vissza a főoldalra

 2012.06.01. 

Hálózat-alapú gazdasági integrációt a Székelyföldön

Erdélyben magasabb a vállalkozói aktivitás

A magyar tudományosság külhoni előmozdításáért nyújtott át akadémiai elismeréseket a Magyar Tudományos Akadémia 183. közgyűlése keretében megrendezett Külső Tagok Fórumán Pálinkás József az MTA elnöke. Ezen az ünnepségen szerteágazó és magas színvonalú tevékenységéért, tudományos munkájáért, valamint igazgatóként, kutatásvezetőként, közfeladatok ellátójaként, az erdélyi magyar tudományos világban betöltött szerepéért Arany János Fiatal Kutatói Díjban részesült Csata Zsombor, fiatal kolozsvári kutató, szociológus, a Babes–Bolyai Tudományegyetem tanársegédje, az Etnikumközi Viszonyok Kutatóközpontjának igazgatója.

Igazgató úr, gratulálunk az elismeréshez! Arra kérném, hogy bevezetésképpen mutassa be az Etnikumközi Viszonyok Kutatóközpontját. Mikor alapították, konkrétan mit vizsgálnak?

 –Az Etnikumközi Viszonyok Kutatóközpontját a Babes–Bolyai Tudományegyetem szociológiai tanszéke mellett hozták létre 1992-ben. Mindez Ion Aluas szociológus professzor kezdeményezésére történt. Ő volt az, aki az etnikumközi viszonyok, a kisebbségi kérdés kutatását, az interetnikus viszonyok szociológiai vizsgálatának szükségességét napirendre tűzte. Főleg az interetnikus viszonyok kutatásában értünk el jelentős eredményeket. Szinte évente végeztünk kérdőíves kutatásokra, interjúkra alapozó elemzéseket a témában. A ’90-es években főleg a román-magyar együttélés problémáit, a nemzeti identitás kérdéskörét, az asszimiláció problémáját és migrációs, demográfiai kérdéseket vizsgáltuk. Mostani kutatásaink főleg a roma-kérdésre irányulnak, de más téma irányában is nyitottunk, mert a kisebbségkutatásban paradigmaváltásra van szükség. Úgy gondoljuk, hogy a kisebbségi helyzet nem feltétlenül jelent diszkriminatív hátrányt, ellenkezőleg, gyakran pozitív erőforrást jelent és az etnicitás társadalmi tőkeként történő megértése, vizsgálata talán a legfontosabb feladata a határon túli magyar társadalomkutatásnak. Az erdélyi magyarság nagy része az EU-s csatlakozással és a kettős állampolgársággal új stratégiai pozícióba került és híd szerepet tölthet be a magyarországi és a romániai társadalmi közegek, orgánumok között. Számos helyzetben az erdélyi magyarok mediátorokként, közvetítőként léphetnek fel a gazdasági tranzakciók, a vállalkozások, de a kutatás területén is. Hálózati fogalmakkal élve ez egy előnyös brókerpozíció, amit érdemes kihasználni. Ennek megfelelően a kutatóközpontban olyan kérdéseket is napirendre tűzünk, melyek nem feltétlenül csak a nemzetek közötti együttélés sajátosságaira vonatkoznak. Ilyenek a gazdaságszociológiai, demográfiai kérdések, melyek lényegesek az etnicitás tőkejellegének feltárása szempontjából.

 A gazdasági élet fejlődését nagyban befolyásolja az oktatás minéműsége. Két évvel ezelőtt kaptuk a hírt, hogy a romániai közoktatásban tanulók fele funkcionális, háromnegyede tudományos analfabéta. Azóta változott a helyzet?

