vissza a főoldalra

 2012.01.13. 

A szerb szélsőségesek próbaterepe

Ma már tudják, ütniük kell, nem pedig fenyegetőzni

Karácsonyi miséről hazafelé tartó idős asszonyra támadtak rá Temerinben. Később téglával betörték egy családi ház ablakait is. Egy magyar fiatalembert szilveszter éjszakáján súlyos sérülésekkel szállítottak az újvidéki kórházba. Információink szerint összeverve, eszméletlenül találták rá Temerin központjában. Az okokról Csorba Béla írót, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt temerini körzeti szervezetének elnökét kérdezem.

 Mindez nem újdonság. Néhány példa: 2010-ben a polgármester fiát verték meg, 2011. szeptember 26-án szerb és magyar középiskolások verekedtek össze Temerinben. Milyen társadalmi, vagy politikai erők vannak a háttérben?

 – Az ön által említett esetek nem is a legsúlyosabbak, a szilveszteri esetről pedig még nem tudok többet mondani. 2010-ben négy alkalommal vertek meg magyarokat a nyílt utcán, csak azért, mert magyarul beszéltek. A történtekről értesült az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főbiztosa is. A 2003–2005 közötti atrocitásokra most részleteiben nem térek ki, de akkoriban a bűnüldöző szervek megengedő magatartásának köszönhetően a magyarok elleni provokációk és támadások hovatovább az elviselhetetlenség határáig fokozódtak, és nem csupán Temerinben. A belgrádi székhelyű szerbiai CRCD iroda, mely a civilszféra fejlesztésének kérdéseivel és az emberi jogok helyzetével foglalkozik, Temerint a szerb szélsőségesek afféle próbaterepének nevezi, és azt hiszem, joggal. Valószínűleg itt lehet legpontosabban kikísérletezni és lemérni, hogy a nyomásgyakorlás különféle módszereire milyenek lesznek a magyarok válaszreakciói. A nyomásgyakorlás több szinten folyik. A konfliktusok egy része spontán jellegű, a fiatalok közötti verekedések részben ebbe a kategóriába tartoznak. Ennél sokkal veszélyesebb az, ami jól szervezett bandák koreográfiájában történik. Én Temerinben négy ilyen csoport működéséről tudok, előítéletekkel, magyarokkal szembeni gyűlölettel van tele a fejük, s elég szorosan együttműködnek az elhíresült Obraz nevű „civilszervezettel”, amely szerintem már régen megérett a betiltásra. A harmadik szint az, amely a legnehezebben bizonyítható, de folyamatosan tapasztaljuk: az állami szervek, amikor csak tehetik, elbagatellizálják a magyarok elleni támadások súlyát, jellegüket pedig nem egyszer meghamisítják. Mindebből józan paraszti ésszel is csak egyre lehet következtetni, arra, hogy államhatalmi érdekek is meghúzódhatnak a magyarokkal szembeni feszültség fenntartásában.

 Az egyik családi ház ablakait pedig téglákkal törték be. Tehát tudják hol élnek magyarok, és hol szerbek?

 – Természetesen tudják. Egy egyházi jellegű épületet és egy lakatlan házat leszámítva valamennyiben magyarok laknak Jó másfél évvel ezelőtt egy szerb atyafi, miután betört a festékboltba, az onnan magával vitt festékszóróval tizenhárom házra pingálta ki, hogy „halál a magyarokra”. Miután egy hajnali járókelő felismerte, a rendőrség előállította, és harminc napos elzárást javasolt a számára. Az ügyészség már a negyedik napon szabadlábra helyezte.

 Mi a meglátása; ezeket a fiatalokat irányítja valaki?

 – Egy részüket mindenképpen.

 A rendőrség miként viszonyul mindehhez?

 – Az utóbbi időben szakszerűbben végzik a munkájukat, mint korábban, de még nagyon messze vagyunk a jótól. Ezt ékesen szemlélteti, hogy a karácsony böjtjén megtámadott családi házhoz ki sem mentek, vagy hogy az idős asszonyt karácsonykor megtámadó háromfős csoportból az egyiket futni hagyták. De arról is lehetne beszélni, hogy egyik-másik jegyzőkönyvet milyen trükkösen készítik el. Kisebb mértékben, mint az ügyészek, de ők sem szeretik leírva látni a szabálysértések és bűncselekmények indokai között az etnikai motivációt.

 A rendőrség után Csorba Béla az , akihez fordulnak a sértettek. Ön és a VMDP mit és miben segíthet nekik?

 – Nemcsak hozzám fordulnak, de énhozzám a legtöbbször, talán azért, mert tudják, hogy semmit nem hallgatok el, ha a tudomásomra jut. Ez persze borzasztóan idegesíti a hivatalosságokat, már több ízben megvádoltak azzal, hogy valójában én vagyok az, aki – nagyon ravasz módon –, de a nemzetek közötti viszonyokat megrontom. Mert micsoda boldogság volna itt, ha nem járna a szám, és még szabadabban lehetne garázdálkodni! Persze a vádakat semmivel sem tudják alátámasztani.

