vissza a főoldalra

 

 

 2012.07.13. 

Sikeres az Erzsébet-tábor

Szociális alapon ezer, ötezer forintért közel egy hetet lehet eltölteni teljes ellátással

Több mint tízezer gyermek táborozik idén nyáron az Erzsébet-tábor keretében. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az Erzsébet-program keretében, első lépésként 2 milliárd forintértékben pályázatot hirdetett meg a nehéz anyagi helyzetben lévők részére üdülésük, pihenésük, rekreációjuk elősegítésére, mely pályázatnak köszönhetően több mint 75 ezer honfitársunk: nyugdíjasok, fogyatékossággal élők, nagycsaládosok illetve szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi munkavállalók részesültek támogatásban üdülési szolgáltatás formájában. Az Erzsébet-tábor pályázati kiírásait a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány 1 milliárd forint értékben hirdette meg. A gyermekek táboroztatásáról Majthényi Lászlót, az Erzsébet-tábor projektvezetőjét kérdeztem.

 A jelenlegi adatok szerint hatalmas az érdeklődés az Erzsébet-tábor iránt. A nyugat.hu viszont még májusban azt írta, hogy kevesen jelentkeznek az állami támogatású iskolai táborokra, a piacon jobb lehetőségek vannak. Tehát nem járt sikerrel az ellendrukkolás.

 –Nem, de erre számítottunk is. Mondjon nekünk bárki olyan lehetőséget az Erzsébet-táboron kívül, ahol szociális alapon ezer,ötezer forintért közel egy hetet lehet eltölteni egy gyermektáborban teljes ellátással, napi ötszöri étkezéssel.

 Olyan mélyszegénységben élő gyermekek is eljutnak majd táborozni, akiknek korábban erre nem volt lehetőségük?

 –Ha megnézik a pályázati kiírásainkat – április 3-án jelentek meg az első felhívások – láthatják, hogy esetünkben szociális alapon történő táboroztatásról van szó. Ezért elsősorban a nehéz anyagi helyzetben lévő gyermekhez próbáltunk eljutni.

 Azt is figyelembe vették a jelentkezéseknél, hogy a gyerekek milyen tanulmányi eredményt értek el?

 –Az adatlapon fel lehetett sorolni a gyermek kiválóságait: milyen a tanulmányi eredménye, sportol-e, végez-e művészeti tevékenységet.

 A jelentkezések alapján mely táborok a legnépszerűbbek?

 –Nem meglepő, hogy ebben a kánikulában a vízparti táborok a legnépszerűbbek. Július 2-án kezdődött a harmadik turnus, és idáig remek volt az időjárás. Így népszerű hely Fonyód, Balatonberény, Csopak és Zánka.

 A gyerekek csak szórakoznak, vagy tanulnak is valamit?

 Három pályázati felhívásunk a klasszikus nyaralótáborokra vonatkozik. Ennek keretében üdül a legtöbb gyermek, összesen több mint nyolcezer. Nyaralnak, kirándulnak táncházakat, vetélkedőket, színházi előadásokat szerveznek számukra. Ezen kívül működnek a tematikus táboraink. Július 2-án vette kezdetét Balatonberényben a küzdősport tábor, melyet Kovács KOKO István olimpiai-, világ- és Európa-bajnok és Erdei Zsolt MADÁR profi világbajnok vezet. Még július 15-ig lehet jelentkezni a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány Zánka újratöltve elnevezésű pályázatára.

 Az Erzsébet-tábor nemcsak gyermekeket, hanem önkéntes felnőtteket is várt. Főleg pedagógusokat, vagy pl. ha valaki a konyhán akart segíteni, ő is jöhetett?

 –Elsősorban olyan önkéntesek jelentkezését vártuk, akik a gyermekek programjainak szervezésében segítenek. Ez a pályázat lezárult, s majdnem háromszoros volt a túljelentkezés.

 Az önkéntesek számára ingyenes a tábor. Ez motiválhatta őket, vagy az eszme iránti elkötelezettség?

 –Nem hiszem, hogy az ingyenesség motiválta az önkénteseket, hiszen éjjel-nappal a gyermekekre kell vigyázni, szervezni tartalmas programjaikat, valamint rendet tartani. Ez elkötelezettség nélkül elképzelhetetlen.

 Jövőre lesz folytatása a tábornak?

 –Igen, olyannyira, hogy a 2013-as táborokra való felhívást már ősszel közzétesszük. Augusztus 25-én zárul az Erzsébet-tábor, amelynek kiértékelése után fogalmazzuk meg az újabb pályázati felhívásokat.

 

Medveczky Attila