|
 2012.01.13.
Henrik
Ibsen: Nóra
(Tatabányai Jászai Mari Színház)
Ibsen
mindmáig a legismertebb és legnagyobb hatású norvég író. Az
irodalomtörténet a modern polgári dráma megújítóját látja
benne, s vannak kritikusok, akik Szophoklész, Shakespeare, Moliére
után és mellett a legkiemelkedőbb drámaírók közé sorolják.
A 19. század népszerű szalondrámáin, az úgynevezett jól
megcsinált darabokon lépett túl. Ibsen a görög sorstragédiák
analitikus módszerével és a szimbolizmussal teremtette újjá a
polgári drámát. Két, 1886-ban és 1887-ben megjelent drámai költeménye,
a Brand és a Peer Gynt hozta meg számára az elismerést, a hírnevet.
Az ezek után született színműveiben fordult Ibsen a modern
polgári dráma felé. Az egymás után sorakozó darabjaiban a hétköznapi
valóságból indul el, s hősei rendszerint új, emberhez méltóbb
életformát próbálnak kiharcolni maguknak. Ezeket az alkotásait
külföldön vetette papírra, mégis majdnem mindegyikében a
norvég életet, társadalmi viszonyokat mutatja be. A világsikert
az 1879-ben írt Babaszoba hozta meg számára. Nálunk ezt a művét
Nóra címmel szokták játszani. A Nóra összefügg a századvég
feminista mozgalmaival, a hősnő az újfajta embertípus megszemélyesítője.
A babaszoba lakója otthagyja kényelmes otthonát, férjét és
gyermekeit, hogy ember váljon belőle; elmegy, mert rádöbben,
önmagával szemben is vannak kötelességei. Ez az első olyan dráma,
amelyben a házassági köteléket nem szerelmi bonyodalom, nem a
csábító harmadik megjelenése tépi szét, hanem másfajta erkölcsi
értékrend, a világkép különbözősége. Nóra évekkel korábban
váltót hamisított, hogy délen gyógyíttathassa s így
megmentse nagybeteg férjét, Torvald Helmert. Az adósságot a háztartásra
szánt pénzből, összekuporgatott fillérekből fizetgeti
vissza. A konfliktust az robbantja ki, hogy ez a „törvénytelen”
tett a frissiben bankigazgatóvá kinevezett férj tudomására
jut, aki képtelen megéretni és elfogadni felesége aggódó
szeretetből fakadó indokait. Helmer retteg a nyilvános botránytól,
felháborodik, eltiltja Nórát a gyermekek nevelésétől, de
mindent „megbocsát”, amikor helyreáll a tisztesség és a
becsület látszata, ugyanis visszakapja az adósságlevelet. Nóra
ezt a megalázó helyzetet már nem fogadja el, tudatosodik benne
férje emberi értéktelensége, kicsinyes hitványsága, s
kiszabadítja magát a házasságból.
Ibsen
a Nórában – mint a többi érett drámájában – az egyéniség
önkereső, önmegvalósító alaptételt járja körül,
ugyanakkor bemutatja az önámítást, és leleplezi az öncsaló
illúziókat, az élethazugságokat. A Nórával új drámatípust
teremtett, amiben könnyen fölismerhető a görög sorstragédiáknak,
főképpen Szophoklész Oidipusz király című alkotásának
kompozíciós rendje. A darab kezdetekor tulajdonképpen már
minden megtörtént: a cselekmény csak annyi, hogy a dialógusokból
föltárul a múlt, és ráhömpölyög a jelenre, s így azt szétzilálja,
tönkreteszi. A drámai helyzetet tehát a múltban megtörtént
események hozzák létre. A legtöbb Ibsen-dráma – s a Nóra
is ilyen – utójátéka az előzményeknek, s ezeknek elemzése,
vizsgálata lendíti tovább a mű cselekményét. Ezért nevezik
Ibsen színpadi műveit analitikus drámáknak. A dialógusok
egyszerre visszafelé és előre visznek, felidézik azt, ami
volt, és ami az alakok jellemét kiformálta, és sodorja az
embereket addig a pontig, ahol a sorsuk beteljesedik, drámájuk véget
ér. A Nórát is áthatja a szimbolikus kifejezésmód: a cselekményt
egy nagy, többértelmű szimbólum köré szervezi, s ebben a dráma
alapgondolata sűrítetten jelenik meg.
Magyarországon
1889-ben, Paulay Ede rendezésében mutatták be a Nórát, és azóta
az egyik leggyakrabban játszott művek közé tartozik, így
annyiféle fölfogású változatát láthattuk már, mint égen a
csillag. Erről a legújabb, tavaly december 16-án a Jászai Mari
Színház kamaratermében színre vitt produkcióról sommásan
azt állapítható meg: olyan minden magyartanár álma előadás,
ugyanis a csupasz művet mutatja be, nem vesz el belőle, nem is
tesz hozzá semmit, nincs benne semmiféle belemagyarázás, ferdítés,
csupán maga a dráma, méghozzá úgy, ahogyan azt Ibsen megírta.
A közönség elszokott az ilyen fakszni nélküli előadásoktól,
mert ránevelték az embereket a szavak mögötti tartalmak keresésére.
A nézők engedelmesen el is fogadták, hogy mindig valamiféle
aktualizálásnak az áldozatai, és az a dolguk, hogy a mához szóló
üzeneteket megkeressék. Most ilyen feladat nincs, és bizony
kellemesen lágy érzés így, agytorna nélkül elmerülni ebben
a közismert darabban.
A
színészek rutinosan hozzák a formájukat. Ezt az előbbi megállapítás
érvényes a Helmert, a fafejű férjet életre keltő Crespo
Rodrigo alakítására. Hitelesen jeleníti meg ezt a
csinovnyiklelkületű karaktert, a forrongó indulatokat nem ordítással
fejezni ki, hanem a belső feszültség ábrázolásával. Balsai
Mónié a címszerep. Az ő Nórája olyan kis pillangó, aki látszólag
gondtalanul ide-, majd odaszáll, mindenkit fölvidít röpködésével.
Honti György viszi színre a nagybeteg Rank doktort. Az
ellenszenves Krogstad ügyvédet Egywed Attila, a visszafogott
Lindénét Major Melinda, a cselédlányt Tóth Rita játssza.
Ezt a Nórát, így, ilyen eszköztelenül is érdemes megnézni.
Dr. Petővári Ágnes
|