 A tartományi ombudsman szerint a temerini incidensek részben azzal magyarázhatóak, hogy a település egyik általános iskolájában csak magyarul, míg a másikban csak szerbül folyik az oktatás – olvashattuk. Mi erről a véleménye?

 – A véleményemet mind élőszóban, mind írásban elmondtam az illetékesnek és a közvéleménynek is. Egyszerűen szólva ostobaságnak tartom az ombudsmani véleményt. Méghozzá nagyon veszélyes ostobaságnak. Nagyon elgondolkodtató viszont, hogy az ötlet onnan jött, ahol a kisebbségi jogokat védeni kellene, nem pedig megcsorbításukon mesterkedni. De hát akitől az elképzelés származik, az a személy korábban a Tadic vezette Demokrata Párt középszintű politikai kádere volt. Ez a párt viszont – egyre több jel utal rá – az utóbbi években a kisebbségek asszimilációjának egy kevésbé látványos, lassú módszerét kezdi felmelegíteni, és ebbe a beolvasztási projektumba az önálló magyar intézmények fennmaradása nehezen helyezhető el.

 Az idős nénit megtámadók egyike állítólag magyar nemzetiségű. Akkor beszélhetünk-e magyarellenes incidenstől, mert Németh államtitkár úr szerint nem.

– Németh Zsoltnak szemmel láthatóan felületes információi voltak a temerini esetről. Sajnálom, mert kijelentése jókora visszatetszést keltett a temeriniek körében, s ebből tévesen valami olyasmire következtetnek, amit úgy tudnék leírni, hogy Pesten ismét ébredezik Kovács László szelleme. Ez hál’ Istennek nincs így, de a tanulság az, hogy az információkat lehetőleg ellenőrizni kell. A magyarok elleni támadás jellegén egyáltalán nem változtat, hogy egyikük valóban magyar származású, aki attitűdjében, kulturális hovatartozásában, csoporttudatában és vonzalmaiban deviáns magatartású szerb csoportokkal azonosul. Akárcsak a legális politikában, a tudatosan nemzeti előjelű huliganizmus szürke zónájában is alkalmazhatónak tartják, ha a szerb csoportok keze ügyében van egy-két, legalább nevében „jó magyar” delikvens. Ilyen egyszerű ez, és tudjuk, nem is délvidéki specialitás.

 Az egyik támadót 25 napra zárták el. Ön szerint ez nem elegendő?

 – Most ha cinikus volnék, azt mondanám, majd meglátjuk, négy nap múlva nem lesz-e ő is szabadlábra helyezve. Tekintve, hogy a verekedés főkolomposa az utóbbi időben több hasonló incidens kiprovokálója volt, és ezt a rendőrség is tudja, hiszen a fiatalúr már régóta a látókörükben van, ez a büntetés semmiség. Szerb nemzeti hősként fog kijönni cellájából, és folytathatja áldásos tevékenységét a következő botrányig, amit majd megint elsimítanak

 Tudtommal csak akkor beszélhetünk etnikai előjelű incidensről, ha azt a támadók verbálisan is kinyilvánítják. Tehát, ha a verés közben, nem mondják pl., hogy szemét magyar, akkor „csak” hétköznapi atrocitásról van szó?

 – Hát persze. Ez a szerb büntetőtörvénykönyv egyik súlyos hiányossága, amire két évvel ezelőtt már felhívtam a szerb köztársasági ombudsmanhelyettes figyelmét. De a problémába már beleütköztek számtalanszor az ügyvédek is. A törvény megfelelő paragrafusa nem életszerű. Azt ugyanis nehéz elképzelni, hogy a támadók a verekedés elkezdése pillanatában majd lehelyezik az aszfaltra kismagnójukat, vagy hogy a bíróságon egymásra vallanak. Arról nem is beszélve, hogy ma már tudják, ütniük kell, nem pedig fenyegetőzni.

 A magyarországi hivatalos szervek miként segíthetnek a szerbiai magyaroknak, ha támadás éri őket?

 – Először is onnan kezdeném, hogy Európában ma már a kisebbségi kérdés nem belügy. Másodszor, a hivatalos Szerbia az EU-ba igyekszik, tehát eleget kell tenniük egy sereg feltételnek. Többek között szavatolniuk kell kisebbségi polgáraik jogbiztonságát is. Ha erre képtelenek, az az állam gyöngeségét bizonyítja. Ha nem is akarják, akkor viszont cinkosságot vállalnak az elkövetőkkel. Magyarország akkor tehet a legtöbbet, ha figyelemmel kíséri helyzetünket, és azonnal – s jól – reagál, ha baj van. Bolhából nem kell elefántot csinálni, de a nyilvánvaló tényeket elkenni sem szabad. A délvidéki magyarok számára fontos, hogy jól alakuljanak a szerb-magyar kapcsolatok, de tudjuk, a jó kapcsolatoknak is ára van. El kell kerülni, és erre most van lehetőség, hogy a nyomásgyakorlás legkülönfélébb eszközeivel, beleértve a már említetteket is, ismét túszhelyzetbe szorítsanak bennünket.

Medveczky Attila