tanácsolták, hogy a karrierépítés szempontjából érdemes külföldi versenyekre jelentkezni. Bizonyára meglepi, de én sosem szerettem versenyezni, mert szerintem igazságos verseny nem létezik, a zsűri mindig nagyon szubjektív. Az viszont igaz, hogy ilyenkor figyelnek fel az emberre, és a díjak után megsokszorozódik a felkérések száma. Ami kiemelten fontos, hiszen el kell mondani: világviszonylatban nagyon sok a remek karmester és nálam sokkal fiatalabb karmesterek is állnak vezető posztokon.

 1993-ban milyen ötlettől vezérelve alapította meg a Danubia Zenekart?

 – Teljesen ad hoc-jelleggel. Egyszer megkérdezték tőlem, hogy van-e zenekarom. Azt feleltem, hogyne. Mire elkezdtem telefonálgatni, és megszerveztem a zenekart.

 Számtalan ifjúsági zenekar alakul, majd szűnik is meg néhány év után. A Danubiát az ön személye tartja össze, vagy ezen kívül valami más is?

 – Személyem és a muzsika szeretete. Nagyon jó társaság jött össze, és alkalomszerűen muzsikálunk, hiszen csak a Danubia-koncertekből nem lehet megélni. A koncertek mennyisége pedig a költségvetéstől függ.  

Az Operaház jelenlegi főzeneigazgatója mikor vezényelt először operát?

 – A 2000-es évek legelején. Eleinte nem is gondolkodtam azon, hogy szeretnék-e operakarmester lenni, csak később, amikor megérintett az opera műfaja.

 2005 szeptembere óta a chemnitzi színház első karmestere. A németek hírhedtek a modern rendezésekről.

 – A modernség önmagában nem „bűn”. Azt nem szeretem, mikor egy szép történetet szándékosan eltorzítanak. Nagyon élveztem kint vezényelni, mert csak azt kellett csinálni, amit szeretek. Nyártól megszűnik németországi állásom – s miközben előfordul majd, hogy hetente két napot kint töltök – , azután teljes energiámmal a hazai operakultúra fejlesztésén dolgozom.

Medveczky Attila