 –Ilyen esetekben érdemes megvizsgálni azt, hogy más országokban mi a helyzet, hol húzzák meg az analfabetizmus határát. Az viszont kétségtelen, hogy az ún. PISA-vizsgálatokban, a kompetencia-felmérésekben Románia és ezen belül az erdélyi magyar diákok is alulteljesítenek. De a többi kelet-közép-európai ország sincs jó helyzetben. Az utóbbi időben ebben a tekintetben látványos elmozdulás nem történt Romániában, annak ellenére, hogy folyamatosan az oktatási reformok idejét éljük és  szinte évente változnak az oktatásra vonatkozó jogszabályok. Erre jó példa a nemrég elfogadott oktatási törvény, ami jelentős intézmény-újjászervezést eredményezett, új hatalmi struktúrák jönnek létre például az egyetemi szférában, de nem tudni egyelőre, hogy ez az oktatás minőségére és versenyképességére milyen hatással lesz. Ezekkel az oktatási reformokkal egyébként az a gond, hogy a kidolgozási folyamatba alig vonják be a szakértőket, vagy ha igen, akkor szigorúan konzultatív szereppel. Ön is nemzetközi kutatásokra hivatkozott, de több olyan hazai kutatásra lenne szükség, melyek az oktatás területét vizsgálják. A gond az, hogy ezek a vizsgálatok alulfinanszírozottak, az oktatáskutatásnak nincsenek is meg az intézményi feltételei. A felsőoktatásban például a diplomás pályakövetési rendszer sem működik rendesen, holott jogszabály van rá, hogy működnie kellene.  

Ez azt jelenti, hogy önöknek nincsenek komoly kapcsolatai bukaresti szociológiai intézményekkel?

 –Félreértett. Több román intézménnyel jó a kapcsolatunk, de azokban sem folyik jelentős oktatás-kutatás.

 Olvasom, hogy a közeljövőben tart előadást A vállalkozóvá válás társadalmi feltételei Erdélyben címmel. Milyen feltételek hiányoznak? Mit lehet tudni, a bejegyzett erdélyi vállalkozások hány százaléka bizonyul hosszabb távon működőképesnek?

 –Azt tudni kell, hogy a romániai gazdaságot igen alaposan megviselte a sikertelen privatizációs folyamat. Ezt a 2000-es évek közepére kezdte kiheverni, növekedni kezdett az életképesebb kis-és középvállalkozások és a mikrovállalkozások száma. Ezen kívül az utóbbi időben több olyan reformot is hoztak, melyek a mikrovállalkozások irányába sodorták az alkalmazottak egy részét. Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy jobb helyzetben van a gazdaság. Erdélyi magyar vonatkozásban érdekes például, hogy annak ellenére, hogy a székelyföldi megyék GDP-je átlag alattinak tekinthető, a vállalkozói aktivitás magasabb az átlagnál. Sőt! Ha a nagyvárosoktól eltekintünk, a székelyföldi kisvárosok, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy vezetik ezt a listát. És az is igaz, hogy a székelyföldi vállalkozások túlélési valószínűsége is magasabb. Óvakodnék viszont attól, hogy etnikai dimenzióban értelmezzük ezt a kérdést. Székelyföldön több a kisvállalkozás, ezeknek azért nagyobb a túlélési valószínűségük, mert gyakran a háztartásokkal szimbiózisban működnek, tehát ha válság van, akkor visszafogják a fogyasztást és a vállalkozás fenntartására fordítanak többet.

 Tehát a családi vállalkozások a legéletképesebbek?

 – Pontosítok: a mikrovállalkozások, az egyéni vállalkozások, a kevés alkalmazottat foglalkoztató kft-ék jellemzők nagyobb arányban erre a régióra. Az utóbbi évek jogszabályi változásai nem különösen kedveztek a családi vállalkozásoknak. A legnagyobb gond viszont az, hogy nincs ami integrálja ezeket a kisvállalkozásokat, alacsony az együttműködésre való hajlam, a bizalmi tőke. Ha életképesebb vállalkozói szektort szeretnénk, akkor ezt valahogy intézményesíteni kell, olyan projektet kell támogatni, melyek a vállalkozások klasztereződését, hálózatba szerveződését segíti elő. Ha ez nem jön létre, akkor a székelyföldi gazdaság is könnyű prédája lehet a nagytőkének, könnyedén megfojthatja a helyi kezdeményezéseket. Optimizmusra ad okot viszont az, hogy a Székelyföldön hagyománya van a gazdasági célú közösségi együttműködéseknek, gondolok itt a közbirtokosságokra vagy a mezőgazdasági területek közös művelésére, a szövetkezeti mozgalmakra. Ezek a gazdaságtörténeti hagyományok könnyebben feléleszthetők és újrakonfigurálhatók és ehhez társul egy erős regionális öntudat is. Ebben a tekintetben egyre több pozitív példa van, nem véletlen, hogy a kooperációs társaságok, mikrohitel-hálózatok először a Székelyföldön kezdtek el megjelenni a rendszerváltás után.